Petőfi Népe, 2003. december (58. évfolyam, 279-303. szám)
2003-12-22 / 297. szám
10. oldal - Petőfi Népe LABDARÚGÁS 2003. December 22., hétfő Hfl _______________Mérlegen a labdarúgó megyei II. osztályú bajnokság, Déli-csoport________________ A z ősszel csoda történt Sükösdön Két vereséggel kezdte az őszi idényt a Déli-csoportban a Siikösd futballcsapata. Ám egy idegenbeli győzelem és egy hazai döntetlen után beindult a henger! Lógó János edző együttese sorozatban tizenegyszer győzött és magabiztosan lett őszi bajnok a megyei II. osztály Déli-csoportjában. 1. Sükösd 12 1 2 52-15 37- Az idei év tavaszát még a megyei I. osztályban játszotta végig csapatunk, ahonnan az idény végén búcsúzni kényszerült - kezdte értékelését Bujdosó Márton klubelnök. - A kiesést nem élte meg tragédiaként sem a csapat, sem a község. A tavaszi szezont ugyanis már a megyei II. osztályra való készülés jegyében töltöttük. Lógó János személyében új edzőt szerződtettünk, s a csapat fiatalítása és átalakítása szintén ekkor kezdődött el. Nyáron sikerült együtt tartani a társaságot, sőt erősíteni is tudtunk. Ez komoly fegyvertény volt, hiszen a kiesés után féltucatnyi játékosunkat csábítgatták más egyesületek. Leigazoltuk Evanics Zoltánt, Papp Árpádot, Hegyi Ferencet és Komáromi Antalt. Sajnos Hegyi műtét után érkezett, Komáromi pedig a felkészülés során megsérült, így ősszel keveset játszottak. Reményeink szerint ők a tavaszi idényben jelentenek majd erősítést. Ebben a bajnokságban az első három hely valamelyikének megszerzése a célkitűzés. Emiatt teljesen át kellett alakítani a csapat játékát. Amíg a megyei I. osztályban többnyire a védekezésre fektettük a hangsúlyt, addig a másodosztályban a támadójáték hatékonyságának növelése volt a fő cél. Ugyanis szembesülnünk kellett azzal, hogy - ahogy mi tettük egy idénnyel korábban - ellenfeleink zöme védekezésre rendezkedett be ellenünk. A bajnokságot két vereséggel kezdtük. Szerencsére ezt követően a kelebiai - számunkra döntő fontosságú - rangadón nyerni tudtunk, majd egy hazai döntetlen következett a Nagybaracskával. Ami ezután történt, az maga a csoda. A hátralévő tizenegy mérkőzést megnyertük és magabiztosan szereztük meg az őszi bajnoki címet. Az őszszel produkált 82%-os teljesítményünk és az 52 rúgott gól, úgy gondolom, említésre méltó. A Déli-csoportban mi győztünk a legtöbbször, a legtöbb gólt rúgtuk és a második legkevesebb gólt kaptuk. A Déli-csoport góllövőlistáját Székely Zsolt vezeti 21 találattal, de a dobogó harmadik fokán is sükösdi focista található: Tamás Károly, aki 16 gólt szerzett az őszi szezonban. Hat pont az előnyünk a második és kilenc a harmadik helyezetthez képest. Ám ez nem tesz bennünket elbizakodottá. Főleg azért, mert tudjuk, hogy hétnyolc közel azonos képességű csapat pályázik a dobogós helyezésekre. Ebben a csoportban annyira kiegyensúlyozottak az erőviszonyok, hogy sehol sem szabad biztosra menni. Bárhol lehet nyerni is, veszíteni is. Nehéz tavasz vár ránk. Sikeres őszi szereplésünknek nagyon sok összetevője van. Ezek közül csak a fontosabbakat szeretném kiemelni: 1. a kiesés után nem volt pánik a csapat körül (a megye kettőben sem szögletes a labda, az utóbbi években több neves megyebeli csapat akár két osztállyal is lejjebb zuhant); 2. a csapatot együtt tartottuk és ráadásul még erősíteni is tudtunk; 3. fegyelmezett játékunknak köszönhetően - sárga és piros lapos figyelmeztetéseket