Petőfi Népe, 2003. december (58. évfolyam, 279-303. szám)

2003-12-22 / 297. szám

Petőfi Népe Sport Az ősszel csoda történt Sükösdön 10. oldal Kék tükör Veszélyesek az ünnep fényei 12. oldal 9. OLDAL Mai magazin SMS-posta, rejtvények, horoszkóp, recept. Vonalban vagyunk! 13. oldal SPORTVILAG Keleti diadal az Arénában A negyeddöntőig jutottak A három kecskeméti jelentős szerepet vállalt a férfiak sikeréből Kosárlabda - Kelet-Nyugat gála A Nyugat tavalyi győzelme után ezúttal keleti sikerrel zárult a Budapest Sportarénában ren­dezett kosárlabdagála fő attrakciója, a férfiak mérkőzése. A találkozó előtt, az összekötő programban meg­alakult a Válogatottak Klubja - 1935 óta 244 férfi és 204 nő húzta magára a címeres mezt az élő le­gendákat, köztük az 1955-ben Európa-bajnok együttesből Bencze Jánost, Dallos Jánost, Gremin- ger Jánost és Simon Jánost a FIBA Europe görög el­nöke, George Vasszilakopulosz is köszöntötte. A Himnuszt a Cotton Club Singers nagyszerű előadá­sában hallgatta meg a publikum. A női találkozóhoz hasonlóan az est záró szá­mában is a bemutató jelleg és a show-elemek do­mináltak. Potyogtak a szebbnél szebb kosarak mindkét oldalon, az NB I legjobbjai amúgy NBA-s mintára rendre kihagyhatatlan helyzetbe hozták egymást. A meccs szünetében a tengerentúlon is gyakran vendégeskedő francia Slam Nations zsákolóművé­szei varázsoltak. A találkozó a 3. negyedben (31-' 22) dőlt el a Zsoldos András (Atomerőmű SE) irá­nyította Kelet javára - a Nyugat kispadján Farkas Sándor (Albacomp) ült -, az ezt követő zsákolóver­senyt egy kevéssé ismert egri kitűnőség, Carl Mitchell nyerte meg. A meccs legértékesebb játéko­sa a kecskeméti Cory Bradford lett, aki fantasztikus sorozatot produkált: 18 pontja mellett, tíz lepatta­nót szerzett és tíz gólpasszt adott. A nőknél Nyugat (65-60) sikerét hozta az első ízben megrendezett évzáró kosárlabdagála, míg a 23 év alattiak összecsapásán a keleti tehetségek 87- 66-ra bizonyultak jobbnak. Kelet-Nyugat 123-101 (26-28, 34-23, 31-22, 32-28). Pontszerzők: Carl Mitchell (Eger) 25/9, Cory Bradford (Univer KSE Kecskemét) 18/12, Chad McClendon (Univer KSE) 14, Lendon Green (Debreceni Vadkakasok) 14, Horváth Ákos (Univer KSE) 13, Predrag Pavlovié (Nyíregyházi KK) 10, Boris Maljkovic (MAFC-Újbuda) 8/6, Sitku Ernő (Debreceni Vadkakasok) 8, Oroa László (MOL-Szolnok) 6, Czigler László (Atomerőmű SE) 5, Mészáros Zalán (Atomerőmű SE) 2, A három kecskeméti kosaras Bradford (képünkön), McClendon és Horváth Ákos is kitett magáért a Kelet csapatában. FOTÓI B. R. illetve Jermaine Spivey (Albacomp) 23/6, Tory Walker (Albacomp) 19, Simon Balázs (Kaposvári KK) 13/9, Ike Jibrahn (Marc-Körmend) 8, Mladen Gambiroza (PVSK) 8/3, Kálmán László (Falco KC Szom­bathely) 7, Boros Zoltán (Albacomp) 7/3, Bencze Zoltán (Albacomp) 7, Samir Mujanovic (Marc-Körmend) 4, Kámán Tamás (ZTE) 3/3, Emir Halimic (Gunaras KC-Dombóvár) 2. _____ ■ E lutasították a pécsi indítványt Kosárlabda - Női NB I Az élvonalbeli csapatok képvi­selői elutasították a MiZo-Pécsi VSK indítványát, amely arra irányult, hogy a túl sűrű menet­rend miatt töröljék a női kosár­labda NB I középső szakaszát. A kiírás szerint az alapszakaszt követően az 1-6. helyezett csapa­tok még egy kört játszanak egy­mással, s a pécsiek ezt a tízmecs- cses etapot szerették volna sem­missé nyilvánítatni. Szombaton azonban nyolcán a javaslat ellen szavaztak, s az egy támogató voks mellett volt egy tartózkodás is.