Petőfi Népe, 2005. november (60. évfolyam, 256-280. szám)

2005-11-17 / 269. szám

A Petőfi Népe médiapedagógiai programja SAJTÓ ES TANULÁS Újabb oldalak erős idegzetű olvasóinknak tisztelt olvasóink! Ezen a csü­törtökönként megjelenő olda­lon ifjú írók tollából származó írásokat találhatnak. Ők azok, akik Bács-Kiskun megyében részt vesznek a SÉTA (Sajtó és tanulás) nevezetű médiaisme­reti tanfolyamainkon. A közép- iskolás titánoknak határozott és általában lesújtó véleménye van a világról. Csak a legszélső­ségesebb véleményeket „cenzú­ráztuk”. Kérjük, csak az erős idegze- tűek olvassanak tovább! A PROGRAMBAN RÉSZT VEVŐ IS­KOLÁK: ÁFEOSZ, KECSKEMÉT (ÁFEOSZ) III. BÉLA GIMNÁZIUM, BAJA (BG) BÁNYAI JÚLIA GIMNÁZIUM, KECS­KEMÉT (BJG) KATONA JÓZSEF GIMNÁZIUM, KECSKEMÉT (KJG) SZILÁDY ÁRON REFORMÁTUS GIM­NÁZIUM, KISKUNHALAS (SZÁG) SZENT ISTVÁN GIMNÁZIUM, KALO­CSA (SZIG) AZ OLDALT SZERKESZTETTE: GÁL ZITA TEL.: 06-76/218-226 E-MAIL: ZITA.GAL@AXELS.HU Nyújtsd kezed felém...! Gyémánt került a koronára életműdíj A kitüntetést egykori tanítványa adta át Mezeiné dr. Ko­pasz Mária, a bajai III. Béla Gimnázium neves bioló­giatanára november 8­án Budapesten vehette át a Rátz Tanár Úr Életműdíjat. Ennek apropóján kérdez­tem a tantárgy oktatásá­ban elért rendkívüli sike­reiről és tapasztalatairól.-1965 óta, azaz negyven eszten­deje tanít gimnáziumunkban. Mindig is biológiatanár akart lenni?- Annak idején orvosnak ké­szültem, de nem bántam meg, hogy végül tanár lettem. Szere­tem ezt a munkát, és (moso­lyog) mint azt egyik diákom jól megfogalmazta: „mindannyian tudjuk, hogy a tanárnő hobbija a tanítás”. Ez így igaz.- Mityen versenyeken indul­nak az év során a diákjai?- Minden alkalommal részt veszünk az OKTV-n (Országos Középiskolai Tanulmányi Ver­seny). A Herman Ottó- és a Kitaibel Pál-biológiaversenye- ken is nagy sikereket érnek el a diákjaim évről évre. így ez utóbbin 24 év során legalább három, de volt, amikor négy ta­nulóm vett részt a 16 versenyző között az országos szóbeli for­dulón. Ez nagyon szép ered­mény, mivel a verseny ötezer fő­vel indul. Többször is ért az a vád, hogy „versenyistállónak” nézem az iskolát, holott ez nem igaz. Arról van szó csupán, hogy a sok jó képességű gyerek közül próbálom kiszűrni azo­kat, akik még többre lehetnek képesek, mint a társaik.- Milyen kitüntetéseket, díja­kat kapott már eddig a tanár­nő?- 1998-ban Göncz Árpádtól ve­hettem át a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztjét. Herman Ottó- és Kitaibel Pál-emlékpla- kettet, valamint Több éves tehet­séggondozást segítő munkáért ki­tüntetést is kaptam 2000-ben, amelyet az akkori oktatási mi­niszter, Pokomy Zoltán adott át. Ezek után 2003-ban a Baja Vá­ros Oktatásáért díjat kaptam meg, s akkor a férjem ezt mond­ta nekem: „Eddig is sok apró ék­szerrel ruháztak fel téged, de ez most a korona.” Nagyon sok erőt és támogatást jelent nekem az ő, illetve kollégáim segítsége, akik­től pályafutásom alatt csak jó szót és támogatást kaptam.- A napokban egy talán min­dennél elismerőbb díjjal jutal­mazták, a Rátz Tanár Úr Élet­műdíjjal.- Igen. Budapesten, a Thália Színházban volt a díjkiosztó ün­nepség. Én vagyok az első bioló­giatanár, aki ezt megkapta, hi­szen a hagyományos matemati­ka, fizika és kémia mellett eb­ből a tantárgyból az idén díjaz­tak először. A rendezvényen be­szédet mondott Sipos János he­lyettes közoktatási államtitkár is. Ő egyébként a tanítványom volt, majd a kollégám, később pedig iskolánk igazgatója.