Petőfi Népe, 2001. március (56. évfolyam, 51-76. szám)

2001-03-29 / 74. szám

I 2001. Március 29., csütörtök HAZA I TÜKÖR - VILÁG TÜKÖR Petőfi Népe - 5. oldal Törvény az idősekről Budapest Készülőben van az idősügyi charta, amely a tervek sze­rint még az év első felében megszülethet, s amennyiben a képviselők is úgy dönte­nek, az év végére átalakul­hat idősügyi törvénnyé - nyilatkozta lapunknak Nyitrai Imre, a szociális tárca helyettes államtitkára. A Szociális és Családügyi Minisz­térium szociális ügyekkel foglal­kozó helyettes államtitkára el­mondta: az idősügyi charta gon­dolata a rendszerváltás idejére nyúlik vissza. Az idősek érdek- képviseleti szervezetei azóta szor­galmazták ennek elkészítését, de az mostanáig váratott magára.- Mit tartalmaz majd a doku­mentum?- Ha a nyugdíjasokról szó esik, mindig csak a nyugdíjak összege, emelésének módja kerül terítékre, pedig ez a korosztály sokkal több problémával küzd. Ez a charta igyekszik összefoglalni mindazon jogokat, jogosultságokat, amelyek az idősek életét alapvetően érint­hetik. Ilyen például a nyugdíj előt­ti évek joghátrányainak kiküszö­bölése, azaz, hogy a nyugdíjkor­határhoz közel érve egyre nehe­zebb az elhelyezkedés, néha a munkahely megtartása is. Ezt az állapotot valahogy kezeim kell. Az államnak azt is határozattal kell leszögeznie, hogy az intézmé­nyekben élő időseket ugyanazok a A charta törvény lesz? fotó: europress jogok illetik meg, mint a család­ban vagy egyedül, otthon élő tár­saikat. Nyilvánvaló, hogy a charta nyomán rengeteg jelenlegi jogsza­bályhoz hozzá kell majd nyúlni. Ezért is váratott magára egy évti­zedet a kérdéskör összefoglalása - tette hozzá Nyitrai Imre.- Kik dolgoznak a chartán?- A minisztérium által működ­tetett Idősügyi Tanács a koordi­nátor. A tanács több munkacso­portot hozott létre, s ezek készí­tik elő a különböző területekre vonatkozó szövegrészeket. Eb­ben a munkában az idősek érdek- képviseleti szervezeteivel kell együttműködünk.- Mire elég egy ilyen charta?- Már ebben a formájában is komoly jogi hivatkozási alap, de amennyiben a politikai szféra is jónak látja, ez év végére idősügyi törvénnyé alakulna a szöveg. ■ Elmarad a nagygyűlés Budapest Az FKgP elnöksége tegnapi ülé­sén elvetette a párt parlamenti frakciójából induló, az országos nagygyűlés összehívására irányu­ló kezdeményezést. Gyimóthy Géza szerint most csak a választá­si felkészüléssel kell foglalkozni, a pártalkotmány módosítása s ve­le egy esetleges elnökcsere nem időszerű. Huszonhat kisgazda honatya - közöttük a párt által de­legált miniszterek, illetve Szent- györgyvölgyi Péter frakcióvezető - írta alá azt az FKgP országos el­nökségéhez címzett ívet, amelyen az országos nagygyűlés összehí­vását javasolják. Szerintük elő­ször is egy öttagú bizottságnak elő kellene készítenie a párt vá­lasztási programját, hogy azt az április 30-áig sorra kerülő legfel­sőbb plénum elfogadhassa, s a pártalkotmány módosítása is idő­szerű volna. A szándék nyilván­való: Torgyán elmozdítása csakis az