Petőfi Népe, 2009. január (64. évfolyam, 1-26. szám)
2009-01-12 / 9. szám
PETŐFI NÉPE - 2009. JANUÁR 12., HÉTFŐ 3 MEGYEI KÖRKÉP • VÉLEMÉNY Érseki mise Tegnap dr. Bábel Balázs érsek Pálmonostorán celebrált misét. A Kalocsa-kecskeméti Főegyházmegye vezetője elmondta: Urunk meg- keresztelkedésének vasárnapját a katolikusok a karácsonyi ünnepkör lezárásaként ünnepük. Ez az év eleji nap mintegy bizonysága annak, hogy ezt az esztendőt is a kereszténység jegyében akarják végigélni. Jézus ezen a napon kereste meg Keresztelő Szent Jánost, és keresztelkedett meg a Jordán folyó vizében. A metropolita azt is elmondta: külön öröm számára, hogy a három éve a pálmonostori egyházközség élére kinevezett Bajkó Zoltán tevékenysége eredményeként vasárnaponként ismét benépesülnek a,templom padjai, újraéled a település hitélete. Szegeden pert nyert Halas ítélet Nem kell kártérítést fizetnie az önkormányzatnak Baja FOTÓKIÁLLÍTÁS Holnap nyitja meg Petővári László a Duna Fotóklub Egyesület kiállítását a belvárosi bemutatóteremben. A tárlat február 12-éig tekinthető meg, naponta 10-től 13 és 14.30-tól 17 óráig, szombatonként pedig 9-től 12-ig. (G. Z.) Jakabszáliás emlékezés a doni katasztrófa évfordulóján a falubeliek megkoszorúzzák ma délután fél 4-kor a temetőben a II. világháború áldozatainak emléktábláját. Ezután 4 órakor a templomban szentmisét tartanak a hősök emlékére. (M. J.) Kalocsa BETÖRÉS A Hősök útján található közösségi házba törtek be, és onnan három darab számítógépet loptak el. A kár 600 ezer forint. (M. Gy.) Kerekegyháza közvilágítás a 1 városháza lakossági kérésre bővíti a közvilágítást a Bedő Albert, a Kocsis Pál és a Farkas János utcai, valamint a Szilágyi közi hálózati szakaszokon. A lámpák felszerelését 412 ezer forintért vállalja az áramszolgáltató. A kivitelezés időpontját később tűzik ki. (M. J.) Kiskunmajsa meglopták Egy 92 éves néni tett bejelentést a rendőrségen. Szombaton két ismeretlen nő délután bement a házába. Ott az egyik a néni figyelmét beszélgetéssel elterelte, míg társa a konyhában levő szekrény fiókjából ellopott 1,5 millió forintot. (M. Gy.) Kunszentmiklós TŰZ Rongálás bűntett miatt indult nyomozás ismeretlen tettes ellen, aki a IV. kerületben felgyújtott 130 bála szalmát. A tulajdonosoknak ezzel 700 ezer forint kárt okozott. (M. Gy.) RÖSZke HATÁR Hétvégén a Nyu- gat-Európába utazó vendégmunkások nagy száma miatt kétórás várakozás alakult ki a határátkelőhely belépő oldalán. Az átkelő kilépő oldalán folyamatos volt a forgalom. Magyarországra, és az esetleg továbbutazó magyar és külföldi állampolgároknak a gyorsabb határátlépés érdekében ezúttal is javasolták a tompái határátkelőt. (G. Zs.) Tiszakécske hosszabb A zökkenőmentes ügyintézés érdekében a Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ helyi kirendeltsége január 31-éig meghosszabbított ügyfélfogadással várja az ügyfeleket. Hétfőtől csütörtökig 16.15-től 18 óráig, péntekenként 13.45-től 17 óráig. (Sz. T.) Nem sérült a verseny tisztasága - ezt mondta ki az ítélőtábla a halasi önkormányzat és a Kiskuntérségi Kft. vitájában. Hegyes Attila Kiskunhalas önkormányzatát 2008 tavaszán perelte be a Kiskuntérségi Kft. a helyi buszközlekedés