Petőfi Népe, 2002. október (57. évfolyam, 229-254. szám)
2002-10-26 / 250. szám
2002. Október 26., szombat MEGYEI KÖR KÉP Petőfi Népe - 5. oldal KISPLASZTIKÁK ÉS GRAFIKÁK. A kecskeméti Erdei Ferenc Művelődési Központban látható a Bánvölgyi László szobrász és Harsányi Zsuzsa grafikus alkotásaiból nyílt kiállítás. A tárlat no- vember 3-áig várja a látogatókat. ______ fotó: banczik Róbert E lmaradt Kiskunfélegyháza Két félegyházi ellen indított eljárást a rendőrség. Egy nőt a számviteli fegyelem megsértésével, egy férfit pedig csalással gyanúsítanak. A rendőrség egy félegyházi hölgy feljelentése alapján kezdett nyomozni egy helyi férfi ellen. Az adatflK szerint a nő eladta a házára gyanúsítottnak 2,5 millió forintért. Az adásvételi szerződést ügyvéd jelenlétében kötötték meg, ami szerint a férfinek két részletben kellett volna kifizetnie a pénzt. Először 1,5 millió forintot kellett volna átadnia a hölgynek, majd később a fennmaradó összeget. Hortobágyi István rendőrségi szóvivőtől megtudtuk: M. L. a szerződés ellenére nem fizette ki a pénzt, ezért ellene csalás alapos gyanúja miatt eljárást indítottak. a fizetség Szintén a Kiskunfélegyházi Rendőr- kapitányságon kezdődött nyomozás egy helybeli nő ellen egy kft. feljelentése nyomán. A gyanú szerint Sz. K. 2001. június 1-je és 30-a között többféle árut vásárolt a cégtől, de a vételárat többszöri felszólítás után sem volt hajlandó kifizetni. A rendőrségtől kapott hivatalos jelentés szerint a gyanúsított vállalkozásánál időközben felszámolási eljárás kezdődött, amely jelenleg is folyamatban van. A nő ellen a számviteli fegyelem megsértése miatt indult eljárás, mert alapos a gyanú, hogy megpróbálja kimenteni az általa vezetett kft. vagyonának egy részét. ■ Öngyilkos lett az idős férfi Ballószög ________ H oltan találtak kedden délután autójában egy 82 éves férfit. Az idős bácsi a kocsijából kiáramló kipufogógázt lélegezte be, így végzett magával. Rákosi Mihálytól, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivőjétől megtudtuk: a férfi a háza melletti garázsban végzett magával. Beült az autójába, beindította a motort, majd belélegezte a kipufogóból kiáramló gázt. A rendőrség államigazgatási eljárás keretében vizsgálja az esetet, ugyanis idegenkezűségre utaló nyomot nem találtak. A nyomozók búcsúlevelet kerestek a lakásban, azonban helyette mást találtak. Rákosi Mihály elmondta, hogy egy 6.35-ös kaliberű pisztoly volt az idős férfi párnája alatt, benne öt lőszerrel. A fegyverre azonban már nem volt szüksége. ■ Gazdasarok Rozmaring Bár a Földközi-tenger térségéből származik, a rozmaring hazánkban is sikeresen átvészeli a telet. Fás szárú bokrának illatos, zöld ágait, illetve tűleveleit szokták felhasználni. Illóolaja fertőüenítő hatású, serkenti az emlékezetet és ősidők óta a szerelmespárok számára a hűség jelképe. Friss zöld vagy szárított leveleit halételek, vad-, bárány- vagy kecskehús ízesítésre használják, ugyanakkor kiváló fűszere a burgonyafőzeléknek, szárazbabnak és a különféle mártásoknak. Szedni általában augusztusban, virágzáskor kell, mert ekkor tartalmazza a legtöbb illóolajat. De a friss hajtások bármikor azonnal felhasználhatók. Ha szárítani kívánjuk, hűvös, napsütéstől óvott helyen terítsük szét a tűfűszerként is leveleket. Olajjá sajtolva értékes gyógyszer. Reumát, csuklófájdalmat gyógyítanak vele, mert a kámforhoz hasonlóan serkenti a felületi vérkeringést is. Rozmaringkivonatból készül sok népi gyógyszer, melyekkel epe- és gyomorbántalmakat, valamint vesebetegségeket kezelnek. Nagyon jó vízhajtónak és méregtelenítőnek minősül, enyhíti a belsőszervi görcsöket és a migrénes fejfájást, külsőleg fertőtleníti a sebeket és gyógyítja a bőrbajokat. Ősszel tőosztással szaporítható a rozmaring. Ásóval nyúljunk a töve alá és válasszuk le a már meggyökerezett tősarjakat. Óvjuk az átültetett szaporítóanyagot a kemény fagyoktól úgy, hogy komposzttal, szalmával vagy szárkévékkel körülbástyázzuk. ■ Leoltott lámpákkal hajtott el a gázoló a tetthelyről Október 18-án este Kecel felől Kiskunhalas irányába haladt egy ez idáig ismeretlen típusú és rendszámú, feltehetően sötét színű személygépkocsi. 19 óra 40 perckor elgázolta az úttesten - a saját sávjában - keresztben fekvő gyalogost. Imrehegy - Kiskunhalas Az elütött férfi a baleset következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A gépkocsi vezetője megállt, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről Kiskunhalas irányába. Az elhaltnál nem voltak iratok, ezért a rendőrség csak később tudta megállapítani meg az 53 éves, kiskunhalasi lakos kilétét. Nem rendőrségi forrásból származó információink szerint a balesetet szemtanúk jelentették be, akik a leírtaknál pontosabb információkkal nem tudtak szolgálni. Az elhalt L. S. Kiskunhalason lakott, de a baleset környékén található tanyákon végzett alkalmi munkákból élt. Akik ismerték, nem tartják kizártnak, hogy italozó életmódja által bekövetkezett állapota miatt került abban a szokatlan helyzetben az úttestre. A rendőrség feltehetően azt is vizsgálni fogja, hogy a gépkocsi vezetőjének módjában állt-e észlelni az úttesten fekvő személyt, és elkerülhette volna-e a balesetet. Azt biztos észrevette, hogy elütött valakit, mert megállt, szétnézett, majd leoltott lámpákkal továbbhajtott. Ezek alapján feltehetően tudatában volt annak, hogy áthajtott egy emberen. Ebben az estben - függetlenül attól, hogy a gépkocsi vezetője vétkes-e vagy sem - meg kell állni és meg kell kísérelni a segítségnyújtást, illetve meg kell várni a kiérkező rendőröket. Mivel ezt az ismeretlen gázoló nem tette meg, a kiskunhalasi rendőrség segítségnyújtás elmulasztása bűntett miatt rendelt el nyomozást ellene. pn-információ Nemzedékek jótékonysági bálja JÁNOSHALMA A korábbiakhoz hasonló, nagy sikerrel zajlott le a közelmúltban Jánoshalmán a hagyományos nemzedékek bálja. A helyi öregek napközi otthonát, szociális otthoni ellátást, szociális étkeztetést, családsegítő, gyermekjóléti szolgálatokat működtető s hajléktalanszállót üzemeltető Pelikán Kht. szervező- munkájának köszönhetően a több mint kétszáz résztvevő kiválóan érezte magát ezen a jótékonysági rendezvényen a város legnagyobb éttermében. Ádám Tamásné, a Pelikán Kht. ügyvezető igazgatónője bejelentette, hogy az intézmény udvarában felépítendő kápolna építéséhez már az idén is több magán- személy tett felajánlást, mintegy 180 ezer forintnyi értékben. Ezen felül a bál vendégei az est folyamán több mint 170 ezer forint adománnyal járultak hozzá az építkezéshez. tudósítónktól (jS~PulmS^JAr~S Macskajaj Pár hónapja a szépségszalon ajtajánál megállt egy cica. A piciny négylábú persze nem a tetszésszintjét szerette volna növelni. Vélhetően a gyomra késztette várakozásra De jó helyen kellette magát. A hölgyek hamar elkényeztették. A szőrmók meg láthatóan élvezte a helyzetet. A többfogásos menü elfogyasztása után elnyúlva kibérelte a lábtörlőt. Szóval jó sora volt. Nemrég még házat is kapott, mondván, jönnek a hideg éjszakák. Csakhogy a cica csavargóra fogta a dolgot. Kiderült róla, őkelme kandúr Bandi. S ez lett a veszte. Ráfizetett az udvarlásra. Vetélytársa a szemét sem kímélte. Látványa kétségbe ejtette a gazdi-csapatot. Egész nap a macska sorsát latolgatták, majd intézték. Végül az állatkórház mellett döntöttek. Volt is szervezkedés, hogy a pórul járt jószág miként jusson az altatóorvos kezébe. Ám a jobb sorsra szenderítés is feladta a leckét. Mi légyen a tetemmel? Aztán a szépségszalon hölgyei összedobták az ezreseket s búcsút vettek a befogadott és agyonpátyolgatott kandúrtól Azóta pedig még hangosabb körükben a macska-jaj. ______ p.s. Kö zlekedés A megye főútjain a hétvégén is érvényben lesznek a már megszokott korlátozások. TRAFFIPAX: Ma Kalocsa, Kiskőrös, Csávoly, Tataháza és Kecskemét területén számíthat- aak ellenőrzésre, ^ ■ Tizennégymilliós Audi a tanyáról Fülöpháza Csütörtökön ellopták Fülöphá- zán egy német állampolgár autóját. A DDEU-333 forgalmi rendszámú, sötétzöld színű Audi A6 kombit ismeretlen tettes az I. körzet egyik tanyájából vitte el. A német gyártmányú, nagy értékű autókat