Petőfi Népe, 2004. július (59. évfolyam, 152-178. szám)

2004-07-07 / 157. szám

7 7 2004. JULIUS 7. műit ütme ÍGY LÁTTA A Tolnai Népújság Együtt (l)enni jó Főszerepben: a halászlé 2000. 07. 11. 2003. 08. 21. Talán európai különlegesség a bajai halászléfőző ver­seny. Pontosan kétezer-tizennégy csapat gyürkőzött neki, állt ki a térre és a környező utcákra, hogy ha­lászlét főzzön. Magának és barátainak, valamint a kóbor járókelőknek. Aki elment Bajára vasárnap, nem maradt halászlé nélkül. Biztos talált egy isme­rőst, aki meghívta. Ha valaki nem bírja a tömeget, a füst- és hagymaszagot, az ezután is hagyja ki a látvá­nyosságot, ami már önmagában is magával ragadó. Ritka esemény, hogy húszezer ember ugyanazt akar­ja. Jó halászlét főzni. Volt még hozzá műsor és zene. Vadidegen emberek elegyedtek egymással szóba. Többen megdicsérték például a mi asztalunkon lévő, fiatalok gyártotta rózsacsokrot. A virágokat maguk södörintették papírból. Érdekes, hogy minden aszta­lon volt virág, vagy más díszítés. Aki nyilvános főzés­re vállalkozik, az ad a tradíciókra, a formákra, a stí­lusra. Isteni volt a halászlé, jó volt a hangulat, tüne­ményes a tűzijáték. Még az időjárás sem tolt ki na­gyon a rendezvénnyel. Kedvesek voltak a barátok ba­rátai. Már önmagában az is csoda yolt, hogy húsz­ezer ember mosolygott egymásra. Úgy látszik, aki a halászlét szereti, az rossz ember nem lehet. Semmi balhé, semmi vita. Olyan udvarias rendőrök és tűzoltók nincsenek is, mint vasárnap voltak Baján. Szolgáltak és védtek. A halfőzés persze csak ürügy. Bármi más is lehet ha­sonlóan lélekemelő. Főzhetünk pörköltet is, meg tap­solhatunk együtt a Bartinának, a Tücsköknek, kö­szönthetjük együtt az újévet, a millenniumot. Saját ünnepünket másokkal átélni lehet ugyanolyan lélek­melengető, mint a másokéban részt venni. Mindegy. A közösségi élmény a lényeg. Azon egyszerű, s tán a emberiséggel egyidős felismerés, hogy együtt (1)enni jó. ihárosi ibolya Főzték rézbográcsban, zománcosban, saválló lemez­ből készültben. Volt, aki alaplevet készített, mások csak egyet rottyantottak rajta. Sőt, mi több - modern idők! -, itt-ott még a turmixgép is szerepet játszott a sűrítésben. A végeredmény azonban minden kétke­dőt lecsendesített: remek halászlevek sikeredtek. Tavaly ilyenkor éppen csak medrében maradt a Duna, most a sétányról távcsővel lehetett csak a vizet látni. Az ünnep­ség azonban sem egy éve, sem most nem változott, jól meg­fértek együtt a méltóságteljes emlékezések és a vidám for­gatag. Kora délelőtt ökumenikus istentisztelettel kezdődött a programok hosszú sora. Közben már gyülekeztek a ha­lászléfőző verseny résztvevői. Kiss Lajos és családja szervezésében igazán rangos eseménnyé sikeredett a vetélkedő, amely az országos ver­senynaptárban is helyet kapott. Harmincnyolc csapat ér­kezett az ország minden tájékáról. Bármennyire is egy­szerűnek tűnik a magyar konyhaművészet e remekének elkészítése, láthattuk, hogy a módszerek változatossága elképzelhetetlen skálán mozog. Volt, aki csak egyet rottyantott rajta, mások alaplevet főztek, sőt, akadt, aki ezt turmixgéppel tette. A végeredményen azonban mind­ez nem látszott, kevés kivétellel remekbe sikerültek a le- vek. A zsűri (Lévai Ferenc, a Haltenyésztők Országos Szövetségének elnöke, dr. Wartig László ügyvéd, Deli József, a paksi Halász bisztró tulajdonosa és Ráthgéber László földvári vendéglős) megállapítása szerint egyesek nem spóroltak a sűrített paradicsommal, a többség vi­szont jól igazította egymáshoz a hagyma, a paprika és nem utolsósorban a hal mennyiségét. A fődíj otthon ma­radt, Árvái László halászlévé érdemelte ki, az első díjat a perkátai Matucza Gyula kapta, a másodikat Halász Sán­dor Bátmonostorról, harmadikak lettek Jilling Tibor Tengelicről és Dulai Pál Akasztóról. ______ Rákosi Gusztáv Ho rgászokig jft- Megnyílt!, vf GflRMIN GPS Szaküzlet Kecskemét, Vágó u. 2-4. Halradarok már 39.900 Ft tói Elektromos csónakmotorok 59.000 Ft-tóim Műholdas helymeghatározók, távirányítású etetők, radardetektorok. Tel.: 76/322-960, 30/625-07-85 Nyitási kedvezmény! BU:TÜMÜL Kecskemét, Szent M. u. 1. (volt Puskin u.) Nyitva: H-P: 9-18; Szó: 9-12 óráig. lí Tel.: 76/508-877 HÍRŐS mester kft. Szivattyú javítás Szivattyú kereskedelem Komplett házi átemelők PP vízmérőóra aknák forsalmazása HÍRŐS Kecskemét Ceglédi út 62. jü||?£T1?D Tel: 76/505-640 • Fax: 76/505-641 Internet: www.hirosmester.hu BAJAI HALASZUEONMEP 2004 A Petőfi Népe tematikus kiadványa Főszerkesztő: Hámori Zoltán • Felelős kiadó: Gazsó László Szerkesztő: Kubatovics Tamás, Tóthné Nagy Erzsébet Nyomdai előkészítés: Nánási Erzsébet (Zsoo) & Gyenes Zsuzsa (Zsuu), Lőrinczi Csaba Nyomtatás: Magyar Hivatalos Közlönykiadó Lajosmizsei Nyomdája Felelős vezető: Burján Norbert Nyomdai táskaszám: 04-1682 Megnyerheti álmai ékszerét, ha június 1. és november 30. között vásárol 3 db Házi Arany emblémás terméket és vissza­küldi a termékeken található vonal­kódokat a Házi Piros Paprika Kft. címére: 6346 Sükösd, Dózsa Gy. út 164. A nyeremény akcióban résztvevők között 10 db nagyértékű ARANY ÉKSZERT sorsolunk ki. ___________ *A képen látható nyaklánc csak illusztráció Te!.:77/520-670 e-mail:harkai@harkai,hu interneLwww.harkaí.hu 6000 Kecskemét, Úrihegy 295. Tel.: 76/4I8-5I8 Fax: 76/508-582 Telephely a TE5C0 mögött. STRABAG STRABAG Építő Rt. Kecskeméti Területi Igazgatóság Kecskemét, Mindszenti krt. 71. Tel.: 76/506-407 • Fax: 76/507-115 Kiskunhalas, Olajbányász út 2. Tel: 77/422-355 • Fax: 77/423-435 Halas-Haus Építőipari, Kereskedelmi es Szolgáltató Kft H-6400 Kiskunhalas SzUády A.u.5-7. TÖBB MINT -IO ÉVES NÉMETORSZÁGI TAPASZTALATTAL EGYSZERU-EXCLUSIV-LUXUS KIVITELBEN IS KÖNNYŰSZERKEZETŰ és HAGYOMÁNYOS CSALÁDI HÁZAK TÜV, ÉMI ENGEDÉLLYEL TERVEZÉS^YÁRTÁS-KtVITELEZÉS a Halas-Haus megvalósítja... TÜV® kövek Autójavító Kft. SZOLGÁLTATÁSAINK: mindennemű teherautó-javítás, I. szemle, műszaki vizsga (előkészítés és vizsgáztatás) Kecskemét, Kurucz krt. 22. Nyitva tartás: H-P: 6.00-16.00 óráig. Telefon: 76/480-837 • Rádiótelefon: 06-30/9-439-178 SUPORT

Next

/
Oldalképek
Tartalom