Petőfi Népe, 2001. április (56. évfolyam, 77-100. szám)

2001-04-04 / 79. szám

Utazási vásár! Április-8-ig ÍXTRA Utazásközvetítő IIFOCfla Kecskemét, Arany I. u. 3. Tel.: 76/416-488 Nyitva tartás:H-P.: 8- 18-ig. Szó.: 8-12-ig Fejlődik a magyar internetes gazdaság 2000-ben a magyar vállalatközi internetes ke­reskedelem értéke 21 milliárd, az elektroni­kus kiskereskedelem volumene pedig 1,1 mil­liárd forint volt - ez derült ki a GKI Gazda­ságkutató negyedéves gyorsjelentéséből. Magyarország Az elektronikus kiskereskedelem a teljes hazai kiskereskedelemnek még mindig csak mindössze 0,02 százalékát teszi ki, ám már ez is tízszeres növekedést jelent az előző évhez képest! Az arány nemzetközi összehasonlításban a ma­gyar internetes kiskereskedelem egy-két éves le­maradását mutatja Nyugat-Európához, és négy-öt éves lemaradását az USA-hoz képest, ahol az elektronikus kiskereskedelem aránya eléri az összforgalom 1 százalékát. A GKI idén először, összességében másodszor vé­gezte el negyedéves felmérését az intemethasz- nálati szokásokról és a hazai elektronikus gazda­ság fejlődéséről. A közép- és nagyvállalatok köré­ben végzett kérdőíves felmérésre 400 cég vála­szolt. A válaszokból kiderült, hogy ezen cégek 16 százaléka rendelkezik az internet üzleti'célú fel­használására vonatkozó kidolgozott stratégiával; 49 százalékuk nem rendelkezik ilyennel, de terve­zi kidolgozását; és végül 35 százalékuk nem is tervez ilyesmit. Elektronikus kereskedelmi straté­giája csupán a cégek 7 százalékának van, és to­vábbi 42 százalékuk tervézi kidolgozását. Az internetes üzleti alkalmazások közül a vevői és a beszállítói kapcsolatok kezelésére szolgáló szoft­verek a legelterjedtebbek, és ezek a következő egy-két év során is megőrzik, vezető pozíciójukat. Kevésbé népszerűek a marketinget, az adminisztrációt és a logiszti­kát támogató alkalmazások. A megkérdezett cégek 17 száza­léka vásárolt már elektronikus piactéren, és 26 százalék ter­vezi a vásárlást, ami az online Repülőjegy a netről Internetes repülőjegy-értékesítő szolgáltatás indult a www.eieqv.hu címen. A webhely - amelynek kiépítése mintegy 8-10 millió forintba került - közvet­len lakossági jegyrendelésre, illetve kis utazási irodák számára a nagy jegy­foglaló rendszerek egyikéhez, az Amadeushoz való csatlakozásra ad módot. A Webtour Kft. rendszere jelenleg két utazási iroda saját árait, illetve az úgy­nevezett nyilvános árakat tartalmazza, a menetrendek közül pedig az összes fontos repülőtársaság adatai elérhetők. A számba jöhető fizetési módok kö­zül az azonnali bankkártyás fizetést részesítik előnyben, mivel ezzel csök­kenthetik a már megrendelt jegyek esetleges lemondásával együtt járó ad­minisztrációt. E mellett - a magyarországi realitások miatt - szükségesnek látták az átutalással, csekkel, illetve futár útján kézpénzzel való fizetés meg­valósítását is. A bankkártyák biztonságos kezelését partnerük, az OTP segít­ségével oldják meg. beszerzési forma népszerűségének növekedését jel­zi. Az is kiderült, hogy a magyar közép- és nagy- vállalati kör idén 13 százalékkal akarja bővíteni in­formatikai szakembergárdáját. Korunk jelképei, avagy az e-kereskedelem jö­vendő, drót nélküli eszközei: a palmtop és a mobiltelefon. Adatbázis Új technológia, új lehetőség - csalóknak Az új technológiák terjedése a csalók számára is új lehetőségeket teremtett, és ez a helyzet súlyosbod­hat, ha a felhasználókban nem tudatosítják a ve­szélyt - állítja az Internet Fraud Complaint Center nevű, internetcsalások bejelentésére alakult köz­pont. A jelentés az eddig beérkezett 6100 olyan pa­nasz statisztikai feldolgozásán alapszik, amelyeket feljelentéssel továbbítottak az igazságszolgáltatásnak (egyébként a központba összesen 200 ezer reklamálás futott be). A legtöbb panasz az on-line aukciókra érkezett (66 százalék), ezt követi a soha nem kézbesített áruk kategóriája (22 százalék) és a hitel- vagy bankkárty­acsalás (5 százalék). Ezek az esetek összesen 4,6 millió dollár vesz­teséget okoztak, az átlagos veszteség 894 dollár, de a veszteségeknek csupán 17 százaléka haladja meg az 1000 dollárt. A legnagyobb kárt a befektetési csalás, a legkisebbet az aukciós csalás okozta. Az elkö­vetők többsége férfi, és túlnyomó részük (92 százalék) valamelyik nagy amerikai államban él (17,3 százalék Kaliforniában). Dupla adatsűrűség CD-n Double Density néven az eddigi sűrűséget megket­tőző CD-t dobott piacra a Sony, s ezzel a formátum­mal lehetővé válik a lemezenkénü 1,3 gigabájt adat tárolása. Az új, egyszer írható és újraírható DD CD- lemez nem kompatibilis a