Petőfi Népe, 2004. szeptember (59. évfolyam, 204-229. szám)

2004-09-01 / 204. szám

Athénból Kecskemétre hazaérkezvén tegnap felkereste a Petőfi Népe szerkesztőségét a város történetének első olimpiai bajnoka. Majoms 1st ván (Univer-KTE) klubedzőjével, Tihanics Tiborral és klubtársával, az olimpián 8. helyet szerzett Berzicza Tamással, valamint az Univer-cég- csoport képviselőjével látogatott el hozzánk. A kiváló sportembereket Hámori Zoltán főszerkesztő és szerkesztőségi stábunk néhány képvise­lője fogadta, faggatta, és persze tolmácsolta a Petőfi Népe valamennyi olvasójának és munkatársának gratulációját és jókívánságait. A birkózók egyébként Nyúl Zoltán kettesfogathajtó-világbajnok négyesfogatán kocsikáztak be a belvárosba, összeállításunk a «mi. oldalon. _________fotó! b. b. A Malom befektetői szemet vetettek a KTE-pályára is Kecskemét Újabb résztvevője van az egykori KTE-pálya megszer­zéséért folyó versenynek. A Raiffeisen Ingatlan Rt. mel­lett bejelentkezett a TriGon Invest Kft. is, amelyről kide­rült: gyakorlatilag ugyan­azok a kecskeméti vállalko­zók képviselik, akik a Ma­lom Központ befektetőiként váltak ismertté. Kecskemétnek nincs szerencsé­je a belvárosi futballpálya érté­kesítésével: sok kínos fordulatot ért meg az ügy. Jelenleg úgy tű­nik, az INTER-BONUM Kft. be- vásárlóközpont-terve áll a leg­közelebb a megvalósuláshoz - igaz, a cég épp perben áll a kecskeméti önkormányzattal. Új fejlemény ugyanakkor, hogy a vagyon- és lakásgazdálkodási bizottság hétfői ülésén tisztele­tét tette két üzletember, aki új ajánlatot adott a KTE-pályára. Cégük neve, a TriGon Invest ta­lán nem tunt ismerősnek a bi­zottság tagjainak, de ők maguk nagyon is: Farkas István és Fe­kete Csaba a Malom befektető­je, az ES-Invest Kft. „színeiben” vált közismertté Kecskeméten. LAPOZZON A 4. OLDALRA! NEM LENG MÁR A LOBOGÓ. Az utolsó állománygyűlést tartották meg tegnap a haderőreform miatt bezárásra ítélt, szabadszállási Alföl­di Kiképző Központban. Az alakulat lobogóját Papp Miklós ezredes, parancsnok vonta le az árbocról, tudósításunk a 4. oldalon. fotó: p. s. Ártatlan az orgoványi férfi! Be akarja perelni az államot a tíz hónap fogságért Jogerőssé lett az a bírósági ítélet, ami fel­mentette az anyja megerőszakolásával vá­dolt orgoványi férfii Bár a kecskeméti ügyészség először fellebbezett a döntés el­len - így a Szegedi ítélőtáblára került má­sodfokon az ügy -, később visszavonta fel­lebbezését a vádhatóság. Ez azt jelenti, hogy a korábbi vádlott ártatlannak tekintendő. Kecskemét Ártatlanul töltött tehát tíz hónapot előzetes­ben: tavaly szeptemberben tartóztatta le a bíróság és július 12-én, az elsőfokú felmentő ítélet után engedték szabadon. Lapunk többször megírta, hogy a fél olda­lára lebénult, ágyban fekvő, folyamatos ápo­lásra szoruló édesanya tett terhelő vallomást a fiára. Az asszony azt állította, hogy tavaly augusztus 15-én este ittasan nekiesett a fér­fi, és többször is közösült vele. Az idős nőt másnap kórházba vitték, de betegsége miatt szeptember 19-én meghalt. Fia mindvégig csak annyit ismert el, hogy aznap este két- szer-háromszor arcon ütötte anyját, mert új­ra és újra lerángatta magáról a pelenkákat, és a negyedik után végleg elvesztette a türel­mét. így keletkeztek az asszony felsőtestén a hámsérülések. Dr. Szeleczky Zoltán bíró a kiegészítő bi­zonyítékok beszerzése, a szakértők és a közvetett tanúk meghallgatása után felmen­tette az orgoványi férfit, de - mint akkor hí­rül adtuk - a kecskeméti ügyész a bűnösség megállapítását kérve fellebbezett az ítélet el­len. Néhány nap elteltével aztán a városi ügyészség, majd a megyei főügyészség is úgy döntött: visszavonják a fellebbezést. Ez­zel a kihirdetett ítélet jogerőssé vált, és a büntetőeljárás befejeződött. A nyár elején szabadlábra került férfi idő­közben új életet kezdett Orgoványon. Jelen­leg egy barátjánál dolgozik napszámosként, néhány hete pedig kivett egy tanyát albérlet­be. A Petőfi Népe tudósítójának információ­ja szerint a hivatalos iratok birtokában kár­térítési pert kíván indítani az állam ellen az előzetesben töltött tíz hónap miatt. Hasonló eseteket alapul véve nem kizárt, hogy egy­másfél millió forintos kárpótlásban része­sülhet. TUDÓSÍTÓNKTÓL Felpörgött a kettes blokk Hús a padlóról a tányérra Bács-Kiskun Fogyasztóvédelem A nyár mindig gazdag időszak a fogyasztóvédelemnél - igazi cse­megékkel: elmosogatott és újra­használt műanyag evőeszközök­kel, padlón tárolt csirkehússal, a vendégek megrövidítésével. Az idei idegenforgalmi főszezon ér­tékelése még nem zárult le, de részeredményekről már számot tudnak adni az illetékesek. Bár az előző évhez képest lé­nyeges a javulás a feltárt szabály- sértések és hiányosságok számát illetően, azért van még mit pótol­ni, változtatni. Az ellenőrzött vendéglátóegységeknél többnyire az árak feltüntetésében (és alkal­mazásában), az italok megneve­zésében és az előírt élelmiszer­biztonsági rendszer (HACCP) al­kalmazásában találtak kivetniva­lót a szakemberek. Ugyanakkor több olyan vendéglátós is van már Bács-Kiskunban, aki korábbi elmarasztalása után ma már ma­ximálisan betartja a fogyasztóvé­delmi rendelkezéseket. RÉSZLETEK AZ S. OLDALON. NÉZŐPONT: 4. OLDAL Drága a kiégett munkavállaló Gazdaság Leginkább az egészségügyben és a vezetői pozícióban dolgozókat, valamint az értékesítőket veszé­lyezteti a kiégés. Molnár Márta szervezetszociológus szerint ve­zetői és a munkatársi szinten is jellemző a kiégés, és elsősorban azok hajlamosabbak erre, akik el­szigetelten dolgoznak, vagy em­berekért, csapatért felelősek. így a vezetők különösen veszélyezte­tettek, hiszen sokszor nincs kivel megosztaniuk napi problémáikat. _____________________________fSt 8. OLDAL Paks Te ljes kapacitással üzemel a Paksi Atomerőmű kettes blokkja, és a tervek sze­rint napokon belül megkezdi az rű termelést. Az Országos Atomenergia Hivatal szerint blokk indítása nem jár több kockázattal, mint bármely más reaktor esetében. _______________Cg 3. OLDAL Vegyes átlagfogyasztás: 4.3-7.11/100 km, C02-kibocsátás: 114-168 g/km. A FordFiesta modellnek nem csak az ára fantasztikus; a megnyerő külsőhöz meggyőző belső tulajdonságok is társulnak. Sokoldalú beltér, átlag feletti csomagtér, stabil úttartás, biztonsági utastér: a FordFiesta egy igazi meg­bízható családi autó minimális szervizigénnyel. Ne hagyja ki a hatalmas lehetőséget: most a FordFiesta már 2.195.000 forintért az Öné lehet. Az akció részleteiről és kedvező hitel ajánlatainkról érdeklődjön márkakereskedésünkben! FordFiesta Minőség. Megbízhatóság. FordHovány 6000 Kecskemét, Szt. László krt. 20. Tel.: 76/487-300. www.fordhovany.hu BEIRATKOZÁS!!! SZEPTEMBER 1-10. OLASZ, FRANCIA, SPANYOL, ANGOL, NÉMET gyermek és felnőtt nyelvtanfolyamokra. Olllé! Nyelviskola Kecskemét, | Katona József tér 18. ” T: 76/415-184; 20/470-42-32 nyilv.tart.sz: 06 - 0010 - 04 M Ma: Autó - technika 'A —í Petőfi Népe A Duna - Tisza köze napilapja NÁLUNK AZ ÁRAK A FÖLDÖN JÁRNAK 5ÄWIE UHl 1,1 99 Mi tej, 5%: WL Auchan 1 KECSKEMET 1 2004. szeptember 1., szerda Ára: 79 Ft, előfizetve: 61 Ft LIX., 204. szám Bács-Kiskun és Dél-Pest megyei kiadás áJOTS­őszi SZEZONNYITÓ AKCIÓT tart kecskeméti telephelyén 2004. szeptember 2-3-4-én, 8-16 óráig. Az akció ideje alatt 25%-os kedvezménnyel vásárolhatók örökzöldek, díszcserjék és díszfák. Kecskemét, Kisfái 285. (Mártírok útja vége) Tel.: 76/501-625,501-628/ Az elnöklányok botlásai Jenna, Barbara, Alexandra, Va­nessa, Chelsea. Kik ők? Az Amerikai Egyesült Államok „el­ső lányai”, azaz a washingtoni Fehér Ház jelenlegi, előző, illet­ve lehetséges jövőbeli lakójának - igencsak mutatós - gyermekei. És - ami az USA-ban egyáltalán nem mellékes - egyikőjük múlt­ja sem felhőtlen. CIKKÜNK A 2. OLDALON. Vendégünk volt Kecskemét első olimpiai bajnoka Isten hozott idehaza, Erős Pista! i

Next

/
Oldalképek
Tartalom