- Óriási terhelést kapnak a játé­kosok az idény során, szinte min­den egyesületnél sok a sérült. Tel­jesen felesleges volt betenni a programba ezt a kiegészítést, amelyet ráadásul a szövetség szakmai bizottsága nem is foga­dott el a szezon előtt - mondta Rózsa Gábor, a PVSK ügyvezető igazgatója. Nyíri Dezső, a Női Hivatásos Alszövetség elnöke akkor úgy re­agált, meglepő, hogy menetköz­ben akar valaki módosítani a ver­senyszabályzaton. Úgy véleke­dett: kétséges, hogy jogilag van-e mód az elképzelést keresztül­vinni. Az egyik legnagyobb rivá­lis, az Euroligában szintén érde­kelt Euroleasing-Orsi Sopron ügy­vezető igazgatója, Török Zoltán értetlenül fogadta az ötletet: - En­nél nagyobb képtelenséget még nem is hallottam. Gondoljunk be­le: az érvényes versenykiírás elle­nére a szezon közepén tíz teljes fordulót kíván töröltetni egy bead­vány. Nem kívánom minősíteni az esetet - reagált a felvetésre. Asztalitenisz Póta Georgina a soltvadkerti Ambrus Tímeával párosban kikapott az elődöntőbe jutásért rendezett mérkőzésen az első ifjúsági asztalitenisz világbajnok­ságon, Chilében. Póta egyéniben bejutott a legjobb nyolc közé, ám ott kikapott kínai ellenfelétől. A magyarok közül egyéniben egye­düliként a 16-os főtáblára jutott versenyző a nyolcaddöntőben egy német játékost győzött le magabiztosan. A fiúknál egyes­ben és párosban sem került ma­gyar a legjobbak közé. Eredmények, lányok: egyes, nyolcaddöntő: Póta-M. Rohr (német) 4-1, negyeddöntő: Peng Lu-jang (Peng Luyang)-Póta 4-0 (8,8, 9, 6), páros, negyeddöntő: M. Rohr, G. Rohr (német)-Póta, Ambrus 3-2.______■ Kérdőjelek Műkorcsolya Pavuk Viktória nyerte a műkor­csolyázók Európa-bajnoki válo­gatóját, ez azonban még nem je­lenti azt, hogy az Eb-bronzérmes Sebestyén Júlia mellett ő lesz a februári budapesti kontinensvia­dal másik hazai női indulója. Pavpk, a junior Grand Prix-döntő harmadik helyezettje mindhá­rom nap jól futott, a vasárnapi kűrben mindössze a tripla Ritt- bergert rontotta el. Az előzetesen esélyesebbnek tartott Dorofejev Tamara és Póth Diana a kvalifikáció során egy­az EB előtt aránt indiszponált volt, a szom­bati rövidprogramra azonban mindkét versenyző összeszedte magát. A tegnapi kűrben azután Dorofejev öt triplát mutatott be, míg Póth háromszor esett, így Pavuk mögött Dorofejev lett a második, Póth pedig a harmadik. Az előzetes kiírás szerint az idény során elért nemzetközi eredmények, a mostani válogató verseny és a január 17-18-i orszá­gos bajnokság alapján dől el, ki indulhat Sebestyén mellett az Eb- n. Jelenleg Pavuk pályázik erre a legnagyobb eséllyel. Könnyű Klicsko-siker Kiel Vlagyimir Klicsko (a képen jobbra) negyedik menetben tech­nikai KO-val nyert az amerikai Danell Nicholson ellen a Kiéiben 10 ezer néző előtt a WBA inter­kontinentális címéért rendezett profi ökölvívó nehézsúlyú mér­kőzésen. Az ukrán bokszoló ez­zel 44. fellépésén 42. sikerét érte el, 39. alkalommal győzött ki­ütéssel. Riválisa, aki alig tanúsí­tott ellenállást, 47. összecsapásán ötödször kapott ki. A fiatalabbik Klicsko-fivér - Erdei Zsolt klubtársa a hambur­gi Universumnál - ezzel a győze­lemmel nagy lépést tett afelé, hogy újra világbajnoki címmér­kőzést vívhasson. Ellenfele az amerikai Lamon Brewster lehet a Boksz Világszervezet (WBO) övéért. Hírek JÉGKORONG. A magyar jégko­rong-válogatott a harmadik helyen végzett az EuroTour-sorozat szlo­véniai állomásán, mivel az utolsó fordulóban 4-2-es vereséget szen­vedett a házigazdák együttesétől. VÍZILABDA. A Vasas az őszi első a férfi vízilabda OB 1-ben, miután a 11.,' idei utolsó fordulóban szombaton öt góllal, 11-6-ra le­győzte a Ferencvárost a Komjádi uszodában. A százszázalékos Va­sas a címvédő Domino-BHSE előtt kétpontos előnnyel várhatja a jö­vő évi folytatást. SZAVAZTAK. Az Európai Újság­író-szövetség munkatársainak sza­vazatai alapján a teniszező Justine Henin-Hardenne, valamint a németek Forma-1-es világbajno­ka, Michael Schumacher volt a 2003-as esztendő legjobb sporto­lója a kontinensen. A vüágranglis- ta-vezető, az idén két Grand Slam- viadalon, a Roland Garroson és a US Openen diadalmaskodó belga Henin-Hardenne a britek marato­ni futó világcsúcstartóját, Paula Radclifffet előzte meg a szavazá­son. Michael Schumacher 2003- ban hatodik alkalommal lett a Forma-1 győztese. Az újságírók Alekszandr Popov orosz úszót lát­ták a második legjobbnak. SÍFUTÁS. Győzelemmel tért vis­sza a pályára Katerina Neu- mannova: a csehek világklasszis sífutója magabiztosan nyerte a Világkupa 10 km-es szabadstílu­sú versenyét az ausztriai Ram- sauban. A 30 éves, többszörös olimpiai és világbajnoki érmes, aki ezt megelőzően 2002 márciu­sában állt rajthoz utoljára, idén június végén kislánynak adott életet. ■ TOTÓEREDMÉNYEK ­51. HÉT 1. Bolton-Afsenal 1-1 X 2. Chariton-Newcastle 0-0 X 3. Fulham-Chelsea 0-1 2 4. Wolverhampton - Liverpool törölve helyette az 1. számú pótmérkőzés Everton-Leicester 3-2 1 5. Tottenham-Manchester United 1-2 2 6. Parma-Reggina 1-2 2 7. Empoli-Roma 0-2 2 8. Chievo-Ancona 1-0 1 9. Lecce-Juventus 1-1 X 10. Milan-Udinese 1-2 2 11. Perugia-Brescia 2-2 X 12. Sampdoria-Modena 1-1 X 13. Siena-Bologna 0-0 X pluszmérkózés: 14. Lazio-lntemazionale lapzárta után A magyar férfi kézilabda nagy napjai Sztáregyüttesek kiverésével a nyolc között a Szeged és a Veszprém a Bajnokok Ligájában • Az EHF Kupában a Dunaferr lépett tovább Szombaton drámai mérkőzésen jutott a legjobb nyolc közé a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában a Fotex KC Veszprém, mi­után összesítésben egyetlen góllal jobbnak bizonyult a világ­sztárokkal teletűzdelt FC Barcelonánál. Tegnap a Pick Szeged a BL legnagyobb meglepetését szolgáltatva búcsúztatta a cím­védő Montpellier-t. A visszavágón a franciák ugyan 27-26-ra nyertek, de nem tudták ledolgozni az első találkozón össze­szedett hétgólos hátrányukat. Az EHF Kupában a Dunaferr kettős győzelemmel került szintén a legjobb nyolc közé. Európai Kupák Férfi BL, nyolcaddöntő, visszavágók: Fotex KC Veszprém-FC Barce­lona (spanyol) 31-26 (16-14). Továbbjutott: a Fotex Veszprém, 60- 59-es összesítéssel. Az egy héttel ezelőtti 33-29-es idegenbeli vereséget követően ezúttal szen­zációs hangulatot varázsolt a csarnokba a teltháznyi közön­ség. A sérüléséből felépült veszprémi Perez - akár csak a múltkor - a cserepadon kezdett. A hazai gólokra ele­inte rendre érkezett vá­lasz, majd 5-4 után Sterbik kivédte Fernan­dez büntetőjét, így lé­péselőnybe került a Fo­tex. Igaz nem sokáig, mert a rivális kapus, Ohlander is sziporká­zott. Nagy kiállítása alatt sem sikerült elhúzni, ezért aztán érkezett Perez, Ster­bik viszont combsérülést szenve­dett, és le kellett cserélni. Fordí­tott a Barcelona (17. perc: 7-8), az­tán Dzomba triplájával megint változott a helyzet (11-9). Lendületbe jött