jelenleg használatos CD- meghajtókkal. Eszak-Amerikában, Európában és Japánban a tervek szerint az új meghajtók és CD-lemezek még ápri­lisban megjelennek. Az első Sony DD-R/RW meghajtó a DD-R/CD-R lemezeket tizenkétszeres, a DD-RW/CD-RW lemezeket nyolcszoros sebességgel írja, emellett harminckétszeres sebességű olvasóként is funkcionál. A megnövelt adattárolási teljesítményt a kisebb beégetett adatgödör, igy a rövidebb adatrögzítési hossz teszi lehetővé. Megvál­tozott a hibajavító rendszer és a címzési formátum is, amely a beépí­tett szerzői jogi védelmet is lehetővé teszi. A tengerentúli Nagy Testvér figyelő szemei? A német Der Spiegel magazin értesülései szerint a német külügyminisztérium és a hadsereg az összes Microsoft-szoftvert eltávolítja számítógé­peiről. Az ok: valós vagy vélt biztonsági problé­mák. Az újságnak nyilatkozó, névtelenséget ké­rő szakértők arra gyanakodnak, hogy az ameri­kai nemzetbiztonságiaknak saját „hátsó bejárataik” vannak a Micro- soft-termékek forráskódjaiban elrejtve. így a német szakemberek szerint a Szövetségi Köztársaság titkai nincsenek biztonságban, ha Microsoft-programokkal ellátott számítógépen tárolják vagy dolgoz­zák fel őket. A Bundeswehr az „érzékeny” területeken mellőzi ezen­túl az amerikai szoftverek használatát. A Külügyminisztérium első lépésként a nagykövetségekkel videokonferencia keretében vitatja meg a problémát. A német külügyesek szerint az általuk használt műholdas kommunikációs rendszer adatait valakik a Colorado ál­lambeli Denverben szintén leszedik, így a titkos adatok is nyílttá vál­nak az amerikai ügynökségek számára. A weblap a Potter-rajongóé Visszalépett a Warner Brothers a tizenöt éves Claire Field ellen indított perből, amelynek tétje a www.harrvpotterguide.co.uk domainnév volt. A Warner Brothers eredetileg azért perelte be Fieldet, mert a médiaóriás szerint a tinédzserrajon­gó megsértette az éppen forgatás alatt álló Harry Potter-filmet is készítő vállalat szerzői jogait, amikor bejegyezte a domainnevet. Az internetes oldalon Field a rajongók széles körét ér­deklő Harry Potter-lapot alakított ki. Megfigyelők szerint a Warner váratlan visszalépése reményt nyújt több más, a Warner által szintén megtámadott rajongói weblap tulajdonosának is, így a www.harrv- potter-magic.co.uk tulajdonosának. Steve McDonaídnak is, aki tíz- éves leánya számára jegyeztette be a domainnevet. ____________ji P CWORLD ü M H PC World - a szórakoztató A? oldtrfí o Computerworld számítástechnika munkatársai készítették az FUROPMSS Sapougynokseg egyutimukádesévet. 12 MILLIÓ FORINTOS NYEREMÉNYJÁTÉK DIREKT ÖNNEK! Fizessen elő 2001. április 1. és május 1. között a UPC Direct program- csomagra és legalább egy prémium csatornára* 3 hónapra és vegyen részt 12.000.000 forintos nyereménysorsolásunkban, ahol fődí­jaink között akár egy Mazda 323 típusú személygépkocsit is nyerhet! A UPC Direct Kft. a minőségi televíziós szolgáltatáson felül most lehetőséget nyújt Önnek, hogy nyerhessen fantasztikus ajándékai közül - sőt, akár többet is! További információért és UPC Direct előfizetéssel kapcsolatban kérjük, forduljon az Önhöz legközelebb eső hivatalos forgalmazónkhoz vagy hívja a TeleliPC-t. Hivatalos UPC Direct forgalmazóink: Puchardt Antenna szaküzlet és szerviz, Kecskemét, Vörösmarty u. 1. • Mol-Sat Antenna Szak­üzlet, Kecskemét, Petőfi S. u. 6. • Procontrol Pólus, Kecskemét, Dunaföldvári út 2. • Procontrol Alföld, Kecskemét, Deák F. tér 6. • Procontrol Szil-Coop, Kecskemét, Izsáki út 2. • Astra-Sat, Baja, Táncsics M. u. 6. • Elektro Mega, Baja, Csermák M. tér 4. • Video- Phone, Kiskunfélegyháza, Kossuth u. 6. • Tele-X-Elektron, Kiskun­félegyháza, Kossuth L. u. 16. • Trinit Műszaki, Kalocsa, Sz. István u. 49. • Krausz és Tsai Villamossági Szaküzlet, Kiskunhalas, Táncsics M. u. 6. • Sunset Computer, Kiskunhalas, Kossuth u. 20. • Kék Pont, Kiskunmajsa, Iparhegyi u. 1. • Tele-X-Pálmonostora, Pálmonostor, Petőfi S. u. 102. FŐDÍJ 1 HBO mozicsatorna- előfizetőknek: Új MAZDA 323 személyautó 4,5 millió Ft értékben FODIJ 2 SPORTl-előfizetőknek: családi utazás Brazíliába, a HVG Exotic Travel szervezésében 2 millió Ft értékben FŐDÍJ 3 PRIVATE GOLD- előfizetőknek: DOMUS bútorvásárlási utalvány 1 millió Ft értékben MÁSODIK DÍJ 10 db MZ-7 típusú Philips mini hi-fi torony egyenként 125 000 Ft értékben HARMADIK DÍJ 25 db adidas vásárlási utalvány egyenként 50 000 Ft értékben FORTUNA KÜLÖNDÍJ 2 millió forinttal feltöltött Citibank bankkártya TeleUPC: 06-40-333-159 www.upc.hu UPC Direct * HBO, SPORT1 és Private Gold

Next

/
Oldalképek
Tartalom