Petőfi Népe, 2000. október (55. évfolyam, 231-255. szám)
2000-10-27 / 252. szám
4. oldal - Petőfi Népe HAZAI TÜKÖR VI LÁGTÜKÖR 2000. Október 27., péntek Hl Bonyolult helyzet a kisgazdáknál Egyesek pnccsot, mások műbotrányt emlegetnek Csak egy Független Kisgazdapárt van, s annak egyetlen legitim elnöke létezik, akit Torgyán Józsefnek hívnak - jelentette ki Lányi Zsolt, az FKgP aleinöke, cáfolva a Székely- és más ügyek miatt hfrbe hozott párt belső viszályairól, illetve egyes kisgazda honatyák „átülési” szándékáról szóló információkat. Budapest Székely Zoltán nem ránthatja magával az egész pártot - úgy tűnik, ez a legfőbb jelszó mostanában az FKgP felső köreiben. Állítólag erről vitatkozott Torgyán József és néhány munkatársa nemrégen egy zártkörű eszmecserén is. Úgy tudjuk, egyesek elébe mennének az eseményeknek, azaz inkább kizárnának még két-három „gyanús” kisgazdát, mintsem bevárják a szennyesteregetés újabb fordulóját. Mások - közöttük maga az elnök is - a követő-védekező magatartást tartják helyes taktikának. Közben furcsábbnál furcsább oldalakkal bővül a Székely-dosszié. Miközben az ügyészség javában vizsgálja a már több személy zsarolásával megvádolt képviselő viselt dolgait, Székely újabb és újabb „titkokat” fecseg ki. Elmondta például: személye kiiktatása egy jövő januárra tervezett puccs megakadályozását célozza. Szerinte a kisgazda képviselőcsoport 16-20 tagja Zöld Párt néven önállósította volna magát, hogy így szabaduljon meg Torgyántól. Lányi Zsolt az Europress érdeklődésére kijelentette: a sajtó kavart ekkora botrányt a kisgazda- párt körül. „Mindenfélét összeirkáltak a Kis Újságnak utalt pénzekről ugyanúgy, mint az Agrárinnovációs Kht. állítólagos költekezéséről, anélkül, hogy meggyőződtek volna a valóságról. A Torgyán-ellenes puccs terve ugyanúgy légből kapott marhaság, mint az a hír, amely szerint egyes honatyák a Fidesz-frakcióba való átülést Vendég Brüsszelből Belgium örülne, ha az ország 2001 második felében esedékes uniós elnöksége idején megoldanák a legnehezebb kérdéseket, elfogadnák az „utolsó csomagot” a Magyarországgal zajló csatlakozási tárgyalásokon - jelentette ki Budapesten Louis Michel belga külügyminiszter, miniszterelnök-helyettes. Petre Roman helyesbít Választási provokációnak minősítette Petre Roman, hogy Bukarestben kiadták Méray Tibor Budapest, 1956 című könyvét. Benne a szerző részletesen foglalkozik azzal a szereppel, amelyet Valter Roman, a román külügyminiszter édesapja játszott a magyar forradalom idején. Petre Roman elismeri: édesapját 1956 októberében „a magyarországi politikai mozgalmak egyes vezetőinek irredenta felhívásai miatt” Budapestre küldték, de nem működött közre Nagy Imre és társai internálásában. tervezik.” A sokat emlegetett takükai tanácskozás valójában egy szimpla ebéd volt az FVM éttermében - tette hozzá az alelnök -, amelyen a hogyan mentsük meg a pártot téma helyett jómaga, Torgyán József, Bánk Attila, Túri Kovács Béla. és Horváth Béla a frakció aktuális feladatait vették sorra. Szerettük volna néhány vidéki kisgazdaszervezet vezetőjének a véleményét is kikérni a párt körül forrongó ügyekről, ám többen épp külföldön tartózkodnak, helyetteseik pedig nem nyilatkoztak. A Bács-Kiskun megyei szervezet főtitkára, Mihályi Lászlóné is csupán