beleértve - csak négy mérkőzésnyi eltiltásunk volt; 4. a súlyos sérülések elkerülték a csapatot; 5. rengeteg saját nevelésű labdarúgónk van, együttesünkben mindössze két játékosnak nincs sükösdi kötődése; 6. a kiváló szakmai munka; 7. biztos anyagi háttér; 8. évek óta folyó tervszerű utánpótlás-nevelés. A Miókovics Milán edzette ifjúsági csapatunk az utóbbi években számolatlanul adta a játékosokat a felnőtt keretbe, így a fiataloknál most van egy kis problémánk. Hiányzik egy ifi középkorosztály, de ez a gond várhatóan két éven belül megoldódik. A Balogh János irányította serdülő csapatunk a táblázat élén áll, s annyian látogatják az edzéseket, hogy akár két csapatot is indíthatnánk a bajnokságban. A megszűnt Bozsik-pro- gramban több mint ötven gyerek dolgozott Geleta Károly és Balogh János vezetésével. A program megszűnését követően is rendszeres képzést és versenyeztetést nyújtunk a gyerekeknek. A felnőtt csapat január közepén kezdi meg a felkészülést a tavaszi idényre. Januárban részt veszünk a megyei teremlabdarúgó bajnokságon, februárban pedig - az elmúlt évekhez hasonlóan - megrendezzük a sükösdi Téli Kupát. Célunk továbbra is az 1-3. hely megszerzése. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik segítettek bennünket terveink megvalósításában. Békés, boldog karácsonyt kívánunk minden labdarúgást szerető, támogató sporttársnak - zárta beszámolóját Bujdosó Márton. A SÜKÖSDIEK ŐSZI MÉRLEGE Hazai pályán Idegenben 32-9 20-6 79% 86% Hírek Megyei II. osztály, Északi-csoport BRAZÍLIA nyerte az Egyesült Arab Emírségekben rendezett U20-as vb. A dél-amerikai válogatott a Spanyolország elleni döntőben 85 percig emberelőnyben játszhatott, miután a bíró röviddel a kezdés után kiállította az európai csapat egyik futballistáját. A brazilok azonban sokáig nem tudtak élni a lehetőséggel, s csak a 88. percben sikerült betalálniuk az ellenfél kapujába. A brazilok negyedszer nyerték meg a korosztály vb-jét. A döntőben: Brazí- lia-Spanyolország 1-0. A 3. helyért: Kolumbia-Argentína 2-1. DECEMBER 27-30. között rendezik meg a kalocsai városi sportcsarnokban a Vörös Márton kupa teremtornát. Az immár 23. alkalommal sorra kerülő sporteseményen nyolc csapat vesz részt. Közülük hat a városi kispályás terembajnokság I. osztályának első hat helyezettje, kettő pedig a II. osztály két legjobb együttese. FELLEBBEZNEK. Az angol élvonalbeli Manchester United fellebbezést nyújt be az angolszövetséghez a kötelező doppingvizsgálat elmulasztása miatt nyolc hónapra eltiltott Rio Ferdinand ügyében. A január 12-én életbe lépő büntetés miatt a védő a hazai bajnokságban és a portugáliai EB-n sem játszhat. A 25 éves sztárt szeptember 23-án szerették volna ellenőrizni, ő azonban nem ért rá, így a doppingtesztet csak másfél nappal később végezte el. ■ Az élről várják az új szezont Az őszi szezonban sok örömöt okoztak szurkolóiknak a keceli labdarúgók, akik tizenöt mérkőzésükből tizenkettőt megnyertek és háromszor döntetlent értek el. így 39 ponttal és imponáló 51-18-as gólkülönbséggel veretlenül állnak a megyei II. osztály Eszaki-cso- portjának élen. 1. Kecel 12 3 - 51-18 39 Udvarhelyi István, a csapat technikai vezetője elégedett az őszi teljesítménnyel: - Nagy kérdőjel volt számunkra, hogy a Déli-csoportból az Északiba való kerülés jó lesz-e vagy sem? Nem ismertük leendő ellenfeleinket, ezért az elnökség csupán a tisztes helytállást tűzte ki célul. Amikor azonban jöttek az eredmények, már az első osztályba való feljutást sem tartottuk lehetetlennek.