Petőfi Népe, 2000. április (55. évfolyam, 77-100. szám)
2000-04-28 / 99. szám
2. oldal - Petőfi Népe VÉLE KÉNYEK HÍR HÁTTÉR 2000. ÁPRILIS 28., PÉNTEK Jó napot! Április 28., péntek Köszöntjük a Valériákat! A Valéria a latin Valerius (jelentése: erős) női megfelelője. Köszöntjük még a névnapjukat ma ünneplő Patrik, Fedóra, Pál és Patony nevű olvasóinkat is! Lapszél Idomított porszívó Én akkor kezdtem háziasszony lenni, amikor még sokan kategorizáltak: ez férfi-, az meg női munka. Egyébként egyik sem esik nehezemre. Sőt, kikapcsol. Húsvétkor leányunk 20. születésnapjára készültünk. Igyekeztünk. Azt hittem, hogy az izgalomtól nem jól látok! A férjem elővette a porszívót! De hiába kapcsolgatta. Már kezdtem emlegetni az áramszolgáltatót, amikor kiderült, a masina „felmondott”. Irány a javító! Ott értették is meg nem is a dolgot, hiszen még rajta volt a sorszám, ami igazolta: nemrégiben gyógyították. Akkor azzal vittem oda (amire emlékeztek is!), hogy a férjem életében először porszívózott volna. Aztán az először szervizeit gépet az uram is vitte haza. Este beesve a lakásba mégis idegen porszívó hevert a szőnyegen. „A miénk megint nem indult. Biztosan idomított!” - viccelte szinte hihetően a férjem. Hiszen az, amit a szolgáltatótól a javítás idejére kölcsönkaptunk, nem volt allergiás a férfikézre. _____, HIÚM K I A LEGJOBB BOGOK AS INAT Szumóbirkózók asszisztálásával rendezik meg minden esztendőben a bébik síróversenyét Japánban. A nyugati ember szemével nézve igencsak fura megmérettetés azt hivatott eldönteni, hogy ki a leghangosabban síró kisbaba. Idén 60 csemetét neveztek be a versenyre az 1999- ben született kis japánok közül._________________________________________________totói mutbb» C sonti a divat Hagyomány Ismerőseim közül sokan már napokkal az ünnep előtt azért sírtak, 'hogy hány kilót szednek majd magukra a húsvéti nagy sonkaevészet közben. Előre elrontották az ünnep örömét azzal, hogy a pluszkilókra gondoltak. Már a karácsonyi bejglik után sem volt túl jó a helyzet... De most, amikor fürdőruhát kellene húzni, nemcsak a nők többsége, hanem már a férfiak is fogyókúrára gondolnak. Nem divat ma ducinak lenni, a rubensi idomok kimentek a divatból. Akárhány reklám, mindben sovány, fiatal nő és férfi van, sugallva: csak az lehet sikeres, aki így néz ki. A divatbemutatókon az etióp éhezőkhöz hasonlatos, gacsos térdű, kiálló csontú manökenek vonulnak, mutatva a trendet. Az ötvenedik évét betöltött egykori sztármanöken (ma sikeres üzletasszony) sem a családjáról, hanem fogyókúrájáról nyilatkozik. Imád aludni és jókat enni, most mégis önsanyargató életmódba kezdett. Olvastam az interjút* és nem értettem, hogy miért akar valaki ötvenéves korában húszévesnek látszani. Mi öröme marad, ha mindent, amit szeret, megvon magától? Aztán az életben épp az a szép és izgalmas, hogy az emberek különbözőek. Alacsonyak és magasak, kövérek és soványak, dús hajúak és kopaszok. Borzasztóan unalmas lenne, ha mindenki egyforma lenne. Nem? ______________________________________TN H ogyan verjük feleségünket anélkül, hogy nyomot hagynánk rajta? Ezzel a címmel jelent meg „szakcikk” az asszonyfenyítés furfangjairól a Playboy magazin romániai számában. Az újság chicagói központjának a felháborodás miatt bocsánatot kellett kérnie a román asszonyoktól. Pedig csak áprilisi tréfának szánták az írást. No, azért nem kell annyira elvetni azt a sulykot, Romániában csak egy haladó nemzeti hagyományt élesztett újjá az ottani lap. Nevezetesen a hírhedt népszórakoztató intézmény, a Se- curitate „Hogyan verjük koholt vádak alapján a gyanúsítottat anélkül, hogy nyomot hagynánk rajta?” régi gyakorlatát. ______________________IÜ9S1 Né zőpont Bán János_________ K i megdob kővel... Unalom? Vagy valami más? Vajon mi vesz rá egy gyereket arra, hogy köveket hajigáljon a felüljáróról az alant elsuhanó kocsikra? Próbálok toleráns lenni. Visszaidézem, mi annak idején mennyi rossz fát tettünk ama nevezetes tűzre. Hát, sokat. Nem részletezem. Egyrészt, mert nem vagyok rájuk túl büszke, másrészt meg nem biztos, hogy a kődobáláshoz képest érdemes említeni őket. Igaz, a környékünkön egy felüljáró sem volt. Nem azt akarom ezzel mondani, hogy mi különbek voltunk a mai fiataloknál. Ez ugyanis egyáltalán nem lenne igaz. Mégis. A magunk testi épségét rendszeresen és gondolkodás nélkül kockára tettük. Másokét nem. Unalom? Vagy valami más? Érdemes ám ezen elgondolkodni, Önök mit tennének, ha egy nap azzal cibálnák haza édes csemetéjüket (fülinéi fogva), hogy tetten érték! Dobálta a köveket a felüljáróról. Unatkozott? Vagy valami más? Ön mit tenne? Mit mondana neki? Lekeverne egy emlékezetes fülest? Vagy próbálna a lelkére beszélni, hátha hat rá? De tényleg...? Valaki azt mondta a napokban, megvadultak ezek a kölkök. Úgy általában. Az Egyesült Államokban már alig akad iskola, ahol ne mészárolnák le tanáraikat és társaikat a diákok időnként. Hollandiában nemrég tettek a sínekre köveket gyerekek: az eredmény egy kisiklott szerelvény, számos sérült. A példákat sorolhatnánk. Egyre hosszabban. Azt is mondják, hogy Pest megyében, ahol szép számmal találni felüljárókat, régi sportág a kődobálás. A vasúti kocsikat meghaji- gáló idiótákról szintúgy számos hírt olvashattunk (ennek is volt már halálos áldozata!). Mindezek tudatában el kellene fogadnunk, hogy halál leselkedik ránk, miközben békésen autózunk, vonatozunk? Mindezt néhány hülyegyerek miatt? De hát mi történt tulajdonképpen ezekkel a gyerekekkel? Unatkoznak? Vagy valami más? Lekeveme egy emlékezetes fülest? DUNAHOLMNG BROKERHÁZ Rt Kecskemét, Horváth D. u. 10-12. ________TeL; 76/486606________ B ÉSZWÉWYÁBFOLYAWOK ~ (2000. április 27.) Borsodchem 10 400 Ft 8 Fotex 344 Ft 8 Matáv 1880 Ft 8 Mól 5100 Ft ű OTP 13 000 Ft 8 Rába 2 755 Ft ű Richter 15650 Ft Zalakerámia 2 000 Ft ű BUXi 8867,92-1,83 % eltérés a2 előző záróértékhez képest BankVVustria Creditanstalt BEFEKTETÉSI ALAPOK HOZAMA EGY ÉVRE VISSZAKENŐLEG 2000. 04. 27-én CA Kötvény Alap 16,78% CA Részvény Alap 29,78% 60ÖÖ Kecskemét, Kisfaludy u. 8. Tel.: 76/512-100 ELR. póMvóitó Kecskemét, Dobó krt. 8. (Centrál Passage Üzletház) Pénznem I egységre Vétel Eladás USD 277.0000 282.5000 DEM 130.5000 132.5000 ATS 18.5500 18.8500 ITL 0.1310 0.1345 CHF 161.5000 165.0000 FRF 38.6000 40.2000 CAD 186.2500 192.5000 NLG 114.7500 118.5000 SKK 5.0000 6.3000 ESP 1.5200 1.5750 Napközbeni árkorrekció lehetséges! Tel.: 76/418-884 • Nyitva mindennap: 8-21 óráig. Internet: www.goldinfo.hu AZ MNB HIVATALOS DEVIZAÁRFOLYAMAI (1 egységre, forintban) Angol font 441,62 Cseh korona 7,13 Euró 258,18 Német márka 132,01 Osztrák schilling 18,76 Lengyel zloty 65,08 Svájci frank Szlovák korona 164,13 6,22 USA-dollár 280,27 Hírháttér « Politika * Hírháttér » Politika « Hírháttér Az elnököt szeretnék elnöknek a megyebeli kisgazdák A magyar parlamenti pártok Torgyán József döntését várják. Az FKgP elnöke, az FVM első embere szombaton nyilatkozik. Akkor derül ki: Jelölteti-e magát az államfői posztra. BAcs-Kiskun - Budapest Mintegy kétezer kisgazda vezető előtt jelenti be * szombaton dr. Torgyán József pártelnök, miniszter a döntését. Azt, hogy jelölteti-e magát a köztársasági elnöki posztra. A hétvégi nagygyűlésre az összes alapszervezet vezetőjét, megyei és országos kisgazda pártvezetőket, illetve országgyűlési képviselőket várnak Budapestre, a Kongresszusi Központba. Bács-Kiskunban 106 csoport elnöke kapott meghívót. Ők, a megyei vezetés, valamint az FKgP honatyái - várhatóan 127-en - utaznak a politikai fórumra. Amennyiben dr. Torgyán József vállalja a jelöltséget, s a parlamenti képviselők többsége támogatja is, úgy az ismert politikus a nyár elején államfő lehet. Bács-Kiskunból előreláthatólag 127-en utaznak fel a Budapest Kongresszusi Központba szombaton, a kisgazda nagygyűlésre. A megye kisgazdái az országban elsőként nyilvánították ki óhajukat, hogy Torgyán József jelöltesse magát a köztársasági elnöki posztra. A megyék kisgazda szervezetei támogatják Torgyán József elnöki ambícióit. Bács-Kiskun kisgazdái az országban elsőként (tavaly decemberben) nyilvánították ki óhajukat, miszerint a pártvezető jelöltesse magát a legmagasabb közjogi méltóság posztjára. Dr. Bemáth Varga Balázs az FKgP jelenlegi második számú politikusa. A párt volt Bács-Kiskun megyei elnöke, országgyűlési képviselő érdeklődésünkre elmondta: érzése szerint a párt kétezer delegáltja egyhangúan dr. Torgyán József jelölése mellett áll ki. 0 maga személyesen is azt az álláspontot képviseli, hogy a pártelnök induljon az államfői posztért. A politikus úgy vélekedett: a jelenlegi földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter tudja megtestesíteni a köztársaság polgárainak akaratát ebben a közjogi tisztségben. Másrészt nemzetközileg is ismert a személye. „Ám amennyiben az elnök másként döntene, akkor sem lennék kétségbeesve - mondotta a főtitkár - mert dr. Torgyánnal akkor a folyamatosság maradna meg a párton belül.” Dr. Ádám Pál megyei pártelnök szerint Bács- Kiskun kisgazdái már döntöttek: szeretnék, hogy a miniszter elvállalja a köztársaságielnökjelöltséget. Grisnik Jánost, a bajai kisgazdák elnökét is megkérdeztük:- Számomra egyértelmű Torgyán József jelölése- mondta -, hiszen a Bács-Kiskun megyei kisgazdák javasolták először köztársasági elnöknek. Úgy érzem, a tagság elvárja az elnök úrtól, hogy vállalja a jelölést. Petrity Gábor, a bácsalmási alapszervezet elnöke így nyilatkozott: - Örömmel és nagy bizalommal javasoljuk dr. Torgyán Józsefet a köztársasági elnöki tisztségre. Az viszont elképzelhető, hogy ő már olyan terheket vállalt, hogy az elnöki posztot tisztességgel és lelkiismerettel nem tudná a meglévő feladata mellett ellátni. Mindenképp az ország érdekében kell hogy döntsön, ha eljön az ideje. Mi ugyanakkor más alkalmas személyt nem látunk a jelölésre. ________________________________• BABTA ■ BERKI • KUBATOVICS • A nagygyűlésen az országos elnökség, a parlamenti frakció, valamint a megyék álláspontját 3-3 percben fejthetik ki az érintettek. A szavazatszámlálást követően a voksok többségét elnyerő jelölt kap szót, majd a további szükséges határozatok meghozatala következik. Erre akkor is szükség van, ha a jelölt vállalja a jelölést, s akkor is, ha nem. Semmiféle forgatókönyv nem létezik arra az esetre, ha az államfőjelölt nem vállalja a felkérést. MTI Pcníchíol vasárnapii» fS5) bevásárló-hétvége \raep/ f ... “ V""?*/ V y a 9ZII-F nwf \ y ^ lK-vásárlókü/|Mmfh»ii! ▼ Paloma kávé, 250 g 304 Ft/db helyett 298 Ft/db Coca-Cola (4 ízben), 2 lit., visszaváltós 208 Ft/db helyett 176 Ft/db Soproni Ászok sör, 0,5 lit. 96 Ft/üv. helyett 79 Ft/üv. Csirkecomb 499 Ft/kg helyett 369 Ft/kg Csirkeszárny 369 Ft/kg helyett 299 Ft/kg Csirke tar-hát 189 Ft/kg helyett 129 Ft/kg Sertéslapocka és -dagadó 659 Ft/kg helyett 599 Ft/kg Sertéscsülök 419 Ft/kg helyett 299 Ft/kg Sertésoldalas 519 Ft/kg helyett 479 Ft/kg Pörköltnek való marhahús 789 Ft/kg helyett 719 Ft/kg Levesnek való marhahús 489 Ft/kg helyett 399 Ft/kg Marhapacal 649 Ft/kg helyett 599 Ft/kg Virsli 359 Ft/kg helyett 299 Ft/kg Párizsi 349 Ft/kg helyett 259 Ft/kg Parasztkolbász - 659 Ft/kg Szil-Coop kenyér, 750 g - 68 Ft/db Politej, 1/1 - 95 Ft/db Kakaóital, 0,5 lit. 55 Ft/db helyett 49 Ft/db Fa tusfürdők, 200 ml 319 Ft/db helyett 266 Ft/db Sunlicht antibakteriális mosogató, 500 ml 229 Ft/db helyett 189 Ft/db Akciós áraink a készlet erejéig érvényesoki Q% kamat] Hl140.000 S9V Ft ékű er« cfiandekcsomag Haszna ltja utók 3QVofelo légtől rw m Az új mragonüV szeretem. JflNSIK Autóitól Kft. 6000 Kecskemét, Szegedi út 90. Km. Tel.: 76/498 550 Tel./fax: 76/498 554 2700 Cegléd. Komi út 28. Tei./lax: 53/314-005,53/316 495 * V L