elnöki hatalmat bebetonozó belső alkotmány megváltoztatá­sa után volna lehetséges. Tegnap délelőtti ülésükön az elnökségi tagok nemet mondtak a kezdeményezésre. Az elnö­köt átmenetileg helyettesítő Gyi­móthy Géza az Europressnek formai és tartalmi okokkal ma­gyarázta a döntést, aláhúzva, hogy a nagygyűlést csak az elnök hívhatja össze, s csak akkor, ha ezt legalább 800 helyi kisgazda­vezető írásban szorgalmazza. Mivel az elnökséghez ilyen meg­keresés nem érkezett, el kellett vetniük a frakció javaslatát. Gyi­móthy, aki tegnap reggel szemé­lyesen váltott szót a férjét rend­szeresen látogató Torgyánné Cseh Máriával, cáfolta, hogy Torgyán József - egészségügyi okokra hivatkozva - a család egyetértésével békés visszavonu­lásra készülne. TAKACS MARIANN Keresett a magyar útlevél Baleset vagy bűncselekmény esetén a konzul intézkedik Önálló törvény szabályozza majd a konzuli védelmet. Módosulnak a magyar állampolgárság elnyerésének szabályai. Éles vita volt a parlament­ben a vélemény-helyreigazítást szabályozó fideszes javaslatról. Budapest- Az önálló konzuli törvényre azért van szükség, mert az utazók közül sokan elő­zetes információ, az adott ország szokásai­nak ismerete nélkül vágnak neki a felfede­ző útnak. Ha bajba kerülnek, megfelelő segítségért, információért, védelemért min­den esetben bizalommal fordulhatnak a konzulokhoz - nyilatkozta lapunknak a Külügyminisztérium (KM) főosztályvezető­je, Zanathyné dr. Martin Györgyi. Megtudtuk: a konzul intézkedik akkor is, ha valaki balesetet szenved vagy bűncse­lekmény áldozata lesz. A bajba jutottat el­látja hazatérési igazolvánnyal, szükség ese­tén értesíti a hozzátartozókat, a biztosítót, rendkívüli esetben pénzt kölcsönöz a haza­téréshez. Tavaly 1351 magyar állampolgárt vettek őrizetbe, illetve tartóztattak le kül­földön. Mint azt a főosztályvezetőtől megtudtuk, a legtöbb esetben idegenrendészeti, közleke­dési vagy kisebb súlyú vagyon elleni bűn- cselekmény miatt kellett eljárnia a konzuli szolgálatnak. Nem jellemző, hogy magyar állampolgárok külföldön erőszakos bűn- cselekményt követnének el. Évente előfor­dul azonban néhány vámbűncselekmény, embercsempészet és több tucat esetben ká­bítószerrel összefüggő cselekmény is. Ez utóbbi kiemelkedő veszélyességére hívta fel a külügyi tárca illetékese a figyelmet, ta­valy például egy lebukott drogfutár 20 éves börtönbüntetést kapott. Nagyon fontos, hogy utazás előtt minden esetben a konzuli hivatal címének, telefonszámának ismeretével vágjunk neki a világnak. Azt sem árt tudni, hogy a leg­több konzuli cselekmény díjköteles. Magyar állampolgárság A több mint hétéves állampolgárságról szó­ló törvény kisebb módosításáról, kiigazítá­sáról is tárgyalt az Országgyűlés. A Belügy­minisztérium Bevándorlási és Állampolgár- sági Hivatalának főigazgatója, Végh Zsuzsa lapunknak elmondta, hogy amennyiben a képviselők elfogadják, úgy könnyebb lesz visszavonni a már megadott állampolgársá­got azoktól, akik csalárd módon szerezték meg azt. Bővíti majd az új törvény azok