- Változott-e a csapat összetétele a tavalyihoz képest?- Az elmúlt évi bajnokságban eléggé bukdácsolt a társaság, ezért az elnökség és a szakvezetés új játékosok leigazolásáról határozott. Margit Csaba, Barta József és Gazsi János elment a klubtól. Helyettük érkezett Fenyvesi Ferenc és Sendula Zalán Jánoshalmáról, Verba József és Kamara Jenő Kiskunmaj sáról, Bleszák Zsolt pedig a helyi senior csapattól. Velük együtt kezdtük meg a felkészülést júliusban, amely - mint később kiderült - jól sikerült. Sorban nyertük a mérkőzéseket, csak a Helvécia, a Jakabszállás és a Nyárlőrinc ellen játszottunk döntetlent.- Kik nyújtották a legjobb teljesítményt?- Kapusunk, Kapitány Gábor végig jól védett, a védelemben a játékos-edző Doszpod Ferenc, aztán Kamara Jenő, Pongrácz Gábor és Sendula Zalán nyújtott kiemelkedő teljesítményt. A középpályások közül dr. Angeli László és Bleszák Zsolt, míg a csatársorban all gólos Verba és a 8 gólos Fenyvesi remekelt. Miután azonban a futball csapatjáték, a többi játékost is dicséret illeti a kiváló szereplésért.- Hogyan állnak az utánpótlás-neveléssel?- Az ifjúsági csapatban számos tehetség bontogatja szárnyait. Közülük néhányan a felnőttek között is szóhoz juthatnak. Nem véletlen, hogy ifistáink is az első helyen vannak a táblázaton. A fiatalok 102 gólt szereztek, és mindössze 17-et kaptak. Györgye Zalán egymaga harminckétszer talált az ellenfél kapujába s ezzel vezeti csoport góllövőlistáját. Voltak olyan mérkőzéseik, amelyeken kétszámjegyű eredménnyel nyertek. A Csengődöt 20-0- ra, a Dunavecsét 18-1-ra, a Kunszentmiklóst pedig 11-1-ra győzték le. Büszkék vagyunk rájuk, ahogyan a serdülő csapatunkra is. Úgy látom, hogy a tehetséges fiatal játékosok hosszú távon biztosítják a keceli labdarúgás jövőjét.- Bízik-e abban, hogy a remek formát sikerül a tavaszra átmenteni?- Terveink szerint már januárban elkezdjük a felkészülést. Játékosaink jelenleg különböző csapatokban részt vesznek a teremlabdarúgó téli kupán, ami segíti kondíciójuk megőrzését. Alaposan fel kell készülnünk, mert a legerősebb ellenfeleinkkel tavasszal idegenben játszunk és tudjuk, hogy mindenki a bajnokjelöltet akarja majd legyőzni. Felnőtt és ifjúsági csapatunkat is a dobogóra várjuk. Aztán a meccseken majd eldől, hogy a bajnokság végére a dobogó melyik fokára sikerül felállnunk. Számolunk azzal is, hogy sikerül megőrizni őszi elsőségünket és a megyei első osztályban kezdhetjük a következő évadot. A szponzorok támogatása lehetővé teszi, hogy a magasabb osztályban is vállaljuk a megmérettetést. SINKOVICZ LÁSZLÓ Rövidnek bizonyult a hajrá 4. Tabdi 10 1 4 36-20 31 A megyei II. osztályú Tabdi labdarúgócsapata az utóbbi időben remek eredményeket ért el. A kis településen komolyan veszik a labdarúgást, ennek következtében senki sem mehet ellenük biztosra. Okoztak már meglepetést jó játékukkal, náluk erősebb csapat ellen is. A 2003/04-es bajnokság őszi fordulójában az Északi-csoport negyedik helyén végeztek.- Az őszi szezonra a felkészülést július közepén kezdtük meg - mondta Bácsi László edző. - A bajnokság befejezése után elment tőlünk Supka és Faragó Akasztóra, Andriska és Pólyák Zoltán pedig abbahagyta a játékot. Érkezett hozzánk Tóth Imre és Pólyák László Csengődről, Farkas Tamás és Korenika László a Kecskeméti MÁV-tól. Az ifjúsági csapatból Vepper Péter és Szabó Norbert került a felnőttek közé. Úgy gondolom, hogy a nyári felkészülésünk jól sikerült, amit a főpróbánk is bizonyított. Magyar Kupa mérkőzésen a Szentes NB Il-es csapatát fogadtuk és a rendes játékidőben 1-1-re állt a találkozó. Csak a hosszabbításban nyert 2-1-re az ellenfél. Ez a teljesítmény nagy lökést adott a társaságnak bajnoki rajtra.