- Utolsó kérdésem, hogy ta­nárnő meglátása szerint a jövő­ben mekkora szerepe lesz éle­tünkben a biológiának?- Nos, a „nagyok” szavaival élve azt mondanám: a múlt szá­zad a fizika százada volt, talán ez a biológiáé lesz. Bizonyosan nagy szerepe lesz életünkben, mint ahogy eddig is az volt. Or­vosokra, biológusokra mindig szükségünk lesz, mivel ők ku­tatják a jövő lehetőségeit. MFZEINE DR. KOPASZ MARIA Az elmúlt héten nagy veszte­ség érte isko­lánkat. Egy diák "eletét vesztette. Mindenkit nagyon megrázott az eset, de ráébresz­tett arra, hogy mennyire fonto­sak vagyunk egymásnak. Ha valamilyen problémánk van, szüleinken kívül bizalommal fordulhatunk tanárainkhoz, vagy az iskolai szakemberéhez. Fontos, hogy ne érezzük egye­dül magunkat gondjainkkal, és ha nem tudunk velük megbir­kózni, segítséget kell kérni. Hi­szen segítséget kérni sohasem szégyen. Több kiló, kevesebb centi KÜLCSÍN KONTRA BELBECS A mai világban mindenki a külsősé­gek rabja. A magas ember az alacsonyra mutogat, a vékony a teltre. A szépségideálok régóta kísérik (vagy inkább kísértik) a társadalmi életet. A XXI. század az égimeszelő csontkollekciók időszaka. A magazinok címol­daláról ránk mosolygó hölgyek mind azt sugallják, hogy minél kevesebbet mutat a mérleg, an­nál több nulla lesz a bankszám­lád első számjegye után. Sikeres színésznők, énekes­nők ádáz harcot vívnak a kilók­kal és a toronymagas cipősar­kakkal. Számtalan fotón vagy televíziós közvetítésen jót lehet somolyogni az ünnepelt dívá­kon, amikor a gravitáció törvé­nyeivel küszködve, egyensú­lyozva, tipegnek, küzdve a kí­nos popsira huppanás ellen. így mindez nagyon komiku­sán hat, sajnos azonban ők szol­gálnak példaként a felnövekvő fiatalságnak. Vajon eszükbe jut néha, hogy ez milyen negatívan befolyásolja a személyiségfejlő­dést? Talán, ha mindegyikük csak egyszer belebújna képze­letben egy átlag tinédzser vagy nő bőrébe, rögtön átlátná, hogy valami nincs rendben. Hogy nem csak a saját, tökéletes por­celánvilágukkal kellene foglal­kozniuk, hanem sokkal inkább reális iránymutatóként kéne szolgálniuk rajongóiknak, párt­fogóiknak. Az amerikai topmodell, Tyra Banks is ezt a gondolatot vette alapul, amikor egy 165 kilo­grammos nővé varázsoltatta át magát, csak azért, hogy végre szembeforduljon a testesebb nő­ket ért inzultusokkal és meg­aláztatásokkal. Talán ebben a testben nem fordulnának meg utána az utcán, és nem lógna ott a képe minden fiú szobájában... Viszont megtapasztalhatta, mi­lyen egy olyan nőként élni az életet, akinek a cukormáz édessége he­lyett a kinin keserűsége hatá­rozza meg a mindennapjait „tö­kéletlensége” miatt. Ha a példaképeink sokkal többször sugallnák azt, hogy né­hány kilóval nehezebben, és né­hány centivel alacsonyabban is lehet boldog életet élni, talán töb­ben is megértenék, hogy7 nem éppen az a jó, amit a magazinok tündérkéi jelképeznek. Hanem sokkal inkább a természetesség, és talán azok az elcsépeltnek j hangzó, belső értékek, amelyek­ről egyre kevesebbet hallunk. Négy, nyolc meg öt egyenlő: Szilády A HAGYOMÁNYOS és nyolcéves kép­zés mellett egy éve már öt év­folyamos kép­zés