kö­rét, akik kedvezményes honosítási feltéte­lek mellett juthatnak az állampolgársághoz. A gyakorlatban problémát okozott a hatá­ron túlról áttelepült magyarok névviselése, az állampolgárság mellett gyakran elveszí­tették magyaros nevüket is. Az idevonatko­zó szabályok módosítása után a honosítá­sát vagy visszahonosítását kérő külföldi a magyar állampolgársággal együtt vissza­kaphatja családja egykori magyaros hang- zású-helyesírású nevét is. Lex-Répássy A Ptk. sajtójogra vonatkozó részének mó­dosítását kezdeményezte hat fideszes hon­atya, közöttük Répássy Róbert, aki a tegnap napirendre tűzött tervezetről elmondta: nem a „Lex-Pokol” lemásolásáról van szó. A törvénymódosítás lényege ugyanis az volna, hogy a médiában közölt kritikus hangvételű véleményre érkezett ellenvéle­ményt (választ) csak akkor volna köteles lehozni a sajtóorgánum, ha az eredeti írás vagy kép- és hanganyag bi­zonyíthatóan személyiségi jogot sértett. Lendvai Ildikó (MSZP) ezzel szemben úgy véli: mivel a személyiségi jog parttalan kategória, a megkritizált közszereplők, politikusok elvileg bármiért - például egy „korrupt”-jelző haszná­latáért - elégtételt követelhetnének, netán bírósághoz fordulhatnának. Mindez folya­matos öncenzúrázásra késztetné a szer­kesztőségeket, megszüntethetné az olvasói levél és a kritikai rovatokat, vagy a „betele- fonálós” műsorokat. A képviselőnő cseles módszernek tartja, hogy a Fidesz a csupán feles többséget igénylő Ptk.-módosításokba csempészve, nem pedig a kétharmados sajtójogszabá­lyokhoz igazítva igyekszik átnyomni a par­lamenten a szabad véleményt korlátozó cso­magot. A szocialisták ezért mindenképpen nemmel fognak szavazni. takács-horváth Repassy Róbert Európa 2004-ben újra egyesülhet Hazánk nagykövetség megnyitására készül Luxemburgban Senningen Magyarország uniós csatla­kozásáról és a közös Európa jövőjéről tárgyalt Luxem­burgban szerdán egynapos hivatalos látogatása során Orbán Viktor miniszterelnök - jelentette a helyszínről munkatársunk, Csák Elemér. KISLEXIKON Luxemburgi Nagyhercegség Területe: 2586 négyzetkilométer Lakossága: 413 ezer Államformája: alkotmányos monarchia Politikai kapcsolataink: rendezettek Külkereskedelmünk: jelentéktelen Kulturális múlt: Munkácsy Mihály oda nősült Bankközi kapcsolatok: ígéretesek Nemzetközi szerepe: jelentős pénzügyi központ Országnak kicsi, városnak túl nagy - szokták mondani Luxem­burgról, de bárhonnan nézzük is, az tény, hogy a 413 ezer lako­sú állam az Európai Unió befolyá­sos tagja, a világ egyik jelentős pénzügyi központja. Mindezt nyilvánvalóan számításba veszik, amikor hazánk nagy figyelmet fordít az országaink közötti kap- ----------1 csolatok ápolására, il­letve erősítésére. O rbán Viktor luxem­burgi látogatása során kevés volt a protokoll: a magyar miniszterelnök és vendéglátója, Jean- Claude Juncker azonnal tárgyalóasztalhoz ült a közeli senningeni kas­télyban. A két kormányfő előbb négyszemközt, angol nyelven folyta­tott eszmecserét, majd államtitkárok, tanács­adók jelenlétében