Petőfi Népe, 2000. augusztus (55. évfolyam, 178-204. szám)
2000-08-01 / 178. szám
I 2000. Augusztus 1„ kedd HAZAI TÜKÖR Petőfi Népe - 5. oldal Politikai tornádó az olaj körül Nógrádi Zsolt vasárnap a televízió nyilvánossága előtt újabb meghökkentő vádak kíséretében ecsetelte, hogy vezető politikusok, parlamenti képviselők, illetve nagyvállalkozók százai fonódtak össze az olajmaffiával sokmilliárdos kenőpénzért cserébe. Az interjú tovább korbácsolta a botrány hullámait, és „átírta” az olajos bizottság tegnapi ülésének napirendjét is.- Halaszthatatlanul össze kell hívni a Nemzetbiztonsági Bizottságot - mondta érdeklődésünkre Nikolits István (MSZP) volt titokminiszter. Szerinte példátlan törvénysértés történt, ha igaz, amit a volt bűnöző állít. Nikolits ugyanakkor nem zárja ki, hogy kormánypárti körökből érkező politikai fenyegetésről van szó, illetve, hogy e körök készítik fel Nógrádit. Pintér besározásának az lehet a hátterében, hogy valakik valami miatt hitelteleníteni akarják a belügyminisztert. A titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter hivatala tegnap nyilatkozatot adott ki az ügy kapcsán. A szűkszavú dokumentum leszögezi: „Nógrádi Zsolt, az olajbizottság által meghallgatott tanú titkos- szolgálati összefüggéseket említő állításai Arnold Mihály és Dunai Imre kétoldalú tanácskozása. FOTÓ: EUROPRESS/DIÓSI IMRE a rendelkezésünkre álló adatok szerint - nem felelnek meg a valóságnak. (...) A polgári nemzetbiztonsági szolgálatok - ameny- nyiben hivatalos szervektől felkérést kapnak - a törvényesség keretei között segíteni fogják az igazság kiderítését.” A tévéinterjú állt az olajbizottság tegnapi ülésének középpontjában is. Kóródi Mária javaslatára megszavazták, hogy tartsanak a nemzetbiztonsági bizottsággal együttes ülést, illetve, hogy oda hívják meg Boross Péteren kívül az elmúlt 10 év összes titokminiszterét. Elfogadták Lentner Csaba (MIÉP) javaslatát is. Ennek lényege, hogy a ’90-98 között hivatalban állt miniszterelnökök, miniszterek, államtitkárok és helyetteseik, valamint a vezető vámosok, az APEH elnökei, helyettesei, megyei vezetői, a rendőrség, a bíróság és az ügyészség olajügyekben jártas szakemberei tegyenek nyilatkozatot a bizottság előtt, volt-e, van-e saját vagy családtagjaik birtokában olajos cég, esetleg adó-, vám- és jogi tanácsadást folytató társaság. Az ülés Dunai Imre és Pál László volt ipari miniszter, illetve Arnold Mihály, a VPOP parancsnokának meghallgatásával folytatódott. Dunai kijelentette: nevetségesek a 100 milliárdos visszaélésekről szóló hűek. A ’90-es évek elején ugyanis évente összesen 60 millió dollárnyi értékű fűtőolaj érkezett az országba, ebből a magánvállalkozók 12 millió dollárnyit értékesítettek. Az akkori árfolyamon számolva ez alig több mint egymilliárd forint. Még ha egyharmadnyi forgalom titokban maradt is, 3-4 évre vetítve akkor sem foroghatott annyi pénz, amennyiről Nógrádi beszélt. _____________________________________TAKÁCS MARIANN F laisz vitára hívja PaUagot és Nógrádit Flaisz Ferenc keceli vállalkozó, akiről Nógrádi Zsolt azt állította, hogy megölette édesapját, nyilvános vitára hívná ki az olajbizottság tanúját, Nógrádi Zsoltot és magát a parlamenti vizsgálóbizottság elnökét, Pallag Lászlót is. Emellett fel is jelenti őket.- Önt Nógrádi Zsolt, az olajbizottság koronatanúja tegnap gyakorlatilag gyilkosságra való felhajtással gyanúsította meg. Azt jelentette ki, hogy ő személyesen látta azt, amikor ön pénzt adott a jelenlegi belügyminiszternek.- Annyi pénzt adtam a belügyminiszter úrnak, mint önnek, annyiszor is találkoztam én vele. Abszurdum, amit megengedhet itt magának ez a Nógrádi Zsolt is, meg aki mögötte áll. Hallgassa meg azt a Nyúl Józsefet, hallgassa meg a Flaisznét, hallgasson meg engem egy ügyészségi képviselőcsoport.- Ön azt mondja most, hogy hajlandó bármilyen vizsgálóbizottság előtt megjelenni.- Igen, hajlandó vagyok, de Pallag úrral szemben nem vagyok hajlandó, mivel nem ért hozzá. Pallag úrral a Kereszttűzben szívesen részt vennék, és a Nógrádi Zsoltot is meghívnám oda, hogy ha erre van lehetőségünk, hogy hadd terítsem már ki nekik az én lapjaimat, hogy erre köpni-nyelni nem fognak tudni.- Gyakorlatilag most nyilvános vitára hívja ki Pallag Lászlót, illetve Nógrádi Zsoltot.- így van, így van, így van pontosan.- Nógrádi Zsolt azt is állította, hogy ön kapcsolatba került az olajszőkítési ügyekkel, úgymond „olajos" volt ön is.- Én hivatalosan olajnagykereskedő voltam, importáltam is be olajat 1993-ban, és még 93- ban abba is hagytam. Most miről beszél a Nógrádi Zsolt, ez hivatalos volt, ez az olajbehozatal, most milyen bűncselekményekről beszél? Hogy mer ilyeneket állítani, hogy ő itt dolgozott, meg ott dolgozott, mikor az édesapja, meg tanúim vannak rá, hogy elmondta, hogy Budapesten lakik, és ott egy nagyember bújtatja az ő Zsolti fiát. Ennyit tudunk.- Nagy ember?- Ennyit mondott az apja, igen. Ezék szerint akkor most is a nagyember áll ott mögötte, aki most már kezd kibontakozni.- Ön tehát nem is találkozott Nógrádi Zsolttal?- Nem, nem. A háttérben egy ember áll, én tudom konkrétan, olyan személy, akinek a Nógrádi Zsolt elmond mindent. Vagyis együtt vannak, csak az az ember őt nem nagyon szereti.- Ki ő?- Az öccse. De ezt talán nem kéne kinyilvánítani még egyelőre, mert szükségünk lesz az öcs- csére. Ő azt mondta, hogy Feri bácsi az én bátyám, arra gondolt, hogy magát 100 millióra fogja perelni. Es önnek, mivel van olyan vagyona, akkor a Zsolti ennyit be fog kasszírozni. És van olyan segítsége a Zsoltinak, hogy meg fogja nyerni, mert a főügyészségen mindenhol ennek az embernek kagylója van, vagy kilincse.- Önt akarja, akarta zsarolni?- így van. így van, 100 millióra. Ha önnek megmutatom, nekem mit írt a Nógrádi Zsolt, a levelet, akkor ön is ellepődik rajta.- Terveznek valamiféle jogi lépéseket?- Már az ügyvédem be is adja ezt a feljelentést.- Feljelenti Pallag Lászlót, valamint Nógrádi Zsoltot?- így van.- Ön került valamiféle kapcsolatba a Nógrádi családdal?- Nem, én csak olyan kapcsolatba kerültem, hogy az édesapja itt volt talán hét vagy nyolc alkalommal, ilyen főzésre lejött, vagy hozott két kakast és itt együtt megfőztük kint a tanyán. Ennyi volt. De semmilyen üzleti viszonyban nem voltam vele. MR Nemere István kisregénye napi folytatásokban Szerelmes szélhámos Magdolnával lassabban mennek a dolgok, de egy hét vagy tíz napon belül ott is elérheti az eredményt. Majd beadja neki, hogy nagy kúriát akar vásárolni valahol a Balaton mellett, huszonnyolcmilliót már ki is fizetett, de ha záros határidőn belül nem ad még kétmilliót, akkor bizony ugrik az üzlet. Majd be kell szereznie néhány jól sikerült színes fotót is valamelyik balatonfel- vidéki kúriáról. Ha kell, produkál egy adásvételi szerződést is önmaga - mármint Szirmai János - és egy ismeretlen eladó között. Természetesen azon a napon állít majd be Magdolnához egy nagy virágcsokorral és kéri meg a kezét. Ezek után jön majd a távirat - kora délután! -, hogy másnap legyen Balatonfü- reden aláírni a végleges szerződést és hozza magával a hiányzó kétmilliót készpénzben. Vagy ennél is jobb, ha ő állít be az asszonyhoz a hírrel, hogy a vevő és ügyvédje telefonáltak az ő rokonainak, s ez volt üzenetük lényege. A délután elég lesz Magdolnának ahhoz, hogy ne sokat tépelödve döntsön: átadja „vőlegényének” a kétmilliót, hiszen együtt fognak élni abban a húszmilliót érő villában! „Ez lesz a hozományom, drágám”, mondja majd mély hangján és azt az éjszakát együtt kell tölteniük, bizony. Flóri kicsit fázott ettől... Ugyanaddigra kell kifuttatnia nullpontra az Ibolya-ügyet is. Vagyis úgy kell játszania, hogy ugyanakkor legyen vége itt is - persze anélkül, hogy Ibolya tudna erről. A asszonynak a jelek szerint csak ékszerei vannak. Ha Magdolnánál a lánykérés szerdán lesz, előtte kedden este kell beszélnie Ibolyával. A legenda itt az lesz, hogy neki, Flórinak el kell utaznia néhány napra. ígéri majd szentül, hogy négy nap múlva visszajön. Persze megkéri Ibolya kezét is, keddről szerdára virradóra. Aztán kér tőle egy kulcsot, mert nem tudja, nem jön-e meg esetleg előbb. De megoldható úgy is, hogy észrevétlen csináltat másolatot Ibolya kulcsairól. Szerdán délután és este lejátszódik a dolog Magdolnánál. Csütörtökön reggel nyolckor bemennek Magdolnával a bankba és az asszony kivesz kétmilliót. Flóri majd azt mondja, ő is ki tudná azt fizetni, csak éppen hat hónapos lekötésre van bent hárommilliója, kár lenne azt kivenni, hogy elveszítse a kamatokat... Szóval „kölcsönveszi” Magdolnától a kétmilliót, természetesen ragaszkodni fog hozzá, hogy erről nyugtát is adjon. És majd ad is, naná, hogy hamis néven. Amint nála a kétmillió, búcsút vesz Magdolnától, átöltözik valahol, visszamegy a szállodába. Onnan elhozza a holmiját, de előbb becsületesen kifizeti a számláját. Nem érdemes apróságokon lebukni... Aztán elmegy ismét a vasútállomásra, átöltözik, újra az a jólöltözött negyvenes úr lesz, akit Ibolya ismer. Délelőtt kilenc és fél tíz között Ibolya a munkahelyén van, az otthonát senki sem őrzi. Bemegy a kulcsával, elviszi az ékszereket, és köd előtte, köd utána. Az expressz tíz előtt öt perccel áll meg az állomáson, abba már egy harmadik külsővel fog felszállni. Nála van az útlevele is, bár akkor még nem lesz rá szüksége. Délben Pesten lesz. A pénzt elosztja különféle titkos számlákra, bankokba teszi, kötvényeket vásárol és így tovább. Bérel egy kocsit és este lemegy Győrbe. Onnan reggel megy tovább Hegyeshalom felé. Olyan hétköznapot kell választani, amikor kora délelőtt nagy a forgalom, a vámosok senkit sem ellenőriznek. Simán átcsúszik, és akkor még a magyar rendőrség sem fogja kerestetni. Bécsben a kevésbé feltűnő ékszereket eladja, aztán vonatra ül és leszalad Zágrábba. Ott túlad a többin is, majd visz- szajön Bécs- be. Ez lesz az a nap, amikor Magdolna már nyug- talankodni kezd, merre járhat a „vőlegénye?” És akkoriban fedezi majd fel Ibolya is, hogy az ékszeresládában néhány vászonba csomagolt kődarab van a súlyos huszonnégy karátos karkötők és egyéb láncok helyén. Amikor kitör a riadó, ő már vissza is jön Bécsből. A rendőrség teljesen tehetetlen lesz, hisz fogalma sem lehet róla, kit kell keresnie? Amikor befut a két feljelentés, aligha kapcsolják össze Magdolna és Ibolya esetét. Különben is - volt egy olyan érzése -, Ibolya aligha tesz feljelentést. Nagyon szégyellné magát a szomszédok és ismerősök előtt. Hát még, ha a megyei újság is megírná a dolgot...! Lehet, ezért Magdolna sem rohan majd a rendőrségre? De míg mindezeket végiggondolta, valami furcsa érzés szorította a szívét. A torkát. Majdhogynem fulladozott. Felült az ágyon. Bár a sötétben ott szuszogott mellette a kielé- gült Ibolya, a férfi most rettenetesen egyedül érezte magát. De nem ez volt a baja, nem csak ez.• (Folytatás holnap) Új források is igazolják Nógrádi Zsolt állításait? Az olajbizottság koronatanúja, Nógrádi Zsolt több politikust is megnevezett, akik kapcsolatba hozhatók az olajszűkítési ügyekkel. Pallag Lászlótól, a bizottság elnökétől azt kérdeztük, látta-e a nyilatkozatot?- Nem volt lehetőségem megnézni, csak az utolsó mondatait sikerült elkapni és hát bárkivel beszéltem, mindenki mondott valamit erről a nyilatkozatról. Én személy szerint úgy kerültem kapcsolatba Nógrádival, hogy ő megkeresett. Felhívott és átadta először az álnéven beadott rendőrségi feljelentést, amelyet korábbi években már megtett. Amikor találkoztunk, próbáltam rávenni arra, készüljön úgy, hogy jó lenne a bizottság elfítt megjelenni, elmondani a bizottság előtt a dolgokat. Több hónapnak kellett eltelnie, közel hat-hét hónapnak ahhoz, hogy megérlelődjön benne. Még három-négy alkalommal találkoztam vele, ezeket mindig átbeszéltük, és mindig többet és többet mondott el. Számomra hihető és elfogadható volt, amit mondott, és ennek alapján került aztán a bizottság elé. Nem csodálom, hogy nagyon felkavarta a vizeket, mert részben az ő elmondása alapján nyilatkoztam én magam is, meg hát vannak más források, amik tulajdonképpen igazolva látszódnak a Nógrádi-vallomással.- Tehát ön teljesen megbízik Nógrádi Zsolt vallomásában?- Nekem nem tisztem ezt vizsgálni. Az ügyészségnél megtette a feljelentést, az ügyészség elrendelte a nyomozást, egy képviselőtársam együttes feljelentése alapján, és megindul a vizsgálat, várjuk majd annak az eredményét is. Egy biztos, egyre jobban megerősödik bennem az, hogy az a szándék, amely a közélet megtisztítására és a korrupció felszámolására indult, ez egy rendkívül szükséges kezdeményezés volt. Egyre jobban látják az emberek is, hogy enélkül gyakorlatilag sem a gazdaságunk, sem a politikai életünk nem fog normálisan működni, ha ez a tisztázási folyamat le nem zajlik. Boross Péter feljelentést tesz Bűnvádi feljelentést tesz Boross Péter az olajügyben személyét és hozzátartozóit ért rágalmak miatt. Ezt ütkársága útján a volt miniszterelnök, a jelenlegi kormányfő főtanácsadója tudatta az MTI-vel tegnap.- A bírósági és ügyészi szervezeteknek pedig soron kívüli eljárásokkal meg kell akadályozniuk, hogy manipulálható alkalmatlanok és bűnözők nyilatkozataikkal félrevezessék a magyar közvéleményt - írta közleményében a volt miniszterelnök. Hozzátette: egyre nyilvánvalóbb az olajügy figyelemelterelő jellege, „sőt előtérbe látszanak kerülni bizonyos pártpolitikai érdekek is”. ■ Felszólítás a kormányfőnek Az MSZP parlamenti képviselő- csoportjának elnöksége megdöbbenéssel fogadta az olajügyeket vizsgáló országgyűlési bizottság tanújának, Nógrádi Zsoltnak az RTL Klub vasárnap esti műsorában elhangzott kijelentéseit. Ez Kovács László frakcióvezető MTI-hez eljuttatott közleményében áll. Az MSZP-frakció elnöksége szerint „az így kialakult helyzet veszélyt jelenthet a demokráciára és jogállamiságra”. Ezért felszólítja Orbán Viktor miniszterelnököt, Demeter Ervin titkosszolgálatokat irányító tárca nélküli minisztert, valamint Kövér László korábbi minisztert, hogy haladéktalanul adjanak választ arra: igaz-e, hogy Nógrádi fellépése mögött az állami titkos- szolgálatok állnak? ________ _■ A Petőfi Népe színes, fotós használtautómelléklete, kéthetente pénteken a Petőfi Népe Grátiszban. Ez Önnek (lhasáb/50mm méretben) 2500 Ft /megjelenés (áfával) Két megjelenés esetén 2000 Ft LAKD80VÍ# «am«?}«? m m:. n>. 2®0. tmmi ><**%■ met»:. 3 *ta • »„ 11 ?oo « n&mh. aß«, am. i vb tíj;sÁ. «tty»«**. »ad jsstt. it?! sík, mm. itíé. «f stoto trjd>>sfr:j»3"C. M-vx* iifölelvdSay. f*s»bv$És. m m k tá. ik* /megjelenés (áfával) Mi (előzetes, telefonos egyeztetés után) ingyen elkészítjük a fotót: Kecskeméten, a Szabadság tér 1/A Tel.: 76/518-246, Baján, Árpád tér 6 Tel.: 79/323-974 Kiskunhalason, Szilády Áron u. 5-7 Tel.: 77/423-852 és Kiskunfélegyházán, Mártírok u. 1 Tel.: 76/463-274 lévő hirdetésfelvevő irodáinknál. Behozhatja saját készítésű fotóját is! Információ: 76/518-246 Petőfi Népe 380.000 olvasó