előszeretettel lopják a megyében. Az autók egy része előbb-utóbb külföldre kerül. Az okozott kár csaknem 14 millió forint. ■ Milliomos tolvaj Kiskunhalas Milliomos lett az a tolvaj, aki október 19-én, 18 és 23 óra között kivágta a szúnyoghálót és behatolt egy halasi, Ősz utcai lakásba. A háziak távollétét kihasználva eltulajdonított a lakásból egymillió forint készpénzt. A rendőrség keresi az ismeretlen elkövetőt. ■ Ikrek karambolja Kiskunmajsa Két fehér színű Opel Astra karambolozott Kiskunmajsa határában. Október 19-én, a kora délutáni órákban az úttesten akart megfordulni gépkocsijával egy algyői lakos. Tette ezt egy beláthatatlan útkanyarban, így nem vette észre a közeledő másik Astrát. A félegyházi hölgy vezette vétlen gépkocsinak nem sikerült kikerülnie a szabálytalankodót. Összeütköztek, minek következtében a szabályosan közlekedő hölgy autójában utazó, ötéves kislánya könnyű sérülést szenvedett. A két - típusra és színre is - azonos gépkocsiban 200-200 ezer forint kár keletkezett. ■ Nagytakarítás a Kecskeméti Köztemetőben Halottak napján és az utána következő, illetve azt megelőző napokon nagyon sokan keresik fel a temetőket. Ilyenkor azok is visznek virágot szeretteik, hozzátartozóik sírjára, akik egyébként nem látogatnak ki a temetőbe. Ez az az időszak, amikor gyertyák lobognak minden síron, az emlékezés, a kegyelet lángjai. A Kecskeméti Köztemető dolgozóira ilyenkor a megszokottnál jóval nagyobb teher hárul. Szeptember közepétől november közepéig pihenőnap nélkül azon dolgoznak, hogy a temetőbe látogatók tiszta, gondozott környezetben emlékezhessenek elhunyt szeretteikre. A Kecskeméti Köztemetőt gondozó munkatársak létszámát ilyenkor megemelik, tudtuk meg Varga Józseftől. A Kecskeméti Városgazdasági Kft. temetőrészleg-vezetője elmondta, hogy a sírkert rendbe tételén alkalmanként akár húsz fő is dolgozik. Óriási feladat a lehulló falevelek ösz- szegyűjtése, eltávolítása. Ebben az időszakban mindent elborítanak a levelek. Nem csoda, hogy hétvégi munkára is szükség van. A halottak napját megelőző időszakban azokra a sírokra is fokozott gondot fordítanak, amelyeket az elhunyt hozzátartozói nem ápolnak. Lekaszálják a burjánzó növényzetet, megigazítják a sírhantot. November 1-jén és 2-án szabályozzák a gépjárműbehajtást a Kecskeméti Köztemető területén belül. Az említett napokon 10 óráig hajthatnak be a mozgássérültkártyával illetve temetőüzemeltetői behajtási engedéllyel rendelkezők a temetőbe. Legkésőbb 11 óráig ezeknek a kocsiknak is el kell hagyniuk a köztemetőt. Azok a látogatók, akik koruk, egészségi állapotuk miatt nem tudják megközelíteni gyalogosan szeretteik sírját, de 10 óra után mennének ki a temetőbe, díjmentesen igénybe vehetnek egy mikrobuszt. A kocsi 10 órától járja a temetőt. Az elmúlt évek tapasztalata szerint ez nagy könnyebbséget jelent a rászorulóknak, ugyanakkor nem zavarja a többi temetőlátogatót - mondja Varga József. A halottak napi megemlékezés részeként idén is tartanak ökumenikus istentiszteletet a temetőben. A szertartás november 1-jén, 17 órakor kezdődik. A hozzátartozók gyakran elfeledkeznek arról, hogy lejárt szerettük nyughelyének kegyeleti megváltási ideje. Mivel ezt évtizedekben mérik, nehéz megtalálni és értesíteni a hozzátartozókat, hisz ennyi idő alatt gyakran változtatnak lakhelyet az emberek. Az umafalban lévő nyughely megváltási ideje 10 év, a síroké 25 év, a kriptáké 60 év. Ennek leteltével, amennyiben nem hosz- szabbítják meg kegyeleti időt, felszámolhatják a nyughelyét. A megváltási idő lejárta után másfél év türelmi idő áll a hozzátartozók rendelkezésére, hogy rendezzék a helyzetet. A Kecskeméti Köztemetőben apró matricákat helyeznek el azokra a nyughelyeibe, amelyek megváltási ideje lejárt, így a halottak napi látogatáskor azok is értesülnek erről, akiket levélben nem tudtunk elérni - mondja Varga József. A temető látogatóit az ügyfélszolgálati iroda meghosszabbított nyitva tartással várja október 28-ától november 3-áig. Ebben az időszakban reggel 8 órától este 6-ig fogadják az ügyfeleket.