Petőfi Népe, 2006. július (61. évfolyam, 152-177. szám)

2006-07-20 / 168. szám

SZERKESZTETTE: RÁKÁSZ JUDIT TELEFONSZÁM: 06-76/518-248 E-MAILjudit.rakasz@petofinepe.hu PETŐFI NÉPE - 2006. JÚLIUS 20., CSÜTÖRTÖK Nem fogadták el a választ Debreczeni ügyében Volt már Kecskeméten példa arra, hogy az egy hete dolgozó pedagógust kivágták, mert mégiscsak másnak kellett a hely - mondta dr. Adorján Mi­hály önkormányzati kép­viselő dr. Debreczeni József ügye kapcsán. T. V. — Mint arról beszámoltunk: a tör­ténelemtanárként és közíró­ként ismert dr. Debreczeni Jó­zsef ősztől már nem tanít a kecskeméti Katona József Gim­náziumban. Távozásának híre az után látott napvilágot, hogy az egyik országos napilapban több cikkében bírálta Orbán Viktort A június végi képviselő-tes­tületi ülésen dr. Adorján Mi­hály (SZDSZ) önkormányzati képviselő azt mondta, hogy többféle hír és pletyka felme­rült a távozás okáról. Indítvá­nyozta, hogy vizsgálják meg: valóban pénzügyi okai voltak-e annak, hogy Debreczeninek tá­voznia kellett, és ha igen, akkor a gimnázium kapjon plusz 500 ezer forintot annak érdekében, hogy a nagy tudású történe­lemtanárt továbbra is foglal­koztathassa. A tegnapi rendkí­vüli testületi ülésre dr. Sárközy István elkészített egy beszámo­lót, amelyben leírta: a gimnázi­um a feladatokhoz szükséges anyagi fedezetet megkapta,&dr. Debreczeni József alkalmazása pedig a munkáltató jogköre. ■ A Katona-gimnázium­ban Albert Emsein sem lehetne fizika tanár? Dr. Adorján Mihály a választ nem tartotta túl kimerítőnek. Mint mondta, ennyi erővel Al­bert Einstein nem lehet fizika­tanár Kecskeméten. Azt is megjegyezte, hogy volt már példa arra a városban, misze­rint egy hete dolgozó pedagó­gust kivágtak, mert mégiscsak másnak kellett a hely. A kapott választ nem fogadta el, ezért arról a testületnek kellett sza­vaznia. Csakhogy a képviselők többsége is nemmel szavazott. Egyelőre nem tudni, hogy az ügynek lesz-e ősszel folytatá­sa. ■ T. V. KECSKEMÉT ÉS KÖRNYÉKE 500 millióról indult, és most 1 milliárd forintnál tart a sportcsarnok átépítése. A munka várhatóan októberre fejeződik be. Rossz döntésnek ára van? csarnok,Hanyagsággal és felelőtlenséggel vádol a Fidesz Ez alkalommal a várost ve­zető koalíció hagyta el az üléstermet a tegnapi kecs­keméti rendkívüli testületi ülésen. A cirkusz akkor robbant ki, amikor egy fideszes képviselő felszólí­totta a koalíciót: rossz dön­tésük miatt fizessenek be 45 millió forintot a város kasszájába. A koalíció visz- szautasította a vádakat. Takács Valentina A vita ismét a városi sportcsar­nok bővítése miatt robbant ki. Ismeretes, hogy a létesítményt teljes egészében átépítik, PPP- konstrukcióban. Eleinte 500 millió forintos költségről volt szó, ehhez később újabb 300 milliót kellett megszavazni. Leg­utóbb - alig tíz napja - rendkí­vüli ülésen döntött a testület ar­ról, hogy a fűtés-hűtési rend­szerre további nettó 117 millió forint szükséges. A döntéssel a Fidesz-frakció tagjai nem értet­tek egyet, ezért a szavazás előtt elhagyták az üléstermet. A tegnapi rendkívüli közgyű­lésre aztán visszahozták a 117 millió ügyét, ez alkalommal in­dítvány formájában. Kohajda László fideszes képviselő azt mondta: a várost vezető koah'ció úgy bólintott rá az összegre, hogy a kivitelezést nem verse­nyeztették meg. Ezenkívül nem hasonlították össze, hogy me­lyik megoldás volna olcsóbb: a PPP-konstrukció vagy a hitelfel­vétel. A Fidesz utólag végzett összehasonlítása szerint ugyan­is a 117 millió PPP-konstrukció- ban 15 év alatt 266 millióba ke­rül a városnak. Hitelfelvétellel, ugyanekkora futamidő alatt, csak 221 millió forintot kellene megfizetni. Ezért Kohajda László indítvá­nyozta: a testület vonja vissza a hűtési-fűtési rendszer PPP- konstrukcióban történő megva­lósításáról hozott döntést, bont­sa fel az erről szóló szerződést. Amennyiben ezt nem teszik meg, akkor azok a képviselők, akik a PPP-konstrukciót támo­gatták, 15 napon belül fizesse­nek be a város számlájára 45 millió forintot. A fideszes képvi­selő hangsúlyozta: ennyi kárt okozott a várost vezető koah'ció hanyag és felelőtlen döntése Kecskemétnek. Dr. Brúszel László (MSZP) fel­háborodottan utasította vissza a vádakat. Mint mondta: ilyen in­dítvány még soha nem született, ez a képviselőtársak rágalmazá­sa, ami bűncselekménynek szá­mít Az indítványra célozva kér­dezte: hogy meri valaki egy da­rab papír alapján azt állítani, hogy kárt okoztak á városnak? Kovács Antal képviselő arra hív­ta fel a figyelmet, hogy volt ver­senyeztetés, hiszen az szólt a tel­jes kivitelezésre, és a 117 milliós beruházás valójában szerződés- módosítás. a ppp-konstrukció lényege, hogy egy-egy létesítményt magántőke bevonásával hoznak létre, vagy alakítanak át A befektető üze­melteti majd a létesítményt, ő végzi a karbantartást Ezért 15 évig bérleti díjat kér a használatért, és így térül meg a befektetése. A kecskeméti sportcsarnok esetében az elkövetkezendő években az alábbi összegeket kell fizetnie a városnak a rendelkezésre állásá­ért, az üzemeltetésért és a karbantartásért összesen (Ft/év): 1. évben 59 millió 160 ezer 2. évben 65 millió 40 ezer 3-10. években 66 millió 180 ezer 11-14. években 12 millió 180 ezer 15. évtől 8 millió 760ezer Adorján Mihály (SZDSZ) azt mondta, hogy ő két bankárt is megkérdezett annak idején, de ezt nem köti Kohajda László or­rára, saját belátása szerint dönt. Közben szép sorjában el­hagyták az üléstermet a várost vezető koalíció tagjai, csak az ellenzék maradt bent. A testü­let határozatképtelenné vált, így a cirkuszt kavart indít­ványról semmilyen döntés nem született. HÍRSÁV Olimpiai bajnok lett az Amin Leánykar kodály-iskola Kínát is meg­hódította a kecskeméti Ko­dály-iskola Aurin Leányka­ra. A Xiamen városban megrendezett Kórus Világ­játékokon - eredeti nevén Kórusolimpián - 47 ország­ból mintegy 400 kórus 20 ezer (!) énekese vett részt, akik 26 kategóriában mér­ték össze tudásukat. A kecskeméti lányok ismét bi­zonyítottak: folklór kategó­riában olimpiai bajnokok, egynemű ifjúsági kórus ka­tegóriában második helye­zést értek el. A század arcai-Fejtő Ferenc lesz a vendég program Fejtő Ferenc törté­nész, író, újságíró lesz a vendége július 24-én, hét­főn a Városi Kulturális Mozgalom (Vákum) „A szá­zad arcai” című beszélge­téssorozatának. A találko­zó 19 órakor kezdődik a kecskeméti Népi Iparmű­vészeti Múzeumban (Serfő­ző u. 19.). A belépés díjta­lan. A szervezők üzenőfü­zetet helyeztek el a Katona József Könyvtárban, amely­be Fejtő Ferencnek szánt kérdéseket, üzeneteket várnak. Hétfőn megkezdődik a rendelő felújítása egészségügy a Pajzs Pati­ka épületében található or­vosi rendelőben várja bete­geit hétfőtől dr. Jakkel Anna és dr. Túri Katalin felnőtt háziorvos. A megszokott, Nyíri út 63. szám alatti ren­delő felújítása ugyanis júli­us 24-én megkezdődik, s előreláthatóan hat héten át tart. A rendelési idő és a rendelő telefonszáma válto­zatlan marad. Maradékokból készül táska és ágytakaró ifjúsági otthon Nyári in­tenzív foltvarró tanfolyam­ra várják a jelentkezőket a Kecskeméti Ifjúsági Otthon­ba. Augusztus 1. és 3. kö­zött napi 8 órás kurzuson megtanulhatják, miként le­het táskát, játékot, ágytaka­rót varázsolni textilmaradé­kokból. A CsíperÓ gyermekieszthfál alatt Ingyenes vérnyomásmérést és testtömeglndex-meghatározást végeztek Kecskemét főterén a megyei kórház dolgozói. Az Európai Támogatási Egyesület a Rákos Gyermekekért Kecs­kemét Alapítvány sátrában sok gyermek és felnőtt fordult tanácsokért a szakemberekhez, köztük dr. Zombor Gáborhoz, a kórház távozó főigazgatójához (képünkön). A fiatalok olyan maguk készítette rajzokkal köszön­ték meg az önkéntesek munkáját, melyek témája az egészséges életmód volt Zarándokút Nándorfehérvárra porta hírek Az ütközet helyszínén emlékeznek a diadalra Mint arról korábban már e ha­sábokon is hírt adtunk: a Porta Egyesület Katolikus Munkacso­portja hetek óta megkülönböz­tetett figyelemmel készül a nán­dorfehérvári diadal 550. évfor­dulójának méltó megünneplé­sére. Az ünnep alkalmából za­rándoklatot szerveztek Kecske­métről, ezzel is nyomatékosítva, hogy a Kalocsa-Kecskeméti Fő­egyházmegye területén élők­nek különös jelentősége van ennek a jubüeumnak. Ismert ugyanis, hogy évszázadokon át a kalocsa-bácsi érsek lelki irá­nyítása alá tartozott a nándorfe­hérvári, illetve később belgrádi egyházmegye is. Az is közis­mert, hogy. a megyeszékhely egykor a Hunyadi család birto­ka volt. A Porta Egyesület Katolikus Munkacsoportja ezért nagy erőkkel készül a rendkívüli al­kalomra, amihez segítséget ka­pott a Külügyminisztériumtól és a belgrádi nagykövetségtől is. Az egyesület szervezésében helyszínre érkező zarándokok a Külügyminisztérium hivatalos programjához kapcsolódva tar­tanak megemlékezést. A belg­rádi nagykövetség július 22-én több anyaországi és vajdasági szervezettel, illetve a belgrádi főpolgármesteri hivatal képvi­selőivel közös megemlékezést tart az ütközet helyszínén talál­ható emlékkőnél, amelyen a kecskeméti zarándokok is jelen lesznek. Magukkal viszik a ka­locsai érsek emlékzászlaját, több egyházközség, valamint a Porta Egyesület koszorúját. A 11 órakor kezdődő ünnepi szentmisén és az azt követő hi­vatalos programon az ünneplő közösséggel együtt hajtanak főt a kecskemétiek is, az egykori harcok helyszínén. A Porta követei zarándok­zászlóval vesznek majd részt augusztus 6-án, vasárnap a Ma­gyar Püspöki Kar részvételével tartandó ünnepi szentmisén Kalocsán, amit Erdő Péter bíbo­ros mutat be; az ünnepi beszé­det Pénzes János szabadkai me­gyéspüspök mondja.

Next

/
Oldalképek
Tartalom