Petőfi Népe, 2002. május (57. évfolyam, 101-125. szám)
2002-05-13 / 110. szám
Két ifiarany Duatlon Eb Magyar sikereket hozott a csehországi Teplicében rendezett duatlon ifjúsági Európa- bajnokság: a fiúknál Nógrádi Tamás, a lányoknál Koch Renáta (Mogyi SE, Baja) szerezte meg az aranyérmet, Gyenesei Judit a harmadik helyen végzett. Lipták Tamás ezüstérmet nyert a 23 év alatti korosztályban. A résztvevők először 4 km-t futottak, majd a 15 km-es kerékpározás után újabb 2 km következett. ■ Ki esik ki? Vízilabda OB I. B-csoportos mérkőzés: Éger- Kecskeméti VSC 8-3 (1-0, 3-1, 1-2, 3-0). Eger, vezette: Kun Gy., Vajda I. KVSC: Harkai - Hasas 2, Orosz, Dongó T„ Bíró B., Mráz, Dani 1. Csere: Molnár Á., Steinacker, Budai, Edző: Varga József. Az első negyedben jól védekező kecskeméti csapat egy emberelőnyös gólt kapott a hazaiaktól. A második játékrészben elhúztak az egriek (4-1), s veszni látszott a mérkőzés. A harmadik negyedben felzárkóztak a vendégek (4-3), s egyenlítési lehetőséget szalasztottak el. Meg- úszásban növelték előnyüket a hazaiak. Az utolsó játékrészben hite- hagyottan, elképzelés nélkül játszottak a kecskemétiek, s megérdemelten győztek az egriek. A KVSC így a kiesés szélére került, hiszen a Tatabánya legyőzte a KSI-t. így az utolsó mérkőzésen (Kecskemét- Tatabánya) dől el, hogy ki esüt ki a csoportból. ___________________■ _________Hírek_________ A MIKLÓSI KékRókák Kosárlabda Egyesület idén ünnepli fennállásának 10 éves évfordulóját. Ebből az alkalomból május 25-én egész napos játékos verseny lesz a kunszentmiklósi sportcsarnokban. A rendezvényre meghívnak mindenkit, aki valaha is játszott az egyesület NB Il-es vagy megyei osztályú csapatában. VÍZILABDA. A várakozással ellentétben simán nyerte a Vasas a Dreher Kupáért zajló vízilabdabajnokság három győzelemig tartó döntőjének első mérkőzését a Honvéd otthonában. Döntő 1. mérkőzés: Honvéd-Vasas 7-9. SZLOVÁK ARANYÉREM. Nagy csatában - története során először - a szlovák válogatott nyerte meg a jégkorong-világbajnokságot, miután a göteborgi döntőben 4-3-ra győzött az orosz csapat ellen. A meccs elején kétgólos előnyre (2-0) tettek szert a szlovákok, amit a második harmad végéig meg is őriztek (3-1). A befejezés előtt öt és fél perccel azonban az oroszok egyenlítettek, de nem örülhettek sokáig, mert Bondra ismét eredményes volt és megszerezte a győzelmet jelentő gólt. A bronzérmet a házigazda svédek szerezték meg, mivel pénteken 5-3-ra győztek a finnek ellen. RÖPLABDA. A magyar férfi válogatott nyerte a csehországi Tavasz Kupát, miután a döntőben 3-2-re győzött a szlovén csapat ellen. ÖTGÓLOS győzelmet aratott a Győri ETO a vendég dán Ikast Bording ellen (30-25) a női kézilabda EHF Kupa döntőjének első mérkőzésén. MAI MŰSOR. Női vízilabda ob I., elődöntő, 2. mérkőzések: Szentes- BVSC 17 óra, Villanó Fókák Kecs- kemét-Dunaújvárosi Főiskola 18.30 óra. ■ Két ezüstöt és egy bronzot tartottak itthon Szombaton az elődöntőkkel folytatódott a II. kadét ökölvívó-világbajnokság. A délutáni események közül - a mérkőzéseken kívül - azt lehetne kiemelni, hogy egy ukrán-török párharc után, melynek a végén a pontozók az ukrán fiút hozták ki győztesnek, a két szurkolótábor csaknem ösz- szeverekedett. Szerencsére a biztonsági őrök a helyükön voltak és szétválasztották a ringen kívül bunyózókat. Kadét ökölvívó-vb - Kecskemét Este három magyar fiúért is izgulhatott a közönség. Először Bedák Pál lépett a kötelek közé a 48 kilósok között. Ellenfele, egy kazahsztáni versenyző egy fejjel volt magasabb nála. Az első menetben Karlygashev Azamat csak táncolt a szorítóban, amit ebben a sportágban nem különösen értékelnek. Pimpa (ez Bedák beceneve) űzte, hajtotta ellenfelét. A második menetben sorozatos szabálytalanságok miatt megintették a kazah bokszolót, és mielőtt még befejeződött volna a második menet, már megvolt a tízpontos különbség. Döntő fölénnyel nyert a mini Tysonként emlegetett Vasas-versenyző. Bedák Pál három mérkőzése közül valamennyi a második menet előtt ért véget. Kiss Ádám ukrán ellenféllel bokszolt a 60 küósok között. A szakemberek szerint Ádám nagy ütőerejű, de az első menetben inkább az ukrán mutogatta ökleit. A második részben is Shefikov Marlyen volt a kezdeményezőbb. Kiss sem hagyta magát, de látszott, hogy az ukrán srác sokkal technikásabb. A harmadik menetben a szombathelyi versenyző minden mindegy alapon támadott. Jól küzdött, de ellenfele tapasztalata előtt meg kellett hajtania fejét: 14:3 arányban az ukrán győzött. Kiss Ádám nyakába pedig bronzérmet akaszthattak. A harmadik magyar versenyző, Nagy András szintén ukrán ellenfelet kapott a 75 kilós súlycsoportban. Az első menetben még csak méregették egymást a versenyzők. Hallatszott is: „Menj közelebb, Andris!”, valamint „Balegyenes, balhorog!” Az első menetben kiegyenlítetődött a mérkőzés. A másodikban már sokkal többet támadott Nagy, s ez a pontozáson is meglátszott: négy pont előnyt szerzett. A harmadik menetben ott folytatta, ahol abbahagyta, vagyis tisztán ütött és növelte előnyét. Sokkal jobb volt Steisenko Vitalynál. Végeredményben 23:ll-gyel hozták ki győztesnek a pontozók. A tegnapi döntőkre teljesen megtelt a sportcsarnok. A második mérkőzésen Bedák Pál lépett a szorítóba. Ellenfele hasonló alkatú, talán valamivel erősebb indiai fiú. „Pimpa” jól kezdett, és már az első menetben számolni kellett ellenfelére. A másodikban azonban Balbir Suranjoy feljött és három ponttal átvette a vezetést. A harmadik menetre elkészült erejével Bedák, nem jól védekezett, leállt verekedni. Ez nem neki kedvezett. Sok ütést kapott, s a pontozók 30:19 arányban az indiait hozták ki győztesnek. Nagy András volt az utolsó esélyes, hogy aranyérmet szerezzen a magyaroknak, az azerbajdzsáni Gadirov Elnur ellen. Nagy elég keveset ütött, ellenfele jobb felütésekkel próbálkozott. Be is jött neki: a második menetben már nyolc pont különbség volt kettőjük között, amit a harmadikban még növelni tudott az azeri fiú. Végeredményben 18:6 arányban győzött. Mindkét magyar fiú hatalmas sikert ért el azzal, hogy világbajnoki ezüstérmet szerzett, mégsem voltak elégedettek. Könny patakzott szemükből. Ara- nyat szerettek volna. _____________sz.jr. B edák Pál Szántó Imrével, a felnőttek szövetségi kapitányával. FOTÓ: SZ. T. I Nagy András pihen, i Ezüstös napja volt. < fotói b. r. X (> í <■— ' f St OSf’-tAT!«*; i.SXKO£Í 3d ^»saí«' <£T; Füttykoncert a Ferrari ellen Lendületet adó győzelem Forma-1 - Osztrák Nagydíj A 27. körben baleset történt a Forma-1-es Osztrák Nagydíjon: a német Nick Heidíeld (Sauber- Petronas) és a japán Szato Taku- ma (Jordan-Honda) nagy sebességgel összeütközött. Rajt: az élről kezdő, brazil Rubens Barrichello (Ferrari) megőrizte pozícióját, míg csapattársa, a négyszeres világbajnok Michael Schumacher megelőzte öccsét, Ralfot. A BMW- Williams klasszisát Heidfeld is elhagyta. 24. kör: a francia Olivier Panis (BAR-Honda) autója motorhiba miatt megállt az aszfaltcsík közepén, kigyulladt, s ezért beküldték a biztonsági autót. Barrichello (11.4 mp) és M. Schumacher (8.2) ezt kihasználva a boxban járt. A safety car mögötti sorrend legjobbjai: Barrichello, R. Schumacher, M. Schumacher, Montoya, Heidfeld, Coulthard. 27. kör: ahogy a biztonsági autó elhagyta a pályát, a mezőny közepén Heidfeld megpördült, s a japán Szato Takuma (Jordan-Honda) nagy sebességgel nekicsapódott. Újra beküldték a safety cart! A német versenyzőt gyorsan kiemelték a roncsból, de a japánt az orvosok percekig vizsgálták. 39. kör: a safety car elhagyta a pályát. 57. kör: a legjobb hat sorrendje - Barrichello, M. Schumacher, Montoya, R. Schumacher, Fisichella, Coulthard - a célig nem változott. Akkor viszont: A két ferraris közvetlenül a cél előtt helyet cserélt. A nézők jogos dühükben füttykoncertet rendeztek a látottak miatt, s közben hüvelykujjukkal erőteljesen mutogattak lefelé. A Ferrari-csapat tavaly már eljátszotta ezt, akkor azonban nem vezetett utcahosszal az idősebb Schumacher. Ezúttal talán nem keleti volna ehhez a sporthoz méltatlan eszközhöz nyúlniuk. Michael Schumacher: - Tavaly itt ugyanilyen csapatdöntés határozott a sorrendről, de akkor szorosabb volt a világbajnokság. Most eszembe sem jutott ez a megoldás, s nem is örülök neki. Azonban az a legfőbb célunk, hogy ismét megnyerjük a sorozatot, s nem tudhatjuk, hogy mit hoz folytatás. ________________■ L rgr \é ------------------ZL-JWBSlS1í.íí S chumacher és Barrichello: az egyik szemük sír, a másik nevet.________fotó: epa K ét gól a Fradi előnye Kézilabda -Női BL Kétgólos győzelmet aratott az FTC a női kézilabda Bajnokok Ligája döntőjének első mérkőzésén a vendég macedón Kometal Skopje ellen. Női BL-döntő, első mérkőzés: Ferencváros-Kometal Skopje (macedón) 27-25 (14-13). Népliget, 3000 néző V.: Baum, Goralczyk (lengyelek). Góllövők: Farkas 9/4, Kirsch- ner, Mravikova 44, Lőwy, Tóth T„ Pádár I., Siti 2-2, Benyáts, Kovács 1- 1. Hétméteresek: 5/4, illetve 6/3. Kiállítások: 8, illetve 12 perc. Az FTC ezt megelőzően egyszer volt BEK-finalista: 1971-ben a szovjet-ukrán Szpartak Kijev egymecs- cses döntőben győzött ellene. Jól kezdtek a vendégek, és a két szélsőjük - Malakova, valamint Fer- zaüjeva - révén 3-1-re elhúztak. Kemény védekezés jellemezte a csapatok játékát, emellett a kapusok is remekeltek. A Ferencváros Kirschner és Farkas jóvoltából egyenlített, majd negyedóra után fordított. Továbbra is óriási küzdelem zajlott a pályán, de egyik fél sem tudott két gólnál nagyobb előnyre szert tenni. A Skopje a hajrában még kettős emberhátrányban is betalált, ezért csak minimális különbségű hátránnyal vonult pihenőre. A második félidő elején alig esett találat, mert minden ziccer kimaradt. Ezután megnyugodott a hazai együttes, és 17-15 lett az eredmény. Időkérés után azonban sokkal szervezettebben védekezett a Kometal, ezért az FTC nyolc percen át nem dobott gólt. Sugár kapus a folytatásban erőt adott a többieknek, így 20-20-ról 24-20-ra elhúzott a Ferencváros. A lengyel bírópáros később több ítéletével sújtotta a magyar csapatot, és a létszámfölényben a Skopje megint felzárkózott (24-22). A hajrában sok szabálytalanság miatt nem alakult ki folyamatos játék, és a végére megmaradt a kétgólos különbség. Szinte végig kiegyenlített csata zajlott, a Ferencváros nem mindennapi izgalmakra számíthat a jövő vasárnapi (19 óra) visszavágón.____________________mr Kiskunhalas NB I/B-s női mérkőzés: Kiskunhalasi NKSE-Jászberény TFDSE 34-21 (17-12). Kiskunhalas, 100 néző. V.: Üngvári S., Zrinszki I. Kiskunhalas: Tóth O. - Bemáth 6/1, Kurgyis 4/1, Vízkeleti • 1, Bodóczky 10/1, Tóth Sz. 1, Paúlik V. 2. Csere: Pucsli, Tápai 8/2, Veimpert 1, Agócs 1, Botka, Veres (k), Paulik E. (k). Edző: Simon László. Hétméteresek: 7/5 ill. 5/3. Kiállítások: 8, ill. 12 perc. Az eredmény alakulása, 5p.: 2-2,10p.: 4-4,15p.: 8-6,20p.: 11-7, 21p.: 14-10, 30p.: 17-12, 41. p.: 23-14, 50p.: 27-18, 55 p.: 30-19. Simon László: - A mátészalkai vereség után jól jött a győzelem, amely szerintem lendületet ad az együttesnek a következő két mérkőzésre. A csapat jól játszott, szebbnél szebb gólokkal fejezte be a támadásait. Pucsli hátsérüléssel bajlódik, ezen a mérkőzésen pihentettem. Várhatóan rövid időn belül felépül, és színvona- las meccset játszunk Túrkevén. ■ ____________Tudósítóink jelentik____________ M egyei birkózóbajnokok BIRKÓZÁS Az elmúlt hét végén Marcaliban rendezték a kötöttfogású diákolimpia fiú III., IV. és a leány II-IV. korcsoportos országos döntőjét. Dr Hegedűs Csaba, a MBSZ elnöke 311 fiatalt köszöntött a megnyitón. A megyei szakosztályok három bajnoki címet szereztek. Eredmények, fiúk, III. krcs. 46 kg: 6. Ruszkovics János (Kunszentmiklós), 75 kg: 3. Nemes Nagy Ádám (Kkfháza). IV. krcs. 38 kg: 3. Patai Péter (Kkfháza), 42 kg: 6. Krisztián Attila (Kszmiklósj, 47 kg: 2. Szabó Róbert (Kkfháza), 59 kg: 3. Jónás Attila (KTE), 73 kg: 1. Dajka Richárd. Lányok, II. krcs. 40 kg: 6. Haskó Andrea (KTE), 42 kg: 1. Bállá Edina (Kkfháza), 45 kg: 5. Kardos Boglárka (KTE). III-IV. krcs. 57 kg: 1. Nehéz Erika (STE). KARATE J.K.F. goju-kai országos stílusversenyen vettek részt a fővárosban a Topkids KSE kecskeméti, tiszakécskei és lajosmizsei sportolói. Az utánpótláskorú versenyzők összesen 35 érmet szereztek. Eredményeik, küzdelem, fiúk, 7 évesek, -25 kg: 1. Szabó Tamás, 8 é., -25 kg: 1. Hajnal Máté, 2. Kobela László. 10 é., - 35 kg: 1. Bán Attila, 2. Fekete Bence, +35 kg: 1. Simon Norbert, 3. Lukácsi Tamás. 11 é., 40 kg: 3. Bite Tamás és Eszes András, +40 kg: 2. Baranyi Attila. 12 é., -30 kg: 3. Holló Szabolcs és Horváth Zsolt, -40 kg: 1. Dankó Nándor, 2. Gebei László. 13 é. +35 kg: 1. Vas Zsolt, 2. Steiner Dezső, 3. Kiss Szabolcs. 14 é., +45 kg: 1. Balog Ádám, 2. Faragó Zoltán, 3. Tekes Dénes. 15 é„ -60 kg: 1. Budai Gábor. 16 é., -65 kg: 3. Vas Ferenc és Pásztor Dávid. Lányok, 9 éves, +30 kg: 3. Apró Alexandra. 10 é., +30 kg: 2. Kobela Nóra, 3. Fazekas Kitti. 11 é., -35 kg: 1. Schindler Nikolett. 12 é., 40 kg: 2. Patai Nikolett. 13 é., +40 kg: 2. Fazekas Alexandra, 3. Budai Krisztina. 14 é., +45 kg: 1. Csányi Aletta. 16 é., 60 kg: 1. Bódi Renáta, 3. Makai Szilvia. Edzők: Bíróné Farkas Márta és Ladinszki László. SZUPERMARATON Nem mindennapi megmérettetés volt! Tizennégy atléta (magyarok, románok és vajdasági magyarok) arra vállalkoztak, hogy az összefogás és a barátság jegyében 10 kilométerenként váltva egymást a szerbiai Kanizsáról - Röszke-Szeged-Arad-Déva-Nagysze- ben-Brassó érintésével - a romániai Szepsiszentgyörgyig futnak. Egyikük már az első nap megsérült, ám a többiek két nap alatt teljesítették a több mint 600 kilométeres távot (futás-összidő: 24 óra 27 perc). A három ország ultramara- tonistáiból álló csapat egyetlen hölgytagja Heckenberger Aliz bajai atléta voít.