működtetésére kiírt pályázat miatt. A versenyben alulmaradt társaság szerint ugyanis sérült a verseny tisztasága, mi► Folytatás, az 1. oldalról A megállás nélkül a kereszteződésbe kihajtó BMW ütközött a Golffal, majd fékezés nélkül menekült el. A Golf két utasa szevel a pályázati kiírásba hiba csúszott. A hibát vétő osztályvezető - aki azóta távozott a városházáról - akkor azt nyilatkozta: a pályázati felhívásban a helyi, menetrend szerinti buszjárat üzemeltetési gyakorlat szerepelt. Ám még a pályázat kiírása előtt a pénzügyi bizottság javaslatára a képviselő-testület enyhítette a feltételeket, és a kiírásban már csak a személyszállítási gyakorlat volt a feltétel. A pályázati csomagban benne volt a módosírencsére nem sérült meg, az autó első lökhárítója, jobb hátsó sárvédője, valamint bal hátsó futóműve viszont igen. A BMW-t és ittas vezetőjét nem sokkal kétott pályázati kiírás és a nem módosított felhívás is, amelyet mindkét pályázó megkapott. Első fokon a megyei bíróság a vesztes cég javára döntött és kimondta, hogy sérült a verseny tisztasága. A város azonban fellebbezett, és a másodfokon eljárt Szegedi ítélőtábla megváltoztatta a korábbi ítéletet. - Valóban félreérthető volt a kiírás, de a pályáztatás megkezdésekor ez tisztázódott. A közbeszerzési eljárás során nem követett el hibát a vásőbb a rendőrök megtalálták, előállították és vérvételre vitték. A vérében 1,99-2,05 ezrelék alkohol volt. A jogosítványát a helyszínen elvették, az ügyészek rosháza, vagyis versenytörvényt nem sértett Kiskunhalas. Ezt mondta ki az ítélőtábla - tájékoztatta lapunkat dr. Kastyják János ügyvéd.. A pert vesztett társaság tudomásul vette az ítéletet, de a halasi önkormányzat eljárását továbbra is tisztességtelennek tartja. - Sajnos ennyit tudtunk elérni a magyar ítélkezésben. Meglátjuk, hosszú távon is jól dön- tött-e az önkormányzat - summázta véleményét Deutsch Szálai Balázs, a Kiskuntérségi Kft. képviselője. elítélték pedig gyorsított eljárásban vitték bíróságra. Az ítéletbe M. R. belenyugodott, az ügyészség is elfogadta, ezért az jogerős. ■ Noszlopy Nagy botrány, nagy hallgatás felvetődik a kérdés, hogy helyes volt-e Magyarországnak nagytérségi rendszereket kialakítania a szelektív hulladékgyűjtésben. A szakmán belül régen tudják, hogy nem. MÉG AZ ORBÁN-KORMÁNY kisgazda vezetésű környezetvédelmi minisztériumában született meg a döntés, milli- árdokat ölt bele az EU, és Bács-Kiskunban az idén talán sor kerül a puding próbájára. Olyan körülmények között, hogy a kecskemét- ceglédi térségben évekkel ezelőtt vásárolt hulladékszállító Renault teherautók garanciális ideje már lejárt, de még nem tettek egyetlen kilométert sem. A botrány óriási, de a szakma, a politika és az országos sajtó egyaránt hallgat róla, mert a háttérben összekuszálódott szálak már kibogozhatatlanok. az biztos, hogy az új rendszerben sokkal drágább lesz a szemétszállítás, mint eddig. Annál is rosszabb a kép, mint amit a kecskeméti VG Kft. kísérletének gazdasági egyenlege mutat a szomszédos hasábokon. Tavaly 43 millióba került a szelektív gyűjtés, miközben az újrahasznosítható nyersanyagokból csupán 6,5 millió forint folyt be. A jövőben a hulladékok sokkal nagyobb hányadára kell kiterjednie a rendszernek, pedig az újrahasznosítható anyagok értékesítési lehetősége drasztikusan romlott. Tehát a veszteség sokkal nagyobb lesz, amit a hagyományos szemétdíj megemelésével kell majd fedezni. már a hivatalos kommuni- káció sem állítja, hogy a szelektív gyűjtés gazdaságos (nem lett az Németországban sem). Az aktuális jelszó szerint annak az árát fizetjük meg, hogy az unokáink tisztább Földet örökölhessenek. Helyes, de lehetett volna sokkal ésszerűbb rendszert is létrehozni. Ittasan két autót tört össze ■ Meglátjuk, hosszú távon is jól döntött-e az önkormányzat. Csődben a szemétválogatás környezetvédelem Összeomolhat a szelektív gyűjtés A jeges Duna tovább apad baja Tegnap csak tízszázalékos volt a jégzajlás ► Folytatás az 1. oldalról A Városgazdasági Kft. telephelyén is nagy mennyiségű bálázott PET-palackot láttunk, hiszen a szelektív gyűjtőhelyekről folyamatos a beszállítás, de kiszállítás decemberben nem volt. Az üres üvegekért sem adnak az üveggyárak többet kilónként 4-5 forintnál, már ha van üveggyár, amelyik átveszi a hulladékot. A szakma a Nagykanizsára tervezett magyar üveggyárban bízik, remélve, hogy a jövőben talán nagyobb lesz a kereslet. Kecskeméten most 30 nyilvános és 27 iskolai „hulladékszigetre” lehet a válogatott háztartási szemetet kihelyezni. A nagytérségi rendszer beindulásakor a nyilvános hulladékszigetek száma 59-re megy fel. A jelenlegi szeméttelep mellett beindul az új hulladékválogató és bálázómű, ha addig sikerül a még ki sem írt közbeszerzési pályázaton üzemeltetőt találni és megegyezni az érintett településekkel a díjakról. A kecskeméti VG Kft. 2008bács-kiskunban a megye középső és déli részén január l-jén álltak át a települések a szelektív hulladékgyűjtésre. A költségek jelentős részét az újrahasznosítható anyag értékesítéséből kellene fedezni, amire kevés a remény. Kecskeméten és kömyéban 43 millió forintot költött a kísérletképpen bevezetett szelektív gyűjtésre. A város 12,5 millió forinttal támogatta a programot, az újrahasznosítható nyersanyagokból származó bevétel pedig csupán 6,5 millió forint volt. A cég vesztesége így 24 millió forint - mondta az ügyvezető. kén az év második felére válhat teljes körűvé a szelektív gyűjtés. Ám a szakemberek egybehangzó véleménye szerint vagy a lakossági hulladékszállítási díjat kell nagymértékben emelni, vagy a városnak kell átvállalnia a várható veszteséget. A költségeket az újrahasznosításból kellene fedezni Baján pénteken 30, tegnap reggel viszont csak 10 százalékos jégzajlást regisztráltak a szakemberek a 0,2 Celsius-fokos Dunán. Vasárnap a fővárosban és Pakson 80 százalékos, míg Baja alatt, a mohácsi szakaszon 20, a határon túli Újvidéken pedig 30 százalékos volt a zaj- lás. A jégtörő flotta hajói Budapesten, illetve Baján, a Tejesben lévő téli kikötőben állomásoznak. A folyam vízszintje nem éri el a másfél métert, de továbbra is apad. Mára 138, csütörtökre pedig 116 centiméteres állást mutat a legfrissebb vízügyi előrejelzés. Várható dunai vízállás (cm) I város ma holnap szerda csütörtök 1 Baja 138 135 127 116 Mohács 162 159 153 142 ■ G. Zs. FORRÁS: ORSZÁGOS VtZJELZŐ SZOLGÁLAT