Petőfi Népe, 2000. április (55. évfolyam, 77-100. szám)

2000-04-28 / 99. szám

2000. ÁPRILIS 28., PÉNTEK MEGYEI KÖRKÉP Petőfi Népe - 3. oldal Életveszélyes kövek M5-ÖS AUTÓPÁLYA A városföldi felüljáróról kővel dobáló gyerekeket vasárnap este fülelték le az autópálya rend­őrei. Elfogásuk nem volt egysze­rű. Mint azt Majsai Mihály őr­nagytól, a félegyházi autópálya­rendőrség alosztályvezetőjétől megtudtuk: a kődobáló fiúk-lá- nyok kézre kerítésében az AKA Rt. emberei is közreműködtek. Az alosztályvezető tájékozta­tása szerint a húsvéti szünidő alatt több mint tíz bejelentést kaptak a kődobálással kapcso­latban. A telefonálók egyike sem szenvedett balesetet, mivel az eldobott kövek nem találtak cél­ba. Szerencsére. Ami nálunk még új, annak Pest megyében többéves hagyománya van. A különböző autópályák fe­lüljáróiról szinte már külön sport­ágat teremtve dobálják a száguldó autókat. Hasonlóképp Németor­szágban, ahol tavaly amerikai ka­tonák unatkozó gyerekei „dobál­tak halálra” egy német házaspárt. Majsai Mihály szerint jókora felelősség terheli a dobáló gyere­kek szüleit és pedagógusait is. Az otthoni, illetve iskolai nevelés fel­adata lenne ráébreszteni a fele­lőtlen fiatalokat tettük következ­ményeire. A felvilágosítás osz­tályfőnöki órák témája is lehetne. A felvilágosító munkába az autó­pálya-rendőrök is szívesen be­kapcsolódnának. SZ. A. Rendőrnap a lőtéren Kecskemét Kommandósok, rendőrku­tyák, látványos bemutatók. Ahogy azt már megszokhat­tuk. Holnap tartják Kecske­méten a hagyományos rend- . őrnapot. A helyszín ezúttal is a Mindszenti úti lőtér lesz. Minden évben hatalmas érdeklő­dés kíséri a rendőrnapi rendez­vényt. Szerencsére idén is lesz kommandósbemutató - ezúttal helikopteres elemekkel kiegészít­ve. Ez fél 12-kor kezdődik. Rög­tön ezután nyomozó, szagazono­sító, bombakutató kutyák mutat­ják be tudásukat - a gyerekek és a felnőttek legnagyobb gyönyö­rűségére. Nem csalatkoznak a- zok sem, akik a közlekedési esz­közök, fegyverek és egyéb cse­csebecsék kedvéért igyekeznek ki a helyszínre. Rendőrmotor, videotahográf, fámalézer: ezúttal bírságolási veszedelem nélkül is­merkedhetünk meg velük. A nagy sikerre való tekintettel (el sem maradhatna) a gyerekek most is közelről csodálhatják meg a rendőrlovakat, s a nyereg­be is felkéredzkedhetnek. Végül egy fontos tudnivaló a közlekedésről: idén is indulnak autóbuszok a főkapitányság épü­lete elől, minden órakor. Vissza minden óra 45 perckor indulnak a főkapitánysághoz. BÁN JÁNOS Új Nivák a déli határon Kiskunhalas Huszonkilenc új, Lada Niva te­repjárót állítottak szolgálatba a déli határszakaszon tegnap. Kovács Iván őrnagy, a Kiskun- halasi Határőr-igazgatóság sajtó- referense elmondta: az egy híján harminc Lada Niva az orosz ál­lamadósság fejében érkezett Ma­gyarországra.- A Nivák jó terepjáró tulaj­donságokkal rendelkeznek, és felszereltségük is megfelelő ah­hoz, hogy elláthassuk a határőr­ség rendészeti és bűnüldözési feladatait - mondta az őrnagy. A járművek a kiskunhalasi igazgatóság központjába érkez­tek, innen kerülnek majd az or­szágos főirányban lévő kirendelt­ségekhez és a határvadász száza­dokhoz. Az ott leváltott, elhasználódott Lada Niva gépkocsikat bevonják, és várhatóan június 30-áig érté­kesítik. Még nem múlt el a veszély Tisza mente Az apadás ellenére a Tisza középső szakaszán változat­lanul nagy erőkkel folyik a védekezés. Mivel a gátak rendkívül átáztak, a megerő­sített figyelőszolgálat folya­matosan keresi az esetleges repedéseket, buzgárokat. Tegnap Szolnoknál 988, Tiszaug- nál 899, Csongrádnál 963 centi- méteres vízmagasságot mértek. Az apadás mértéke naponta 9-10 centiméter. Ez alól kivétel Tokaj, ahol tegnap 20 centiméterrel csökkent a folyó vízmagassága. A még mindig magas vízállás és az óriási víznyomás hatására egyre több a káros árvízi jelen­ség, folyás, szivárgás. Tegnap az ókécskei védelmi központ (gátőr­ház) közelében százhúsz honvéd dolgozott a meggyengült fővéd- mű megerősítésén. A győri, me­zőfalvi, sárbogárdi és veszprémi katonák a keddi gátkorona-repe- dés közelében erősítették, tá­masztották meg a főgátat. A ho­A megfeszített munka közben jólesik meg-meghúzni az ásványvizes üveget, fotós sz. a. mokzsákokat csúszdákon eresz­tették le a töltésen. Tiszajenőn is folytatódott a magasparti nyúlgá- tak erősítése, megtámasztása. A különböző helyszíneken dolgozó honvédeknek tegnap a Coca-Cola cég megközelítőleg hetvenezer üveg ásványvizet küldött. A szakemberek szerint az el­következő napok feladata a funk­ciójukat vesztett védművek foko­zatos megszüntetése és vissza­bontása lesz. Egyébként ismét járható a La­kitelek és Tiszaalpár közötti út. SZÁSZ ANDRÁS Megkezdődött a Murányi-per A vád szerint a Murányi Kft. hamis iratok­kal látszólag megszerezte a nagy értékű bu­dapesti ingatlanok tulajdonjogát. Majd erre Murányi József, illetve a Murányi Rt. köl­csönöket vett fel. Kecskemét A Murányi Kft. 1995-ben megkezdődött felszá­molási eljárása 1997-ben, a cég megszüntetése nélkül fejeződött be. Azzal, hogy a káefté 2000. október 31-éig megfizet a hitelezőknek mintegy 250 millió forintot. A felszámolónak pedig 57 milliót. A további négymilliárdos hitelezői igény kielégítésére a cégbíróság fedezet hiányában nem látott lehetőséget. Időközben - 1996 nyarán - létrejött a Murányi Mezőgazdasági és Kereskedelmi Részvénytársa­ság. Ennek Murányi József felerészben tulajdo­nosa, 1997 februárjáig pedig elnöke volt. A vád­irat szerint 1997 őszétől a részvénytársaság gya­korlatilag semmiféle gazdasági tevékenységet nem végzett. Barát Zoltán és Almási Béla vádlottak betéti tár­saságot alapítottak, amelynek jogosítványa volt ingatlanok kezelésére és forgalmazására. Murá­nyi József a vádirat szerint a rendelkezésükre bocsátotta egyes nagy értékű budapesti ingatla­nok adatait. Abból a célból, hogy a betéti társa­ság ezek tulajdonjogát hamis iratokkal szerezze meg a Murányi Kft. javára. Ilyen próbálkozás történt is, többek között Normafa és Hű­vösvölgyi úti ingatlanok eseté­ben. A földhivatal - széljegy formájában - be is jegyezte tu­lajdonosként a Murányi Kft.-t. Murányi József ezeket a tulaj­doni lapokat, valamint más iratokat jogellenesen felhasz­nálva vette fel a kölcsönöket. A nagyobb esetek: egy budapesti ékszerésztől fél­milliót, majd 10 millió fejében 5 kilogramm drá­gakövet kapott. Egy ismert újságírónő 4,5 millió kölcsönt adott, egy budapesti ügyvédnő pedig 3 milliót. A kölcsönöket Murányi József nem fi­zette vissza. Külön érdekessége az ügynek, hogy a szabadlá­bon védekező Ficza Sándor, Murányi egykori pénzügyi tanácsadója a vádirat szerint még ak­kor is bonyolított az elsőrendű vádlott nevében ügyleteket, amikor erre felhatalmazása már nem volt. Ő így külön okozott 61 millió forint kárt. A tegnapi tárgyaláson Murányi József nem tett vallomást. Azt állította, hogy a napokban olyan új dokumentumok jutottak a birtokába, amelyek az egész ügyet új megvilágításba helyezik. Ezek tanulmányozása után tesz majd részletes vallo­mást. ________________________________BÁLÁI F. ISTVÁN Ba lesetek, bűnügyek Egy botrányosan viselkedő férfi miatt hívták ki a rendőröket Kiskunfélegyházán. A 43 esz­tendős, tiszaalpári illetőségű ember volt feleségének félegy­házi lakása előtt üvöltözött, dö­römbölt, szitkozódott. Ezt elé­gelték meg a szomszédok, s ér­tesítették a kapitányságot. A helyszínre érkező rendőrök őri­zetbe vették az illetőt, és garáz­daság miatt indítottak ellene el­járást. TOLVAJ A TELEPHELYEN. Három és fél millió forintnyi értéket vitt(ek) el valaki (k) a Kecskemét™ kiskunfélegyházi telephelyéről. Az egy vagy több ismeretlen tolvaj egy cefreszi­vattyút, erjesztőtartályokat és elektromos kapcsolótáblákat lo- vasított meg. ÖNTÖZŐCSÖVEK. Megkárosí tották a KEFAG Rt.-t is. A cég Kecskemét-Kisfáiban lévő telep­helyéről alumínium öntözőcsö­veket loptak el. Az eltűnt holmi értéke 500 ezer forint. PÓRUL JÁRT. Újabb áldozata van a trükkös tolvajoknak. Egy francia állampolgár járt pórul az M5-ösön. Az autóst a lajos- mizsei elágazás előtt 4-5 kilo­méternyire állították meg isme­retlenek. Miközben a tettesek egyike elterelte a külföldi figyel­mét, másikuk kiemelte az autó­ból a táskáját. Ebben ékszerek és készpénz volt, mintegy 320 ezer forint értékben. Botrányosan viselkedett Közlekedés Padkaépítés lesz az 5-ös út 60+500-62. km-ei közt. Kátyúz­nak az 51-es út 163-167. km-ei közt. Vezetőoszlopokat tisztíta­nak az 55-ös út 65-69. km-ei közt. Padkarendezés lesz az 53-as út 73-75. km-ei közt. TRAFFIPAX. Ma Baján, Duna- patajon, Kiskőrösön, Izsákon, Kisizsákon, Kecskeméten és Kecskemét-Hetényegyházán számíthatnak a járművezetők radarellenőrzésre. _________________Gazdasarok_________________ N övényvédelmi teendők a gyümölcsösökben 1. Az elmúlt hét nyárias melege, majd a napokban bekövetkezett lehűlés nagyon sok károsító szá­mára kedvezővé vált. A gyümölcsösöket megbete- gítő gombák közül van néhány, amely ellen mindenképpen vé­dekezni kell, mert ellenkező esetben járványos méretű fertő- zöttségeket képesek elindítani. Elsőként az alma betegségeire hívjuk fel a figyelmet. Az almafa-varasodás első le­véltünetei megjelentek április 20-án, amelynek kialakulásában az április első napjaiban lehul­lott csapadék játszott szerepet. Az elmúlt évi nagy fertőzések következtében nagyon sok fer­tőzőanyag van a lehullott tavalyi levelekben, amelyekről a fertő­zések tovább folytatódnak. Sőt, most már a frissen fertőzött le­velekről is. Most a felszívódó ké­szítmények felhasználását java­soljuk. Mivel az almafa-lisztharmat a rügyekben telel, azokon a fá­kon található, amelyekről a tava­lyi beteg ágakat nem vágták le. Á fertőzött hajtásvégeket még most is lehet metszeni, hogy ne fertőződjenek az egészséges le­velek. Az Erwinia amylovora bakté­rium elleni védelmet április 20- án elrendeltük az árutermelő al­másokban, illetve felhívtuk a fi­gyelmet a házi és hobbikerti fák védelmére is. A védekezést to­vább kell folytatni, mert az alma virágzása még mindig tart. A reggeli harmatok, záporok és zi­vatarok - meleg idő mellett - biztosítják a fertőzésekhez a fel­tételeket. Az Aliette 80 WP-vel, illetve a Kasumin 2 L-lel megoldható a védelem. A most virágzó birseket is en­nek a két készítménynek a fel- használásával lehet a fertőzés­től megóvni. Az elmúlt évben erwiniás fertőzés csak a birsek­ben volt a gyümölcsfajok közül, ezért különösen oda kell figyelni erre a kultúrára. Már jól láthatók a kajszifá­kon a moníliás hajtástünetek. A virágzáskor uralkodó esős időjárás eredményezte ezt az erős fertőzést. (Április 6-ai cik­künkben ennek veszélyéről ír­tunk.) (Folytatjuk) BÁCS-KISKUN MEGYEI NTÁ, _______ KECSKEMÉT (E közérdekű tájékoztatás sür­gőssége, a téma aktualitása mi­att az erdőtelepítési sorozatun­kat most megszakítottuk. A ter­veink szerint jövő héten kedden folytatjuk.) Elítélték a késes rablót Kecskemét Első fokon öt év hat hónap sza­badságvesztésre ítélték a múlt he­ti késes rablás elkövetőjét. Egy 87 éves bácsihoz azzal állított be a 19 éves fiú, hogy jó áron tud szerez­ni cigarettát. Á bácsi látásból is­merte a fiút, át is adott neki 4000 forintot. A fiatalember azonban váratlanul kést rántott, és elvette az idős ember aranyláncát is. Az ékszert eladta, majd a pénzt kocs­mában költötte el. A rendőrök még aznap éjjel elkapták a rablót, aki elismerte tettét. így gyorsított eljárással állíthatták bíróság elé. MUNKATÁRSUNKTÓL A dobogó tetején csak egy hely van... ... a mértékadó új Primera ELIT GROUP KFT Kecskemét, Bihar u. 8. Tel.: 76/501 -800 Kiskunhalas, Szabadkai út 29. Tel.:77/525-000 Cegléd, Méhész u. 18. Tel.: 53/505-800 REEMTSMA A REEMTSMA Debreceni Dohánygyár Kft. olyan közismert és sikeres márkák gyártója és forgalmazója, mint Symphonia, Főnix, Mustang, West, Davidoff, RÍ, Camel, Ernte 23 ... TERÜLETI ÉRTÉKESÍTÉSI KÉPVISELŐT keres, Baja székhellyel (Bács-Kiskun megye területére) Az értékesítési képviselő feladatai:- márkáink kereskedelmi bemutatása, kapcsolattartás a meglévő partnerekkel- új partnerek felkutatása- termékeink üzleten belüli megjelenésének állandó javítása: szakszerű kihelyezés, árurendezés- eseti értékesítés- akciók, promóciók szervezése, lebonyolítása- a piaci folyamatok követése, információk gyűjtése Pályázati feltételek:- középfokú végzettség- B kategóriás jogosítvány- számítógép használatában való jártasság (Excel, Word)- saját lakástelefon- fényképes szakmai önéletrajz Az elbírálásnál előnyt jelent:- magasabb iskolai végzettség- hasonló munkakörben szerzett tapasztalat- angol nyelvismerete Amit kínálunk Önnek: Versenyképes jövedelemcsomag, szakmai továbbképzés, egy nemzetközi nagyvállalat biztos háttere, szolgálati autó. Ha Ön 22-35 év közötti, rugalmas, agilis, jó beszédkészségű, ' sikerorientált, és csatlakozni kíván fiatal, sikeres csapatunkhoz, kérjük, pályázatát 2000. május 8-áig juttassa el a következő címre: REEMTSMA Debreceni Dohánygyár Kft. Szegedi Területi Iroda 6724 Szeged, Eszperantó u. 3. 289i6

Next

/
Oldalképek
Tartalom