Petőfi Népe, 2002. október (57. évfolyam, 229-254. szám)

2002-10-26 / 250. szám

4. oldal - Petőfi Népe MEGYEI KÖRKÉP VÉLEMÉNYEK 2002. Október 26., szombat Nézőpont Géczy Zsolt _______ F uvaros lobbik nagy csatája Megfelelő törvények és rendeletek nélkül, kusza tulajdonjogi viták sűrűjében áll a bajai kikötő. A város egyik legrangosabb, zömmel az állam által birtokolt cége a nagy remények ellenére mind a mai napig nem tudta megkezdeni működését. A folyami hajózás, a vízi szállítás tapodtat sem mozdult előre az elmúlt esz­tendőkben Magyarországon. Ennek, no meg a rendezett műkö­déshez szükséges jogszabályok hiányának okán csendes Baján a Duna-part. Az 1 milliárd forintnál több pénzből megvalósuló ro-ro kikötővel is rendelkező objektumnak nincs bevétele. Hiába vetették papírra a ki­kötői díjakat, érvényesíteni egyelőre nem sikerült az érintett, azaz a kikötő területén székelő vállalkozásoknál. Faramuci helyzet, ugyan­is ezen társágok közül több szintén az államé, míg egy cég a kikötőt működtető kft.-ben bir tulajdonnal. Az előző ügyekben egyértelmű­en az ÁPV Rt. a fő hunyó. Talán az elkövetkező napokban, hetekben, hónapokban, esetleg években - így, a választások után - lesz idejük foglalkozni cégeik jövőjével. Igaz, javukra írandó, hogy a MÁV már átadta telkét a kikötőnek. Érdemes lenne gyorsítani a folyamatot, kö­vetve a vasút jó példáját. Persze a háztáji rendezése, Tnln irlnn in oi tűnik> mé§ odébb van’de 1 LLLLLJLLUl LJUgL legalább zajlik. (Igaz: nem las- •i '7 san, de biztosan, hanem biz­VllCLK. SliníJcUcTL tos, hogy lassan - Rejtő Jenő- t . , j ,. // vei élve.) Nem kisebb falat a CL DdlCtl klkOtÓ külvilággal, azaz az egyéb J szállítási formákat favorizálók­kal megbirkózni. Nemzetközi viszonylatban is híresen erős az úgynevezett fuvaroslobbi, mely el­sősorban a közúti szállításban érdekelt. Hajtják is ezerrel a sztráda- építéseket. Vagy ott a vasút, szintén nagy szeletet kihasítva az édes forintokat, esetleg eurót rejtő tortából. De mi lehet akkor a vízi fuvarozás jövője? Leginkább a nemzetközi folyamatokban bízhatnak az érdekeltek. Kikötő és ipari park épül a Vajdaságban, ez az újvidéki Duna-hídroncsok eltávolítását is felgyor­síthatja. Ezzel, no meg a környezetvédelmet erősen preferáló Euró­pai Unióhoz csatlakozással valóban felértékelődhet valahány honi, így a déli kapuként aposztrofált bajai kikötő is. Talán ez az optimiz­mus sugallja a magyar ro-ro hajó vásárlást. Csak azok a fránya tulaj­donjogi viták is rendeződnének már végre Baján. Bevallott jövedelmünk nagyon kevés Tizenötmillió forint feletti munkabérért 35-en dolgoztak a megyében ÖSSZEVONT ÁTLAGJÖVEDELMEK 2001-BEN _____________EZER Ft/FŐ _____________ 1 200 1000 800 600 400 200 0 CM lO 0. :- < Bács-Kiskun Csongrád megye megye Országos Országos összehasonlításban igen ala­csony a bevallott Bács-Kiskun megyei jö­vedelem - áll az APEH megyei igazgató­ságának tájékoztatójában. A megyében 210.413 személy számolt el 2001-es ösz- szevont jövedelmeiről, amelyek átlaga 752 ezer forint. Az országos átlag 18 ezer­rel haladja meg az egymilliót, de Csong- rádban is eléri a 840 ezret. Bács-Kiskun Ha a külön adózó jövedelmeket is hozzászá­mítjuk az átlaghoz, akkor Bács-Kiskunban 771 ezer forint volt a bevallott éves átlagjö­vedelem 2001-ben, ami 635 ezer forint nettó összeget takar. Az átlagos adóteher tehát 17,6 százalék volt. Az adót nagymértékben csökkentette a családi kedvezmény összege, amely 54.823 személy esetében átlagosan 74 ezer forint volt. Noha az átlagos adóter­helés némileg csökkent, mégis több adót fi­zettünk, mint egy évvel korábban. A 2000. évben 24 milliárd 203 millió, 2001-ben pe­dig 28 milliárd 615 ezer forint személyi jöve­delemadót fizettek a Bács-Kiskun me­gyei polgárok. A bérjövedelem megyei szinten ösz- szesen 