tár­gyalt. A fő téma Magyarország uniós tagsága, valamint az eu­rópai együttműködés volt, és amint várni lehetett, Orbán Vik­tor arra kérte luxemburgi part­nerét: továbbra is segítsen meg­valósítani azt a menetrendet, amelynek révén hazánk 2004- ben már részt vehet az összeu­rópai parlamenti választásokon. Ebben az esztendőben reménye­ink szerint megtörténhetne a földrész újraegyesítése - hang­súlyozta a kormányfő. Á közös sajtótájékoztatón mindkét miniszterelnök megerő­sítette, hogy országaink nemcsak jó partnerek, hanem szövetsége­sek is, és folytatják a párbeszédet a visegrádi és a Benelux ország­csoport keretében is. Orbán Vik­tor elmondta: szeretnénk nagy- követséget nyitni Luxemburgban. A délután folyamán a magyar mi­niszterelnököt fogadta Henrik, Luxemburg nagyhercege. Emelkedő élelmiszerárak További élelmiszerár-emelke­dést prognosztizál a Magyar Agrárkamara az idei év első fe­lében, mivel a termelői árak emelkedése az élő állat és álla­ti termékeket előállító szektor­ban még nem fejeződött be. Er­ről az agrárkamara vezető tiszt­ségviselői beszéltek szerdán. Drogfogyasztás: riasztó számok Nemzeti stratégiával a kábítószer visszaszorításáért Budapest Európai társaikkal összehasonlítva átlagosnak mondhatók a magyar fi­atalok, legalábbis, ami a drog-, al­kohol- és cigarettafogyasztásukat illeti. Az adatok azonban még így is riasztóak - derül ki egy tegnap közzétett nemzetközi vizsgálat eredményéből. A két évvel ezelőtt készült felmérés sze­rint a magyar tizenhat évesek több mint fele életében egyszer már berúgott, a ci­garetta árusítására vonatkozó szabályo­zás ellenére pedig háromnegyedük a do­hányzást is kipróbálta. Szerencsére az esetek többségében a gyerekek számára az alkohol és a nikotin csak alkalmi élvezeti cikk, de nem elha­nyagolható azok száma sem, akik gya­korta lerészegednek és rendszeresen ci­garettáznak. Vonatkozik ez a drogfo­gyasztásra is, ami pár év alatt a két és fél­szeresére nőtt. Topolánszky Ákos, az Ifjúsági és Sportminisztérium kábítószerügyekért felelős helyettes államtitkára az adatokat értékelve kifejtette, hogy hazánkban még idejében sikerült egy olyan nemzeti drogstratégiát kidolgozni, amely jó esélyt ad a kábítószerek visszaszorítására. A szakember ennek alátámasztására el­mondta, hogy a kilencvenes évek máso­dik felére jellemző meredek emelkedés, úgy tűnik, a múlt év közepén megállt. A számok azonban így is szomorú képet mutatnak, mert a tiltott szereken kívül a nyugtatok használata és a csupán nejlon- zacskót és ragasztót igénylő szipuzás is elterjedt. Utóbbiakat is figyelembe vé­ve a tizenhat évesek több mint negyede használ tudatmódosító szereket. Vidé­ken valamivel jobb az arány, mert a dro­gok inkább a fővárosban népszerűek. Budapesten a másodéves középiskolá­sok közül minden harmadik élt már til­tott vagy a gyógyszertárakban beszerez­hető kábító hatású anyagokkal. A drogfogyasztás általános terjedése ellenére a nemzetközi vizsgálat azt mu­tatja, hogy kábítószerek népszerűségét nemcsak a gyakorta