Petőfi Népe, 2002. május (57. évfolyam, 101-125. szám)

2002-05-08 / 106. szám

TÉ '96 Bt. Kecskemét, Kurucz krt. 8. www.venusz-irodabutor.hu Polikarbonát műanyag | i lemez építés-forgalmazád Épületlakatos-munkák és generálkivitelezés Pozsár ós Társa Kft. Kecskemét, Zsigmond út 103. 76/471-338,06-30/9639-973. MUNKALEHETŐSÉG. Dunatetétlenen a hartai Erdei Ferenc Szö­vetkezet cipőfelsőrész-készítő üzeme mintegy félszáz lánynak és asszonynak ad kereseti lehetőséget. Valamennyien betanított mun­kások és teljesítménybérben dolgoznak. A kisközséget holnap oldal­összeállításban mutatjuk be. ________________ fotói pulzusára A kukoricásban végződött az ártatlannak tűnő motorozás Mélykút Meg akarta erőszakolni testvére nevelt lányát egy mélykúti fiatal­ember tavaly augusztusban. A gyanúsított a község melletti ku­koricásba vitte a 11 éves sértettet, de nem sikerült közösülnie vele. A kislánynak azt ígérte a 25 éves férfi, hogy elviszi motoroz­ni. A kirándulás azonban a ku­koricásban végződött. A fiatal­ember először csak simogatta a lányt, majd a földre teperte, és megpróbálta megerőszakolni. Közösülnie nem sikerült áldoza­tával, akit később haza is vitt mo­torjával. Mindez 2001 augusztu­sában történt, a rendőrség tudo­mására azonban csak hét hónap­pal később jutott az eset. A kis­Örökbefogadók egyesülete Lakitelek Megalakult a Magyar Örökbefo­gadók Országos Egyesülete. Az anyák napján létrehozott, ki­emelten közhasznú szervezet célja hozzásegíteni a válsághely­zetben lévő terheseket ahhoz, hogy gyermekeiket biztonságo­san kihordják és megszüljék. A szervezetet a III. Országos Babatalálkozó résztvevői hívták életre Lakiteleken. A találkozót minden évben anyák napján ren­dezi meg az Alfa Magzat-, Cse­Gazdasarok Májusi emlékeztető A veteményesben ilyenkor, má­jus elején töltögessük fel a bur­gonyát. Ne felejtsük el kiültetni a póréhagymát, melyet majd késő ősszel, illetve egész télen fo­gyasztunk. Ültessük ki a nyeles és gumós zellert, a cukorborsót, a babot, a gyümölcstermő és a gumós zöldségféléket. Ha a ba­bot megtámadja a fekete levélte­tű, a babnak és az egyéb zöld­ségféléknek csak a csúcsát per­metezzük. Száraz időben szor­galmasan öntözzük a vetemé­nyes talaját, lehetőleg langyos, állott esővízzel kora reggel vagy sötétedés előtt. A gyümölcsösben sziromhullás után permetezzük az alma- és körtefákat attól füg­getlenül, mekkora volt április 8- án a fagykárunk. A kórokozók és a kártevők ugyanis akkor is megtámadják a gyümölcsfákat, ha szinte alig van rajta termés­kezdemény. Öntözzük rendsze­resen a gyümölcsfákat és a bo­gyós gyümölcsöt termő cserjé­ket! A falak mentén álló gyü- mölcsfákat kötözzük, majd vé­gezzük el a zöldmetszést. Ritkít­suk a köszmétét, hogy a beérő termések nagy szeműek legye­lány nevelőapjával lakott együtt, a férfit azonban ez év elején el­ítélték és börtönbe zárták. A kis­korú lány csak ezután mert el­menni a mélykúti önkormány­zat gyermekjóléti szolgálatához az egyik barátnőjével, hogy el­mondja, mi történt tavaly au­gusztusban a kukoricásban. Ko­rábban ugyanis félt nevelőapja haragjától, s hogy az bosszút áll rajta, ha elmeséli bárkinek is a történteket. A feljelentést az ön- kormányzat tette meg. Hortobá­gyi Istvántól, a megyei rendőr-fő­kapitányság szóvivőjétől meg­tudtuk: a kiskunhalasi rendőrka­pitányság feljelentés-kiegészítés után rendelt el nyomozást erő­szakos közösülés bűntett alapos gyanúja miatt I. M. ellen. ■ csemő-, Gyermek- és Családvé­delmi Szövetség a Lakiteleki Népfőiskola Alapítvánnyal kö­zösen. A főtitkár, Téglásy