a magyar baj­nok, és Pásztor szerencsés találata után, 12-9-nél időt kértek a katalá­nok. Dobtak két gyors gólt, majd a veszprémi tréner próbálta rendez­ni a sorokat - sikerrel: a 27. perc­ben ledolgozta összetettbeli hátrá­nyát a Fotex (15-11). A Barcelona azonban nem tört meg, és újból nyílttá vált a csata. A második félidő, elején sok volt hiba. Állandósult a hazaiak 2-3 gó­los előnye, ez azonban még nem ért továbbjutást. A 45. percben a 22-18-as állás viszont már igen. A Barcelona szívósan küzdött. Érző­dött, hajszálon múlik majd a ne­gyeddöntőbe kerülés. Az 50. perc­ben (25-21) szinte extázisba kerül­tek a hazai játékosok és drukke­rek, s a vendégek 26-21-nél időt kértek. Nagyon izgalmas volt a hajrá. Hol egyik, hol másik gárda érez­hette magát „nyeregben”, meg­nyugodni így nem lehetett. Két perccel a lefújás előtt, 29-25-nél Csoknyait kiállították, vagyis em­berhátrányban kellett befejezni az öldöklő küzdelmet. Perez fontos gólt lőtt az utolsó percben, majd Fazekas védett ziccert, de Romero nem hibázott (30-26). Volt hátra 16 másodperc, jöhetett a Veszp­rém, s az egészpályás letámadás­ban néhány passz után Lazarov lö­vése a hálóban kötött ki. Ezzel el­dőlt a parádés, sokáig emlékezetes mérkőzés. A remekül harcoló Fo­tex úgy került tovább, hogy két meghatározó játékosa, Perez és Sterbik nem volt százszázalékos állapotban. A siker mindenképpen a csapat érdeme. *** Montpellier (francia)-Pick Sze­ged 27-26 (15-9). Továbbjutott: a Szeged, 55-49-es összesítéssel. Ideges hangulatban kezdődött a mérkőzés, az első hazai gólra négy és fél, a szegedire hét percet kellett várni. A Montpellier bor­zalmasan keményen védekezett, alig lehetett helyzetbe kerülni. A 10. percre 4-1-re elhúzott a címvé­dő, de később emberelőnyben csökkent a különbség. Idővel a magyar csapat megta­lálta támadásban a ritmust, és 6-5- re megközelítette a félelmetes franciákat. Csakhogy létszámfö­lényben megint eredményesek voltak a vendéglátók (9-6). A bí­rók ezt követően is sorra állították ki a szegedi játékosokat, a Mont­pellier pedig élt a lehetőséggel: a szünetig megduplázta előnyét, így összesítésben már csak egy találat­tal volt jobb a Pick! A második fél­időben egy sokkal szervezettebb Szeged lépett pályára. Védekezése jelentősen feljavult, s sikerült is csökkentenie a hátrányát. A fran­ciák lendülete megtört, ebben a szakaszban nem tudtak újítani, emiatt egyre idegesebbek lettek. Negyedórával a zárás előtt 19- 15-re vezetett a Montpellier, amely az idő sürgetésében már kapkodott is. így több lehetőség adódott a vendégek előtt, ráadásul Perger remekül védett. A hajrában a Szeged már teljesen egyenrangú ellenfél volt, és kis híján egyenlí­tett. A magyar gárda minden di­cséretet megérdemel: előbb a ha­zai összecsapáson verte hét góllal a sorozat egyik esélyesét, majd a visszavágón - azután, hogy kis hí­ján elúszott az előnye - vissza tu­dott kapaszkodni. A negyeddöntő sorsolására ma kerül sor Bécsben. *** Az EHF Kupában induló csapa­tunk, a Dunaferr tízgólos előnyt szerzett a spanyol CB Valencia el­len a nyolcaddöntő első mérkőzé­sén, Dunaújvárosban. A nehéz pénzügyi helyzetben lévő spanyol klub feladta a pályaválasztói jogot, azonban az első mérkőzésen, amelyen 32-22-re kapott ki, hivata­losan ő számított hazainak. Miu­tán a tegnapi visszavágón 29-25-re nyert a Dunaferr, így kettős győze­lemmel jutott tovább. i t

Next

/
Oldalképek
Tartalom