127 milliárd forint volt, ami 20 százalékos növekedést mutat. A legna­gyobb keresetű Bács-Kiskun megyei al­kalmazott 44 millió forint bért kapott 2001-ben, s 35 személy dolgozott 15 millió feletti munkabérért. Az egyéni vállalkozók munkajöve­delmét (vállalkozói kivét) a gyógysze­részek vezetik, közülük a legmódosabb 11 millió forintot keresett ilyen módon. A patikusok közé beékelődik egy fala­tozó üzemeltetője is, aki csaknem 11 millió forint vállalkozói kivétről adott bevallást. Mezőgazdasági őstermelésből 1548 személynek származott átlagosan 255 ezer forint jövedelme. Jövedelmeiről 24.800 nyugdíjas számolt el, akik átlagosan 418 ezer forint nyugdíjat kaptak. A legmagasabb jövedelmet - 46 millió forintot - bevalló Bács-Kiskun megyei polgár külföldön dolgo­zott. Ingatlan átruházásából mintegy 6 ezer személynek keletkezett 5,2 milliárd forint jövedelme. Ez átlagosan 857 ezer forint, a legmagasabb jövedelem viszont 19,5 millió forint volt. Osztalékból átlagosan 556 ezer forint jövedelem keletkezett, de a legmaga­sabb osztalék 26 millió forintra rúgott. B. F. I. A kisközség polgárőrei Hat ittas férfi botránya Kiskörös - Baja Az első pohárral sosincs baj. Vi­szont a többediknél már meg kel­lene állni és hazamenni, kialudni a mámort a másnapi munkakez­désig. Hogy a végén ne találja magát az ember a rendőrségi őr­szobán. Hat férfi ellen indult eljárás garázdaság alapos gyanúja miatt a napokban. A három izsáki és három kiskőrösi személy Fülöp- szálláson, Akasztón és Kiskőrö­sön okozott kisebb botrányt, két vendéglátóhelyen és egy benzin­kútnál. A rendőrségtől kapott adatok szerint a hat férfi ittas volt, a vendégekkel kötekedtek és kárt okoztak a helyiségek be­rendezésében is. Kozák Tibor, a megyei rendőr-főkapitányság fő­tanácsosa elmondta: közülük négyen őrizetbe kerültek, miután a rendőrjárőr elfogta őket. Baján egy ittas fiatalembert ál­lítottak elő, mert elvitt egy La­dát az egyik hotel parkolójából. A férfi - elmondása szerint - mind­össze egy másik szórakozóhely­re akart átmenni az autóval, de annyira ittas volt, hogy csak a köztemetőig jutott. A rendőrök ott találták meg az elázott fiatal­embert, ugyanis a Ladával bele- hajtott az árokba. ____________■ R égi arcok - új helyen a Kontakt Műszaki Áruházban Új műszaki áruház nyílt Kecskeméten. Gazdag kí­nálatuk bármelyik hipermarkettel felveszi a ver­senyt, az árak kialakításánál pedig arra töreksze­nek, hogy a piacon megállják a helyüket. És ez még nem minden, hiszen mindez udvarias, gyors és szaktanácsadással kiegészített kiszolgálással pá­rosul. Ugye, ismerős ez a három fiatalember? Vajon hol láthattuk már őket? Kecskemét és környékén valószínűleg sokak­nak beugrik, hogy bizony ők vezették az Alföld Áruház híradás-technikai osztályát. Nem könnyű őket elfelejteni, hiszen a legjobb szaktudásuknak megfelelően mindig ud­variasan és készségesen fogadták a vevőket. A sors azon­ban úgy hozta, hogy tovább léptek és egy új műszaki áru­házát nyitottak, ugyancsak a hírős városban. A Kontakt Kereskedőház az Arai töltőállomás szomszédságában ta­lálható új társasház alatt nyílt meg a napokban. A műszaki kereskedésben - akárcsak az Alföld Áruház­ban - a kínálatot két részre oszthatjuk. A szórakoztató elektronikai részlegen Sony, Panasonic, Yamaha, Thom­son, LG, Grundig, Sanyo már­kanév alatt televíziók, videók, hifik, DVD-k, videokamerák, digitális fényképezőgépek, play station-ök, valamint háizmozi rendszerek kapha­tók széles választékban. Érde­mes megtekinteni a háztartási elektronikai részleget, ahol el­érhető áron juthatunk mosógépekhez, mosogatógépek­Önt is várja Rozsnyai Rudolf, Sallai Mihály és Fazekas Péter hez, hűtőkhöz, gáztűzhelyek­hez, fagyasztókhoz, porszí­vókhoz, és egyéb kisgépekhez a mikrohullámú sütőktől a mi­xerekig. Természetesen