annyit közölt: a környékbeli kisgazdák helyeslik Székely kizárását, és kiállnak Torgyán mellett. Az egyéb „balhés” híreknek pedig csak akkor hisznek, ha azokat a jog eszközeivel bebizonyítják. Levendel Ádám, a Szonda Ipsos közvéleménykutató intézet igazgatója szerint a széles közvélemény előtt korábban szinte ismeretlen Székely korrupciós ügye kevesebbet árthat a jelenleg 4-6 százalékos népszerűséggel bíró FKgP- nek, mint Torgyán ’96-os „féregirtós” beszéde. „Egyrészt azért, mert a kisgazda vezetés gyorsan elhatárolta magát a történtektől, másrészt azért, mert az olyan egyfejű pártokban, mint a kisgazdáké, a többség szinte csak az első emberre figyel. Sokkal inkább a politikai elit, illetve az egész kormánykoalíció sara gyarapszik még tovább”- mondta Levendel. _______ TAKÁCS MARIANN Ü nnep Egyiptomban Megemlékezést tartottak Kairóban a magyar nemzeti ünnepről és a millenniumról. Az ünnepségnek különleges jelentőséget ad az a tény, hogy az Ain Samsz Egyetemen a közelmúltban kezdődött meg a magyarnyelv-oktatás. Mikes-szobor Rodostóban Rodostóban felavatták Mikes Kelemen szobrát, Mó- nus Béla fából faragott alkotását. Az avatáson Végh Ferenc ankarai magyar nagykövet átadta a város képviselőinek Orbán Viktor miniszterelnök levelét. Náci városatyajelöltek Egy újnáci csoportosulás tagjai is indulnak a csehor- szági helyhatósági választásokon. A Hazafias Republikánus Párt jelöltjeinek nagy részét a cseh belügyminisztérium által 1999-ben feloszlatott szélső- jobboldali Nemzeti Szövetség tagjai teszik ki. ■ hírek röviden Jó úton haladunk az EU-ba Budapest Az Európai Unió különleges jogi képződmény, a jog hozta létre, és a jog is fejleszti tovább - jelentette ki Mádl Ferenc köztársasági elnök a Válaszúton az Európai Unió című, a közösség intézményi reformjáról tartott konferencián. Az államfő felhívta a figyelmet, hogy jelenleg az EU-ban komoly fejlődésen megy keresztül a közösségi és a polgári magánjog, amit majd a nemzeti jogrendszerekbe is át kell ültetni. Martonyi János külügyminiszter arra hívta fel a figyelmet, hogy az unió belső reformjának fontos kérdése: sikerül-e megakadályozni az Európai Bizottság nemzetek fölötti szerepének gyengülését. Az Európai Unióval folytatott csatlakozási tárgyalások első, átvilágítási szakasza után az érdemi párbeszédhez érkeztünk - jelentette ki Martonyi János az Országgyűlés európai integrációs bizottsága előtt. - A személyek szabad mozgását, a mezőgazdaságot és az úgynevezett strukturális politikát illetően azonban még nem sikerült közös álláspontra jutni Brüsszellel. A bizottság hat, különböző pártállású tagja azt kezdeményezi, hogy az alkotmányügyi és a költségvetési bizottság mellett az európai integrációval foglalkozó testület is legyen az Országgyűlés főbizottsága. A javaslattevők indoklása szerint a grémium kiemelt bizottságként való kezelése demonstrálná az EU-tárgyalópartnerek előtt Magyarország komoly elkötelezettségét a csatlakozás iránt. Parlamenti illetékesek azonban arra hívják fel a figyelmet, hogy a házszabályban nem létezik főbizottsági megjelölés. Egyházi áldás Frundára Kolozsvár A romániai magyar egyházak elfogadják az RMDSZ programját, és támogatják államelnökjelöltjét. Az iasi román püspök viszont továbbra sem engedi az anyanyelvi misét a csángóknak. Az egyházfők és az RMDSZ vezetőinek kolozsvári tanácskozásán az volt a tét, hogy a magyar egyházak támogatják-e az RMDSZ-t és jelöltjeit a választásokon. A külföldön tartózkodó Tőkés László Királyhágó-melléki református püspök levélben marasztalta el igen súlyosan a szövetséget. Markó Béla elnök elutasította Tőkés vádjait, és kifejtette: az RMDSZ számára továbbra is elsőrendű fontosságú az egyházi javak visszaszolgáltatása. Csiha Kálmán erdélyi református püspök a kolozsvári Krónikában így fogalmazott: „A Szövetség biztosított arról, hogy következetesen kiáll az egyházi ügyek mellett. Mi ennél többet nem is kívánhatunk.” Az egyházfők ígéretet tettek arra, hogy magukévá teszik az RMDSZ programját, és támogatják az RMDSZ elnökjelöltjét, Frunda György szenátort. Eközben egy másik kolozsvári egyházi tanácskozáson a iasi római katolikus püspök keményen elutasította, hogy a moldvai magyar csángók magyarul is misézhessenek. Nyelvüket zsargonként emlegette, és emlékeztetett rá, hogy a kérdésben a pápa a püspökségre bízta a döntést. __■ B IKAMÓD TILTAKOZNAK. A német posta alkalmazottai nem értenek egyet azzal, hogy cégük piacra dobja részvényeinek egy részét, amelyek értéke a hír nyomán máris csökkent. Lipcsében egy postás til- takozása jeléül hatalmas, sárgára festett kartonbikát állított fel az utcán.____________fotó: europress/epa „ VASARNAP-VASARNAP” Az K/hSüer Városközponti ABC és a Kedvenc Italszaküzlet október 29-étől vasárnaponként is várja Önt, 7-11.30 óráig. Az ABC okt. 29., vasárnapi akciós kínálatából: Univer fehér kenyér, 1 kg ut-fT 94 Ft Univer zsemle JórfT 9 Ft Tej 11, 2,8% 109 Ft Zalai műbeles virsli 389-Ft7kg 339 Ft/kg Sága pulykadella szeletek, 130 g 2Ö5-Ft 160 Ft Coca-Cola 2 1, visszaváltható 239-FTTü. 189 Ft+ü. Kanizsai Világos sör, 0,5 1 Kölyök alkoholmentes, 69-Ft+íT 62 Ft+ü. almaízű pezsgő, 0,75 1 Sunlicht utánt citrom, 2iS-FtFif 149 Ft+ü. antibacterial, 500 ml ,243-F\ 209 Ft Október 29-én különleges akciók, kóstolók és minden kedves vásárlónk egy ajándékot kap! Kecskemét, Dobó kart:. X. ///Ar/f/r/t. r/J /tévfe/: . ^ „ f 1*0$ tduver ,r^0róJccídti.rdetJ édeóáé^ éá deáóóóert, düdén/e^eó ménéóégul ó^tva-red, deddn^árad áxé/eá vádad óótéda- da/idaté/ dü/r’/t/epeMépeiftÁ: Eredeté^rancéa/zexápéd, dered, ódét, ér, da/iadat, dear de/i tadéóda, daócánddtreó deraédédeéned„y-y-ä/nädcö et" m-a^ á/y?áacéóxeted„ remedet "/ • névre órádé ttadcé/ndéd déórttéóe • a nátand eáóáredt e^ándéddeóarat demented en dárder ózáddtfiad ,%ecódemét terű/étén /- drerdándésit dedveraiénn^. ed eáóáre/dat nátand tó minden térró eáóárdé / L dre/rme ■d/adózerdüzdef - a der/eesie ... . Kecskemét, Dohó I. krl. 1., az l niver Városközponti ABC-ben Xvilvu II P 6.30-19, SZ 6.30-14, okt. 29-től vasárnap is nyitva 7-11.30-ig C7/fáz JtícmcQ j AUTÜTEAM BAJA KECSKEMET KISKUNHALAS FIAT BRAVO 1.2-16V 83 LE- Szervokormány- Központi zár- Elektromos ablak -Állítható ülés- Rádiós magnó- Indításgátló- Színezett üveg mar 2.299.000 Ft-toi Korlátozott darabszámban, csak a készlet erejéig! Más kedvezménnyel össze nem vonható! BAJA AUTOTEAM 6600 BAJA, Bajcsy-Zs. E. u. 6. Tel.: 79/426-131 AUTOTEAM 6000 Kecskemét, Szt. László krt. Tel.: 76/603-900 KB AUTOTEAM 6400 Kiskunhalas, Keceli út Tel.: 77/422-696 GARANCIA FINANSZÍROZÁS