emlegetett elsze­gényedés és a bizonytalanná váló élet- feltételek, hanem a szokások nagyban befolyásolják. Néhány országban kevés­bé tartják veszélyesnek a tudatmódosí­tó szereket, és kisebb bűnnek számít, ha valaki kipróbálja őket. _________________ - w ­A TILTOTT SZEREKET KIPRÓBÁLOK ARANYA AZ EGYES ORSZÁGOKBAN % ___________(A 16 ÉYES KÖZÉPISKOLÁSOK KÖRÉBEN)________ ■ 1 995 1999 Egyesült Királyság 42,00 Egyesült Királyság 36,00 Írország 37,00 Csehország 35,00 Csehország 23,00 Írország 32,00 Ukrajna 14,00 Szlovénia 26,00 Szlovénia 13,00 Ukrajna 21,00 Magyarország 5,00 Magyarország 12,00 Málta 2,00 Ciprus 3,00 A 16 évesek negyede használ tudatmódosító szereket. FOTÓ: ERA FELVESSZÜK A RITMUSÁT $ CIB BANK 6500 BAJA, DÉRI FRIGYES SÉTÁNY 1-3. TELEFON: (79) 523-130 6000 KECSKEMÉT, SZÉCHENYI TÉR 14. Telefon: (76) 415-960 Évw kirret, iMri Wen (%} 5.750 7250 8.250 8.000 7.750 7.250 CIB Bankszámla 2,000 MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE Lekötési kta 1 hét 2-3 hél 1-2 hó 3 hő 6 hó 12 hő (5,83) (7.35) (8.36) (8.11) (7,86) (7,35) (2.05) 50ER-5MR 5-10 MFt 18 MR teteti Ukólési Idő éves kematM ESKÜ éves kamat (%) EBKM éves kennst )%) ESKÜ 1 hó 9,500 (9,63) 9,875 (10,01) 10,250 (10,39) 3 hó 8,250 (8.36) 8.625 (8,74) 9,000 (9,13) 6 hó 8,250 (8,36) 8,625 (8,74) 9,000 (9,13) 12 hó 7,750 (7,86) 8,125 (8,24) 8,500 (8,62) Lejárat előtti visszaváltás esetén a kamat a mindenkort CIS Classic Magánszámla alsó kamaisávjával megegyező. CIB Classic Magánszámla CIB XL Átutalási Magánszámla XL/Classic sávos kämet«: éves kamut {%) EBKM 0-100 EFWg 2,500 2,56/2,56 100 6 FM M Ft 3,000 3,08/3.08 1M R felett 6,000 6,26/6,22 CIB Táíarékszámla (min. 50 E Ft) sévoekwwal: éves kernst (%> EBKM 0-50 E Ft-ig 2,500 2.56 50 E Ft—1 M Ft 6,500 6,79 1M Ft felett 9,500 10,07 KINCSEM betét kamata magánszemélyek részére (min. 50 E Ft) éves kamut {%) EBKM 1 hónap 9,600 9,73 3 hónap 8,500 8.62 6 hónap 8,500 8,62 12 hónap 8,000 8,11 Lejárat előtti visszaváltás esetén a bank kamatot nem fizet. KINCSEM 2003 kötvény (min. 10 E R) éves kämet (%) EMIT 1 hónap 9,750 9,75 3 hónap 8,500 8,50 6 hónap 8,500 8,50 12 hónap 8,000 8,00 ‘Az EHM kamatai az éves kamattal megegyezően HITELEK Énrényes; 2001. március 1»»l Magánszemélyek részére éves kernet {%) Folyószámlahitei 20.00 THM: 22,67-29,34% 1 évre, hó végi kamatfizetéssel Betétôrzô hitel 15,00 THM Betétőrző hitelnél: 16,51% 1 évre, 300.000 Ft-ra, negyedéves kamatfizetéssel Betétőrző folyószámlahitelnél: 16,31-16,73% I évre hő végi kamatfizetéssel Lombardhitel 18,00 THM: 20,821 évre, negyedéves kamatfizetéssel Ingatlanfedezet mellett nyújtott- lakáscélú hitei kamata 15,50- egyéb célú hitel kamata 18,00 THM: 20,54-24,61%, 1 -10 éves futamidőre CIB Otthonteremtő Hitel 1 éves kamatperiódus 12,80 5 éves kamatperiódus 10,90 CIB Új Otthon hitel 6,75 CIB Személyi kölcsön 23,00 THM: 27,87-37,76%. 1 -5 éves futamidőre Evestenat(%) 13,25 HUF prime rate C1B^\0640242242 A SÁNCA CCAftCflCULE rtÁUÁNÁ-CSOPORT TAOiA

Next

/
Oldalképek
Tartalom