Petőfi Népe, 2008. május (63. évfolyam, 102-126. szám)
2008-05-02 / 102. szám
4 I UNIÓS SIKEREINK PETŐFI NÉPE - 2008. MÁJUS 2., PÉNTEK Vissza a munka világába falugondnokok Nők elhelyezkedési lehetőségeit segítették 5 '^1 ® Nf ffs -t if s*» ^IwrfíP A programban részt vevő hölgyek nagyon jól érezték magukat a képzés során: többen összebarátkoztak, és azóta is tartják a kapcsolatot. Tizenöt hölgy jutott munkához hat településen egy nők munkavállalását ösztönző program keretében, amit európai uniós támogatásból finanszíroztak. Sebestyén Hajnalka A pályázatot a Falugondnokok Duna-Tisza Közi Egyesülete nyújtotta be 2005-ben. A programban hat falu-, illetve tanya- gondnokos település vett részt: Bács-Kiskun megyéből Kunba- racs, Fülöpháza, Fülöpjakab, Ordas, Harkakötöny, míg Pest megyéből Újszilvás. A sikeres uniós pályázaton 30,5 millió forintot nyertek el, melyből a 15 hölgynek többek között képzést, tréningeket, tanácsadást, men- tori szolgáltatást, valamint foglalkoztatást is finanszíroztak.- Projektünkben munkanélküli és munkájukban veszélyeztetett nők számára szerettünk volna lehetőséget nyújtani a munkába való visszaállásban, valamint ezzel összhangban a falu- és tanyagondnokoknak napi munkáját kívántuk megkönnyíteni - összegezte a pályázattal kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat Csörszné Zelenák Katalin, az egyesület ügyvezetője. - Célcsoportunk olyan nőkből állt, akik többnyire a tanyavilágban éltek, távol a munkalehetőségektől. A tizenöt helyre 105 hölgy jelentkezett, kiválasztásukat a program szakértői és a települések vezetői végezték. A programot ugyanis hat önkormányzattal közösen bonyolítottuk le. Mindegyikük végig lelki- ismeretesen tanult és dolgozott. A program végére érve a hölgyek 66 százaléka állandó munkát kapott. Bár munkaviszonyuk egy évre szólt, többük szerződését meghosszabbították, két fiatalasszony pedig kisgyermekét neveli. Van a hölgyek között olyan, aki a tanyagondnok mellett dolgozik, vagy önkormányzati intézményben helyezkedhetett el, s van olyan is, aki civilszervezetnél vagy vállalkozónál kapott munkát. Egy biztos: a pályázat adta lehetőség mindenképpen az első lépcsőfok volt ahhoz, hogy visz- szatérjenek a munka világába, nem beszélve arról, hogy önbizalmuk is nőtt - tette hozzá Csörszné Zelenák Katalin. A program majdnem két évig - 2006 áprilisától 2008 januárjáig - tartott az ELSŐ HAT hónapban a hölgyek képzésben vettek részt. Hetente két napot az egyesület kecskeméti irodájában informatikát, személyiségfejlesztést sajátítottak el, illetve a többi napon saját településükön munkagyakorlaton vettek részt. A képzést követő hat hónapban munkaszerződéssel a hat önkormányzatfoglalkoztatta őket. A munkabérek forrását az uniós pénzek jelentették, de ehhez az önkormányzatok mindenütt önrészt vállalva kiegészítették húsz százalékkal. A projekt elnyerte a Visegrádi 4-ek „Esély és munkahelyteremtés határok nélkül" nemzetközi projektversenyen „A legjobb projekt” címet. Barátságos ügyintézők, emberközeli fogadtatás Ötvenmillió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert 2005-ben a kiskunfélegyházi Móra Ferenc Művelődési Központ Ifjúsági és Közösségi Ház a Láncszem, a Kiskunfélegyházi Kistérség Karrier Központja projekt megvalósítására, melynek segítségével a munkanélküliséggel veszélyeztetett embereknek nyújtottak képzési lehetőségeket. Nagy pozitívuma a Láncszem karrierközpontnak, hogy barátságos hangulatban, empaükus, sokak által ismert személyek fogadják az állás nélkülieket.- Velünk bármikor megoszthatják problémáikat a hozzánk betérők - hangsúlyozta Darabos Andrea projektvezető -, mi azon vagyunk, hogy megadjuk nekik azt a kezdő lendületet az álláskeHatékony kapcsolatok A kistérségi központként is működő közművelődési intézmény évek óta láncszemet jelentett a Félegyházán és a kistérségében élők, valamint a különböző képző intézmények, a munkaügyi központ és a munkáltatók között. reséshez, amit eddig nem, vagy nem úgy kaptak meg. A pályázati pénzből az igények felmérését követően különböző képzéseket indítottak. így a Kecskeméti Regionális Képző Központ közreműködésével felnőttképzési menedzser, álláskeresési technikák, személyiség- fejlesztő tréning, ECDL, számítógép-kezelői, önálló lépések a falusi turizmusban és a kisvállalkozásban, a helyi Petőfi-isko- lával közösen a 7-8. osztály befejezését célzó tanfolyamokat sikerült megvalósítaniuk. A célcsoportok: a helyi és a kistérségben dolgozó közművelődési szakemberek, a gyesen, gyeden lévők, a 40 év feletti nők, az iskolarendszerből lemorzsolódot- tak, a fiatal munkavállalók voltak. Az iroda a projekt zárása után is működik, várja a segít- ségre-tanácsra szorulókat.- Összességében sikeresnek mondható a pályázat, hiszen nagyon sok embernek sikerült segítséget nyújtanunk a különböző képzésekkel, valamint sokaknál az általános iskolai végzettség megszerzésével biztosított lett számukra a jövőben jobb pozíció megszerzése a munkaerőpiacon - mondta végezetül. ■ S. H. Az Új Magyarország Fejlesztési Terv aktuális pályázatai a Dél-Alföldön Operatív progam Pályázat címe Keretösszeg Beadás ideje Beadási határidő KEOP Komplex vízvédelmi beruházások 16170 000 000 Ft 2007.12.12. 2008.05.19. DA0P Belterületi csapadék- és belvízelvezetés 670 000 000 Ft 2008.01.20. 2008.06. 02. DA0P Regionális jelentőségű vízvédelmi intézkedések 2 480 000 000 Ft 2008.01.20. 2008.06. 02. DA0P 2000 lakosegyenérték alatti települések szennyvízkezelésének fejlesztése 1420 000 000 Ft 2008.01.20. 2008.06.13. ÁR0P Előkészítési tevékenységek támogatása a folyamatok felülvizsgálata és a szervezetfejlesztés érdekében 250 000 000 Ft 2008.01.02. 2008.12.31. EK0P Előkészítési tevékenységek támogatása a hozzáférés javítása érdekében 700 000 000 Ft 2008.01.02. 2008.12.31. G0P Logisztikai központok és szolgáltatások fejlesztése 9 548 000 000 Ft 2007.11.26. 2008.12.31. KEOP Vízgazdálkodási tervezés - Vízgyűjtő-gazdálkodási tervek készítése 2 500 000 000 Ft 2007.12.12. 2008.12.31. KEOP Vízgazdálkodási tervezés - Árvízkockázati térképezés és stratégiai kockázatkezelési terv készítése 1000 000 000 Ft 2007.12.12. 2008.12.31. KEOP Harmadik feles finanszírozás 1840000000 Ft 2007.10.24. 2008.12.31. G0P Mikrohitelprogramok mikrofinanszírozó szervezetek részvételével 40 000 000 000 Ft 2007.10.15. 2009. 10. 16. G0P Mikrohitelprogramok hitelintézetek részvételével 40 000 000 000 Ft 2007.11.07. 2009. 10. 16. GOP Portfóliógarancia-progra- mok hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások részvételével 60 000 000 000 Ft 2007.11.07. 2009.10.16. G0P Mikro- és kisvállalkozások technológia fejlesztése 7400000000 Ft 2008.04.04. 2008.12.31, DA0P Szociális alapszolgáltatások, gyermekjóléti alapellátások és közösségi terek infrastrukturális fejlesztése 2 629 470 000 Ft 2008.04.30. 2008. 08. 15. DA0P Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások komplex, valamint bölcsődék önálló fejlesztése 3 557 570 000 Ft 2008.04.30. 2008. 06. 17. TI0P A sürgősségi ellátás - SOI és S02 (és ezeken belül a gyermekek sürgőssé gi ellátása) fejlesztésének támogatása 8 800 000 000 Ft 2008.05.05. 2008. 05. 15. Az Új Magyarország Fejlesztési Terv (2007-2013) eddigi nyertes pályázatai Bács-Kiskun megyében Pályázó neve Projekt megnevezése Lízing és Autóbérlet Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság, Kecskemét Vezetői és szervezeti képzések a Lízing Kft. dolgozói alkalmazkodóképessége javítása érdekében 6960000 Ft Madaras község Önkormányzata, Madaras Szent István utcai közlekedési kerékpárút építése Madarason 45126 000 Ft Magyar Szárazvirág Termelő és Kereskedelmi Kft., Lajosmizse Modern vállalatirányítási rendszer bevezetése a Magyar Szárazvirág Kft.-nél 8 300 750 Ft MAGYAR-LENGYEL Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., Kecskemét Technológiai fejlesztés a MALEN Kft.-nél 3 930 000 Ft Mediterrán Magyarország Betoncserép Gyártó Kft., Kunszentmiklós Vortex Rotary Rack 38 technológiával működő új színezett betoncserépgyártó üzem létesítése Kunszentmiklóson 198 673 000 Ft Mélykút Nagyközség Önkormányzata, Mélykút Közlekedésbiztonsági célú kerékpárút építése az 55-ös főút Mélykút nagyközségre eső belterületi szakaszán 20768201 Ft MENZA-FOOD HÍRŐS Vendéglátó- ipari és Szolgáltató Kft., . Kecskemét Élelmiszer-biztonság a Menza-Food Hírős Kft.-nél 615 000 Ft MÉTA Kereskedelmi Kft., Kecskemét Humánerőforrás-fejlesztés a Méta Kft.-nél 10163 300 Ft Molnár Ferenc egyéni vállalkozó, Kecskemét Targonca beszerzés 1560 000 Ft MONEX Kereskedelmi és Szolgáltató Bt., Dusnok ISO 9001 szabvány szerinti minőségirányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása a MONEX Bt.-nél 800 000 Ft NEURA PRAGMATON Ingatlanforgalmazó és Beruházó Bt., Kiskőrös Hidraulikus bontókalapács és kotrógép beszerzése a NEURA PRAGMATON Kft.-nél 9 900 000 Ft ÖRVI Asztalosipari és Szolgáltató Bt., Kecskemét ÖRVI Bt. csúcstechnológiájának fejlesztése gépbeszerzéssel 9711000 Ft PALLÉR Építő, Ipari és Szolgáltató Kft., Baja Rakodó-, teleszkópos rakodó és kotrógép beszerzése 8 340 000 Ft PANAMA-NK CUKRÁSZAT Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., Akasztó A PANAMA-NK Cukrászat Kft. háttértevékenységének technológiai fejlesztése 9 720 000 Ft PANNONEX 2000 Kereskedelmi és Szállítmányozó Kft., Kiskunhalas Technológiai fejlesztés a PANNONEX Kft.-nél 5 760 000 Ft PETROL-AUTÖ Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., Kiskunhalas ISO 9001 szabvány szerinti minőségirányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása a PETROL-AUTÓ Kft.-nél 800 000 Ft PIRAMIS Építőipari Kft., Kecskemét Több összetevős fejlesztés megvalósítása a Piramis Kft.-nél 10 480 000 Ft PIZOLIT Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., Kiskunfélegyháza Korszerű gép- és eszközpark kialakítása műszaki vizsgáztatáshoz a PIZOLIT Kft.