is van a Szilády Áron Református Gimnáziumban. A to­vábbtanulni vágyóknak szüksé­gük van legalább egy középfokú nyelvvizsgára. Ehhez két elen­gedhetetlen dolog szükséges: a pénz és a tanulás. (A pénzt még valahogy meg­oldjuk, de a tanulást?) Egy átla­gos nyelvtanár óradíja 2000 fo­rint, ha a tanár egyénileg foglal­kozik veled. Számoljunk utána! Ha csak heti két alkalommal ve­szünk különórát, több mint 200 ezer forintunk bánja egy évben. Ezzel szemben a nulladik év­folyamban heti 13 alkalommal tanulhatjuk kis csoportban a ki­választott nyelvet a legmoder­nebb taneszközök segítségével, és mindezt az állam fizeti. Emel­lett a mai világban nagyon fon­tos szerepet kapott az informati­ka is. És hogy fokozzuk az izgal­makat, a gépírást és a tanulás­módszertant is beiktathatjuk az órarendünkbe. Persze hogy a kö­vetkező évre ne menjen ki min­den a fejünkből, szintentartás- ként tanuljuk a legfontosabb tantárgyakat: matematikát, tör­ténelmet, magyart. Ez az év egy pluszévet jelent, mivel igazából itt az idegen nyelv elsajátítása és az informa­tikai ismeretek bővítése a cél. Nekünk szerencsére csak a 13. évfolyamon kell eldöntenünk a nagy kérdést: Mi leszek, ha nagy leszek? A tervek szerint a 10. év vé­gén idegen nyelvből leérettsé­giznek az előkészítőt elvégző tanulók. De volt, aki már 9. osz­tály végén letette a középfokú nyelvvizsgát, kiváltva egyelőre az emelt szintű érettségit. Vigyázat! Mint minden do­lognak ennek is két oldala van. Hiszen egy évvel tovább kell kö­zépiskolába járni. Úgyhogy mi­előtt belekezdenél ne felejtsd el: mindennek ára van.:) Aki csikkre lép, megeszi a cápa szombat reggel a Gyenes téren sétáltam végig, ahol gyerekes családok tartottak előttem a ját­szótér felé. Éppen egy édesapát készültem megelőzni, aki a két kislányát vezette kézen fogva a hinta felé. Nagyon siettem, de az egyik gyermek felkiáltásának hatására lassítottam a léptei­men. - Apu, játsszunk olyat, hogy aki csikkre lép, azt meg­eszik a cápák! Ez az ötlet el­gondolkodásra késztetett. A Gyenes té­ren húszméte renként vannak felállítva a szeme­tesek. A távolság megtétele nem jelentene külö­nösebb fáradtságot, és a befek­tetett energia is gyorsan megté­rülne: elviselhetőbbé varázsol­nánk a környezetünket. Kiskoromban én is gyakran játszottam, hogy nem szabad az út repedéseire lépni, mert bele­eshetek a szakadékba. Ebből lát­szik, hogy már akkor sem voltak jó állapotban az utak. A jelenle­gi helyzet még ezt is felülmúlja. Aki csikkre lép... azt meg­eszik a cápák. Neki ez a bünte­tés. Hiszen a mai, állítólag gye­rekeknek készült rajzfilmek­ben már emberevő cápák és elektromosan rázó kis állatok láthatók. A gyerek pedig csak ül a televízió előtt, és ezeken a tanulság és mondanivaló nél­küli történeteken nő fel. A go­nosz elbukik, a jó el­nyeri végső jutal­mát. Mese! A való­ságra kell felkészí­teni őket. Apu, fáradtan az ' egész heti munkától, csak rábólint az ötletre, mint aki meg sem hallja. Aztán bő­szen kerülgeti a cigarettacsik­keket a járdán. Túl elgyötört ah­hoz, hogy végiggondolja. A graf- fitivel ékesített pádon ülve már alig várja, hogy vége legyen a játéknak. Otthon, amíg a gye­rek a televízió előtt ül, legalább csend van. Tessék, én is elkéstem. Mert a csikkeket kerülgettem az utcán. Diszkózene, pop, rock, rap és a