ezen a részlegen is kizárólag csak jó minőségű termékek található­ak, például Whirlpool, Indesit, Fagor, Ariston, Elektrolux, Bosch, Siemens, Phillips, Ufesa, Smeg termé­kek. A Kontakt Műszaki Keres­kedőház teljes körű szolgálta­tásába tartozik a házhoz szál­lítás a településen belül, hitel ügyintézés (Magyar Cetelem, Beneficial), csereakció és a személyre szabott szaktanácsadás. Az üzlet méreteiből adódóan minden terméket nem tudnak bemutatni, de a katalógusokból szinte minden igényt rövid időn belül ki tudnak elégíteni. A Kontakt áruházba valóban érdemes betérni. A gazdag és jó minőségű választék mellett a vá­sárlók mindenkor barátságos és gyors kiszolgálásra szá­míthatnak. Űj arculattal és kibővült választékkal várja régi és új vásárlóit Rozsnyai Rudolf, Sallai Mihály és Fazekas Péter Roadstar 5.1 komplett házimozi rendszer (analóg bemenettel) 49.900 Ft Play Station I. 29.900 Ft Play Station II. 79.900 Ft (Software- és tartozékválasztékkal) K ontakt miszaki áruház VewMMáf Teleiül,: 76/S0S-575 Kecskemét, Jókai utca 44. (Arai kút melletti új társasház alatt) Nyitva tartás: H-P: 9-18; Szó: 9-13 óráig. KÉT KERÉKEN. Jól gazdálkodnak a kiskunhalasi polgárőrök a helyi Levi’s gyártól pályázaton nyert ösz- szeggel. A napokban a pénz egy részén négy kerékpárt és három kézi adó-vevő készüléket vásároltak az ifjúsági csoportnak - tájékoztatta lapunkat Iványi András, a helyi egyesület vezetője. _________fotó,t. d. R ajztehetségek és mesterük Szabadszállás A szabadszállási Csányi Jánosné nyugdíjas rajztanárnő büszke lehet tanítványaira. Közülük például a Kovács testvérpár, Ani­ta és Zita - akik egyébként szin­tén pedagógusok lettek - már több önálló kiállítással is bizo­nyították, hogy művészien tud­nak rajzolni, festeni. Az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére október 23-án Szol- nokiné Kovács Anita képeiből nyitottak meg kiállítást a helyi művelődési házban. A képeket az egykori tanítómester, Csányi Jánosné ajánlotta az érdeklő­dők figyelmébe. A tárlat három héten át lesz nyitva. _________■ E ltűnt embert keresnek pen látható, 32 éves Molnár Jó­zsefet. A férfi eltűnését testvére jelentette be. Molnár József ok­tóber 7-én reggel ment el ott­honról ismeretlen helyre. Eltű­nésekor magával vitte szemé­lyes iratait, kulcsait, mobiltele­fonját és egy bordósfekete Mountain Bike kerékpárt. Molnár József 178 centiméter magas, 70-75 kiló, barna hajú, barna szemű, vékony bajusza lehet. A rendőrség kéri, hogy aki érdemleges információval tud szolgálni az eltűnttel kap­csolatban, vagy róla bármilyen információval rendelkezik, az hívja a 76-484-684/35-31 számú telefonon a körözési előadókat, Eltűnt, ezért körözi a Kecske- de bejelentést tehet a segélyhí- méti Rendőrkapitányság a ké- vó telefonszámokon is. ■ Már felvették a kapcsolatot a pc gárőrség megyei vezetőségével i a tiszakécskei rendőrség paranc nokával. Az a céljuk, hogy a 1 terjedt település tanyavilágábr élő lakosok vagyonát óvják, f kozzák a községben és a hatá ban élők vagyonbiztonságát. T vékenységüket szervezett járőr zéssel, éjszakai figyelőszolgák tál fogják majd végezni. Term szetesen ehhez igénylik a kült ihleteken élők segítségét is. 1 szén az információszerzés fo tos ebben a tevékenységbe: Szentkirályon polgárőrnek Lás ló Benjáminnál lehet jelentkez Szentkirály Az országban - a bűnözés megelőzése érdekében - évek óta minden jelentősebb tele­pülésen működik polgárőr­ség. Harmadik próbálkozás után a közelmúltban Szentkirályon is megalakult 25 fővel, László Ben­jámin kezdeményezésére a helyi polgárőrség. Azóta már negyven főre emelkedett a létszámuk. László Benjámin, a szentkirá­lyi polgárőrség vezetője elmond­ta, hogy a szervezet létszámát hatvan főre szeretnék emelni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom