Petőfi Népe, 2004. március (59. évfolyam, 51-76. szám)
2004-03-30 / 75. szám
10. oldal - Petőfi Népe LABDARÚGÁS 2004. Március 30., kedd HEIBL ISOLIERTECHNiK MEGYE II. ÉSZAK Elhitték, hogy tudnak győzni T1SZAALPÁR - LAKITELEK 2-3 (1-2) Tiszaalpár, 200 néző. Vezette: Kárász T. (Molnár H„ Kara R.). Tiszaalpár: Hekkel - Ollári (Gyenes), Gémes, Szerencs, Márton, Bíró, Sinkó, Baranyi, Tóth I., Zs. Juhász (Bangó), Lengyel. Ed- ző:Kása István. Lakitelek: Kormos - Hősi, ifj. Tóth S., Kökény, Farkas, Molnár, Magyar, Pádár, Térjék, Szabó T. (Gödény), Újváry B. Edző: Tóth Sándor. Gólszerző: Zs. Juhász, Baranyi ill. Szabó T. 3. Sárga lap: Sinkó, Márton ill Hősi, Magyar. Kitűnt: Márton, Zs. Juhász ill Szabó T„ Pádár, Molnár, Farkas, A két szomszéd település találkozója mindig rangadónak számít. Évek óta nagy harcot vívnak egymással, és hol az egyik, hol a másik csapat nyer. Az ősszel a tiszaalpáriak remek játékkal múlták felül a lakitelekieket, most viszont Tóth Sándor gárdája tudott három pontot szerezni. Az első helyzet a hazaiak előtt adódott. Lengyel lefutotta Kökényt, becselezte magát a tizenhatoson belülre, lövését azonban hárította Kormos. Nem sokkal később Tóth 1. 18 méteres lövése fölé szállt. A hatodik percben Szabó Molnárhoz passzolt, aki tizenhat méterről lőtt. A labda nem sokkal ment el a jobb alsó sarok mellett. A 12. percben kapu előtti kavarodás után Magyar lövése Hekkel kezében akadt el. A következő izgalmat Térjék húsz méteres szabadrúgása jelentette: Hekkel ugyanis csak másodszorra tudta megkaparintai a játékszert. A félidő közepén Pádár a tizenhatosnál ugratta ki Szabót, aki egy csel után a hálóba gurított, 0-1. Nem sokkal később Molnár a félpálya közepéről ívelte be a labdát. Újváry levette az ötös sarkánál, de gyenge lövését Hekkel könnyen hárította. A 27. percben Szabó jobbról rúgta be a labdát, Bíró rosszul ért bele, így a lábáról éppen csak kapu fölé szállt a labda. A 33. percben Baranyi iramodott meg a védők között és senkitől sem zavartatva a jobb alsó sarokba lőtt, l-l. A 39. percben Újváry az alapvonal közeléből gurított vissza Szabónak, aki hat méterről a bal sarokba rúgta a labdát, 1-2. Az első félidő utolsó percében Molnár a félpálya közeléből végzett el szabadrúgást. A 16- os vonalánál mindenki fölött átpattant a labda, Újváryhoz került, aki háttal a kapunak próbált gólt szerezni, de ez nem sikerült neki. A második játékrész első izgalmát az okozta, hogy Pádár beadásába Térjék berobbant. A róla lepattanó labdát Hekkel hárította. Később Magyar jobb oldali beadása üresen találta Terjéket a tizenhatoson belül, aki addig forgolódott, míg szerelték. Az 52. percben Tóth S. a tizenhatoson belül szabálytalanul szerelte Lengyek, amiért Kárász játékvezető all-es pontra mutatott. A büntetőt Zs. Juhiász értékesítette 2-2. A 62. percben Lengyel a bal oldalon iramodott meg, majd középre adott, Kormos azonban résen vök. Három perccel később Márton a tizenhatoson belül elhúzta Pádár lábát. Ez is tizenegyes! A büntetőt Szabó küldte a hálóba, 2-3. A 75. percben Bíró jobb oldalról ívelte kapu elé a labdát, Zs. Juhász emelkedett a legmagasabbra, fejesét azonban fogta Kormos. Ót perccel később ismét Bíró ívelt a kapu elé. Baranyi fejesét védte a vendégkapus. A 84. percben Térjék, Magyar volt a labda útja. A középpályás kapásból lőtt, Hekkel azonban védett. Az utolsó percben Bíró szabadrúgása szállt a kapu fölé. Változatos, jó iramú mérkőzést vívott egymással a két csapat. Helyzetek adódtak mindkét oldalon, és az öt gólon felül még rúhattak volna többet is a pályán lévők. Ezúttal a lakitelekiek bizonyultak jobbnak, és vitték haza a három pontot. Kása István: - Vereségünket saját védelmi hibáink okozták, ezért veszítettük el a mérkőzést. Gratulálok a Lakitelek csapatának. Tóth Sándor: - Küzdelmes, jó iramú mérkőzést vívott egymással a két csapat. Ezúttal a fiúk elhitték, hogy győzni is lehet nagy riválisunk ellen. Gratulálok valamennyi játékosomnak. _______________H.T. Tó th Sándor DUNAVECSE - BUGAC 2-2 (2-1) Dunavecse, 100 néző. Vezette: Szűcs G. (Tóth I., Varga Z.), Dunavecse: Losonczi Kassai, Krepsz, Kothencz, Petrovics S. (dr. László), Veres A. (Szabó), Zadravecz, Jenei P., Lázár, Sallai (Sümegi), Kolozs (Pandúr). Edző: Sümegi József. Bugac: Rokolya Zs. - Szele N„ Néma, Horváth, Csendes (Seres), Seregély, Parádi, Kovács R, Szikora (Körmendi), Czakó, Szabó N. Edző: Borbényi Miklós. Gólszerző: Zadravecz, Sallai, ill. Szabó N. 2. Sárga lap: Petrovics, ill. Parádi, Szikora. Kitűnt: Kothencz, Sallai, Krepsz, Zadravecz, ill. Szabó N„ Rokolya, Parádi. A felázott vecsei pályán a hazaiak húsz perc játék után már 2-0-ra vezettek, de a szünet előtt a vendégek szépíteni tudtak. Jól játszott ekkor a Dunavecse. A második játékrészben egy vitatható büntetőhöz jutott a Bugac (hátulról rárúgták a labdát a védő karjára). A tizenegyest Szabó N. értékesítette. Ezt követően megnyerhette volna a meccset a hazai csapat, ám a helyzetek kimaradtak A 90. percben - Sümegi 16-oson belüli felvágásáért - megítélt büntető pedig a kapufán csattant. A Bugac főképp második félidei játéka miatt megérdemelte az egy pontot. Ifjúsági eredmény: 1-3. Tudósító: Banyári István. CSÓLYOSPÁLOS - KUNSZÁLLÁS 0-1 (0-1) Csólyospálos, 150 néző. Vezette: Pataki J. (Bállá, Kaszala). Csólyospálos: Szekeres - Török, Szilágyi, Tálas, Sándor, Andricz (Garas), Mózer, Pócsik, Répás, Paragi, Á. Fúrús (Kolompár). Edző: Kitl József. Kunszállás: Koós - Pöszmet, Kertész, Zsigó, Szulyovszki, Kiss, Vin- cze, Samu, Bertus, Koleszárik, Seres. Edző: Kertész Károly. Gólszerző: Koleszárik. Sárga lap: Sándor, Pócsik, Paragi, ill. Szulyovszki, Seres. Kitűnt: Szekeres, Szilágyi, ill. Zsigó, Vincze, Bertus. Ifjúsági eredmény: 4-0. Tudósító: Á. Fúrús János. KECEL - PÁLMONOSTORA 2-0 (1-0) Kecel, 150 néző. Vezette: Körösi J. (Horváth 0., Hegyi). Kecel: Kapitány (Nemes) - dr. Angeli (Prucser), Györgye (Doszpod), Sendula, Pongrácz, Ábrahám, Doszpod F„ Bordás, Farkas (Bleszák), Kovács N. (Szabó A.), Fenyvesi. Edző: Doszpod Ferenc. Pálmonostora: Kovács L. (Tápai R.) - Szűcs, Kovács T., Kovács L„ Cseh, Locskai (Papp), Balogh I., Tóth 1., Samu, Túri, Tamási (Seres). Edző: Síber Mátyás. Gólszerző: Farkas, Fenyvesi. Sárga lap: senki, ill. Túri, Kovács T„ Szűcs. Kitűnt: az egész csapat, ill. Tóth, Túri, Kovács T. Rosszul kezdték a tavaszt a keceliek. A Pálmonostora elleni meccs előtt kétszer vesztesen hagyták el a pályát. A Kecel véget akart vetni ennek a sorozatnak, s ennek megfelelően az első perctől kezdve támadólag lépett fel. Mezőnyfölényük végül a 21. percben érett góllá, amikor Farkas Szilveszter futott el a bal oldalon, s futtából hatalmas gólt lőtt a léc alá, 1-0. A végeredményt az 50. perdben Fenyvesi állította be: egy távoli lövése akadt a hálóba, 2-0. A hazaiak továbbra is támadtak, s bár a vendégek olykor eljutottak a keceli kapu közelébe, ám ott a hazai védelem minden esetben megállította őket. A Kecel megérdemelten nyerte a találkozót, ahol bemutatkozhatott egy 18 éves ígéretes tehetség, Györgye Zalán is. Ifjúsági eredmény: 3-0. Tudósító: Udvarhelyi István. NYÁRLŐRINC-ORGOVÁNY 1-2 (1-1) Nyárlőrinc, 120 néző. Vezette: Ézsiás G. (Kohajda Á„ Majoros L.). Nyárlőrinc: Kocsis - Bálint (Túri, Kiss Z.), Forgó, Molnár, Kutasi, Mihály, Sáfár, Légrádi, László, Barcsa, Nagy J. (Horváth). Edző: Pádár József. Orgovány: Czigoth - Mészáros, Sárai Szabó I., Baranyi, Márton, Virág (Miskei), Sárai Szabó Z., Czumbil (dr. Baltás), Németh, Vakulya, Dorogi (Szabó M.). Edző: Lászka György. Gólszerző: Sáfár, ill. Németh, Szabó M. Sárga lap: Sáfár, ill. Virág, Miskei. Kitűnt: Sáfár, Barcsa, László, ill. Márton, Sárai Szabó I., Szabó M. A nyárlőrinci csapat négy kezdő játékosát nékülözte sérülés, illetve sárga lapok miatt. így is egyenrangú ellenfele volt a jó erőkből álló orgoványiaknak. A hazaiak előtt több helyzet adódott. Az Orgovány szerzett vezetést a 20. percben szerzett vezetést, amit a hazaiak egy percen belül kiegyenlítettek. A második félidőben is sokat támadtak a nyárlörinciek, de nem tudták Czigoth hálóját bevenni. A vendégek egy védelmi hibát követően megszerezték a győztes gólt. A döntetlen azonban igazságosabb lett volna. Ifjúsági eredmény: 1-1. Tudósító: Fekete Attila. JAKABSZÁLLÁS - LADÁNYBENE 2-1 (2-1) Jalabszállás, 80 néző. Vezette: Szöllősi (Király, Kállai). Jakabszállás: Kása - Varga Zs., Kovács Zs., Gulyás, Kánisz, Torba- vecz, Börönde, H. Szabó, Molnár (Mezei), Szöllősi (Sódar), Andrási (Szabó R.). Edző: Torbavecz József. Ladánybene: Lénárt A. - Dóka, Ferenc, Varga F., Fekete, Csilics (Kolozsi), Varga I. (Szilveszter), Virág Cs„ Lénárt I., Virág A. (Bánsz- ki), Huszár. Edző: Virág András. Gólszerző: Kovács Zs., Varga F. (öngól), ill. Lénárt I. Sárga lap: senki, ill. Varga I. Kitűnt: H. Szabó, Kovács, Börönde, ill. Csilics, Ferenc, Virág A., Virág Cs. Torbavecz József: - Nem játszott a csapat sziporkázóan, de egy góllal azért jobbak voltunk ellenfelünknél. Virág András: - Kis segítséggel a szerencsésebb csapat nyert. Ifjúsági eredmény: 0-1. Tudósító: Szabó Mihály. Kunszentmiklós - Helvécia 0-3 (0-1). Ifjúsági eredmény: 4-3. (A mérkőzésről nem kaptunk tudósítást). Ezen a héten a Tabdi gárdája volt a szabadnapos. HEIBL ISOLIERTECHNIK MEGYE II. ÉSZAK 1. Helvécia 19 14 3 2 54-18 45 2. Kecel 19 14 3 2 57-24 45 3. Kunszállás 19 14 2 3 53-24 44 4. Tabdi 19 13 1 5 42-22 40 5. Lakitelek 19 12 1 6 59-33 37 6. Tiszaalpár 19 10 4 5 38-24 34 7. Jakabszállás 19 9 4 6 41-36 31 8. Orgovány 19 7 5 7 32-34 26 9. Dunavecse 19 8 1 10 33-38 25 10. Csólyospálos 19 8 _ 11 36-38 24 11. Pálmonostora 19 5 4 10 20-39 19 12. Kunszentmiklós 19 5 3 11 31-63 18 13. Bugac 19 5 2 12 33-54 17 14. Ladánybene 19 4 4 11 34-55 16 15. Nyárlőrinc 19 3 4 12 29-39 13 16. Csengőd '«■ >«0-0 mm A Csengőd visszalépett. így a tavaszi szabadnapos csapatok 0-O-ás gólkülönbséggel 3-3 pontot kapnak. MEGYEI I. OSZTÁLY Elpuskázott kécskei helyzetek TISZAKÉCSKE - SOLTVADKERT 1-3 (0-1) Tiszakécske, 200 néző. Vezette: Ártim (Berki, Lovas). Tiszakécske: Kocsis G. - Lovas, Forgó, Makra T, Tóth, Kővári, Járvás, Ézsiás (Pálinkás), Makra R, Gazdag, Török. Edző: Ézsiás Gábor. Soltvadkert: Hatvanyi - Aszódi, Kovács, (Gusztos), Molnár, Eperjesi, Marton, Hirsch, Szlovák, Mészáros, Vata, Rumán, (Schmidt). Edző: Tápai Tibor. Gólszerző: Marton (öngól), illetve Mészáros, Molnár, Lovas (öngól). A vendégek kihasználták az adódó gólszerzési lehetőségeiket, míg a hazai csapat csak az elpuskázott helyzetekig jutott. Sárga lap: Eperjesi, Mészáros, Marton. Ifjúsági eredmény: 0-2. TOMPA - IZSÁK 0-2 (0-2) Tompa, 200 néző. Vezette: Patyi (Kovács, Hegedűs). Tompa: Cseh - Pálinkás (Kollár), Szakács, Bozsákovics, Magda, Síber, Nuszpl, Horváth, Kósa, Béleczki, Bállá (Rasztik). Edző: id. Béleczki László. Izsák: Házi - Kurucsai, Jávorka, Bonea, Tóth, Virágh (Kovács), Mokrickij, Török, Hleba (Bankes), Mezei, Gréczi. Edző: Gréczi Gábor, Gólszerző: Kurucsai, Mezei. Kitűnt: Pálinkás, Nuszpl, illetve Házi, Kurucsai. Sárga lap: Nuszpl, Kollár, Gréczi, Mezei. Kiállítva: Magda (88. perc). Ifjúsági eredmény: 1-2. NEMESNÁDUDVAR - DUSNOK 2-3 (2-1) Nemesnádudvar, 250 néző. Vezette: Vörös (Fülöp, Narancsik). Nemesnádudvar: Szabados - Czvetnics, Barta, Gazsi, Szilágyi, Simon, Schindler Z., Schindler E., Knapig, Pesti, Grúber (Kiss D.). Edző: Hayerbacher Ferenc. Dusnok: Báló - Ottenthál, And- rin, Jagicza J„ Sáfrán (Csizovszki), Konkoly, Simonies, Óbéri, Sánta, István, Kincse. Edző: István Zoltán. Gólszerző: Szilágyi, Gazsi, illetve Jagicza, Kincse, Sánta. Kitűnt: Barta, Gazsi, Knapig, Czvetnics, illetve Simonies, Jagicza, Kincse, Sánta. Két gyenge teljesítményt nyújtó csapat közül a helyzeteit jobban kihasználó csapat győzött. Sárga lap: Schindler Z„ Knapig, Konkoly, Simonies, Csizovszki. Ifjúsági eredmény: 2-0. AKASZTÓ - SZABADSZÁLLÁS 4-0 (1-0) Akasztó, 250 néző. Vezette: Kovács (Fülöp, Törőcsik). Akasztó: Markó - Nagy, Lehota, Somjai, Sárközi, Meggyes, Béleczki (Bélák), Csehi, Lázár (Judák Á.), Kiajtó, Hámbalk’ó' (Szentgyörgyi). Edző: Agócs Zoltán. Szabadszállás: Lázár - Soós (Újvári), Desztics (Kovács L.), Huszár, Kovács A„ Sári, Kis-Juhász, Zrínyi, Németh, Illés, Varga. Edző: Buzási Balázs. Gólszerző: Lázár 2, Lehota, Csehi. Sárga lap: Sós, Huszár, Kovács A., Zrínyi. Kitűnt: Lehota, Csehi, Klajkó, Somjai, illetve Lázár F„ Illés. Ifjúsági eredmény: 2-6. MÉLYKÚT- JÁNOSHALMA 0-0 Mélykút, 150 néző. Vezette: Witt mann (Horváth F„ Szabó G.). Mélykút: Kiss G. - Snyehoia Á (Farkas), Bori, Marcsók (Bényi), Körmöczi, Szabó, Kiss R„ Doszpod (Kiss I.), Snyehoia B„ Szénási, Velez. Edző: Szabó Gábor. Jánoshalma: Varga - Ádám, Mi- zser, Németh, Huszár, Bálind, Kiss K„ Ódor (Kolonics), Zámbó, Tóth, Török. Edző: Gieszinger Ferenc. A gyenge színvonalú mérkőzésen főszerepet vállaló játékvezető a 72. percben a közönség szerint is jogos büntetőrúgástól fosztotta meg a Mélykút csapatát. Kitűnt: Velez, illetve Huszár, Németh, Tóth. Sárga lap: Szabó, Snyehoia Á„ Zámbó, Ádám. Ifjúsági eredmény: 2-1. KISKUNMAJSA - KTK 2-0 (2-0) Kiskunmajsa, 150 néző. Vezette: Sánta (Rogács, Hodován). Kiskunmajsa: Huszka - Nagy G., Szőke, Fekete I„ Varga Cs., Szarka, Újfalusi (Kozák), Deli, Fekete Zs. (Göcző), Varga T. (Kovács G.), Török. Edző: Fütyü illés. Kiskunfélegyházi TK: Kovács L. - Dongó, Kricska, Földi N„ Polner (Fodor), Horváth (Nádasdi), Nagy E, Csincsák, Bíró (Kása), Vidéki, Szelepcsényi. Edző: Csincsák Zoltán. Gólszerző: Fekete Zs. 2.. A majsai együttes a 28. és a 30. percben szerzett Fekete-gólokkal otthon tartotta a három pontot. Kitűnt: Huszka, Fekete I., Varga Cs., illetve Dongó, Nagy F„ Vidéki. Sárga lap: Nagy G., Fekete I„ Fodor, Csincsák, Vidéki. Kiállítva: Fodor (88. perc). Ifjúsági eredmény: 2-1. KALOCSA - SOLT 3-1 (0-1) Kalocsa, 300 néző. Vezette: Kriskovics (Salamon, Harsányi). Kabcsa: Gojtán - Greksa, Aradi, Tóth D„ Mácsai, Balogh T. (Bényei), Balogh L, Unyi, Máté, Pákolicz (Tamaskó), Perity (Taba). Edző: Alföldi Albert. Solt: Tüskés - Tóth A., Ács, Duz- math, Fekete, Jánosi (Zemankó), Vincze, Aranyos, Szalai, László, Beke. Edző: Freppán György. Gólszerző: Perity, Pákolicz, Unyi, illetve Tóth A. Kitűnt: Mácsai, Bényei, Unyi, illetve Tüskés, Tóth A„ Aranyos. Sárga lap: Tóth D„ Vincze, Fekete. Ifjúsági eredmény: 6-0. HARTA - KEREKEGYHÁZA 4-1 (2-1) Harta, 200 néző. Vezette: Suba (Nagy, Kriván). Harta: Zsinka - Bálint (Czuczu), Tomolik, Vékony, Vejtei, Sebestyén, Ispán, Szabadi, Szauer (Szabó), Bujáki, Felföldi (Kovács). Edző: Szauer Tamás. Kerekegyháza: Fekete Z. - András, Kecskeméti (Deák), Duzmath, Trepák, Bányai, Fejes, Baracskai, Hugyecz Gy. (Polgár), Lantos, Hugyecz R. Edző: Bozsó György. Gólszerző: Szauer 2, Ispán 2, illetve Baracskai. Kitűnt: Ispán, Szauer, Bujáki, illetve András, Baracskai, Hugyecz R. Sárga lap: Szabadi, Vejtei, Hugyecz R., Polgár, Bányai. Kiállítva: Trepák (79. perc), Fejes (85. perc). Ifjúsági eredmény: 8-0. Tudósítottak: Badó Attila (Harta), Deák János (Tompa), Ézsiás Gábor (Tiszakécske), Farkas András (Kalocsa), Friedrich József (Nemesnádudvar), Gyovai János (Kiskunmajsa), Judák László (Akasztó), Magyar József (Mélykút). ARMAGNYAC MEGYEI 1. OSZTÁLY 1. Kalocsa 19 15 2 2 61-18 47 2. Izsák 19 15 2 2 59-20 47 3. Harta 19 14 3 2 66-19 45 4 Akasztó 19 13 2 4 55-23 41 5. Soltvadkert 19 11 5 3 48-21 38 6. Kiskunmajsa 10 9 4 6 34-27 31 7. Dusnok 19 7 5 7 26-35 26 8. Solt 19 8 2 9 23-32 26 9. Nemesnádudvar 19 8 1 10 33-55 25 10. Tiszakécske 19 6 3 10 30-37 21 11. Mélykút 18 5 3 10 28-36 18 12, Kerekegyháza 19 5 14 20-53 15 13. KTK 19 3 5 11 20-43 14 14. Jánoshalma 19 4 1 14 25-47 13 15. Szabadszállás 18 3 3 12 29-53 12 16 Tompa 19 4 1 14 22-60 12 A Tompától egy büntetőpont levonva.