Petőfi Népe, 2007. március (62. évfolyam, 51-76. szám)
2007-03-26 / 71. szám
14 SPORT / LABDARÚGÁS PETŐFI NÉPE - 2007. MÁRCIUS 26., HÉTFŐ Gólokban és lapokban gazdagodtak statoil megyei i. osztály A listavezető solti gárda továbbra is biztosan tartja hatpontos előnyét A Soltiak annak a tudatában léptek pályára, hogy ismerték a Tiszakécs- ke-Izsák meccs eredményét. Bár abban is biztosak voltak, hogy nem lesz sétagalopp a találkozó. Ebben nem is tévedtek. A két szomszéd település találkozójára sokan voltak kíváncsiak. Szentirmay Tamás Az első félidőben a hazaiakat támogatta a szél. Ennek eredményeként több alkalommal is célba vették Ámann kapuját, de a 19 éves hálóőr több alkalommal is remekül védett. Aztán váratlanul az akasztóiak szerezték meg a vezetést, Antal remekbe szabott lövésével. Ezen még a vendég szurkolók is meglepődtek és azért imádkoztak, hogy a félidőig kihúzzák ezzel az eredménnyel. Ez azonban nem sikerült, mert nemsokára egyenlítettek a hazaiak, sőt két perc múlva a vezetést is megszerezték. A második játékrész elején tízen maradtak a vendégek. Nem is kellett sokáig várni az újabb solti találatra. Ekkor már szinte minden hazai néző biztos volt abban, hogy az akasztóiak nem tudják megfordítani az eredményt. Nem sokkal később újabb találatot értek el, és bebiztosították a győzelmüket. Később Turcsik is begyűjtötte a második sárgáját, és ő is mehetett idő előtt zuhanyozni. A mérkőzés utolsó percében az akasztóiak még egy hatalmas gólt lőttek, de ez csak szépségtapasz volt. Összességében nagyon jó mérkőzést láthattak a szurkolók. A küzdelmes találkozó magasabb osztályban is megállta volna helyét. Az akasztóiak nem feltett kézzel álltak ki a Soltiak ellen. Negyven percig úgy tűnt, hogy meglepetést okoznak, de ezt követően a nagyobb tudás diadalmaskodott, és biztosan győztek a Soltiak. A sok sárga lap és a két kiállítás sokat rontott a találkozó igazi szépségén. A solti TÓTH (jobbra) az egész mérkőzés alatt nagy harcot vívott az akasztói védőkkel. Nem bírtak vele, és egyszer gólt is lőtt a vendégeknek. Solt-Akasztó 4-2 (2-11 Solt Akasztó: Dávid Duzmath Fekete Nagy Abonyi (Frei) Unyi (Marosvölgyi) Tóth Krichner Turcsik Orosz Sallai (Kiss) Edző: Miskovicz Bálint Amann Varga Lehota Hirs Juhász Németh (Judák) Hambalkó Csehi Nagy Supka Antal Edző: Agócs Zoltán Solt, 400 néző. V.: Somogyi (Eke, Szomjú). Gól: Kirchner2, Sallai,Tóth, ill. Antal, Supka. Sárga lap: Abonyi, Unyi, Turcsik ill. Varga, Lehota, Juhász, Németh. Piros lap: Turcsik, ill. Juhász. Kitűnt: Tóth, Sallai, Kirchner, Unyi, ill. Antal, Varga, Lehota. Ifj.: 4-0. Percről percre 34. perc: Antal fordulásból kilőtte a jobb sarkot, 1-0. 40. perc: Kirchner 6 méterről fejelt a kapuba, 1-1. 42. perc: Sallai az Ámmanról kipattanó labdát pöckölte a kapuba, 2-1. 61. perc: Kirchner 11-esből volt eredményes, 3-1. 77. perc: Tóth 14 méterről tisztán lőhetett a kapuba, 4-1. 90. perc: Supka nagy erejű lövése a kapufáról pattant a hálóba, 4-2. Mestermérleg a solti találkozó után MISKOVICZ BÁLINT:- Nagyszerű mérkőzésen egy nemes ellenfelet győztünk le kiváló játékkal, aminek nagyon örülök. A többi eredmény ismeretében meglehetősen jókor jött ez a három pont. AGÓCS ZOLTÁN:- Sokkal több hibával játszottunk, mint az első két mérkőzésünkön. Megpróbáltunk gy& zelemre, nem pedig döntetlenre játszani, de sajnos több hiba csúszott a játékunkba. Kiskunhalas - Harte 0-2 (0-1) Tompa - Kunszállás 3-1 (2-0) Tlszakécske - Izsák 0-1 (0-0) Bácsalmás - Kiskunmaisa 3-2 (2-1) Kiskunhalas: Harta: Tompa: Kunszállás: Tiszakécske: Izsák: Bácsalmás: Kiskunmajsa: Cs. Kovács Kovács L. Vasuth Fekete Ivanov Házi Zsemberi Szekeres Takács (Dékány) Zsibok Bálint Kertész G. Márics Garaczi Szűcs Kránicz Bogdán Tomolik Horváth Zs. Vincze Maczkó (Forgó) Jávorka Suknovics Domán Paor R. Vékony Mezedi Bertus Bakos Bonea Moravics Bíró Kárász Kovács J. (Gillich) KissR. Koleszárik Bállá Márton dr. Párczen (Juhász) Kasza Mészáros Kiss Andróczki Pataki Makra Aczél Berényi Csikós Zavarkó Balogh Csamangó (Dirrtlc) PöszmetT. (Jaskó) Bagi Riscutia (Török) Snyehola Kovács J. Gillich Szabadi Kisa (Simola) Lapsánszki Tóth Papp Rudics Nagy (Kovács G.) Tarjányi (Bereczki) Koch (Lisztmájer) Horváth B. (Horváth!) PöszmetZs. Péntek (Maravic) Juhász Varga Mihalkó (Szűcs) Ficsor Bujáki (Lázár) Béleczki Kertész Á. Dávid Hleba (Telek) Mándity(Cs. Kovács) Szikora Csáki Nagy Fenyvesi (Takács) Vidéki Anka Gréczi (Mészáros) Páncsics (Bögre) Varga Edző: Edző: Edző: Edző: Szakmai tanácsadó: Edző: Edző: Edző: Kis Péter Szabó László Kószó László Kertész Gábor Török László Gréczi Gábor Florin Nenad Márki Ferenc Kiskunhalas, 80 néző. Vezette: Apró (Török, Filus). Gól: Vékony (8. p.), Nagy (88. p.). Sárga lap: Gillich, Dékány, ill. Koch, Zsibók. Kitűnt: senki, ill. az egész csapat. Ifj.: 2-4. Tompa, 300 néző: Vezette: Filus (Lengyel, Szabó). Gól: Kiss, Béleczki, Kisa, ill. PöszmetT. Sárga lap: Horváth B, Béleczki, Kisa, illetve Kertész Á. Kitűnt: Fenyvesi, Horváth B„ Horváth Zs„ illetve Kertész G., Pataki. Ifj: 0-3. Tiszakécske, 300 néző. Vezette: Wittmann (Horváth, Tóth) Gól: Juhász. Sárga lap: Bakos, Dávid, Maravic, ill. Bonea, Aczél, Juhász, Jávorka. Kitűnt: Maczkó, ill. Gréczi, Bonea, Házi. Ifj: 4-0. Bácsalmás, 150 néző. V: Patyi (Kohajda, Herceg). Gól: Rudics, Páncsics, Suknovics, ill. Varga, Mihalkó. Kitűnt: Suknovics, Rudics, ill. Szekeres, Mihalkó. Sárga lap: Suknovics, Varga, ill. Mihalkó, Kovács G. Ifj.: 1-0. Dusnok - Sottvadkert 5-0 (1-0) Kerekegyháza Kiskőrös 2-2 í 1-1) NemesnádudvarKalocsa 2-0 (1-0) STATOIL MEGYEI 1. ŐSZÜLT Dusnok: Sottvadkert: Kerekegyháza: Kiskőrös: Nemesnádudvar: Kalocsa: 1. Solt 18 13 3 2 54-21 42 Bakula 1. Hatva nyi Gusztos(TóthÁ.) Kása Mlinkó Szerencsés Klézli 2. Izsák 18 11 3 4 41-19 36 JagiczaT. András Rózsa Knapig Naftz (Oláh) 3. Tiszakécske 18 9 6 3 51-28 33 Sánta Z. Schiszler (Csernák) Fejes Aszódi Báló Hegedűs 4. Harta 18 10 3 5 46-24 33 Jagicza J. Kristály (Nagy Z.) Sáfrán F. (Báló G.) Simonits (Lackó) Szarka Balogh Rumán Fehérvári (Kossá) Mácsai 5. Tompa 18 10 3 5 48-30 33 Eperjesi Tyukán (Lelkes) Schmidt Gillich B Kovács Cámpán Gazdag Gombár (Pecznyik) Makrickij Somlyai Filus Dedák (Tóth G.) Barta Bécsi Harsányi (Kosár) Tusori Mezőfi (Kardos) Sáhler Gojtán Balogh Bata A. (Bata N.) Lugos Kerekes 6. Kiskörös 18 9 4 5 42-24 31 7. Kunszállás 18 7 5 6 33-23 26 8. Akasztó 18 6 6 6 31-24 24 Bogárdi Tóth P. (Eiler) Duzmath (Nagy N.) Polgár (Baracskai) 9. Kerekegyháza 18 7 3 8 3847 24 Rogács (Maros) Font(Holczimmer) Szlovák Keszthelyi 10. Bácsalmás 18 7 3 8 2540 24 Varga Molnár Z. Gogolák (Kecskeméti J.) Pesti Varga (Cserenkó) 11. Nemesnádudvar 18 7 2 9 2844 23 Edző: Edző: Gazdag Attila Füleki (Balogh) Edző: Jagicza László Edző: Gojtán István 12. Kiskunhalas 18 6 4 8 2832 22 Edző: Edző: Szlovák László 13. Dusnok 18 6 2 10 2548 20 Dusnok, 120 néző. Vezette: Ignácz (Hász, Bánfi). Gól: Bárdos 2, Simonits 2, Bogárdi. Kitűnt: Simonits, Bogárdi, Sáfrán, Sánta, ill. 14. Sottvadkert 18 4 5 9 2831 17 Gól: Kwács, Baracskai ill. Füleki, Dedák. Sárga lap: Somlyai. Kitűnt: Fejes, Kovács, Gazdag, ivemesnauuuvdi, iuu nezo. vezeue: ouoa (r\n- ván, Minda). Gól: Száhler, Pesti. Sárga lap: Gojtán, Lugos. Kitűnt: Bécsi, Tusori, Báló, Száhler, 15. Kalocsa 18 2 5 11 2143 11 16. Kiskunmajsa 18 0 3 15 11-64 3 senki. Sárga lap: Szarka R. Ifj.: 4-5. Gogolák ill. Somlyai, Rumán, Makrickij. I(j: 0-9. Pesti ill: Mácsai, Gojtán, Kerekes. Ifj: 0-1. Kiskunfélegyházi panasz: Mezőtúron mozognak a gólvonalak labdarúgó nb ni. alföld csoport A csongrádi meccsen szelektívnek tűnt a bíró látása, de így is nyertek a bajaiak CSONGRÁD-BAJA 1-4 (0-1) Csongrád, 100 néző. V.: Varga. Csongrádi Pálfi - Forgó, Ber- tók, Szeri (Kovács), Lovas, Szabó (Váradi), Lévai, Korom, Kozma (Bárdosi), Bagi, Janiga. Edző: Kurucz István. Baja: Mucsi - Simon (Kuthi), Goretich, Gyenei, Kollár, László, Gazsi, Trucz, Reitmann (Nádas L.), Hernády, Sziegl (Hangya). Játékosedző: Goretich Gábor. Az első tíz percet végigstatisztálták a bajaiak, így örülhettek, hogy Bagi csak a felső lécet tesztelte, majd nagy helyzetben mellé lőtt. Ezután a játékvezető se hitte el Reitmann-nak, hogy nem a saját lábában botlott meg gólhelyzetben, a 17. percben. Ám a Sziegl elleni szabálytalanságot a 16-oson kívül észrevette. 29. p.: Hernády beadására Gyenei érkezett az ötösön, és a hálóba fejelt, 0-1. Ez volt a kezdete a későbbi bajai fölénynek, mely Sziegl és Reitmann kihagyott helyzetei, ill. utóbbi kapufája jellemzett. A bíró látása a továbbiakban is igen szelektívnek tűnt, mert Sziegl buktatását a 16-oson belül nem látta, de azon kívül mindent jól ítélt. A II. félidőben eldugta a labdát a BLSE a hazaiak elől. Reitmann, Hernády is százszázalékos helyzetben rontott. 63. p.: László kissé furcsa lövése nyomán a labda a bal felsőben landolt, 0-2. 71. Trucz balkötőből, 25 m-ről szép szabadrúgásgólt csavart a léc alá, 0-3. Néhány perc múlva a bajai védők nem vették komolyan Bagit, aki 18 m-ről ívelt a vendégkapuba, 1 -3. 81. p.: Trucz pontos indítását Reitmann löbbölte át a kapus felett, 1 -4. Kitűnt: Bagi, ill. Gazsi, Trucz, Hernády. MEZŐTÚR-KISKUNFÉLEGYHÁZA 3-0 (0-0) Mezőtúr, 50 n. V.: Galambosi. Mezőtúr: Tőke - Dóczi, Sőrés, Bakró, Lippai, Nagy G., Hídvégi (Mester), Moldván (Barna), Sólyom, László, Nagy D. (Őz). Edző: Erdősi Gyula. Kiskunfélegyháza: Tóth P. - Lengyel (Szabó T.), Barna Cs., Kovács, Nagy L., Kelemen, Val- kovics, Polgár (Fricska), Katona, Kádár (Térjék), Szabó A. Edző: Gyurik József. 55. p.: Szabó A. 18 m-es szabadrúgásból a felső lécet találta telibe. 60. p.: Kádár közelről a gólvonal mögé kotorta a labdát, közben rácsúszott a kapufára. (A sérült játékos lábát a helyi kórházban hat öltéssel varrták össze.) Közben a kapus hátranyúlt, és a gólvonal mögül kidobta a labdát. A bíró középre mutatott, de a hazaiak edzője beszaladt a pályára, és szólt a játékvezetőnek, hogy konzultáljon a partjelzővel. Ezek után Galambosi sporttárs visszavonta a gólt. 63. p.: Moldván vezette kapura a labdát, majd elrúgta Tóth P. mellett. A játékszer lassan gurult a gólvonal felé, de az érkező Kelemen kivágta a mezőnybe. Ám a bíró jelezte, hogy a labda belül volt a gólvonalon, 1-0. 71. p.: Egy szöglet után Őz a kapu közepébe fejelt, 2-0. 85. p.: Moldván lövése után Tóth a lécre ütötte a labdát, mely újra a hazai játékos elé került, ő pedig a hálóba lőtt, 3-0. A rossz talajú pályán, zuhogó esőben a félegyházi csapat - tudósítónk szerint - szinte végig „12 ember ellen” küzdött. A bíró a hazaiak durvaságait nem kellő szigorral torolta meg. Kitűnt: Tőke, Dóczi, Sólyom, Moldván, ill. Tóth R, Kovács, Barna Cs. További eredmények: Monor- Újszász 2-0, Gyula-Örkény 1-1, Cegléd-Szolnoki Sp. 4-1, Álgyő- Hódmezővásárhely 0-4, Túrke- ve-Szarvas 1-0. LABDARÚGÓ NB Hl. ALFÖLD CSOPORT 1. Örkény 16 12 2 2 24-12 38 2. Ceetéd 16 11 4 1 34-15 37 3. Hódmezővh. 16 9 3 4 34-13 30 4. Algyö 16 9 2 5 3515 29 5. Mezőtúr' 16 8 2 6 3531 26 6. Szolnok 16 7 4 5 27-22 25 7. Gyula 16 7 4 5 27-24 25 8. Monor 16 7 2 7 2825 23 9. KHTK 16 5 3 8 1819 18 10. Baja 16 5 1 10 2834 16 11. Túrkeve 16 4 3 9 1832 15 12. Csongrád 16 4 3 9 1839 15 13. Újszász 16 3 4 9 1832 13 14. Szarvas 16 1 3 12 1340 6