Petőfi Népe, 2004. szeptember (59. évfolyam, 204-229. szám)

2004-09-01 / 204. szám

2. oldal VILÁGTÜKÖR 2004. Szeptember 1., szerda Vádol az exdiktátor „Összeesküvés áldozata vagyok” - hangoztatta védőbeszéde elején a háborús bűnökkel vádolt Szlobodan Milosevics, Jugoszlávia exdiktátora. Hága Belgrád egykori mindenható ura maga látja el vé­delmét Hágában, s noha már hónapokkal ezelőtt elhangzott a vádbeszéd, a védelem - maga Milosevics - csak most kapott szót. Bár nem járult hozzá védőügyvéd szerepeltetéséhez, jugoszláv jogászok csapata látja el tanácsokkal. Négy órát beszélt, de kevesellte az időt. A 63 éves expoli- tikus a vádakat szemenszedett hazugságnak, a té­nyek egyoldalú csoportosításának nevezte. Milosevics szerint a nemzetközi közösséget terheli a felelősség Jugoszlávia felbomlasztásáért: az USA és Európa kifejezetten szorgalmazta hazá­ja feldarabolását. Szaúd-Arábia pedig külön pénz­ügyi tervet dolgozott ki egy balkáni iszlám állam létrehozására. E célból Afganisztánból, Libanon­ból, Marokkóból és Szaúd-Arábiából mudzsa- hedin harcosokat csempésztek be Boszniába. Egészségi problémák miatt a per eddig már nyolcszor szenvedett halasztást. Milosevics tanúit szeptember 7-ére idézték be Hágába. Az exdiktá­tor 1400 személyt nevezett meg, közöttük Bili Clinton volt amerikai elnököt, Tony Blair brit kor­mányfőt és Gerhard Schröder német kancellárt. A volt jugoszláv zászló színeivel díszített nyakkendőben jelent meg toronyi*, bírái előtt FOTÓ, EUROPREM/IPA „Véletlenül nincs verés” Magyarok többségben (50 % felett) Magyarok kisebbségben (10-50 % között) Nagyobb magyarlakta települések: (10 000 - 35 000 magyar között) Néhány egyéb jelentős magyarlakta település: Vajdaság Az első világháború után, a trianoni békeszerződéssel került a Szerb- Horvát-Sztovén Királyság, majd Jugoszlávia fennhatósága alá, koráb­ban Magyarországhoz tartozott. Területe 30 ezer négyzetkilométer. Lakossága a 2002. évi népszámlálás alapján 2024487, legnagyobb számban magyarok, horvátok, ruszinok, szlovákok, románok, cigá­nyok. Az 1945 előtti jelentős német kisebbséget deportálták. 1942. január 20. és 23. között az akkor ismét Magyarországhoz tartozó Új­vidéken és környékén a karhatalmat gyakorló honvédséget provokáció érte, amelyre válaszképpen a felhecceit katonák több mint 3000 em­bert - zömmel szerbeket - a Dunába lőttek. Megtorlásul Tito partizán­jai 1944-ben több tízezer magyart mészároltak le. Hírek Emil Boc szabadul Funar embereitől A kolozsvári városháza tizen­két „funari” alkalmazottjától szabadul meg Emil Boc, Kolozsvár új polgármestere - írja keddi számában a Sza­badság. Szeptember elsejétől az új munka törvénykönyv értelmében a korhatárkedvez­ménnyel nyugdíjazottak nem dolgozhatnak közalkalmazott­ként, s az érintett tizenkét személy többsége jelentős katonai nyugellátásban része­sülő tartalékos tiszt, europress Európai szankciók Amerika ellen A Kereskedelmi Világszervezet (WTO) felhatalmazta az Euró­pai Uniót, hogy kereskedelmi megtorlást alkalmazzon az Egyesült Államokkal szemben a WTO által szabályellenesnek minősített amerikai dömping­ellenes eljárás beszüntetésé­nek kikényszerítésére - szi­várogtatták ki kedden Brüsz- szelben. europress Pokolgépek robbantak Izraelben Tizennégy ember életét vesztet­te és több mint 90 megsebesült Beér-Seva dél-izraeli városban kedden autóbuszok ellen fel­tehetően palesztin öngyilkos merénylők által elkövetett ket­tős pokolgépes merényletben. A Hamász vállalta a felelős­séget. EUROPRESS ígéreteket tett az orosz államfő Vlagyimir Putyin orosz elnök hazája olajtermelésének és ex­portjának további növelését ígérte, s a nemzetközi terror­hálózatokhoz fűződő kapcsola­tokkal vádolta a csecsen szeparatistákat Jacques Chirac francia elnökkel és Gerhard Schröder német kancellárral Szocsiban tartott keddi talál­kozója