Petőfi Népe, 2006. május (61. évfolyam, 101-126. szám)

2006-05-09 / 107. szám

PETŐFI NÉPE - 2006. MÁJUS 9., KEDD MEGYEI KÖRKÉP / MAI MAGAZIN Érdemes figyelni az útbaigazító táblákat Baján, ezerrel kátyúznak közlekedés Ezekben a napok­ban a karbantartómunkások vették át az uralmat Baja közút­jai felett. Éppen ezért érdemes a járművezetőknek fokozottan fi­gyelni az útbaigazító táblákat - mondta tegnap délutáni sajtótá­jékoztatóján Széli Péter polgár- mester. Sok helyen folyik a ká­tyúzás. Igyekeznek a szakem­berek mielőbb végezni a mun­kálatokkal, de addig is jelentős forgalmi változások vannak ér­vényben. Utána viszont jók lesznek az utak. Ugyanakkor később kezdődik a Lökért sor teljes felújítása, mivel a polgár- mester tegnap látta el kézjegyé­vel a közbeszerzési kiírást. Ha­marosan a helyi buszmegálló átköltöztetése is megkezdődik. Mint ismeretes, a belvárosból a Vonatkertbe telepítik át. Postaügynökség Kiscsávolyban, az otttakóknak baja A Magyar Posta Rt. kelet­magyarországi igazgatósága tegnapi tájékoztatása szerint Baján, a kiscsávolyi városrész­ben új postaügynökség nyílt a napokban. A Tél utca 8. szám alatti épületben hétfőtől pénte­kig délelőtt 9 és 11, délután pe­dig 4 és 6 óra között várják a vá­rosrész lakosságát postai szol­gáltatásokkal. Helyet foglalnak a halasok népünnepély Még két hét áll az asztalgazdák rendelkezésére A művelődési központban május 19-éig jelentkezhetnek az asztalgazdák, hogy idén is kiváltsák jól bevált helyüket a halászléfőző népünnepélyre. Július második szombatján, te­hát idén július 8-án ismét ha­lászléfőző népünnepély lesz Ba­ján. Mégpedig a főtéren, miután az önkormányzatnak sikerült a kivitelezővel egyezségre jutni. Tehát a korábbi hírek és a felújí­tás ellenére nem költözik le a rendezvény teljés egészében a Petőfi-szigetre. Csak a D-szek- tor szakácsainak kell ideiglene­sen új helyet lelni, ott ugyanis nem tudják addigra befejezni a munkások az építkezést. Vi­szont itt kaphat helyet például a vendégeket kiszolgáló utcai ha­lászcsárda. Egyébként a szerve­zők úgy érezhetik, hogy cél­egyenesbe érkeztek. Hiszen az elmúlt hét óta a főszereplők, az­az az asztalgazdák megválthat­ják a tizenegyedik népünne­pélyre a helyjegyüket. Amint megtudtuk, eddig a kijelölt fő­zőhelyek ötödét, azaz 20 száza­lékát foglalták le. Főként azok a helybéliek jelentkeztek máris, akik ragaszkodnak a régi, meg­szokott helyükhöz. A művelődé­si központ Árpád téri épületé­ben, a volt pártok házában má­jus 19-én, pénteken délután 3 óráig várják a helyfoglalókat. Munkanapokon délelőtt 9-től délután 4-ig, illetve pénteken 15 óráig lehet itt jelentkezni. A szépkorúak szavaltak, a zsűri pedig nem győzte osztani a díjakat vers Második alkalommal ren­dezték meg a Szépkorúak sza­valóversenyét Baján, a művelő­dési központban. Nevezni 55 éves kor felett lehetett. A nagy­számú résztvevő miatt a három fődíj mellett különdíjat is meg­ítélt a zsűri. Bajaiak: 1. Hauzler Lászlóné (Dunatáj Életet az éveknek Klub), 2. Varga Erzsé­bet (Bajaszentistváni Nyugdí­jasklub), 3. Kiss József (Napra­forgó Klub). Különdíj: Strobán Andrásáé (Őszirózsa Nyugdí­jasklub). Vidékiek: 1. Reicher Károlyné (Kunbaja, Mozgáskor­látozottak Egyesülete), 2. Dan- kó Istvánná (Mohács), 3. Nagy István Károlyné (Hetényegy- háza). Különdíj: Reicher Ká­rolyné. Szépén szavaltak a szépkorúak. MA NAPKELTE 5.16 - NYUGTA 20.06 HOLDKELTE 16.12 - NYUGTA 3.39 Az Európai Unió ünnepe GERGELY napja Gergely. Görög névből latin közvetítéssel érkezett hoz­zánk, jelentése ébren őrködő. Védőszentje: Nazianzi Szent Gergely egyháztanító. Csíky Gergely rendkívül ter­mékeny XIX. századi író volt, akinek színműveit napjaink­ban is szívesen játsszák, külö­nösen a Nagymamát, amely­nek címszerepe igen hálás fel­adata minden kor nagy szí­nésznőinek. A győzelem napja Oroszor­szágban - nemzeti ünnep, a szövetséges erők 1945-ös győ­zelmét ünnepük a náci Né­metország felett. egyéb névnapok: Benigna, Fehérke, György, Hófehérke. EGYHÁZI ÜNNEPEK A katolikus naptárban Szent Gergely, Alberta, Édua napja. A református és az evangéli­kus naptárban Gergely napja. A zsidó naptárban Ijár hónap 11. napja. napi igék. Katolikus: ApCsel 11,19-26; Zs 86; Jn 10,22-30. Református: 2Kor 11,1-15; lSám 30,16-31. Evangélikus: 2Kor 5,11-18; lKn 5,6-12. A nők szemében a férfiak bű­nei áUandó irigység tárgyai. (SAMUEL JOHNSON) BIKA (IV. 21—V. 20.). Munkaajánla­tot kap olyan egyéntől, akivel korábban jól együtt tudott dolgozni. Legyen nagyon óva­tos, mert a megváltozott kö­rülmények sok buktatót rejte­nek. ikrek (V. 21—VI. 21). Remek ötle­tekkel rendelkezik, de ki kell várnia a megfelelő pillanatot, mert most ellenállásba ütkö­zik. Ma jobban teszi, ha a hát­térben marad. rák (VI. 22—VII. 22). Fantasztikus munkakedvvel, kreativitás­sal ténykedik ezen a napon. Jó érzéssel tölti el az ered­mény, ráadásul szép este is vár Önre. OROSZLÁN (VII.23-VIII.23.). Adako­zó kedvében van, de legalább azt nézze meg, kire áldoz. A viszonzást elvárni nem szép dolog, de nagyon fog fájni, ha csalódnia kell barátaiban. HOROSZKÓP SZŰZ (VIII. 24-IX. 23). Külföldi nya­ralásra készül. Ehhez az anya­gi fedezete is megvan, de az sem rendkívüli, ha hozzányúl a tartalékaihoz. Szorgalmát is­merve bízhat abban, hogy pó­tolni tudja az elhasznált pénzt. mérleg (IX. 24—X 23). Délelőtt harciasán nyilatkozik, de ne bánja, mert a szívéből szólt. Az otthonával kapcsolatos munkákat jó lesz addig befe­jezni, amíg van rá lehetősége! skorpió (X 24—XJ. 22). Magánéleti problémák ideges panaszokat okozhatnak. Talán túlságosan intenzív a családi élete, s nem ártana egy kis magány. nyilas (XI.23-XII.21). Nyugtalan­kodik a pénzügyek miatt, ki­váltképp akkor, ha tudomást szerez meggondolatlan költe­kezése következményeiről. Lé­pésről lépésre helyre kell hoz­nia a hibáját. bak (XII. 22-1.20). Szerencsés, kedvező napja lesz a mai. Öl­tözzön tavaszi színekbe, és le­gyen beszédes, csevegjen. Ha összejövetelre megy, hamar a középpontba kerül. vízöntő (1.21-11.20). Ma fitt és üde, minden mozgásba lendül. Olyan ajánlatot kap, amire na­gyon ritkán kerül sor az életé­ben, ám szinte azonnal választ is kell adnia. Mindenképpen gondolja át a dolgokat. halak (II. 21-111.20). Most fontossá válik, hogy gyorsan nagy sikert érjen el. Ehhez természetesen meg kell találnia a megbízható társakat. Párja a legtitkosabb gondolatát is kitalálja... kos pil.21-IV.20.). Egyhangú fel­adatai vannak, melyek össze­gyűltek. Ne hagyja tovább hal­mozódni, mert a határidők rö­videk. Az apró félreértésekből később viták alakulhatnak. MIT FŐZZÜNK? Görög ebéd: gyros készítünk cukkinivel HOZZÁVALÓK: 40 dkg pulykamell, 1 csomag gyros fűszerkeverék, 20 dkg cukkini, 15 dkg római saláta, 10 dkg koktélparadicsom, 10 dkg fetasajt, 1 kígyóuborka, 1 gerezd fokhagyma, 3 dl natúr joghurt, csi­pet cukor, 2-3 evőkanál olaj, só, bors, pita. ELKÉSZÍTÉS: A csíkokra metélt pulykahúst a fűszerkeverékkel megszórjuk. A hosszában félbevá­gott cukkinit felszeleteljük. A salá­tát csíkokra, a paradicsomot ketté­vágjuk. A sajtot szétmorzsoljuk. Az uborkát durvára reszeljük. A présen átnyomott fokhagymát a joghurttal és a reszelt uborkával összekever­jük. A tzatzikit sóval, borssal ízesít­jük. A húscsíkokat a felhevített ola­jon kb. 5 perc alatt megsütjük. Hoz­záadjuk a cukkinit, további 2 percig sütjük, majd sózzuk, borsozzuk. A pitát mikrobán felmelegítjük, a tete­jét levágjuk. A húst a salátával, a paradicsommal meg a sajttal ösz- szekeverjük, és a pitába töltjük. A tatzikit külön kínáljuk hozzá. VégSÖ megoldás - Nincs már az a benzináremelés, ami kifog rajtam...! TÖRÖK NAGYÚR ROBBANÓ­ANYAG EREDETI DZSEM! KONGLO­MERÁTUM VÖRÖS ÁLARC. ANGOLUL VÉGZET KATONA­SZÍN L V TÖREK­SZIK ► ▼ ▼ DELELŐ SOR­VÁLTÓ ► T SZELET l ÜRES KAMATI ► TINTA­FOLT Mi LESZ MÁR?! TINTA­HAL ► ▼ FOGAZAS ILLATOS FA 1 ▼ MŰ NYELV ► ZIRC HATÁRAI! ► AMELY SZEMÉLY SZOKNYA KEDVES BOGÁR ► f ▼ BABA MONDJA r HELTAI JENŐ VERSE ► ▼ OLLÓS ÁLLAT ► VASI KÖZSÉG ► CSUKA A rejtvények megfejtéseit legkésőbb kedden adják postára!

Next

/
Oldalképek
Tartalom