Petőfi Népe, 2004. július (59. évfolyam, 152-178. szám)
2004-07-07 / 157. szám
2004. JULIUS 7. petőiVNe így latta a Halászlészemle kétezer üstben a Sugovica partján 2002. 07. 20. Hagyománynak számít immár, hogy július közepén halászléfőző seregszemle színhelye Baja főtere és a mellékutcák. Aktív résztvevője az eseménynek a tatabányai Kozsel Gyula, aki élménybeszámolójában a részletekre is kitért- Úgy kerültem az események sodrába, hogy a cég, amelynél dolgozom, rendelkezik két főzőhellyel, az egyiken a bajai kollégák mutatják be tudományukat, a másikon szerepelek már több mint hat éve, mivelhogy az idén voltunk hetedszer. Tatabányáról csak egyedül járok, de azért kollektív munka eredménye a halászlé, megosztjuk a feladatokat. Valószínűleg azért esett rám a kollégák választása, mert gyerekkoromban két évet töltöttem Baján, akkor ismerkedtem meg helyi öreg halászmesterrel, aki egész életét a vízen töltötte, mindent tudott a halfőzés rejtelmeiről.- Ez a néphagyományokat is őrző seregszemle valójában már napokkal előbb kezdődik. Mert fontos hangsúlyozni, hogy nem verseny. Az csak jelképes gesztus, hogy évente kisorsolnak három nevet, azokat hívják az év halászléjét főző mesternek. Az idén például 2014 üstben főtt a hal. Az etikett azt diktálja, hogy csak halból lehet főzni; kicsit a szenzációhajhászás közé tartozik, ha valaki azt állítja, hogy lófejből főzött Baján halászlét.- A fix időpont a szombati 18 óra, ekkor gyújtják meg minden kondér alatt a tüzet. Csak fát szabad használni. A főzési idő a legtöbb helyen egy-másfél óra. Az előkészületekhez tartozik a hal megvásárlása, beszerzése. Lehet vinni saját fogású halat, de helyben is lehet vásárolni, még szombaton délután is vagy nyolcfélét. Az én halászlém úgy készül, hogy mindent egyszerre teszek bele, körülbelül negyven percig főzöm erős tűzön. Az alaphal a ponty, de jó, ha kerül bele harcsa, keszeg, kárász. Attól függ a mennyiség, hány emberre számítok, fejenként olyan fél kiló halat veszek. Fontos, hogy a halszeleteket legalább 6-8 órán át besózva állni hagyjuk, hűtőben, vagy hűtőtáskában. Ott, a téren már nincs lehetőség különböző, eszközök igénybevételére, például turmixgépet a passzírozás helyett. A mi csapatunknál az alapot a bajai kolléga szokta biztosítani, amit előző nap is meg lehet főzni és passzírozni. Fejenként négy szelet halat számítok, a 14 fős adag olyan 8-9 liternyi mennyiség. Úgy lehet megállapítani az üst tartalmának jó minőségét, ha az ember a tenyerét a lobogó lé fölé tartja és az ragadós lesz. Sózni csak a legvégén szabad, hiszen a halszeletek sóban álltak. Az alapot éppen ezért tilos sózni. Ugyancsak a végén teszem a lébe a pirospaprikát, méghozzá nem közvetlenül, hanem kevés levet kiveszek, abban elkeverem a piros- paprikát, és úgy öntöm vissza. A titok abban rejlik: hányféle paprikát használunk. Általában három a legkevesebb. Más az aromája a szegedi édesnemesnek, a csípősnek, megint más a kalocsainak, de van olyan versenyző is, aki csak saját termesztésű és őrlésű paprikát használ. Nem túlzás azt állítani, hogy a 2014 kondérban 2014-féle halászlé Totyogott.- A bajai halászlé jellemzője, hogy tésztával tálalják. Ezt is sokféleképpen készítik. A magam részéről külön főzöm a tésztát, vízben. Csak a helyben készített tésztát lehet használni, ami hasonlít egy kicsit a spagettihez, de nem olyan hosz- szú. Az is a sajátos tálaláshoz tartozik, hogy amikor megfőtt a halászlé, szűrőkanállal kiszedem a halszeleteket; ezek után mindenki úgy szed, ahogyan a kedve tartja. A hagymán és paprikán kívül a halászlébe más nem való, bár tudomásom van arról, hogy egyesek zöldségeket is tesznek bele, mások a savanyú káposztára esküsznek. Az én halászlémnek az a titka, hogy a végén öntök bele egy kis vörösbort. Tudom, hogy a hal a fehéret kívánná, de a bajai kollégáknak vörös van, hát azt öntjük bele.- Minden főzés, minden év más és más halászlét eredményez. Kétszer ugyanazt az ember nem tudja megcsinálni. Még az is számít, milyen fával tüzelek a kondér alatt. Minden évnek külön hangulata van. Talán nem ünneprontás, ha megjegyzem, a tűzgyújtáskor betyár füst terjeng. Dehát ez egy népünnepély, itt és ezen a napon mindenki mindenkivel jóban van, a hagyományos, magyaros vendégszeretet mutatkozik meg. A hatalmas tömeg ellenére, hét évre visszamenőleg nem emlékszem hő- börgésre, veszekedésre, bármelyik főzőhelyen szívesen fogadják az idegent is, kínálják; ezt kóstold meg, ilyet még nem ettél. Baja soknemzetiségű város, él itt szerb, horvát, sváb és bunyevác, már kora délután előkerül a harmonika, ki-ki a maga baráti körében énekel.- Előfordulnak olyan apró balesetek, hogy felrúgják a kondért, hiszen úgy alakították ki a főzőhelyeket, hogy egy bográcshoz tartozik egy pad, körülbelül tíz ülőhellyel, meg kell nézni, ki hova lép. Szemtanúja voltam annak, amikor egy hölgy a parázsba lépett és szinte leolvadt a lábáról a műanyag papucs.- Csinál az ember olyan turpisságot, főleg, ha a kollégák sokat okoskodnak, hogy a kóstolásra kínált lébe zsebből egy csipet sót szór, és amikor aggódva kérdik, meg lehet-e majd ezt enni, hanyagul odavetem, majd felöntjük vízzel. És micsoda meglepetés éri őket, amikor a végén mégiscsak finom, se nem sós, se nem vízízű. Minden évnek külön hangulata van, jövőre is ott a helyünk. W. V. Felvételünk illusztráció. FOTÓ: L CS. HONDA The Power of Dreams Üza. fogyasztás: 5.51/100 km. C02 kibocsátás:^ g/ktn. ...kis halak között a legnagyobb... 0 fii ?n Csern^k Kft. i Á ' 1 I 6000 Kecskemét, Szt. István krt. 23/k., Tel: 76/506-555 VM hondacsernak@microsystem.hu www.hondecseroak.hu $ SUZUKI KISKUNHALAS $ ILYEN MÉG NEM VOLT A SUZUKINÁL! *U2UI<' AZ AKCIÓBÓL SOSEM ELÉG! SUZUKI ALTO-100.000 Ft ELJEN A LEHETŐSÉGGEL! Használtautó-beszámítás! 77/524-330 1.895.000 FMól Az Ön márkakereskedője: Bóna Autószerviz Kft. 6400 Kiskunhalas, Majsai út 18. sz. Autószalon,-szerviz: 77/524-330 Fax: 77/524-331 Nyitva: hétfő-péntek: 8-12 és 13-17; szombat: 8-12 óráig Műszaki vizsga és zöldkártya: 77/521-330 és 30/9386-979 JELENTKEZZEN MOST A perfekt Rt. szervezésében ősszel induló Pénzügyi, Számviteli, Adózási, Jövedéki, Biztosítási, TB, Munkaügyi, Minőségbiztosítási területen szervezésre kerülő OKJ-s szakképesítéseinkre! 2004. augusztus 30-áig jelentkezőknek a tandíjból 10% kedvezményt adunk! A regisztrált mérlegképes könyvelők kötelező továbbképzését - a jelentkezők létszámától függően - folyamatosan indítjuk (részvételi díj: 16.000 Ft). Kérje részletes tájékoztatónkat a perfekt Bács-Kiskun Megyei Igazgatóságán! Bajai szervező: Fábián Mihály Baja, Szabadság u. 67. Tel: 79/548-044 6000 Kecskemét, Csányi krt. 14. Tel.: 76/484-806 Perfekt Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Rt. Akkreditált felnőttképzési intézmény A. sz.: 0036 OKÉV ny. sz.: 07-0041-02 Az ajánlat korlátozott darabszámú gépkocsi erejéig, visszavonásig érvényes. A Volkswagen Golf motorizáltság- túl függő kombinált állagfogyasztása: 5,0-7,61/100 km. CC)2 kibocsátása: 116-252 g/kni. Az Ön Volkswagen márkakereskedője: Brill Kft. 6000 Kecskemét, Halasi út 32. Tel.: 76/503-020 Fax: 76/503-021 E-mail: vwertekesites@brillkft.hu Web: www.brillkft.hu www.volksvvagen.hu Árak hátramenetben Új, meglepően kedvező uniós ajánlatok a Volkswagennél! Polo Golf klímával Bora klímával Touran klímával Passat 1,9 PD TDI klímával 2 199 000 Ft-tól 3 499 000 Ft-tól 3 366 000 Ft-tól 4 198 000 Ft-tól 5 716 000 Ft-tól Autó szeretettel.