után. EUROPRESS Az iraki elnök Brüsszelbe látogat íjad Akllavi iraki miniszterelnök november 5-én Brüsszelbe láto­gat. Az Európai Unió állam- és kormányfőinek csúcstalálko­zójára a soros holland EU- elnökség hívta meg. europress Szabadka Koncepciót lát a Vajdaságban zajló magyarellenes kilengé­sek mögött az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke. Németh Zsolt a Vajdasági Magyar Szövetség elnökével, Kasza Józseffel folytatott megbeszélése után kijelentette: nem akarja jelentőségén túl kezelni az atro­citásokat. „Képesnek” látja a szerb hatóságokat arra, hogy ke­zeljék a jelenséget, de egyelőre nem sikerült orvosolniuk a prob­lémát. A politikus szerint a vajda­sági magyarokat érő események nem tulajdoníthatók a véletlen­nek. A jelenségek hátterében fel­tehetően politikai koncepció van, és ez a milosevicsi idők etnikai tisztogatását idézi - fejtegette Németh Zsolt. A szeptemberi szerbiai helyhatósági és a vajdasá­gi parlamenti választáson vélemé­nye szerint a vajdasági magyarok akkor tudnak igazán fellépni az atrocitások ellen, ha nagy szám­ban mennek el voksolni. Kasza József szerint a szerb kormány­zat részéről az lenne a kézzel­fogható eredmény, ha meg­szűnne a kisebbségekre gyako­rolt nyomás. „A VMSZ és az egész vajdasági magyarság békés, emberi módon kívánja megoldani ezeket a problémákat” - hangoz­tatta a pártelnök, aki ugyanilyen hajlandóságot szeretne látni az ál­lamvezetés részéről is. europress ÁLLÁSPONT BARTA ZSOLT Hajon a bank Gyere be az autókereskedésbe! Még pénzt sem kell hoz­nod! Kitöltünk egy-két papírt, s már viheted is magaddal az új verdát. A reklámok szerint most vásárolni főnyeremény. Ráadásul a Teljes Hiteldíj Mutató (a tőketörlesztésen kívül fizetendő összegek - kamatok, díjak és kezelési költségek -, melyeket a hitelfelvevőnek fizetnie kell a tőke százalékában éves viszonylato'an kifejezve) több kereskedésben nulla. Mindez akkor, amikor a banki alapkamat 11 százalék. Ki tud sllenállnl egy Ilyen csábító hirdetésnek? Főként ha az ember épp azon töri a fejét, hogy öreg Ladá­jából egy zsírúj autóba üljön át. Olyanba, amelynek friss az illata, s amelyet neki kell bejáratnia. Szóval megveszi a nagy kedvencet a családfő, s hazagurul vele. Ám sok eset­ben csak akkor tudatosul benne, hogy egy fővel szaporo­dott a kis közösség létszáma, amikor érkezik a felszólító levél: illene törleszteni a borsos - havi harminc-ötvenezer forintos - részletet. Ha nem megy, a bank lefoglalja a négy­kerekűt, s felbontja a kölcsönszerződést. Ekkor jönnek rá sokan, túlvállalták magukat. A pénzintézetek tízezrével küldik a felszólító leveleket az autósoknak. Az „ered­mény”: havonta több ezer hitelszerződést mondanak fel. Az egyik cég tavaly 1956, míg idén a nyár közepéig 1404 járművet vett vissza, mert a tulajdonosok nem fizették a részleteket. Talán a törlesztőrészletektől félt az a dán nyugdíjas Is, aki jó tizenöt éve Skodát vett. Még új volt a kocsija, amikor Da­ciánkkal mellette álltunk meg a koppenhágai parkolóban. Egy fiatal társaság is ott parkolt VW Golf 2-sével a csehszlovák gyártmányú jármű előtt, s fitymálgatták a farmotorost. Az öreg kiszállt a Skodából, s azt mondta: lehet, hogy az au­tóm nem olyan jó, mint a tiétek, de az enyém. A Golf meg a banké, amíg ki nem fizetitek az utolsó részletet. EGYETÉRTEK 06-90-330422 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 06-90-330423 TORONYI ATTILA Hétköznapi tanulás Mintha Idén kevesebb hírverés, ünnepélyesség övezné a tanévnyitást. Elhangoznak ugyan beszédek, utalások a tanu­lás, a tanítás fontosságára, ám a dagályos emelkedettségnek, a minisztériumi-főhatósági győzelmi jelentéseknek, fogadko­zásoknak semmi nyomuk. Új iskolákat nemigen avatnak, vagy ha mégis, csak elenyésző számban. Várhatóan a most kezdődő tanévben is inkább iskolabezárá­sokról, összevonásokról