Petőfi Népe, 2001. július (56. évfolyam, 152-177. szám)

2001-07-04 / 154. szám

4. oldal - Petőfi Népe MEGYEI KÖRKÉP VÉLEMÉNYEK 2001. Július 4., szerda Nézőpont Tapodi Kálmán________ Nincs gyógyítás hit nélkül Vannak olyan hivatások, amelyekre születni kell; nem elég csak a tankönyvekben leírtak megtanulása és a gyakorlati dolgok elsajátí­tása. Szerintem ilyen hivatás az orvosoké és az ápolóké is. A mun­kájuk misszió, amelytől a „csodát”, a gyógyulást várja a hozzájuk forduló. Orvoshoz legtöbben csak akkor jutnak el, ha már bekövetkezett a baj. Fogorvosom is tanúsíthatja: én sem vagyok eminens páciens. Pedig a legtöbb betegség korai felfedezése sok esetben megelőzhet­né a komolyabb szövődményeket. A magyar társadalom egészség- ügyi statisztikái kirívóan rosszak. A „világelitben” vagyunk olyan szenvedélybetegségekkel, amelyek leküzdéséhez néha saját akarat­erőnk is elég lenne. Mintha magunk ellenségei lennénk, nem vesz- szük komolyan még az időben kapott figyelmeztetéseket, jó taná­csokat sem. Az orvosoktól viszont elvárjuk, hogy éjjel-nappal ren­delkezésünkre álljanak: ha álmukból is verjük fel őket, azonnal tud­ják a pontos diagnózist és a terápiát. Ha netán nem használt a java­solt kúra, máris „kuruzslót” kiáltunk, orvost váltunk, rossz hírét keltjük az adott egészségügyi intézményeknek. Gyógyítás nincs hit nélkül! - emlékeztette kollégáit, mun­katársait rendhagyó ünnepi beszédében a kiskunhalasi kórház orvos-igazgatója. Igaza van: hit és bizalom nélkül nem gyógyulhatnak a sérült lelkek sem. A magyar egész­ségügyben dolgozók napjává egy olyan orvos születésnapját választották, akinek tanait kortársai nem fogadták el. Semmelweis Ignác tevékenységét csak az utókor ismerte el, s csak évek múltán állandósult neve mellett „az anyák megmentője” jelző. Őrizze emlékét mindazok kegyelete, akiket töb­bé már nem fenyeget a gyermekágyi láz réme - emlékeztettek teg­nap a híres orvoselődre. Korunk gyógyítói pedig megérdemlik, hogy az év egy napja az övék legyen, őket ünnepeljük. A hittel betöltött, sikeres hivatáshoz azonban csapatmunka is kell. Jó volt látni, hogy orvosok, asszisztensek, gyógyszerészek, ápolók, betegszállítók, gazdaságiak, műszakiak együtt ünnepeltek. Hiszen csak összefogásukkal teljesülhet önként vállalt missziójuk, mind­annyiunk egészségének óvása, jövőnk záloga. Bízzunk bennük! Nem fenyeget a gyermekágyi- láz réme Elcsípték a Kecskemét Múlt szombaton hajnalban beha­tolt két kecskeméti férfi a hírős városi Kápolna utcán egy kávézó­ba, ahonnan 2000 forinttal távoz­tak. A zsákmányt túl kevésnek találták, ezért a kávézó melletti gyorsétterembe is betörtek. Ott azonban már tetten érte őket a tettestársat rendőrjárőr. A két tolvaj közül vi­szont az egyiknek sikerült elme­nekülnie. Nem sokáig bujkálha­tott. A kecskeméti rendőrkapi­tányság munkatársai elfogták a 25 éves K. J.-t is, aki alaposan gyanúsítható azzal, hogy a 26 esztendős P. J. társaként részt vett a két bűncselekményben. TUDÓSÍTÓNKTÓL A tőzsde világa Az uborkaszezon előtt Az elmúlt hónapban folytató­dott a BÉT-en a sok szomorú­ságra okot adó pangás. A napi összforgalmak csak ritkán ha­ladták meg az 5 milliárd forin­tot, miközben a részvényárak lassan araszolgattak lefelé. Az index értéke a hónap kéthar­madánál érte el a mélypontját, innen a hó végéig kisebb fel­lendülés következett. A keres­kedésre csak kevés befolyással voltak a hónap hazai és nem­zetközi eseményei, mint a de­vizaliberalizáció vagy a FED újabb kamatcsökkentése. Az amerikai jegybank szere­pét betöltő FED, immár ebben az évben hatodik alkalommal, ismét csökkentette az irány­adó kamatokat a hó végén, de ezúttal mindössze 0,25 száza­lékponttal szemben a májusi fél százalékkal. A lépés az amerikai gazdaság továbbra sem túj jó állapota miatt vár­ható volt, a mértéke okozha­tott kisebb csalódást a befekte­tőknek. A tengeren túli vállala­tok köréből folyamatosan ér­keztek az elmúl hónapban a profit warning-ok, amelyek jó­val mélyebb hatással voltak a világ tőkepiacaira, enyhítve a kamatcsökkentés kedvező ha­tásait. A hazai börzén a nemzetkö­zi trendek tükröződtek, a to­vábbra is nyomott távközlési és technológiai szektor miatt itthon sem lehetett nagyobb áremelkedésekre számítani, mindezek mellett számos pa­pír a hó elejétől az osztalék- szelvények nélkül forgott a tőzsdén. A jelek szerint a hazai be­fektetők nem tulajdonítottak különösebben nagy jelentősé­get az OTP a szlovák IRB bank megvásárlására tett erőfeszíté­seinek. Az OTP papírok árain nem tükröződtek a legújabb fejlemények, mint ahogyan a MÓL külföldi terjeszkedési tervei és az ez ügyben folya­matosan érkező különböző hí­rek sem okoztak érezhető iz­galmakat a piacon. A Matáv papírok ára jellemzően 800 fo­rint körül mozgott, de egy rö­vid ideig e határ alá is bené­zett, a Richter viszont említés­re méltó hír hiányában na­gyobb ármozgások nélkül fe­jezte be a júniust. Itthon jelentősebb makrogazdasagi vonatkozású hír a devizaliberalizáció volt, de ennek a várakozásokkal el­lentétben koránt sem volt föld­csuszamlás-szerű hatása, a külföldi befektetők csak kis számban éltek a diszkont kincstárjegy vásárlásának le­hetőségével. A következő hónapban a nyári szabadságolások miatt további forgalomcsökkenésre lehet számítani, a részvény­árak alakulásában továbbra is nagy szerepet fog játszani a nemzetközi piacok alakulása. (Paulovics János -CAIB) Bank Austria Creditanstalt Rt., 6000 Kecskemét, Kisfaludy u. 8. Tel.: 76/512-100 Börtön is járhat a borhamisításért FONT SÁNDOR 1960-ban született Soltvadkerten. 1985-ben villamosmérnöki okleve­let kapott. 1990-ben szerzett közgazdász-dip­lomát. 1998-tól országgyűlési képviselő, az MDF frak­cióvezető-helyettese. Nős, három gyermek édesapja. Bezárult egy kiskapu. A hamisbor-gyár- tás visszaszorulhat, mert ezentúl nem­csak pénzbüntetés, hanem börtön is fe­nyegeti a szeszpancsolókat. A Büntető- törvénykönyvet (Btk.) Font Sándor (MDF) és Kerényi János (Fidesz) előter­jesztése alapján módosította a parla­ment nemrég. A jogszabály legkésőbb július 20-án hatályba lép. _______ Interjú___________________- Miért volt szükség a Btk. módosítására? - kérdeztük Font Sándor soltvadkerti hon­atyát.- A jövedéki törvény életbe lépése után ma­radtak olyan kérdések, amelyeket a törvény nem tudott kezelni. Ilyen eset például, ami­kor egy stróman valaki megbízásából ha­mis bort készít. Az illetőt eddig csak pénz­bírsággal lehetett büntetni. Ezt viszont szinte soha nem lehetett behajtani a va­gyontalan strómanoktól. Hiába volt tehát szigorú a törvény, a hamisítók így kijátszot- ták a jogszabályt.- Úgy tudom, hogy néhány évvel ezelőtt is még börtönnel büntették a jövedéki termék­kel való visszaélést.- Igen. A Btk.-ban 1996-ig élt az a passzus, amely szerint a jövedéki termékkel való visszaélést szabadságvesztéssel lehetett büntetni. Akkor az igazságügy-miniszter ja­vaslatára megszüntették ezt a sza­kaszt. Ezt úgy indokolták, hogy a jöve­déki termékkel történő visszaélés egy­ben adócsalás is. Adóbűntett miatt pe­dig szabadságvesztés szabható ki. Ak­koriban azt nem vették észre, hogy a cukorcefrének nincs adótartalma. Te­hát nem követ el adócsalást az, aki a műbor alapanyagát, a cukorcefrét elő­állítja. Nem sújtható szabadságvesz­téssel, csak pénzbüntetéssel. Ráadásul közigazgatási szinten a pénzbüntetés meg nem fizetése nem váltható át szabad­ságvesztésre.- Mit tartalmaz a törvénymódosítás?- A Btk. hamarosan hatályba lépő 311-es paragrafusa szerint: ha valaki engedély nél­kül állít elő jövedéki terméket, megszerez, tart, forgalomba hoz, azzal kereskedik és ezzel a jövedéki adóbevételt kisebb mérték­ben csökkend, az vétséget követ el.- Mit jelent a vétség kategória?- A vétség 10 és 200 ezer forint közötti adó­bevétel-csökkentést jelent. Azaz: ha ennyit eltitkol valaki. Ekkor pénzbüntetésre, köz­munkára, vagy két évi szabadságvesztésre lehet az illetőt ítélni. Ha a pénzbüntetést nem fizeti meg, akkor is két esztendő bör­tönre váltható át az ítélet.- Ha valaki nagy tételben hamisít bort, ak­kor mennyi büntetést kaphat?- A jogszabály az eltitkolt, a meg nem fize­tett adó mértéke alapján különböző sza­badságvesztési tételeket szab ki. Öt ilyen kategória létezik. Legsúlyosabb esetben a bíró 10 évnyi elzárásra is ítélheti a bűnöst.- Érinti-e az orgazdákat a törvény?- A törvénymódosítás az orgazdákra is vo­natkozik. így az illegális kereskedelmi háló­zat is érezheti a fenyegetettséget. Itt is több évnyi börtönbüntetés szabható ki a külön­böző esetekben. De azt is sújtja a törvény, aki jövedéki termék előállítására alkalmas eszközöket, alapanyagot állít elő, tart, for­galmaz. Azaz, ha valaki pálinkafőzőt vagy olajlepárlót készít, működtet, törvénysér­tést követ el. S meg kell jegyeznem egy fon­tos dolgot. A jogszabály az alapanyag kér­dését külön kiemeli. A hamis bor alapja pe­dig a cukorcefre. Azaz: ennek gyártása is törvénybe ütköző, szabadságvesztéssel büntethető. munkatársunktól Erőszak a sínek mellett Lajosmizse A vasúti sínek mellett erősza­koltak meg egy 26 éves lajos- mizsei hölgyet még vasárnap hajnalban. A fiatal nő aznap éjszaka élet­társát kereste, de nem találta. Nem sokkal múlt éjfél, amikor a házához ért. Az épület előtt azonban nem állt ott a férfi autó­ja, ezért be sem ment, hanem to­vább kereste párját. Ekkor érte a támadás a lakáshoz közeli vas­úd átjáróban. A tettes megfenye­gette, hogy megkéseli, ha nem engedelmeskedik. A férfi áldo­zatát a vasúti töltés mellett lévő egyik gödörbe kényszerítette. A hölgy kénytelen volt engedni a testi kényszernek, s a 26 éves ro­mániai magyar megerőszakolta, majd magára hagyta. A rendőrök bravúros gyorsa­sággal elfogták az illetőt, akit a szörnyű tett elkövetésével gya­núsítanak - tudtuk meg Horto­bágyi István őrnagytól, a megyei főkapitányság szóvivőjétől. P. S.-t egy lajosmizse-benei tanyán találták meg a zsaruk. A férfi több társával együtt hazánkban vállalt munkát, és ezen a tanyán voltak elszállásolva. P. S. ellen erőszakos nemi közösülés gya- núja miatt indult eljárás. o. z. Perpatvar, betörés ______Kiskunfélegyháza Nyolc napon túl gyógyuló sérü­léseket szenvedett az a félegy­házi férfi, akire szombaton tá­madt rá felesége otthon. Az asz- szony férje jobb oldali bordájá­ba mártotta a kést. A rendőrök súlyos testi sértés kísérlete miatt indítottak eljárást ellene. A félegyházi zsaruk betörőt is ke­resnek. Múlt péntekre virradó éjjel ugyanis befeszítették egy Kossuth utcai lottózó ajtaját, s 256 ezer forinttal károsították meg annak tulajdonosát. ■ Megkérdeztük olvasóinkat Érinti-e a gyógyszeráremelés? Duriamk Sándor Durjanik Sán­dor (Kecske­mét): - Nagyon érzékenyen érint a gyógyszerárak emelkedése. Két infarktuson es­tem át, ezenkí­vül cukorbeteg is vagyok, így sajnos nagyon sokat kell a pati­kába járnom. Az elmúlt évben megvonták a gyógyszertámo­gatást tőlem, úgyhogy a saját kis nyugdíjamból kell az egyre nö­vekvő kiadásokat fedeznem. Ed­dig havi hétezer forintot költöt­tem a saját gyógyszereimre, ez az összeg mostantól biztosan legalább egy ezressel fog emel­kedni. Remélem, egyszer majd­csak hozzáigazítja a kormány a nyugdíjakat a gyógyszerárakhoz. Szabó Mihály (Kiskunfélegy­háza): - Épp most jövök a pa­tikából. Tizenöt- 1 ezer forintot fi­zettem a gyógy- szerekért. Mondhatom, S2aM Mlhaly eléggé megter­heli ekkora kiadás a családi kasz- szánkat. Szerencsére ez nincs mindig így. Általában kevesebbet, tízezer forintot szoktam havonta a gyógyszertárban hagyni. Ne­kem szívkoszorúér-műtétem volt, arra szedek fenntartó gyógysze­reket. A feleségem pedig cukor­beteg és érrendszeri zavarokkal küszködik. A gyógyszeráreme­léssel kapcsolatban csak annyit mondhatok, hogy annak senki sem örül. Horváthné Magdika Horváthné Magdika (Bács­almás): - En­gem sajnos elég­gé érzékenyen érint a gyógy­szeráremelés. Mivel a férjem tartósan beteg, több mint tíz­ezer forintot költünk havonta gyógyszerekre. Azon tabletták­nak az ára, amelyekre nincs tá­mogatás, úgy tudom, még inkább felemelkedett. A gyógyszer ed­dig sem volt olcsó, de bizonyos szereket ezentúl nem mindenki tud majd megvásárolni a patikák­ban. Vagy legalábbis mindenki meggondolja, hogy kidob-e meg­maradt gyógyszert, vagy esetleg elteszi, amíg valóban lejár a sza­vatossága^ ___ _____■ TORPILLAK. Hupikék lány-törpikék is tiszteletüket tették a Szabadszállási Városi Napok és Veteránau­tós Találkozó hétvégi rendezvénysorozatán. Persze, a kicsik nem csak szórakoztattak: maguk is megany- nyi alkalmat találtak a kellemes időtöltésre.____________________________________fotó: p. s. NYÍLT VERSENYTÁRGYALÁSI KIÍRÁS A FILANTRÓP Környezetvédelmi és Fűtéstechnikai Kht. NYÍLT VERSlíNYrÁRGYALÁST hirdet a társaság tulajdonában lévő Kecskemét, Mindszenti krt. 65. sz. alatti 8365/4 hrsz-ú, 4403 ni1 nagyságú terület értékesítésére, a rajta lévő épületekkel együtt. Az ingatlan induló nettó értékesítési ára: 21.200.000.- Ft + 1.667.525,- Ft (áfa) Részletes versenytárgyalást kiírás 20.000,- Ft + áfa, megvásárolható a FILANTRÓP Kht. pénztárában (Kecskemét Kiskert tér 6. sz. II. ein., telefon: 76/481-322) 2001. július 6-án 9“ órától. (Nyitva tartás: munkanapokon 9-12'“ óráig) A nyílt verseny tárgyalás 2001. július 13-án, 9“’ órakor lesz a FILANTRÓP Környezetvédelmi és Fűtéstechnikai Kht. Kecskemét, Kiskert tér 6. sz. alatti 11. emeleti tárgyalójában. Kecskemét, Március 15. u. 3-5. sz. alatti 350 m2-es egyben vagy kettéosztva (2 x175 m2)

Next

/
Oldalképek
Tartalom