- Jöttek is az eredmények és a játékkal sem volt probléma. Később egy kicsit talán idegileg elfáradt, összezuhant a társaság, így kétszer nem a várt eredmény született. Az utolsó két találkozón ismét magára talált a csapat. Úgy játszottak a fiúk, ahogy az elvárható volt, de a hajrá rövidnek bizonyult, mert csak a negyedik helyet tudtuk megszerezni. A vezetőség viszont a dobogó megszerzését tűzte ki célul. A legjobb teljesítményt az ősz folyamán, a fiatal Petróczi Róbert nyújtotta. Örülök annak, hogy Farkas Tamás is jól beilleszkedett a csapatba. Ez meglátszott a teljesítményén, mert a szezon vége felé egyre jobban játszott. Úgy érzem, hogy csalódást nem okozott senki.- A tavaszi felkészülést január 20-án kezdjük, és remélem a bajnokság második félidejében jobb eredményeket fogunk elérni. Ezt várja tőlünk a vezetőség. Szeretném megköszönni mindazoknak a szurkolóknak, akik biztatták a fiúkat mérkőzésről-mérkőzésre. Nekik is köszönhetjük, hogy ott vagyunk a dobogóért vívott harcban. SZ. T. A legkevesebb gólt kapták Helvécia A helvécia labdarúgók a harmadik helyen zárták az őszt a megyei II. osztályú bajnokság Északi-csoportjában. Mata József edző csapata tíz győzelemmel, három döntetlennel és két vereséggel (43-16) harminchárom pontot szerzett.- A vezetőség az idén nyáron bízta fám a felnőtt csapat irányítását - mondta Mata József. - Ezt megelőzően Losonczy László volt a tréner, aki valóban minőségi munkát végzett a helvéciai csapatnál. Utána óriási kihívás volt számonra elvállalni az edzői posztot. A vezetőséggel egyeztetve egy fiatal, hosszú távra tervezhető csapat kialakítsa volt a célunk. Ennek érdekében a már meglévő kerethez nyolc új játékos érkezett. A kapuba hat év után sikerült Hajdú Csabát visz- szacsábítani. A védelem megerősítésére leigazoltuk Komonyi Gábort, Török Tamást és Szilvási Istvánt. A középpálya szervezésére Nagy Gábor, Orbán Attila és Apró Mihály érkezett. A gólszerzésre pedig egy igazi tehetséget igazoltunk vissza Örkényből, Kása Balázst. Ezek után nagy reményekkel vágtunk neki a pontvadászatnak. Úgy érzem, nem is okoztunk csalódást szurkolóinknak. A bajnokságban kezdettől jóformán a második helyen álltunk, csak az utolsó fordulókban csúsztunk le a harmadikra. Figyelemre méltó, hogy az Északi-csoportban mi kaptuk a legkevesebb gólt, tizenhatot. Az ősz folyamán minden játékosom hozzáállásával elégedett voltam, de külön is szeretném kiemelni Hajdú Csaba, Dobosi Zoltán, Pető János és Liptai Szabolcs teljesítményét. Ezúton köszönöm meg a vezetőségnek, a szponzoroknak és minden olyan embernek a munkáját, amellyel a Helvécia SE előrelépését segítette. Bízom a jó tavaszi folytatásban. ________________■ M EGLEPETÉSEK! Az olasz bajnokság 14. fordulójában a Milan hazai pályán 2-1-re kikapott az Udinesetől, a Parma pedig az Regginától. A Juventus a 87. percben szerzett góllal mentett pontot (1-1) a Lecce ellen idegenben. A listavezető Roma Totti két góljával verte az Empolit. Képünk a Siena-Bologna (0-0) találkozón készült, ahol Taddei és Moretti harcol a labdáért. epa-fotó 1