Petőfi Népe, 2000. augusztus (55. évfolyam, 178-204. szám)
2000-08-01 / 178. szám
2000. Augusztus 1., kedd Petőfi Népe ■m és környéke Szerkeszti: Szász András Hírek KIÁLLÍTÁS. Kiskunfélegyháza díszpolgára, Szántó Piroska festőművész állandó kiállítása holnap, augusztus 2-án délután 5 órakor nyílik a Kiskun Múzeumban. Ficsór József polgár- mester köszöntője után Morell Mihály festőművész nyitja meg a tárlatot. Az ünnepségen Csonka Szilvia énekkel és gitárral, Hevér Henrietta pedig énekkel lép fel. ÚTLEZÁRÁS. Forgalomelterelésre, útlezárásra számíthatnak augusztustól a Kiskunfélegyházán a helybeliek és az átutazók. Az E75-ÖS főút Szent János tér előtti szakaszát augusztus 4-én, este 6 órától hétfő reggel 6 óráig, azaz augusztus 7-ig teljesen lezárják a tranzitforgalom előtt. Az eligazodást táblák segítik majd minden saroknál. A Szeged felől Kecskemétre utazók a Halasi, Majsai és Izsáki úton keresztül, a Bercsényi utcán juthatnak vissza a dr. Holló Lajos útra, vagyis a főútra. A Kecskemét felől érkezők szintén ezen az útvonalon visszafelé hagyhatják el a várost. A csapadékhálózat cseréjének következő lépéseként már megkezdődtek a Szent János tér talajvízsüly- lyesztésének munkálatai. ■ Kiskun TV-müsor Kedd: Sugárzott adás: 10-től 20 óráig: 10.00 Képújság, 16,30 Benzingőz - autósport magazin, 17.00 Thalassa - a tenger magazinja, 17.30 Pumukli 18. rész, 18.00 Telefonbetyár - Keresztes Nagy Zsolt műsora, 19.00 Régiónk hírei, 19.30 Sportvarázs. Szerda: Sugárzott adás: 14-től 24 óráig: 14.00 Képújság, 17.00 Perla Negra - Fekete Gyöngy 21. rész ism„ 17.55 Műsorismertetés, 18.00 Sors/ok ism. 18.40 Activity, 19.00 Régiónk hírei, 19.15 Requiem - magyar játékfilm, 21.00 Régiónk hírei ism, 21.15 Sors/ok ism., 21.45 Képújság. Csütörtök: Sugárzott adás: 14- től 24 óráig: 14.00 Képújság, 17.00 Perla Negra - Fekete Gyöngy 22. rész., 17.55 Műsorismertetés, 18.00 Aréna - könnyűzenei és filmajánló, 18.30 Bence Show - Pécsi Sasok, 19.00 Régiónk hírei, 19.15 Film, 20.45 Jóga magazin I. ism., 21.00 Régiónk hírei ism., 21.15 Aréna - könnyűzenei és filmajánló ism., 21.45 Képújság. Péntek: Sugárzott adás: 14-től 24 óráig. 14.00 Képújság, 17.55 Műsorismertetés, 18.00 Utazás a Föld körül, 18.30 Klippek, 18.40 Activity, 18.50 A nyár kérdése ism., 19.00 Régiónk hírei, 19.15 Perla Negra- Fekete Gyöngy 22. ism., 20.30 Utazás a Föld körül ism., 21.00 Régiónk hírei ism., 21.15 Amerikai scFfi, 22.05 Képújság. Szombat: Sugárzott adás: 8-tól 18 óráig: 8.00 Műsorismertetés, 8.05 Gyermek- műsor, 9.00 Ébresztő - telefonos játék és információs műsor, 9.30 Sors/ok ism., 10.00 Filmvígjáték. Vasárnap: Sugárzott adás: 8-tól 18 óráig. 8.00 Műsorismertetés, 8.05 Heti hírösszefogaló, 9.00 Köny- nyűzenei kívánságműsor, 10.00 Film ism., 11.50 Képújság. Hétfő: Sugárzott adás: 14-től 24 óráig. 14.00 Képújság, 17.00 Perla Negra - Fekete Gyöngy 23. rész, 17.55 Műsorismertetés, 18.00 Album: Portré lllésy Istvánról, 18.50 A nyár kérdése, 19.00 Régiónk hírei, 19.15 Western, 21.00 Régiónk hírei ism., 21.15 Album: Portré lllésy Istvánról ism., 21.57 Képújság. PONYVA Teherautó-, utánfutó- és takaróponyva gyártása.! Tel.: 76/460-653 Kkfháza, Vak Bottyán u. 57. FUVAROZÁS VOLÁN-KUNSPED KFT Kecskemét: 76/486-030. 5 Kiskunfélegyháza: 76/434-297. Minősített AWI-elektróda kombinált hegesztőket felveszünk kiskunfélegyházi munkahelyre. Nettó órabér: 650 Ft. Érd.: 06-20/914-2823. Kik írták alá a titkos listát? Tavaly a nyerőautomták engedélyezése kapcsán titkos lista készült. A listát a városatyák többsége aláírta, de nyilvánosságra sosem hozták. Most, hogy a Fővárosi Bíróság érvénytelenítette a kiadott nyerőautomata-engedélyek többségét, ismét szóba került a titkos lista. Nyilvánosságra ezúttal sem hozták, mi viszont kíváncsiak voltunk, beismerik-e a városatyák, hogy létezik a lista és, hogy aláírták-e azt. Válaszaikból sok minden kiderül: ^ __________Kiskunfélegyháza__________ F icsór József polgármester a legutóbbi tes'tületi ülésen kijelentette: nem tud semmilyen listáról. Nemes Nagy Tibor: - Nem írtam alá azt a bizonyos listát. Nem is kerestek meg vele. Egyébként is kezdettől fogva elleneztem a nyerőautomaták üzemeltetésének engedélyezését a városban. Dr. Kincses Sándor: - Hallottam a listáról, de nem emlékszem, hogy aláírtam vagy sem. A nyerőautomaták üzemeltetésével egyébként nem értek egyet. Alács Tibor: - Nem láttam a listát, de nagyon szeretném már látni. Dr. Kardos András: - Nem tudtam a listáról és nem is írtam alá. Felháborítónak tartom ezt az egészet. Úgy vélem, nyilvánosságra kell hozni. Kormányos Imre: - Nem kerestek meg az ajánlással és nem írtam alá. Dr. Letoha Gyula: - Semmit nem írtam alá. Dr. Garai István: - Megkerestek a listával és alá is írtam. Nagy tévedés volt. Szerintem is nyilvánosságra kell hozni, azért, hogy tisztázódjanak a dolgok. Fricska József konkrétan nem mondott se igent, se nemet. Hozzáfűzte azonban: most, a bírósági ítélet ismeretében aláírná. Pap István nem nyilatkozott. Tancsa János: - Megkerestek azzal a bizonyos levéllel, de nem írtam alá. Elsősorban azért, mivel számomra hiteltelen emberek hordták körbe. Bencsik Károly: - Aláírtam az ajánlást. Egyet is értek vele, hisz’ a levélben csak azt állt, hogy a jegyző annak adjon szakhatósági hozzájárulást, aki megfelel az előírásoknak. Fiiszár Károly nem nyilatkozott. Ván Jenő: - Aláírtam a listát, de részleteket nem tudok mondani. Vida Pál: - Végig elleneztem a nyerőautomaták engedélyezését a városban, ezért az ajánlást sem írtam alá. Úgy vélem, az 50 millió forintos kártérítést a jegyzőnek és az aláíró képviselőknek kell kifizetniük. Kiss Kálmán: - Engem is megkerestek a listával és alá is írtam. Véleményem szerint, akik hozzám hasonlóan aláírták, csak jó szándékkal tették. Azt azonban visszautasítom, hogy azért írta volna alá bárki is, hogy ebből egyéni haszna legyen. Ma már azonban nem írnám alá. Jászberényi László, Berecz József, Koncz József és Bozó Lajos nem nyilatkozott. Csitos Györgyné: - Mivel tudták, hogy én ellenzem a nyerőautomaták engedélyezését a városban, meg sem kerestek az ajánlással. így tehát nem is írtam alá. Véleményem szerint is nyilvánosságra kellene hozni, mert annyi mindennel besározódott már ez a testület. Jankovszki Zoltán: - Nem kerestek meg és nem írtam alá semmilyen listát. Én is nagyon kíváncsi vagyok már erre a bizonyos levélre. Ifj. dr. Horváth Alajos: - Nem írtam alá semmit. Nem is kerestek meg ezzel. Ettől függetlenül úgy vé- lem, nyilvánosságra kell hozni. vajda pirossá Szép élményekben volt részük A táborban a gyerekek megismerkedtek a gyöngyfűzés fortélyaival is. FOTÓ: BÚCSÚ ADRIENN Múlt héten véget ért a félegyházi közösségi ház kulcsostábora. Jak- sáné Réczi Ildikó főszervező elmondta: a gyerekek sokat kirándultak, különböző ügyességi és sportvetélkedőkön vettek részt. Különösen nagy élmény volt számukra a félegyházi tűzoltóságnál tett látogatás, de bepillanthattak a mentőállomás életébe, és megismerkedhettek a jóga rejtelmeivel is. A négyhetes tábort a Kapocs Segítő Szolgálat szervezte, munkájukat segítette a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat. ■ VT fa/vo/jne WOLF AUTÓSBOLT Kiskunfélegyháza, Daru u. 7. Tel.: 76/466-591 VW, Audi, FIAT és egyéb nyugati autóalkatrészek széles választékával várja kedves vásárlóit, jjj Valvoline OLAJOK TERÜLETI KÉPVISELŐJE. HlRDETESfELVETR PETŐFI NÉPE Kiskunfélegyházi Szerkesztősége KOPASZNÉ GÁL KATALIN kereskedelmi irodavezető Kiskunfélegyháza, Mártírok u. 1. Tel.: 76/463-274, , 06-30/9987-375 ? AUTÓLÁMPA- SZAKÜZLET Új és bontott autólámpák európai és japán típusokhoz. Hűtőrácsok, karosszériaelemek forgalmazása. Versenyképes áronl Postai utánvéttel is! s Kiskunfélegyháza. Szegedi üt 24. Tét.. 06-20/9240-894,76/432-522 budmilü MÁRKABOLT (Kkfháza, ÁFÉSZ-székház hátoldala) NYÁRI VÁSÁR 20-40% ÁRENGEDMÉNY! Aki nálunk vásárol, az duplán nyer! Floridai utazás és más értékes nyeremények várják kedves vásárlóinkat. BÚTOR !|aiM jnfc Vásároljon a kiskun régió legnagyobb ISII I Ilii szakáruházában! Biztos a választás 1300 m2 bemutatott készletből- igényes kivitelű értékes rusztikus, fából készült szekrénysorok bőr- és szövetkárpitos bútorokkal- egyszerűbb kivitelű és olcsóbb szerkénysorok, kárpitok és konyhabútorok- 30-féle padlószőnyeg, 500-féle csillár, 100-féle függöny- valamennyi gyártóval, importőrrel szerződéses kapcsolat = kedvező ár KISKUN BÚTOR KFT Kiskunfélegyháza, Kossuth L. u. 15. Tel.: 76/461-741 KISKUN BÚTOR BÁZIS Kiskuntéleg»híza, Izsáki üt 32. Tel.: 76/461-054 | Épp időben jött a pénz Kunszállás Aszfaltozásra, számítógépekre, fűnyíróra és fűgyűjtőre nyert pénzt a közelmúltban a megyei terület- fejlesztési tanácstól a kunszállási önkormányzat. A 200 méter hosszú Mátyás király utca leaszfaltozását az ott- iakók kezdeményezték. A kért teljes támogatási összeget ugyan nem kapta meg a község, de a műszaki tartalom csökkentésével megvalósulhat az aszfaltozás. Az utcabelieknek ez házanként 50 ezer forintos hozzájárulást jelent. Az összeg befizetésével a Mátyás király utca lakói néhány évre mentesülnek a kommunális adó fizetésétől. A tervek szerint az aszfaltozással Kunszállás millenniumi ünnepségére, szeptember 9-10-ére készen lesznek. A pályázatnak köszönhetően két új számítógéppel gyarapodott a polgármesteri hivatal gépparkja is. A parkok, közterületek és a sportpálya rendbentartására pedig fűnyírót és fűgyűjtőt vásárolnak a pályázati pénzből. Újabb ajándék Erdélybe Partnerkapcsolat Eugen Jebeleanu román író, költő, műfordító képmását ábrázoló domborművel indult Fehéregyházára csütörtökön egy küldöttség Kiskunfélegyházáról, Ficsór József polgármester vezetésével. A Máté István és Ungor Csaba által készített s felajánlott domborműt vasárnap avatták fel Fehéregyházán, a Petőfi Sándor halálának 151. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen. Eugen Jebeleanu fordította román nyelvre a legtöbb Petőfi-verset. Szintén a vasárnapi ünnepségen avatták fel azt a márványtáblát, amely azok nevét tartalmazza, akik a legtöbb támogatást nyújtottak a tavaly felavatott Petőfi- szobor elkészítéséhez. A márványtáblát Palásti Gábor félegyházi kőfaragó készítette és Szabó László teherszállítmányozó szállította. ■ Állásajánlatok A megyei munkaügyi központ kiskunfélegyházi ki- rendeltsége a következő munkalehetőségeket ajánlja: Férfiak: minősített hegesztőt, szerkezeti lakatost, közlekedés- építő és gépésztechnikust alkalmaznának Kiskunfélegyházán, szórási gyakorlattal rendelkező festőt Csongrádon. Nők: varró- és tűzőnőt keresnek Kiskunfélegyházán, tűzőnőt Pálmonostorán. Mindkét nem: élelmiszerbolti eladót vennének fel Kiskunfélegyházán, tésztaipari munkást Kunszálláson. Anyakönyvi hírek Születtek: Víglási Márta (anyja neve: Kis Katalin), Kun Vivien (Feren- czi Anna), Szombati Barbara (Denke Márta), Tisóczki Zsolt (Balog Katalin), Vízhányó Anna Mónika (Papp Mónika Tünde), Antal Klaudia Anita (Lóvéi Anita Mária), Tarjányi Zsolt (Urbán Márta Mária), Tóth Ferenc Attila (Molnár Mónika), Festő-Hegedűs Bernadett (Bense Judit), Egri Ella (Farkas Andrea), Berta Nóra (Trungel Márta), László Krisztián (Piroska Rozália Veronika), Sánta Szilveszter (Pellei Szilvia), Retkes Vanessza Szidónia (Kiss Szidónia) Szekeres Orsolya (Baksai Éva Mária). Házasságot kötött: Nagy István - Peregi Anita Mária, Karádi István - Csáki Katalin, Szabó Róbert Zoltán - Mendi Hajnalka, Cseh Imre - Sipos Klára. Meghalt: Sós Györgyi, Beck József Attila, Vakulya Antal, Kiss Imréné Laczkó Ilona, Solymosi Józsefné Pintér Margit Kiskunfélegyháza, Német Istvánná Fábián Erzsébet - Tiszaalpár. I Holland takarmánygyártó vállalat Dél-Alföld területére bolthálózattal rendelkező I termékforgalmazókat (dealert) keres. 1 Cím: Kiskunfélegyháza, Vili. kér. 99. Tel.: 76/466-945 Fax: 76/561-052 ttfmAsz ?.umt Versenyben vagyunk Ónért! _ CLCKim^\J SZOLGÁLTATÓ KFT GYORSASÁG * MEGBÍZHATÓSÁG * GARANCIA! SZAKSZERVIZÜNKBEN: motortekercselés, kisgép, fűnyíró és házi vízellátó javítása, villanyszerelés, villamos biztonságtechnikai felülvizsgálatok. ELEKTRON VILLAMOSSÁGI KISÁRUHÁZUNKBAN DÉMÁSZ-ELEKTRON KAMATMENTES HITELAKCIÓ! Mosogatógépekre, elektromos tűzhelyekre, hűtőklímákra, hőtároló rendszerű villanybojlerekre. ÓRIÁSI VÁLASZTÉKBAN, HIHETETLEN ÁRAKON gáztűzhelyek, hűtők, mosógépek, porszívók, vasalók és robotgépek. VILLANYBOJLEREK 10.000 Ft engedménnyel! (A részletekről készséggel adunk felvilágosítást.) Címünk ELEKTRON VILLAMOSSÁGI KISARUHAZ Kiskunfélegyháza, Kossuth u. 16. (szolgáltatóházban) Tel./fax/központ: 76/462-058 Szaküzlet-telefon: 76/461-946 S