Imre szerint az egyesület egyfajta ér­dekképviseleti szervként is funk­cionálhat az örökbefogadás előtt álló, illetve azon már túljutó szü­lők számára. Elsődleges célja a vér szerinti családok egyben tar­tása. Ha ez nem lehetséges, ak­kor abban is segít, hogy a nyílt örökbefogadás szabálya szerint mielőbb arra alkalmas családba kerülhessen az újszülött. _____■ n ek. Állítsuk fel a gyümölcsösök­ben a rovarcsapdákat! Kezdjük meg a szőlő zöldmetszését is! Nepomuki Szent János (május 16.) körül már biztonságosan ki- ültethetők a fagyra érzékeny ka- bakosok (uborka, dinnye, tök, csillagtök, cukkini) palántái. A földieper alatt most már ne csak komposzttal takarjuk a talajt, ha­nem, ha kis területen termeszt­jük a szamócát, akkor egyenként minden tő alá rakjunk szalmát vagy száraz szénát. Ezzel nem csak a gyomokat nyomjuk el és megakadályozzuk a talaj kiszá­radását, hanem lehetővé tesszük azt is, hogy a már érő termést egyenletesen érje a nap. Saját sú­lyától ugyanis a szamóca nagyra nőtt termései a föld felszínével érintkezve könnyen rothadás­nak indulnak. Ezt akadályozzuk meg a szalmatakaróval. Akad tennivaló a díszkertben is. Be kell fejeznünk a gyökérlab­da nélküli örökzöldek ültetését. A terjeszkedő alpesi növényeket virágzás után vágjuk vissza! Az elvirágzott hagymás növények hagymáit szedjük fel, vermeljük el. ■ Hitel nélkül nem megy? Nő a város eladósodása, romlik a likviditási helyzete Az eladósodás fokozatosan nő, a város pénz­ügyi helyzete nagyon feszített, romlott a likvi­ditás. így jellemezte az önkormányzat 2001-es zárszámadását Kiss Kálmán önkormányzati képviselő a testület múlt heti ülésén. Kiskunfélegyháza Felszólalásában a városatya kitért az elmaradt in­gatlaneladások miatti és a be nem fizetett helyi adókból származó, jelentős bevételkiesésre is. Hiányolta a gazdaságfejlesztésre irányuló kezde­ményezések megvalósítását. Mint például az ipa­ri park létrehozását és a gyógyturizmus elindí­tását. Véleménye szerint el kellene gondolkodni azon, hogy a költségvetés készítésekor a már megszokott politikát folytassák-e vagy váltsanak szemléletet. Tancsa János a képviselők egymilli­ós keretének felhasználása körüli bonyodalmak­ról beszélt. Több képviselő is egyetértett azzal, hogy erre szükség van, hiszen körzeteikben csak ebből tudják az apróbb problémákat megol­dani. Leszögezték: a zárszám­adást csak abban az esetben fo­gadják el, ha az egymillió forin­tos keret biztosított. Kócsóné Kürti Mária, a köz- gazdasági osztály szaktanács- adója elmondta: nem lehet el­várni, hogy az önkormányzat ne vegyen fel hitelt. A beruházásokat ugyanis folytatni kell, bevételeit pedig nem tudja növel­ni az önkormányzat. A képviselők hosszas vita után végül elfogad­ták a 2001. évi zárszámadási rendeletet. A városatyák egyébként ugyanezen ülés kere­tében döntöttek az önkormányzat 300 millió fo­rintos folyószámla-hitelkeretének 320 millió forintra történő felemeléséről. VAJDA PIROSKA Terítéken az egészségügy Ülésezett a megyei államigazgatási kollégium Kecskemét Az ÁNTSZ székházában tar­totta tegnap testületi ülését a megyei államigazgatási kollé­gium. A résztvevők megláto­gatták a megyei kórházat is, ahol dr. Zombor Gábor főigaz­gató bemutatta a sürgősségi betegellátó osztályt. A megyei államigazgatási kollé­gium tegnapi ülésén a jelenlé­Ráomlott az árokfal Lajosmizse Ásás közben beomlott egy más­fél-két méter mély elvezető árok egyik támfala Lajosmizsén. A le- omló föld az árok szemközti fa­lához szorította az árokban tar­tózkodó munkást. Szerencsére a