Petőfi Népe, 2006. szeptember (61. évfolyam, 205-230. szám)
2006-09-25 / 225. szám
PETŐFI NÉPE - 2006. SZEPTEMBER 25., HÉTFŐ GAZDAKÖRBEN / MOZAIK Több eredetvédett bort a kínálatba! körről körre Zajlik a betakarítás, s közben készítik elő a talajt a jövő évi kenyérnekvalónal? Ebben az évben a szőlő ára magasabb, mint szokott lenni, a termelőnek valamicske haszna Is keletkezik rajta. Az eget kémlelik ezekben a napokban a szőlő-bor ágazat szereplői; nem hiányzik nekik az eső. Aki a későbbi érésű fajtáktól szeptember derekán nem sajnált még egy utolsó permetezést, nyugodtabb lehet a rothadást illetően. A. Tóth Sándor * 40 Rédei Ferencnek, a Kiskunhalas és Környéke Gazdakör elnökének sok ezer munkása már betakarította a termést: ő ugyanis 40 éve méhész, immár mester. Több mint három évtizedig libá- zott is, de a madárinfluenza miatt ezt most szünetelteti. A családi gazdálkodás híveként idén márciusban vágott neki a kör megalakításának, kiváló ötletekkel a tarsolyában.- Az elnökségben négy diplomás szakemberrel vettem magam körül - mondta el Rédei Ferenc.- A vállalkozók bevonása révén mindenféle szolgáltatásra képesek vagyunk, amire a gazdáknak szükségük van: szántásra, vetésre, aratásra stb. Közreműködtünk a máktermés felvásárlásában és a gabona magtárba szállításában is, és beváltak a szolgáltatásaink, ősszel piacokat szervezünk, ahol az emberek kedvező áron juthatnak majd télire való krumplihoz, almához, egyebekhez. Dr. Farkas László erdőmérnök, a számvizsgáló bizottság elnöke tanácsokat ad a magán- erdő-tulajdonosoknak. Földmérő szakember is van a körünkben. Segítünk a pályázatok elkészítésénél. A Kiskunhalas és Környéke Gazdakör tagja, Dózsa Tamás Károly agrármérnök, a helyi méhész egyesület elnöke azt tervezi, hogy a felvásárolt helyi mézet üveges exportáruként adja el nyugatra. Rédei Ferenc elnök a családi gazdaságok összefogásában, erősítésében látja a kör fő feladatát Egyik fia, István agrármérnök, Angliában szerzett gyakorlatával és perfekt nyelvtudásával hazatérése után három hónappal még állást keres. Rédei úr fájlalja, hogy a rendszer nem becsüli meg az ambiciózus fiatalokat, akik emiatt végleg elveszhetnek a hazájuk számára. Ferenc fia szerencsére talált a vendéglátós felsőfokú képzettségének megfelelő munkát a családi vállalkozásban. Vörös Dezső egy éve elnöke a Szent- királyi Gazdakörnek. A taglétszám 30 körül van, évente egy-két gyűlést szoktak tartani. Március 15-én - a két vüágháború közötti gazdakör hagyományát felújítva - bankettet rendeznek minden évben.- A helybeliek a szántóföldi növények mellett leginkább zöldségtermesztéssel foglalkoznak - tájékoztatott Vörös Dezső. - Ehhez helyben kínál értékesítési lehetőséget a kistérségi Aranykert TESZ. A dinnye hagyományos növény nálunk, és a korai krumpliban is látnak fantáziát a termelők. Én magam is termesztem mindkét növényt, mint családi gazdálkodó. A 35 hektárnyi területen megterem a paradicsom és a sütőtök, és van meggyesem is. Az idén inkább csak a korai dinnyének volt jó ára, meg a korai burgonyának, ebből a termés mennyiségével sincs baj. Az állattenyésztés nem igazán jellemző a falura. Négy hölgy gazdaköri elnök van a megyében, az egyikük dr. Iván Katalin Dunapatajon. Jogászi munkája mellett gazdálkodik 10 hektáron. A gazdakör 15 tagja aktívnak mondható, de számos - közismert - gond lohasztja a kedvüket.- A fűszerpaprika volt nálunk régebben a „vezérnövény”, amire alapozni lehetett, de sajnos, mivel tavaly már meg se vették vagy nem fizettek a felvásárlók, az idén összezsugorodott a vetésterülete - magyarázta dr. Iván Katalin. - Búzával, kukoricával, napraforgóval próbálkoztak helyette a gazdálkodók. A kisebb birtokokon takarmánynövényeket termesztenek, olyanok, akik borjút, bikát hizlalnak. A tejelő szarvasmarha tartása a tejértékesítés bizonytalanná válása miatt kockázatos lett. A dunapataji határban július végén jégeső esett, amiből a doktornő birtokára is hullott, meglátszik a paprikáján. A hangulatot még ez is rontotta, nem csak a költségek növekedése - gázolaj, vegyszer -, a bevételek csökkenése mellett. Szentpéteri Attila agrármérnök, szőlész-borász szakmérnök a Kiskőrösi Gazdakör elnöke. Húsz-huszonöt hektár szőlő és 8 hektár almás képezi a gazdaságát. Növényvédőszer- és műtrágya-kereskedése is van. - Harmincöt tagot számlál a gazdakörünk, de sajnos nem túl nagy az érdeklődés a közös ügyeink iránt - mondta az elnök. - Még az olyan rendezvény sem mozgatja meg a tagokat, mint amilyen a szüreti fesztivál volt. Tüdőm, nehezen szervezhető a parasztság, a rengeteg rossz tapasztalat közömbössé teszi. Valami igazi felfrissülésre lenne már szükség, ami kiűzné az emberekből az apátiát. KISKŐRÖSÖN 3 ezer hektár szőlőt művelnek - 270-280 hektárt vágtak ki az EU-s „akcióban ”, de ez nem tragikus -, az idei árban (55-90forint) kicsi haszon is van. Szentpéteri Attila pozitív fejleménynek tartja, hogy komoly borászatok kezdenek kinőni a mezőnyből Jó példaként említette az arany sárfehér és az ezerjó fölívelő „karrierjét” a megyében. Eredetvédett borrá kell tenni a kadarkát is. m Négy gazdakör élén áll hölgy Bács-Kiskun megyében: Csi- kérián, Dávo- don, Dunapatajon és Tisza- kécskén. NAPKELTE 6.34 - NYUGTA 18.36 HOLDKELTE 9.37 - NYUGTA 19.22 EUFROZINA, KENDE napja Eufrozina. Görög név latinos formájából alakult, jelentése: vidám, boldog. A szerelem görög istennőjének, Aphroditének a kíséretéhez tartozik a három khárisz, akik közül az egyik Euphroszüne, a boldogság. kende. Kazár eredetű, régi magyar főméltóságnévből lett személynév, amelyet Vörösmarty Mihály tett népszerűvé. A kende vagy kündü jelentése: akit tisztelnek. egyéb névnapok: Cézár, Gel- lért, Kleofás, Kleon, Klió. EZ TÖRTÉNT EZEN A NAPON: 1513. - A spanyol Vasco Nunez de Balboa felfedezte a Csendes-óceánt, amikor átkelt a Panama-csatornán. Igazából ő csak az első európai volt, aki látta az óceánt. EGYHÁZI ÜNNEPEK A katolikus naptárban Szent Kleofás, Szent Eufrozina emlékezete, Kende napja. A református naptárban Kleofás napja. Az evangélikus naptárban Eufrozina, Kende napja. A zsidó naptárban Tisri hónap 3. napja. napi igék. Katolikus: Péld 3,27-34; Zs 14; Lk 8,16-18. Református: Préd 3; Mk 10,1-16. Evangélikus: Fii 4,8-14; 2Krón 20,1-26. mérleg (IX.24-X.23.). Nehezen változtat a megszokott dolgokon. Volt elég ideje megfontolni a dolgok előnyeit és hátrányait. Végre meg kell tennie a szükséges lépést! skorpió (X. 24—XI. 22.). Balesetveszélyes napra számíthat. Öre- gecske, vagy nem kellően karbantartott gépkocsijával adódhatnak problémák. nyilas (XI.23-XII.21.). Szerelmi partnerével fontos célok felé tör. Ez a legmegfelelőbb időpont, hogy kapcsolatukat megszüárdítsa, a kapcsolat hosszú távra szól. bak (XII. 22-1.20.). Ne féljen saját érzéseitől, ne törekedjen túlzottan biztonsági játékra, és főleg ne aggodalmaskod-. jón olyan események miatt, amelyek még meg sem történtek. HOROSZKÓP VÍZÖNTŐ (1.21-11.20.). A bolygók azt sugallják, hogy most ne vágjon bele nagy anyagi vállalkozásokba és lényeges változtatásokat se eszközöljön. halak (II. 21-111.20.). Rendkívüli mértékben megnő vonzereje, valaki azonnal észreveszi, ha megjelenik. Vesse be szaktudását, hogy az előnyére szolgáljon. kos (lll.21-IV.20.). Ne hajszolja magát túlságosan a munkában, mert a kimerültség árthat egészségének. Vegye könnyebben az életet. bika (IV.21-V.20.). Egy váratlan látogató olyan ötletekkel áll elő, amilyenekről még csak nem is álmodott. Ettől olyan izgalmas lesz a napja. Nem árt, ha együtt sodródik az árral. ikrek (V. 21—VI. 21). Bolygója, a Merkúr ösztönző sugarai megkönnyítik tevékenységét. Igyekezzen a lehetőségeket megragadni, minden jó helyzetből hozza ki a maximumot. RÁK (VI. 22-VII. 22.). Ma a családi ügyek intézésének kedveznek a csillagok. Nézzen egy kicsit gyermekei körmére, mert lassan véget ér az első iskolai hónap. oroszlán (VII.23-VIII.23.). Szeretne ősszel is utazni. Ezúttal közelebbről is meg akarja szemlélni legalább egy darabkáját a világnak. szűz (Vili. 24—DC 23.). Egy viszonylag nyugodt, kellemes nap köszönt most Önre. Talán egy kissé egyhangúnak találja az életét. Sokkal több energia, tettvágy ég Önben, mint amennyi a napi tennivalója. MIT SÜSSÜNK? Tojásos töltött sertéslapocka HOZZÁVALÓK: 1200 g sertéslapocka. 1 nyers tojás, 1 száraz zsemle, 2 főtt tojás, 2 vékony szelet füstölt szalonna, 1,5 dl tej, 1 kisebb gerezd fokhagyma, 1 csomó petrezselyemzöld, só, bors. ELKÉSZÍTÉS: A száraz zsömlét tejbe áztatjuk, majd kifacsarjuk. A szalonnát apró kockára vágjuk. A nyers tojást felverjük, hozzáadjuk a zsemlét, az apróra vágott szalonnát, majd a finomra vágott petrezselyemzölddel, sóval, borssal, zúzott fokhagymával fűszerezzük. A töltelékkel megtöltjük a felszúrt lapockát, melybe fokozatosan tesszük bele a meghámozott, keményre főtt tojásokat. A lyukat hústűvel összetűzzük, vagy bevarrjuk. Egy tepsibe 1 dl olajat, és 1 dl vizet öntünk, beletesszük a töltött húst, letakarjuk fóliával, majd előmelegített sütőben kb. háromnegyed óráig pároljuk. Utána a fóliát eltávolítjuk, hogy a teteje is megsülhessen. Szeletelés után burgonyakörettel illetve párolt zöldségekkel tálaljuk. KÓrházkÓfkép - Laci bácsi, a kórházi ágy 500 forint lesz, viszont a vacsora - a zöldborsó fél pár virslivel - 15000 forintba került REJTVÉNY BERG OPERÁJA NEMLÉT “* VÉGZET SZABÓ LŐRINC VERSE r~ ÍGY. LATINUL DUNDI KAUKÁZUSI NÉP l USA TAGÁLLAM ► ▼ Y~ SZÍNÉSZ CIPŐ KRÉM HADIZSAKMÁNY ► ▼ CSIGAOÍSZ L T KORONA OXIGÉN ÉS KLÓR NÖVÉNYT NEMESÍT ► ÁMÍTÁS ISTENNŐ ► V HALÁSZMADÁR MACKÓ L T KATONAI IRAT ► ? SZÉPTEVÉS TITKON ► ▼ PÁRTI TILTAKOZÁS L TÖRÉKENY ► f RENDEZKEDIK ► A rejtvények megfejtéseit legkésőbb kedden adják postára!