Petőfi Népe, 2001. július (56. évfolyam, 152-177. szám)
2001-07-04 / 154. szám
2001. Július 4., szerda MEGYEI KÖRKÉP Petőfi Népe - 5. oldal Megdicsérték a tűzoltókat Kiskunfélegyháza Kimagaslóan jó. így értékelte átfogó ellenőrzése után a kiskunfélegyházi tűzoltóságot a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. A város képviselő-testületének legutóbbi ülésén tartott tájékoztatóból emellett az is kiderült, hogy az elmúlt négy évben megteremtődtek a korszerű, európai színvonalú tűzoltóság feltételei Kiskunfélegyházán. A félegyházi lánglovagok ugyanis elsőként nyitottak a megyében elektronikus postafiókot, illetve elsőként alkalmaztak számítógépes ügyeleti programot. Korszerű, komputeres riasztási rendszerük 2000-ben kezdte meg működését. Különböző pályázatokon pedig félnehéz és középkategóriájú gépjárműfecskendőhöz, Mercedes-Rosenbauer típusú gépjárműfecskendőhöz, illetve opciós málhafelszerelésekhez jutottak hozzá. Félegyházán egyébként a délutáni és éjszakai pótlékok kifizetése folyamatos. Idén már mintegy 3,3 millió forint pótlékot utaltak ki a város tűzoltóinak. HÓDI ANIKÓ A FÉLEGYHÁZI TŰZOLTÓK MÉRLEGE 1998-2000. Tűzeset Műszaki menté: Téves riasztás Forrás: Kiskunfélegyházi Tűzoltóság 1998 1999 2000 212 96 348 92 275 171 33 19 40 Most lett meg a rádiótolvaj Most vették őrizetbe a kalocsai rendőrök azt a férfit, aki a gyanú szerint két autórádiót zsákmányolt a közelmúltban. Az illetőnek több mint egy hónapig sikerült bujkálnia. A 29 éves R. L. még május 30-ra virradóra tört be egy kalocsai kft. telephelyére, s egy ott parkoló autóból vitte el a 80 ezer forintot érő magnókat. ■ DIÁKVÁSÁR. A szabadszállási Petőfi-iskola rajzszakkörös diákjai használati és dísztárgyakat egyaránt készítenek agyagból. Ezeket a minap vásáron kínálták, hogy az összejövő forintokból megvehessék a nyersanyagot a következő tanévre. _______________fotó: pulai sara _____________Gazdasarok_____________ Mit mivel társítsunk? 2. Tegnap írtunk e rovatunkban a veteményesben jól társuló növényekről. Nem ejtettünk azonban sok szót azokról, amelyek nem tűrik egymás társaságát. Ilyen például a bokorbab és a borsó. A zöldbab mellé ne ültessünk még édesköményt, vörös- és póréhagymát! A borsó nem tűri a paradicsom és a hagymafélék társaságát. A cékla, a csicsóka, a paprika, a paradicsom, a tök és az uborka lehetőleg kerüljön minél távolabb a krumplitól! A zeller nem jól viseli a burgonya, a fejes saláta és a kukorica közelségét. Sárgarépa közé ne vessünk céklát és káposztát! Spenótot ne termesszünk cékla, fokhagyma, póré és retek mellett! Tartsuk távol a tök indáit a burgonyától, a paradicsomtól és a retektől! Nem illik az uborka tnellé a paradicsom és a krumpli. A borsó, a krumpli, az endíviasaláta, a karalábé, a tök és az uborka sehogyan sem tűri a paradicsom tőszomszédságát. Sorolhatnánk még a kimondottan rossz növényi társításokat, mert sok ilyen van. De nézzük inkább a hasznosabb tudnivalókat! Nevezetesen azt, hogy milyen konkrét eredménye, haszna van a növények társításának. Jó kölcsönhatás figyelhető meg a sárgarépa és a vörös-, illetve fokhagyma szomszédsága esetén. Ha az ágyásban az egy sor répa-egy sor hagyma kombinációt alkalmazzuk, a répa megvédi a hagymaféléket a hagymalégytől, a hagyma pedig illatanyagaival a répát a répalégytől. A zeller és a kel virág (vagy más káposztaféle) védi egymást a káposztalepkétől, illetve a zellerrozsdától. A hagymafélék (vörös-, fok- és metélőhagyma) általában védik a velük jól társuló konyhakerti vete- ményeket a penészgombák támadásától. Ültessünk turbolyát a salátasorokba, mert akkor a salátafejeket nem támadják meg a tet- vek, a hangyák, a lisztharmat, de még csigarágások sem lesznek a leveleken! A bokorbab sorai közé vessünk borsfűt, amely távol tartja a különféle tetveket. Ahhoz, hogy az uborkát - különösen a termés fejlődése idején - kevésbé károsítsa a lisztharmat, vessünk a sorok közé bazsalikomot! Egyébként a bazsalikom odavonzza a beporzást végző méheket is. Elhárítja a kártevőket a petrezselyemtől a hagyma és a paradicsom. ■ Semmelweis-napi elismerések A megyei kórházban is ünnepségen köszöntötték az intézmény dolgozóit tegnap. Kecskemét Tegnap délután bensőséges ünnepség keretében adta át dr. Zombor Gábor főigazgató a kecskeméti megyei kórház orvosainak, ápolóinak, munkatársainak a Semmelweis-napi elismeréseket. Az egészségügyi miniszter kitüntetései mellett számos dolgozó részesült előléptetésben, főigazgatói dicséretben is. Az Egészségügyi Miniszter Díszoklevelét vehette át dr. Nyi- rádi Jenő, dr. Raffai Sára és dr. Kuczka Kálmánné. Egészségügyi Miniszteri Dicséretben részesült dr. Schmidt Ilona és Pólyák Menyhértné. Az Egészségügyi Miniszter Elismerő Oklevelét kapta meg a cukorbeteg-gondozó. Az ünnepre jelent meg a Petőfi Népe, a kórház és a Kecskeméti Lapok közös gondozásában a Szakorvosok a megyei kórházban című könyv. Ebben azok a cikkek olvashatók egybegyűjtve, amelyek lapunk orvosokat bemutató sorozatában jelentek meg. A Petőfi Népe a Semmelwe- is-nap alkalmából ugyancsak elismerő oklevelet kapott a megyei kórház munkájának kommunikációs támogatásáért. Vége a csatornás huzavonának Lezárult a csatornaépítés feletti közbeszerzési jogvita Soltvadkerten. A beruházást a kecskeméti Somogyi és Társa kft. nyerte el. SOLTVADKERT Néhány napja lezárult a tavaly ősz óta húzódó közbeszerzési eljárás a soltvadkerti csatornaépítés III-IV. ütemére. Mint a Petőfi Népe korábban megírta: a helyi önkormányzat több esetben felülbírálta azt a sorrendet, amelyet a pályázatot lebonyolító cég felállított. A botrány akkor robbant ki, amikor a városatyák „visszavették” a pályázatból előzőleg kizárt Vadkert Konzorciumot és kihirdették a beruházás nyertesének. A kecskeméti Somogyi és Társa Kft. ügyvezető igazgatója már az eredményhirdetéskor bejelentette, hogy a döntés ellen fellebbezést nyújt be a közbeszerzési tanácshoz. Később egy másik pályázó cég is panaszt tett a zárt képviselő-testületi ülésen hozott döntés miatt. Az iratok tanulmányozását követően a közbeszerzési döntőbizottság azonnal felfüggesztette az önkormányzat vállalkozói szerződéseinek megkötését. Az ügy kivizsgálása után pedig megsemmisítette a város döntését és kizárta a Vadkert Konzorciumot a pályázók köréből. A döntőbizottság határozata jogerős, ez ellen már nem lehet fellebbezni. Az ön- kormányzatnak ezután nagyon sürgősen kellett döntenie a csatornaépítés sorsáról, mert az állami támogatás a beruházásra július elejéig vehető fel. A városatyák végül a pályáztatást bonyolító cég által is javasolt Somogyi és Társa Kft.-re bízták a csatorna III. és IV. ütemének kiépítését. A cég egyébként már korábban is részt vett soltvadkerti közműépítésben. Berkecz László, Soltvadkert polgármestere a csaknem egyéves jogvitáról és a beruházás körüli lobbiról nem kívánt nyilatkozni. Azt mondta: örül végre, hogy az utolsó pillanatban sikerült megkötni a szerződést, és megkezdődhet Soltvadkert csatornázása. Mert szerinte minden vadkerti számára ez a legfontosabb. Somogyi Endre, a Somogyi és Társa Kft. ügyvezető igazgatója lapunknak elmondta: cége elsősorban a jogszerűséget vitatta az eljárás során. Mostantól kezdve azonban nem a múlttal, hanem a jövővel akarnak foglalkozni. Reméli: a beruházás során az önkormányzat minden segítséget megad, hogy a lakók mihamarabb jó minőségű, tartós szolgáltatást kaphassanak. RAJNAI ATTILA Kecskemét, Arany János u. 10. sz. alatti 140 m2-es KIADÓ. Érdeklődni: 76/461-177, Szigma Rt. Papír- vagy nyomdaiparban szerzett ismeretekkel rendelkező, irodai papírok forgalmazására külsős üzletkötőt keresünk. Rövid önéletrajzot az alábbi címre kérjük, július 15-éig: Europapier Hungária Kft. Törökbálint Pf. 18 ^ Megyei napilap _ kézbesítésére munkatársat keresek, TABDI területére. Érdeklődni lehet: 78/381-953, üzenetrögzítő. Balesetek, bűnügyek a Mit keres egy festmény és egy éjjeliszekrény két embernél, akik késő este sétálgatnak Baján? Ez a kérdés fogalmazódhatott meg a járőröző rendőrökben, amikor meglátták a két romániai magyart hétfőn este, a Sugovica-parti városban. A rend őrei igazoltatták a 21 és a 22 éves fiatalembert, akikről kiderült: Baján dolgoztak, de lejárt a tartózkodási engedélyük, és a pénzük is elfogyott. Arra a kérdésre, hogy a festmény és az éjjeliszekrény honnan van, először egymásnak ellentmondó válaszokat adtak. Végül azonban kiderült az igazság. Szállásadójuk házából vitték el az értékeket, amelyeket később el szerettek volna adni. Erre azonban már nem volt lehetőségük. A két romániai állampolgárt lopás gyanújával őrizetbe vette a bajai rendőrkapitányság. BANKI CSALÓK. Kétszer sike rült, harmadikra azonban megbukott az a két fiatalember, akik hamis megbízással pénzt utaltattak át saját számlájukra. A 24 éves, kecskeméti L. R. és a 22 esztendős, helvéciai D. I. az OTP egyik kecskeméti kirendeltségén június 12-én 290 ezer, hat nappal később pedig 275 ezer forintot utaltattak át saját kontójukra. Két héttel később, július 2-án újból megpróbálták a tranzakciót, ez azonban már nem sikerült. Az átutalást ugyanis időközben letiltották. A rendőrség csalás alapos gyanúja miatt indított eljárás a két ifjú ellen, akiket őrizetbe is vettek. ELTŰNT, MEGLETT. Kisebb riadalmat keltett Lakitelek-Tős- erdőn egy német kislány eltűnése. A 11 éves Simone a gondozónőjétől csavargott el kedden kora délután. A hölgy értesítette a rendőröket, akik rövid időn belül megtalálták a lányt, és visszaadták a nevelőnőnek. Meglopták szállásadót Közlekedés Burkolatépítés folyik az 51-es főúton a 139. km-ben. Az 52- esen az 5-9. km között javítják a padkát. A dunaföldvári hídon félpályás útzárra és jelzőlámpás forgalomirányításra kell számítani. TRAFFIPAX: Ma a Jánoshalma és Kunfehértó közötti útszakaszon, Kisszállás, Kiskunhalas, Kalocsa és Kecskemét lakott területén számíthatnak a gépjárművezetők radarellenőrzésre. a KERRY A Kerry Hungária Kft. területi képviselőt keres sütő- és vendéglátó-ipari adalékanyagainak kelet-magyarországi értékesítésére. Elvárásaink: • legalább középfokú szakmai végzettség, • sütőipari területen szerzett tapasztalat, • jó kommunikációs és eladási képesség, • jogosítvány. Az angolnyelv-tudás előnyt jelent. Önéletrajzaikat az alábbi címre várjuk: Kerry Hungária Kft. 1097 Budapest IX., Földváry u. 4.