-nél 10 000 000 Ft PIZOLIT Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., Kiskunfélegyháza ISO 9001 szabvány szerinti minőségirányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása a PIZOLIT Kft.-nél 1000 000 Ft Plasztik-Tranzit Csomagolóanyag-gyártó Korlátolt Felelősségű Társaság, Pirtó Komplex vállalatirányítási rendszer bevezetése a jelentős mértékű többletkapacitás kiszolgálásához kapcsolódóan 6 995 000 Ft Plasztik-Tranzit Csomagoló- anyag-gyártó Korlátolt Felelősségű Társaság, Pirtó Minőséggel és csúcstechnikával az európai csomagolóanyag-gyártás élvonalában - a Plasztik-Tranzit Kft. komplex vállalati technológiai fejlesztése 173 000 000 Ft Plussz-Komfort Építőipari Szolgáltató Kft., Kecskemét Betonpumpa-, építőipari gépbeszerzés 4 548 000 Ft POLI-FARBE Vegyipari Kft., Böcsa Komplex technológiai fejlesztés a POLI- FABRE Kft.-nél a versenyképesség megőrzése érdekében 49 945 000 Ft PONT-PLAN Építőipari Kft., Kunszentmiklós A PONT-PLAN Kft. új építésvezetőségének kialakítása a kunszentmiklósi ipari park területén 46 262 000 Ft PRIMARÓ Fémmegmunkáló Kft., Baja Technológiai fejlesztés a PRIMARÓ Kft.-nél 10 000 000 Ft PRIMARÓ Fémmegmunkálóit., Baja MSZ EN ISO 14001:2005 szabvány szerinti Környezetközpontú Irányítási Rendszer bevezetése a Primaró Fémmegmunkáló Kft.-nél 987 500 Ft PRINT 2000 Kiadói, Nyomdaipari és Reklámszervező Korlátolt Felelősségű Társaság, Kecskemét Munkatársak képzése a Print 2000 Nyomda Kft.-nél 10158 400 Ft PRO HUMANITATE Egészségügyi és Szolgáltató Kft., Kecskemét Minőségirányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása a PRO HUMANITATE Kft.-nél 789 000 Ft ProgMed Plusz Számítástechnikai és Szolgáltató Kft., Baja ProgMed Plusz Kft. minőségirányítási rendszerének kiépítése és tanúsíttatása 737 500 Ft Raklap ésTüzép Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság, Lajosmizse Komplett pelletálóüzem létrehozása Lajosmizsén 365 352 000 Ft RAMSYS Informatikai Kutató, Fejlesztő és Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság, Kecskemét Tudásteremtés és értéknövelés a RAMSYS Zrt. munkavállalóinak körében 14 718 400 Ft ROM PELIKÁN HUNGÁRIA Kereskedelmi Bt., Kiskunfélegyháza Korszerű irodai eszközpark kialakítása az RCM PELIKÁN HUNGÁRIA Bt.-nél 1061000 Ft Rekedt-Nagy József Vince egyéni vállalkozó Épületbontás, földmunkához rakodógép- és szerelékbeszerzés, valamint elektronikusan adatrögzítő beruházás 10 000 000 Ft RexTerra Építőipari Fővállalkozó és Környezetvédelmi Szolgáltató Bt., Kiskunhalas RexTerra Kft. laboratóriumi minőségügyi rendszerének MSZ EN ISO/IEC 17025:2005 szabvány szerinti kiépítése és akkreditálása 1000 000 Ft ROSE Ruhaipari és Szolgáltató Kft., Kecskemét Varrodai technológia megújítása gépbeszerzés útján 3 583 000 Ft Rotary Fúrási Zártkörűen Működő Részvénytársaság, Kiskunmajsa Munkahelyteremtő komplex technológia- fejlesztés a Rotary Fúrási Zrt.-nél 490 000 000 Ft SALT-IMAGE Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., Kiskunhalas A SALT-IMAGE Kft. technológiai korszerűsítése új gépek beszerzése által 2 610 000 Ft (FOLYTATJUK) ÚMFT infovonal: 06 40 638 638 nfu@meh.hu • www.nfu.hu Amennyiben az európai uniós fejlesztési forrásokkal kapcsolatban szabálytalanságról szerez tudomást, kérjük jelentse honlapunkon: www.anti-lop.hu Az összeállítás az Európai Unió Szociális Alapjának támogatásával készült