fognak cikkezni a lapok. Amin nem is csodálkozhatunk, hiszen hazánk lakossága folyamatosan csökken. Az EU legfrissebb statisztikája szerint a természetes szaporodás területén hazánkat (-4,1 ezrelék) csak Lettország (-4,9 ezrelék) múlta álul. Az idei „becsöngetés” mindamellett az első azóta, hogy Ma­gyarország a földrész közösségének tagállama lett. Ami egy­felől azt jelenti, hogy Brüsszel nem kötelezi oktatási rendsze­rünket semmilyen alapvető változtatásra, másfelől a tanügy­re fordítható összegek jelentősen mértékben növekednek. Az Unió alapjaiból 2004-2006 között mintegy 65 milliárd forintos támogatás vehető igénybe az oktatási rendszer fejlesztésére. Az Európai Unió szemléletének középpontjában az egész éle­ten át tartó tanulás áll. Ennek fontosságát hangsúlyozta teg­nap az Országgyűlés elnöke is a Szókratész Szakközépiskola tanévnyitó ünnepségén Pécsett. Szili Katalin azt mondta: „A folyamatos tanulással megszerzett tudás a boldogság záloga lehet”. Való igaz, munkát - és így boldogulást - találni egyre inkább csak korszerű ismeretek, készségek birtokában lehet, s megszerzésükhöz érett fejjel is be kell ülni a padba. Az „Iskolaérettség” tehát a gyorsan avuló bizonyítványok korában sok felnőttre is érvényes fogalom. Az egyre nyitot­tabbá váló oktatási intézmények pedig „szolgáltatási” funk­cióik bővítésével hosszabb távon megőrizhetik tekintélyüket a társadalomban. EGYETÉRTEK: 06-90-330422 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 06-90-330423 TELEFONÁLJON! Ha egyetért az itt közölt jegyzetek mondanivalójával és akkor is, ha nem. A véleményét meg is indokolhatja. Másokét pedig a 06-90-330430-as telefonszámon meghallgathatja. A hívás dija: 180 Ft + áfa/perc + kapcsolási dl] A telefonszám nem hívható rádiótelefonról, külföldről, nyilvános készülékről. Az „első lányok” botlásai és a kampány Washington Jenna, Barbara, Alexandra, Vanessa, Chelsea - ők Amerika „első lányai”: a Fehér Ház jelenlegi, volt, illetve eset­leges lakójának igencsak mutatós gyer­mekei. Egyikőjük múltja sem felhőtlen. Az „első ikrek” 1981. november 25-én látták meg a napvilágot. Jenna, a szőke, a Texasi Állami Egyetemre jár Austinban, Barbara, a barna a Yale hallgatója. A Bush-lányok fia­talok, gazdagok és mutatósak - valamint óriási kockázatot jelentenek, amelytől még a titkosszolgálat is nehezen védi meg a ked­ves papát. Az ifjú hölgyek ugyanis imádják a márkás cuccokat, a világ összes tehetős férfijának a telefonszámát őrzik kicsinyke regiszterükben, gyakran mutatkoznak a nyilvánosság előtt is az urakkal, vad parti­kat csapnak. Nem vetik meg a hasist. Jenna 2001 áprilisában meg sem várta, hogy be­töltse huszonegyedik életévét, s tiltott uta­kon botrányos kocsmatúrát tartott Texas­ban. „Tudjátok, hogy kinyalhatjátok apám s...-t, ha történik velem valami” - visítozta testőreinek, amikor meg akarták fékezni. Végül rövid elzárásra ítélték. A Kerry-lányok idősebbek az ikreknél - Alexandra Forbes 1973. szeptember 5-én, Vanessa Bradford 1976. december 31-én született. Alexandra az idei cannes-i film- fesztiválon lenge öltözékben mutatkozott, áttetsző ruhája alatt nem viselt melltartót. Chelsea Clintonnak saját honlapja van, rajongói tábora készítette. Az 1980. február 27-én született lány már nem az a régi, fog­szabályozós kislány, igazi dáma lett. A rossznyelvek szerint ebbe a plasztikai sebészek is besegítettek, sok-sok ezer dollá­rért. Való igaz: tavasszal a világ új Chel- sea-t ismerhetett meg. Mára már feledésbe merült 2002 májusi kilengése, amikor ki­ruccant a londoni éjszakába, s addig nézett a pohár fenekére, mígnem a szó szoros értelmében padlóra került. gyulay zoltán Chelsea: a pohár fenekére nézett Barbara és Jenna: gyakran csapnak vad partikat Vanessa és Alexandra: az idősebbik lány lenge ruhát öltött

Next

/
Oldalképek
Tartalom