divatos tuc-ti MINDENKI másképp szereti A mai fia­talok számára a zene nagyon fontos. A számí­tógépeknek és az elektronikának köszönhetően egyre több zenei stílus létezik. A halhatatlan rockzenét minden korban rengetegen szeretik. A popzene pedig az a műfaj, amit többnyire a divat követői hallgat­nak. Úgy veszem észre, hogy a rádiók leginkább ezt játsszák. A rap egy érdekes stílus, tulajdon­képpen egy „énekes” szövegel egy dobgépes ütemre. Van egy ág, amit úgy hívunk: tuc-tuc zene. Kicsit monoton, ki­csit unalmas, de van, aki ezt szereti. A diszkózenét az, amit a diszkóban fólrak a dj bácsi, és mindenki táncol. Rengeteg stí­lus van még, például amik a fentiek keveredéséből jöttek lét­re - de egyes zeneszámokat nem lehet beskatulyázni. Bárhonnan nézzük, zene volt, van és mindig is lesz, még ha meg is változik az évek során. Red Hot Chili Peppers, avagy gimisek a paprikaföldön Kalocsa neve szinte egybe­forrt a paprikával. Megjelenik népművészetünkben, ételeink­ben, mindennapjainkban. Bár a paprikanapoknak már rég vé­ge, ez a nemes kis zöldség to­vábbra is jelen van életünkben. Munka formájában. Csak most nem a Jóska bácsi és a Marika néni, hanem a diákok melóz­tak. A Szent István Gimnázium­ban ugyanis hagyománnyá vált, hogy a diákok besegítenek a termés leszedésébe. Szeptember 26. és szeptem­ber 29. között diákmunka folyt a fajszi paprikafóld területén, a BAFAM1 (Bátya-Fajsz-Miske Társulás) szomszédságában. Vártak, s mi mentünk. Az időjá­rásra egy szavunk nem lehetett, bár én személy szerint szakadó esőben Is kinn szedtem volna a paprikát, csak mentesüljek az iskolai terhek alól. Nem mintha mondjuk a matekdoga nem je­lentené vágyaim beteljesülését, nem, nem, szó sincs róla... Fél nyolckor munkára éhesen, az iskola épülete előtt várakoztak az osztályok. Azért a szerkónk­ról nem ártana néhány szót szólnom. Szóval ott álltunk far­merban, ingben, vödörrel a ke­zünkben, még egy szalmaka­lap, meg pipa és elmehettünk volna Huckleberry Finn-nek. Igaz, valaki (nem vicc) még a szalmakalapra is gondolt. Ne­gyedórás buszozás után a fajszi paprikaföldön instruáltak min­ket, majd nem volt más hátra, nekifeküdtünk. Igen, a szó szo­ros értelmében! Valaki állva, valaki terpeszben, valaki ülve, valaki térdelve, de ahogy mon­dani szokták: csak a végered­mény számít! A mezőny élén haladtam, szedtem a paprikát, ha megtelt a vödör kurjantottam egy „zsákos!”-t, és meg voltam bé­kéivé magammal. Az már más kérdés, hogy a felét ott hagy­tam, hisz’ én egy olyan rendes kölök vagyok, hogy gondolok a többiekre is. A szívemnél már csak a szám na­gyobb, és amikor szóba elegyedtem a többiekkel kiderült, hogy nem voltak elra­gadtatva a mögöttem hagyott paprikától. Vagy legalábbis jól titkolták az örömüket. Pihenő után újra csak szed­tük és szedtük, s ott lebegett előttünk a tudat, hogy már csak fél óra munka és vége. Szeren­csére a leglassabb fél óra letelik egyszer, s lejárt a mi munka­időnk is. Visszaérkeztünk a Szent Ist­ván Gimnázium épületébe, kis­sé sárosán, vizesen, úgyhogy örültek nekünk. Majd beért munkánk gyümölcse, hisz’ a nap fáradalmai után ott voltunk álmaink színhelyén: a menzán. Utólag elmondhatjuk, hogy né­ha jólesik kitörni a hétközna­pokból, s végezni valami hasz­nosat is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom