Petőfi Népe, 2001. április (56. évfolyam, 77-100. szám)

2001-04-04 / 79. szám

10. oldal - Petőfi Népe TISZTELT SZERKESZTŐSÉG! 2001. Április 4., szerda jj§||| _________________________Megkérdeztük olvasóinkat_________________________ M it szól az ugráló benzinárakhoz? Nanista Zi­ta, Baja: - Nap­ról napra köve­tem a benzin árának mozgá­sát. Autóval já­rok, s időköz­önként kényte­len vagyok a ne, de sajnos leginkább csak benzinkúthoz is odaállni. Tény­emelkedik. Az áringadozás en- leg szó szerint tudom, hogy azon gém is közvetlenül érint. Igaz, a napon épp mennyi egy liter hogy nincs autóm, de a kismoto- benzin. A nagyobb áremelések, rom tankja gyakran kiürül. A ma- mint a mostani is, bizony dühíte- gas benzinárak miatt mindig meg nek. No és azt is jelenti, hogy va- kell gondolom, hogy mikor tan- lamire annyival kevesebb jut, kólók. Diák vagyok, a -zsebpén- mint a benzináremelés összege, zem pedig hamar elfogy. így ha A leárazás is ugyanúgy dühít, azt hallom, hogy emelkedik a mert úgyis tudom, hogyha két fo- benzin ára, mint most is, sietek a rinttal olcsóbb a benzin, két hét benzinkúthoz, mert pár száz fo- múlva nyolccal megemelik. Vagy rint is sokat jelent számomra. még többel. Szelei Márton, Kecskemét:- Egyszerűen már követhetet­len, ahogy a benzin ára hét­ről hétre ugrál. Bár mindig Ruczul Da- niella, Kiskun­halas: - Nem hiszem, hogy a Mól Rt. hajszál­ra pontosan kö­vetné az üzem­anyagáraiban a világpiaci ára­kat és a forint inflációs romlását. Mivel egyáltalán nem nonprofit cégről van szó, így biztos a busás hasznuk. Az üzemanyagár-eme- lés mindig magasabb, mint a csökkenés. Ha csökkent a benzin ára 5 Ft-ot, utána emelték tízzel. A családom heti 18-20 ezer forin­tot költ benzinre. Az emelkedő ár­különbözetet azonban nem tud­juk beépíteni termékeink árába, a pluszköltségeket nekünk kell áll­ni. ■ Porba fulladt hetényi utak Már több, mint egy évtizede a Kecskeméthez tartozó Hetényegyházán élek csalá­dommal. Amikor oda kerültünk, elkezdő­dött néhány forgalmasabb utca portalanítása. Ez már elég biztató jel volt arra, hogy családainkkal egyre jobban érezzük magunkat, mint fiatal, „betelepült” lakosok Heténybe. Ezt a tudatot még fo­kozta az is, hogy a képviselőnk is köztünk él, hiszen ő is hetényi, ezért érdekeltségi érzelmek „fű­tik” közös lakhelyünk városiaso­dásának elérésében. Sajnos ez a „nekifutás” rövid életűnek bizo­nyult. A néhány éve megválasztott kecskeméti lakosú képviselő asz- szony ezt a városrészt - Hetényt - mély álomba döntötte. Azóta semmi új, semmi fejlődés, vagy akár a folytatásokból egyetlenegy megvalósulás sem történt. Töb­bek között az utcák már olykor járhatatlanok. Évente egyszer, ilyentájt útgyalugéppel még jár­hatatlanabbá teszik. Semmi ész­szerűség nem mutatkozik a kép­viselő asszony részéről. Saját meggyőződésem, hogy még to­vább fokozza gondatlanságát, nemtörődömségét, hogy az úrih­egyi hobbikertek és családi házak lakói is mostoha körülmények között kénytelenek élni, ugyanis az útjaik szemetesek. Meggyőző­désem, hogy az itt lakók többsége az elhasznált hulladékanyagot és építőanyagokat itt tárolják, enge­dély nélkül, akadályozva a forgal­mat. Ha így halad tovább, ez a vá­rosrész szégyenfoltja lesz Kecske­métnek. A közelmúltban megtar­tott lakógyűlésen a képviselő asz- szony a város vezetőit vádolta a hiányosságokért és a megtorpant fejlődés miatt. Azt hangoztatta, hogy vegyük fontolóra a Kecske­méttől való leválást. Reméljük, Hetény sorsa nem­sokára meg fog oldódni és lesz olyan személy, aki itt él közöt­tünk, aki tovább viszi a valaha megkezdett célokat a városiaso­dás irányában, aki nem akarja Hetényt a „hírős” várostól elvá­lasztani. SZABÓ JÓZSEF, kecskemét-etényiqyhAza Olvasónk levelével Hetényegy- háza képviselőjéhez fordultunk, aki a következő választ adta: „Hetényegyháza, 1982. január 1-je óta Kecskemét város része. A fenti időpontig 3 szilárd útburko­lattal rendelkezett, mint Darányi I. (volt Micsurin utca), Helikon utca, és a főutca, a Kossuth L ut­ca. Az elkövetkezendő 16 év alatt 2 utca szilárd útburkolata épült meg, ezek voltak az Iskola utca, és a Posta utca. Tavalyi év végén készült el a Népdal utca szilárd útburkolata, így most már az 57 utcánkból „csak 51 utca” maradt földes, és nyáron a homoktól, a többi évszakban a sártól, hótól szinte járhatatlan állapotban. 1998 ősze óta számtalan levélben és interpellációban jeleztem a vá­ros felé Hetényegyháza ilyen irá­nyú igényeit, és kértem ezek ösz- szegszerü megjelenítését Kecske­mét város költségvetésében is. A város 1999. évi költségvetésé­be a Nyárfa és a Petrovics I. utca sárrázóval történő ellátása már bele is került, azt el is fogadta a közgyűlés, de sajnos a megvalósí­tásra nem kerülhetett sor, mivel a városnak erre már „nem maradt” pénze. Mindkét évben több levélben és interpellációban kértem 4 utca sárrázójának elkészítését, de Kecskemét város - bár a levelek szerint mindig ígéretet tett a meg­valósításra -, nem teljesítette eze­ket a jogos igényeket sem. Kecske­mét város költségvetésének módo­sítására került volna sor az elmúlt közgyűlésen, amelyben szerepelt felhalmozási kiadásként 5 millió forint Hetényegyháza földútjai­nak sárrázóval történő elkészíté­sére, de a város közgyűlése ezt sem fogadta el. Ezek voltak a té­nyek, a 2001. év valósága, és re­mélem, hogy a harmadik év óta görgetett problémát Kecskemét vá­ros mielőbb a megfelelő súllyal fogja kezelni, és átérzi az itt élők helyzetét. Kecskemét város polgármestere 2000. február 16-án részt vett Hetényegyháza részönkormány­zatának ülésén, ahol elmondtuk a városrész megoldandó gondjait, és kértük ezek mielőbbi orvoslá­sát. Jogos igényeinket írásban is átnyújtottam, és kértem azok költségvetésben történő megjele­nítését is. Ezek között szerepelt út­jaink állapotának javítása. Ter­mészetesen a város csak akkor értheti meg az itt élők gondjait, a városrész sajátos helyzetét, hogy­ha ellátogat ide és meggyőződik a jelzett problémák igen súlyos álla­potáról. Igen jelentős számú a külterü­letről bejáró felnőttek és diákok száma, akik szintén áldatlan ál­lapotok között kell, hogy közle­kedjenek, akár gyalogosan akár pedig gépjárműveikkel. Itt is az a helyzet, mint Hetényegyháza bel­területi útjain, hogy évente két al­kalommal gléderezik a külterületi nagy bejáró és gyűjtőutakat. Ter­mészetesen ezek által minőségi javulás nem történik, de az itt élők számára ideig-óráig jobb út­viszonyok biztosítottak. ” MOLNÁR SÁNDOR JÓZSEFNÍ, HETÉNYEGYHÁZA KÉPVISELŐJE ________________Cikkünk nyomán________________ Melyik borászati cég ellen folyik eljárás? A Petőfi Népe március 27-ei szá­mában Csalások bizonyítvánnyal címmel megjelent írás szerint a jánoshalmi hegybíró származási bizonyítvánnyal kapcsolatos ok­irat-hamisítás miatt feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a helyi rendőrségnél. Mint ismert, egy cég jelentke­zett a hegybírónál, hogy szétíras­sa a más borvidékről általa felvá­sárolt bort újabb származási bi­zonyítványokra. A gyanút az ad­ta, hogy a hozzá eljuttatott há­rom származási bizonyítványon az eredetileg feltüntetett mennyi­ség - 25-27 hektoliter - elé valaki még két kettest írt. így több mint hatezer liter bor származása vált kétségessé. Az ügy nagy felháborodást váltott tó a Jánoshalma-Borota Hegyközséghez tartozó nagyobb, bort termelő és felvásárló cégek körében. Az esetet megvitatták a hegyközség közgyűlésén is. A hegyközség elnöke, Koch Csaba kifejtette, hogy a történtek presz­tízsveszteséget okozhatnak a tör­vényes keretek között működő cégeknek azáltal, hogy jogi aka­dályok miatt nem nevezhető meg az a cég, amely ellen eljárás fo­lyik a feltehetően átírt származá­si bizonyítványok miatt. Ádám Gyula, a hegyközség tagja méltánytalannak és felhá­borítónak tartja az így kialakult helyzetet, mely szerinte nemcsak az itteni borászati üzemeket, ha­nem a térséget is érinti. A köz­gyűlésen jelenlévő KOCH-VIN Kft. és KUNVIN Kft. képviselője cége nevében elhatárolta magát a származási bizonyítvány átírási históriától. Mint ismert, egy borról megfe­lelő módon több származási bi­zonyítvány is kiállítható, de az előző bizonyítvány számának mindig szerepelnie kell az újon. így végig követhető a bor útja, egészen a szüretig. Koch Csaba, a Jánoshalma-Borota Hegyközség elnöke a származási okmányok rendszerén annyi változtatást ja­vasol, hogy hárompéldányos származási bizonyítványt kellene rendszeresíteni, melynek egyik példányát a vám- és pénzügyőr­séghez kellene eljuttatni. Ezzel szerinte könnyebben kiszűrhe­tők lennének a hasonló trükkö­zések. Információink szerint a rend- [ őrség mellett a vám- és pénzügy- őrség illetékesei is nyomoznak a vélhetően átírt származási bizo­nyítványokkal kapcsolatban. Nem hivatalos helyről annyit si­került megtudni, hogy a vélhető elkövető cég székhelye Jánoshal­mától távolabb van, de a János­halma-Borota Hegyközség terüle­tén is használ (állítólag bérel) na­gyobb mennyiségű bor elhelye­zésére alkalmas pincét. Huszonöt éves a táborfalvi helyőrségi nyugdíjasklub Immár negyedszázada annak, hogy kilenc fővel megalakult a Táborfalván a helyőrségi nyugdí­jasklub. Sajnos, az idő kereke már emlékké tette az alapító ta­gok jelentős részét. Napjainkra csak Horváth Lajos bácsi maradt hírmondónak közülük, aki ma, 86 évesen is aktív tagja klubunk­nak. A klub története során mindig igyekezett tisztességes, becsüle­tes visszavonulást biztosítani az aktív munkától elfáradt, nyugál­lományba vonult hivatásos és to­vábbszolgáló katonáknak, azok családtagjainak és közalkalma­zottaknak egyaránt. Igyekezett olyan közösségi életet biztosíta­ni, melyben tagjai jól érzik magu­kat, s egyben hozzájárul sajnos egyre gyengülő egészségi állapo­tuk megóvásához. Vezetői közül kiemelkedő he­lyet foglalt el Szabados János nyugállományú százados, aki 18 éven át próbálta összefogni s irá­nyítani a közösség munkáját. Te­vékenysége alatt 44 főre emelke­dett a klub tagjainak száma. A 25 évvel ezelőtti állapothoz képest nagyot változott a világ. Az addig önmagukba zárkózott életet élő szervezetek előtt a lehe­tőségek egész sora nyílt meg a to­vábbfejlődés irányába. Az elmúlt évek során végbement egy rend­szerváltás, átalakult a hadsereg struktúrája, megalakultak a nyugdíjasklubok országos szer­vezetei, nemzetközivé vált kap­csolatrendszerünk, pályázatok s civil alapítványok egész sora se­gíti a nyugdíjas klubok életét. Természetesen ezeket az utakat, csatornákat a mai vezetésnek kell megtalálnia, figyelembe véve tag­jai igényét szorosan együttmű­ködve a közélet összes bevonha­tó szereplőjével. Napjainkban ez az egyik leg­fontosabb feladatunk amit a kö­zösség érdekében végezhetünk s végzünk. Bízva a jövőben, jó egészséget s sikerekben gazdag, élménydús közösségi életet kívá­nok nyugdíjasainknak a követke­ző 25 évre is. EBEROÉNYI EDE, A NYUQPIJABKLUB ELNÖKE, TÁBORFALVA Akihez naponta járunk Terjesztőcsa­patunk követ­kező „veterán­ja” Kósa Pálné. 1993. november 1-je óta vezeti csa­patát, amely jelenleg 23 kézbesítőt je­lent. Területük nagy, 14 helység tartozik hozzájuk: Lajosmizse, Felsőlajos, Táborfalva, Ladány- bene, Kunbaracs, Kerekegyhá­za, Fülöpháza, Ágasegyháza, Izsák, Orgovány, Jakabszállás, Fülöpjakab, Kunszállás és Vá­rosföld. Összehangolt munká­juknak köszönhető, hogy a kö­zel 3700 előfizető mindennap korán reggel kézhez kapja a Pe­tőfi Népét. Minden, a lap ter­jesztésével, előfizetésével és egyéb, az újsággal kapcsolatos üggyel a 76/487-353-as számon lehet Kósa Pálnénál érdeklődni. Olvasószolgálat sükösdön A NYERE­MÉNYAU­TÓ! Ma dél­előtt Sükösd központjá­ban tekinthetik meg az érdeklő­dők az ezüstmetál Nissan Almerát. Nézze meg, ismerje meg, mielőtt megnyeri! A hely­színen már elő is fizethetik a Petőfi Népét, biztosítva ezzel a sorsoláson való részvételt. Ta- làlkçzzunk holnap Baján! Pén­teken és szombaton is megnéz­hetik a bajaiak tavaszi nyere­ményjátékunk ajándékát. KI NYERI MEG a Nissan Almerát? A Petőfi Népe előfize­tői között talál majd gazdára egy nyilvános sorsolás kereté­ben. Amennyiben ön már előfi­zetőnk, és továbbra is folyama­tosan előfizet az újságra, esély- lyel vesz részt a sorsoláson. Ha még nem Petőfi Népe-előfizető, akkor 3 havi előfizetést kell vá­sárolnia a részvételhez. HOGYAN SORSOLUNK? Elő fizetői nyilvántartásunkból, számítógép segítségével márci­us 12-én 33-at kisorsoltunk, áp­rilis 10-én és május 7-én ismét 33-33 előfizetőnket sorsolunk ki, közjegyző jelenlétében. A legszerencsésebb 99 előfizetőt meghívjuk a játék nyilvános sorsolására. Információs tele­fonszám: 06-80/480-756 (mun­kanapokon délelőtt 8 és 11 óra között a hívás díját mi fizetjük). LEVÉLSZEKRÉNY FÉL­ÁRON! Lapunk előfizetői 50%- os engedménnyel vásárolhat­nak praktikus, kapura vagy lép­csőházba szerelhető, zárás vagy zár nélküli ládikákat. Olvasó- szolgálatunk zöldszámán ren- delhetik meg. ______________■ < $> TOYOTA HIACE AKCIÓ! Magyarország legkedveltebb haszongépjárműve Kérhető felszereltség: metálfény, második üléssor, belső kárpitozás, vonóhorog, központi zár, ködlámpa, riasztó stb. TOYOTA TROMF KFT. _____Kecskemét, Ladánybenei út 1. Tel.: 76/501-490_____" K ecskemét, Batthyány u. 37. sz. alatt kb. 300 m2-es ÜZLETHELYISÉG, lehetőleg egyben kiadó. Bővebb információ: 76/461-177, Sziema Rt. Kiemelt építésügyi hatósági, illetve beruházási feladatok ellátására munkatársat keresek. Általános feltételek: magyar állampolgárság, büntetlen előélet, cselekvőképesség. Képesítési feltétel: szakirányú egyetemi vagy főiskolai végzettség. Bérezés: Ktv. szerint. A pályázathoz csatolni kell: részletes szakmai önéletrajzot,képesí­tést tanúsító okirat hiteles másolatát, érvényes erkölcsi bizonyítványt. A pályázat elbírálásánál előnyben részesül, aki szakmai és számítógép- kezelői gyakorlattal rendelkezik. A kinevézés határozatlan időre szol. A pályázat benyújtásának határideje: 2001. április 20. Az álláshely betölthető: 2001. május 2. napjától. A pályázat címzettje: Mélykút Nagyközségi Önkormányzat Jegyzője (6449 Mélykút, Petőfi tér 1.). 8238; 9 SOLÁRKER KFT. MTZ-ERŐGÉPEK TELJES VÁLASZTÉKA EU-minőségben, típusbizonyítvánnyal, valamint VTZ, és LTZ-erőgépek. Hitellehetőség, helyszíni banki ügyintézés. Cím: 6000 Kecskemét, Bajnok u. 2/B Tel.: (76) 494-534, 509-276 Fax: (76) 494-561 Tájékoztatjuk leendő kedves ügyfeleinket, hogy megkezdtük a KECSKEMÉT, KŐHÍD u. 30-32. sz. alatt épülő, igényes kivitelű 14 LAKÁSOS TÁRSASHÁZUNK lakásainak, üzleteinek, garázsainak _____ É RTÉKESÍTÉSÉT A lakások megvásárlásakor, jogosultság esetén- lakásépítési támogatást [szöc. pol.)- adó-visszatérítési támogatást'- helyi önkormányzati támogatást- munkáltatói kölcsönt- kedvezményes hitelt a vételárba beszámítunk, és mindezek teljes körű lebonyolítá­sában segítséget nyújtunk. Várható beköltözési határidő: 2001. december hónap. Kérje személyes tájékoztatónkat BAUSYSTEM KFT Értékesítési Iroda (fszt.) Kecskemét, Munkácsy u. 19. Telefon: 76/507-259, „KIVÁLÓ MINŐSÉG - ELÉRHETŐ ÁRON! BAH SYSTEM y m fflK» fa»linSyRr

Next

/
Oldalképek
Tartalom