férfi feje szabadon maradt. Az emberek riasztották a tűzoltó­kat, akik percek alatt a hely­színre érkeztek és rövid időn belül kiásták a férfit, akinek a gyors beavatkozás megmentette az életét. europress vők tájékoztatást kaptak az ÁNTSZ megyei intézetének szervezeti egységeiről és azok munkájáról. Á témáról dr. Vá­rosi Zsuzsanna megyei tiszti főorvos szólt, aki ezt követően az Egészséges Nemzetért Nép­egészségügyi Programról is elő­adást tartott. Dr. Metzinger Éva, a Bács- Kiskun Megyei Közigazgatási Hivatal és a MÁK vezetője kü­lönböző pályázati lehetőségek­ről adott tájékoztatást. Az ülé­sen döntés született arról, hogy idén a köztisztviselők napját Bács-Kiskun megyében június 28-án ünnepük. Később a résztvevők a megyei kórházba látogattak, ahol dr. Zombor Gábor főigazgató be­mutatta a sürgősségi betegellátó osztályt, amelynek kivitelezése, eszközökkel való ellátása és be­indítása az elmúlt időszak egyik legnagyobb fejlesztése volt, t.v. Földváry-napok Tass A tassi általános iskola névadó­ja az a Földváry Gábor, akinek nevéhez fűződik a Nemzeti Szín­ház megalapítása. A névadó szü­letésének 215. évfordulója alkal­mából többnapos emlékünnep­séget szervezett az iskola vezeté­se. Május 9-én délután 2 órától történelmi játszóház várja a gye­rekeket. Másnap, pénteken ren­dezik meg a madarak és fák nap­ját. Május 11-én, 17 órakor ko­szorúzás lesz a tassi református temető Földváry-kriptájánál. A program a tornacsarnokban foly­tatódik. A reformkor nagy egyé­nisége tiszteletére este 6 órától ünnepi emlékműsort adnak a Pesti Magyar Színház művészei. Ez alkalommal adják át a Tass községért emlékérmet, majd So­mogyi György fotóművész kiál­lításának megnyitója következik. Az így látom én, avagy pillana­tok 15 év tükrében című összeál­lítást Szabó Ilona Kunszentmik- lóson élő gobelinművész méltat­ja. A Földváry-napok programjai vasárnap az este 6 órától kezdő- dő gálaműsorral zárulnak. m Balesetek, bűnügyek Eltűnt a bevétel Tizenkétmillió forint tűnt el eg} kiskunfélegyházi benzinkútról. Nem történt sem lopás, sem rablás, mindössze az alkalma­zottak nem tudnak elszámolni a pénzzel. A félegyházi rendőr- kapitányságon sikkasztás bűn­tett alapos gyanúja miatt tett feljelentést egy vecsési férfi, a kút üzemeltetője. A dühös fel jelentő elmondta: két munka­társa az 5-ös számú főút mellet ti benzinkút 2001. december 1. és 2002. január 15. közötti be­vételével nem tud elszámolni. KIGYULLADT. Feltehetően elektromos zárlat okozta azt a tüzet, melynek következtében kiégett egy Renault személy­autó motortere. Az eset május 5-én, délután történt Kecskémé ten, az 52-es főút melletti par­kolóban. Mire a tűzoltók tó- értek, addigra a kocsi tulajdo­nosa eloltotta a tüzet. Az anyag kár mintegy 50 ezer forint. DOLGOZNAK. Javában űzik az ősi mesterséget a kecskeméti prostituáltak, munkát adva ez­zel a helyi rendőröknek is. Leg­utóbb a 20 éves R. Zs.-t vették szabálysértési őrizetbe, aki má­jus 6-án délután az 54-es szá­mú főúton kínálta szexuális szolgáltatásait az arra haladó gépkocsik vezetőinek. ______i Kö zlekedés Az 51-es út 98-112., az 52-es út 30-41., az 53-as út 53-58., vala­mint az 55-ös út 58-69. km- szelvényében lesz útszűkület munkavégzés miatt. TRAFFIPAX: Ma Bátmonos tor, Csátalja, Bátya, Kiskőrös Akasztó, Jánoshalma és Kecs kémét területén számíthatna! a gépjárművezetők radarellen őrzésre. ■ Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata Pályázati felhívás Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata nyilvános egyfordu­lós pályázatot hirdet “Helyi védelem 2002” címen Kecskemét város helyi védelem alatt (1992-ben készített "Értékka- taszter”-ben, illetve az ART-ben szereplő) magántulajdonban lévő épületei eredeti homlokzati felújításának, állagmegóvásának, hasz­nálhatóságának támogatására. A pályázaton prioritást élveznek az értékkataszterben szereplő azon épületek, melyek egyéb országos védettségű kategóriába nem tartoz­nak, de ez utóbbi nem kizáró ok. A pályzatot benyújtani természetes személyek, jogi személyek, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságok tulaj­donában lévő épületeke lehet. A pályázatban meghatározott (vállalt) munkák elvégzésére maxi­mum 1 év áll rendelkezésre. A pályázható épületek részletes listája a mérnöki és környezetgaz­dálkodási osztályon előzetesen megtekinthető, illetve a “Pályázati kiírás és mellékletei" csomagban azt az érdeklődők átvehetik. A részletes pályázati kiírás és mellékletei a polgármesteri hivatal mér­nöki és környezetgazdálkodási osztály, Kecskemét, Kossuth tér 1. I. em. 46. szobájában (Tel.: 76/483-683/2129-es mellék) a felhívás megjelenését követő munkanapokon 8.00-12.00 óra közötti időpont­ban átvehető. A pályázat részletes feltételeit ismertető anyag díjtalan. A pályázatokat tartalmazó zárt borítékokat “Helyi védelem 2002.” címmel kell megjelölni. A benyújtás határideje: 2002. szeptember 27., 13.00 óra személye­sen (Kecskemét Megyei Jogú Város Polgár- mesteri Hivatal 1/46. helyiség), Kisné An­tal Zsuzsannánál A pályázatok bontása: 2002. szeptember 30., 10.00 óra helye: 1. em. 46. sz. szoba Kecskemét Megyei Jogú Város Polgármes­teri Hivatal (Kecskemét, Kossuth tér 1.) Eredményhirdetés: 2002. október 31. (írásbeli értesítéssel) | 4 JtXJíÁ'u. Á'dÁdiwd.'... X.~ Az álom valóra válhat Vásároljon ingatlant Spanyolors. Érdemes odafigyelni a kecske­méti ingatlanpiacra, hiszen a közelmúltban egy új szereplő tűnt fel. A Sun Ingatlaniroda ki­zárólag külföldi ingatlanokat ér­tékesít. A társaság az öt éve mű­ködő, piacvezető Mitropa U. S. Kft. teljes körű szolgáltatá­sát nyújtja ügyfeleinek. Elsősor­ban dél-spanyolországi és flori­dai ingatlanokat kínálnak teljes körű szolgáltatás keretében. Ma már a devizajogszabály lehetővé teszi, hogy bárki hatá­rainkon túl ingatlant vásárol­jon, amely semmilyen bejelen­tési kötelezettséggel nem jár. így bátran kijelenthetjük, hogy sokak számára már nemcsak álom egy saját nyaraló Floridá­ban vagy Spanyolországban. Ráadásul az ingatlanvásárlások többnyire kitűnő befektetési le­hetőségeket, akár évi 30-50 szá­zalékos hasznot is jelenthet­nek. A többéves tapasztalat azt mutatja, hogy a vidékiek fő­:ágban vagy Floridában! Megéri! ként az autóval könnyen meg­közelíthető Dél-Spanyolorszá- got választják. A kiváló minő­ségű ingatlanokhoz kedvező áron, négyzetméterenként 350-400 ezer forintért hozzá­juthatnak. Az amerikai ingatla­nokat a kedvező területi és pénzügyi lehetőségek miatt inkább befektetésre ajánlják, így pénzük gyorsan megtérül. Miért éppen ebben a két or­szágban? Mindkét helyen a ha­zainál jóval előnyösebb hitelfel­tételekkel lehet ingatlanhoz jut­ni, kedvező kamatok mellett. Miközben a vásárló pénze - legtöbb esetben ügyvédi letét formájában - teljes biztonság­ban van. Az ügymenet egyszerű, a Sun Ingatlaniroda szakemberei mindenben készségesen a be­fektetők rendelkezésére állnak. Bővebb felvilágosításért hívja bizalommal Méhes Krisztián ügyvezetőt vagy az iroda mun­katársait! MITROPA Partner fokát értékesítő iroc Kecskemét, Hoffmann J. utca 5/B • Tel.: 20/9156-070

Next

/
Oldalképek
Tartalom