Petőfi Népe, 2000. március (55. évfolyam, 51-76. szám)
2000-03-24 / 70. szám
2. oldal - Petőfi Népe VÉLEMÉNYEK HÍR HÁTTÉR 2000. MArcius 24., péntek ||| Jó napot! Március 24., péntek Köszöntjük a Gáborokat! A Gábor bibliai eredetű név, jelentése: Isten bajnoka. Köszöntjük még a névnapjukat ma ünneplő Gabriella, Katalin, Olivér, Ella, Alpár nevű olvasóinkat is. Lapszél Fagyhalál Budapesten, azok a volt hajléktalanok, akiknek a sorsa idővel jobbra fordult - csak elvétve van ilyen - kopjafát állítottak azoknak a társaiknak, akik valamikor fagyhalálban hunytak el. Lám, ők... Az esetről eszembe jutott az a kísérlet, melyben azt figyelték meg, hogy a főváros legforgalmasabb pontján, a Nyugatinál, ha elájulna valaki, hányán segítenének neki. A „kísérleti nyuszi” egy jólöltözött, megnyerő középkorú hölgy volt. Nem lehetett összekeverni holmi „lepusztult” nővel. Remekül játszotta el, hogy rosszul lett és elájult. A tömeg pedig ügy kerülgette, mintha semmi sem történt volna. Egyik-másik odapillantott menet közben, de nem állt meg senki. A kísérletet Európa több nagyvárosában is elvégezték. Sehol sem viselkedtek ennyire közönyösen az emberek, mint nálunk. Nyilván ennek is megvan a maga oka, de csak egy mélyebb elemzéssel lehetne feltárni. A baj az, hogy évszaktól függetlenül, fagy nemcsak kint a természetben van, hanem az emberek szívében is. _____ -MAUTHNIRM IT SÜTSZ, KIS SZÜCSNÉ? Ha tudományos-fantasztikusban gondolkodunk, e kép láttán akár ezt is kérdezhetnénk. Azonban nagyon is földi dologról van szó: gyógyszer készül a kondérban. Ezért a maszk az arcon. Persze egy marék pirula árából ma már lehetne sütni valami finomat is.____________pn-archIv H aza vagy az otthonba? Nemrégiben rendőrautó fékezett egy szociális otthon előtt. A hátsó ülésen magas, szikár öregember ült papucsban, csíkos pizsamaalsóban és fekete bőrkabátban. A fiatal rendőr még ki sem nyitotta az ajtót, az épületből máris nővérek szaladtak a kocsihoz. Bekukucskáltak az autó szélvédőjén, aztán felegyenesedve a fejüket rázták. - Nem hozzánk tartozik, az biztos - mondták. A fiatal rendőr, aki jó fél órával azelőtt a városból kifelé vezető úton szedte össze a tél végi hidegben papucsban baktató idős férfit, kétségbeesetten nézett a nővérekre. Ez már vagy az ötödik hely volt, ahol nem ismerték fel utasát. Látszott rajta, hogy gondolatban újból sorra veszi a szociális otthonokat, hátha kimaradt valamelyik és pontosan abból az egyből sétált ki engedély nélkül az idős férfi. Ha hazulról jött el, akkor meg valamelyik hozzátartozója majd csak bejelenti a rendőrségen, hogy eltűnt a papa. Egy biztos: a dacos öregembertől nem tudja meg, hogy hová tartozik, mert az még a nevére sem emlékszik. Csak azt hajtogatja, hogy haza akar menni. De hová haza? Az adatok szerint az egyik alföldi megyében több mint háromezer időskorút gondoznak szociális otthonokban. A számok nem beszélnek arról, hogy mi okból kerültek oda. Néhá- nyan a magány ellen menekültek, mások a gyerekeiken akartak segíteni vagy fordítva, azok magukon. Rábeszélik a nagymamát, nagypapát, hogy költözzön be egy otthonba. Jobb lesz ott neki - érvelnek -, meg aztán az unoka sem lakhat az utcán. A szülőkhöz nem költözhetnek a házasulandó ifjak az 50 négyzetméteres panelba. Az öreg házat meg szépen fel lehet újítani apránként, ahogy gyarapodnak a fiatalok. Első hallásra mindenki jól járt, az otthonba telepített nagymama vagy nagyapó is társaságban van, meleg ételt kap és orvosi ellátást. Aztán egyszer csak úgy gondolja, ez mégsem az ő otthona. Haza akar menni, de akkor már nincsen hova. ........... B ARACSI MAGDOLNA Nézőpont A. Tóth Sándor Egy kis séta a vásáron Rögtönöztem magamnak egy statisztikát. Kíváncsi voltam, kik a kecskeméti Aranyhomok Expo kiállítói. Vajon csak belterjes, megyei bemutató, vagy vonz már vállalkozásokat messzebbről, is? Nem várt eredményre jutottam. A nyolcvanegy stand közül harmincat nem a szűkebb hazánkból valók foglalnak el. Szombathelytől Budapestig, Budapesttől Szegedig, Nyíregyházáig terjed a települések sora, ahonnét egy vagy több társaság, egyéni vállalkozó érdemesnek tartotta eljönni az Aranyhomok Expóra. Még kavarogtak a fejemben Torgyán miniszter úr szavai az iménti előadásából, amikor elindultam egy kis sétára a kiállítás és vásáron. Természetesen most is kardot rántott és elhelyezett néhány mestervágást politikai ellenfelei páncélján. Bizonyára közülük is ültek a főiskola nagy előadójában, ugyanis néha riposztok félig érthető foszlányai keringtek a teremben, halkan. Nekem tetszett, amit a családi gazdaságokról mondott: elkötelezett hívük, ezt állította. Azért támogatja őket, hogy a nagyüzemekkel - az ő megfogalmazásában: a kolhoz típusú szövetkezetekkel - szembeni, korábban kialakult esélyegyenlőtlenségüket csökkenteni tudják. Ezért támadják őt a homisták. Nézelődés közben Selb László félegyházi tormakészítő üzemének standja előtt összetalálkoztam a kisgazdapárti Zsikla Győző ország- gyűlési képviselő úrral. Jó hírt mondott: komoly esély van rá, hogy a parlament augusztusig elfogadja törvénymódosító javaslatát. Azt indítványozta, hogy a szőlőtermelőket, a szőlőt vegyék ki a jövedéki körből. Hiszen a szőlő maga nem jövedéki termék, és aki eladja, nem készít belőle bort, miért szenvedjen el egy csomó nyűgöt? Másik javaslata is megértésre talál, azt reméli: a növény-egészségügyi és'talaj- védelmi állomások - a bíróságok kihagyásával - mint hatóságok maguk büntethessék meg 1 millió forintra azokat, akik hamis növényvédő szert gyártanak, forgalmaznak. Dísznövények, húsáru, bor, zöldség-gyümölcs, növényvédő szerek, palackozó berendezés kisebb borászatnak, vetőmagok, üdítők, pékáruk, biotermékek, savanyúságok, gépek - és még sok minden látható az Aranyhomok Expón. Kellemes sétát kívánok! Miért szenvedjen el egy csomó nyűgöt? DUNAHOLDÜMG BROKERHÁZ Rt Kentemét, Horváth D. u. 10-12. _________Tét; 76/486-606_________ RÉ SZVÉNYÁRFOLYAMOK (2000. március 23.) Borsodchem 10100R O Fotex 318Ft 0 Matáv 2 300 Ft 8 Mól 5 280 Ft V OTP 14 750 Ft it Rába 2 685 Ft it Richter 17400 Ft 8 Zalakerámia 3 075 Ft 0 BUXi 9846,73-0,75% eltérés az előzó záróértékhez képest BankVVustria Creditanstalt BEFEKTETÉSI ALAPOK HOZAMA EGY ÉVRE VISSZAMENŐLEG 2000. 03. 23-án CA Kötvény Alap 18,21% CA Részvény Alap 52,96% 6000 Kecskemét, Kisfaludy u. 8. Tel.: 76/612-100 CO\Zf\ELR. pénzváltó Kecskemét, Dobó krt. 8. (Centrál Passage Üzletház) Pénznem 1 egységre Vétel Eladás USD 264.0000 270.0000 DEM 130.0000 132.0000 ATS 18.4500 18.7500 ITL 0.1305 0.1340 CHF 157.2500 161.5000 FRF 38.4000 39.9000 CAD 178.0000 184.7000 NLG 114.5000 118.0000 SKK 5.0000 6.3000 ESP 1.5150 1.5700 Napközbeni árkorrekció lehetséges! Tel.: 76/418-884 • Nyitva mindennap: 8-21 óráig. Internet: www.goldinfo.hu AZ MNB HIVATALOS DEVIZAÁRFOLYAMAI (1 egységre forintban) Angol font 421,41 Cseh korona 7,24 Euró 257,20 Német márka 131,50 Osztrák schilling 18,69 Lengyel zloty Svájci frank 65,76 160,03 Szlovák korona 6,18 USA-dollár 267,14 Hírháttér • Történelem • Hírháttér • Történelem • Hírháttér Tudósok tanácskozása Trianonról Az első világháborút lezáró Párizs környéki békekötések aktualitása. Ez volt a címe, illetve a témája néhány hónapja egy tudományos tanácskozásnak Párizsban, ahol Ádám Magda történész is jelen volt. Lukácsi Béla készített vele interjút. _________________Pta»________________* Á dám Magda: - Az érdekes ennél a konferenciánál az volt, hogy a vesztes államok szakembereit is meghívták. A tudományos konferencia elnöke Jacques Barrietti professzor volt, ő a francia külügyminiszter személyes tanácsadója. A bevezető előadásában azt hangsúlyozta, hogy az utóbbi évtized eseményei, különösen a balkáni háborúk, valamint a közelmúltban megjelent forráskiadványok aktuálissá teszik a szerződések újraolvasását, tehát ilyen finoman fogalmazta. Riporter: - Kezdenek a franciák egy kicsit önkri- ükusabban szemlélődni saját akkori tevékenységükkel kapcsolatban? Adóm Magda: - Feltétlenül ez tapasztalható. Valamikor egyértelműen az a koncepció tartotta magát a francia történetírásban, hogy tulajdonképpen az első világháború utáni rendezés, különösen, ha ezt a térséget vesszük, akkor az ön- rendelkezés alapján történt, a testvérnemzetek egyesültek egymással. A 80-as évek után tapasztalható egy változás, Csehszlovákia, Jugoszlávia szétesése tulajdonképpen elgondolkoztatta a francia történészeket és ezután már egyre inkább észlelni lehetett egy finomabb megfogalmazást. Riporter: - Amit Ön elmondott, újdonságként hathatott a franciák számára? Ádám Magda: - Újdonság volt és valamikor biztos, hogy nem fogadták volna el, és biztos, hogy vitatkoztak volna. De ugyanez vonatkozik a német előadóra és az osztrák előadóra. Ők is egyértelműen kifejtették azt, hogy igazságtalan béke- szerződésről van szó, békediktátumról van szó és ezt valamikor nem tudtam volna elképzelni, hogy egy francia teremben, ahol francia történészek jelen vannak, ezt szó nélkül hagyják. Riporter: - Mit mondott, milyen indokokat, vagy érveket hozott fel arra a kérdésre, hogy miért ekkora mértékben csonkították meg Magyarországot? Ádám Magda: - Alapul vettem az új kutatási eredményeket. Méghozzá a francia levéltárban összegyűjtött dokumentumokat. Nagyon lényeges megvizsgálni a fegyverszünet utáni hónapokat. Itt nagyon fontos figyelembe venni két tényezőt, a rajnai és az orosz kérdést. A két kérdésben bekövetkezett változásokat, fejleményeket. Mindkét kérdés érzékenyen érintette Franciaország biztonsági politikáját, Franciaország biztonságát és ez kihatott Franciaország középeurópai politikájára. Az egész rendezést alárendelte Franciaország biztonsági politikának. Riporter: - És ez az, amit nem szívesen hallottak volna a francia történészek. Ádám Magda: - Ez az, amit nem szívesen, sőt, a francia történészek eddig azon az állásponton voltak, hogy tulajdonképpen a vegyes nemzetiségű területek nem is tettek lehetővé más határokat. Utánam következett egy francia előadó, egy ismert földrajztudós, aki a térképeken megmutatta mikor, hol és hogyan vet ték figyelmen kívül az etnográfiai elveket azért, hogy a gazdasági, földrajzi és stratégiai szempontokat érvényre juttassák. Azt is bebizonyította, hogy lehetett volna másképpen is. Riporter: - Amiről itt szó van, egy tudományos konferencia. De azért nagyon jól tudjuk, és ennek a konferenciának a címe is erre utal, hogy azért ez nem tisztán történelem, tehát itt a mai napig érzékenységek vannak, érvelések, félelmek. Ádám Magda: - Érdekes, hogy a német és az osztrák előadó azt hangsúlyozta, hogy ez történelem, a történelemnek egy tragikus része, de a múlté és elenyésző azok száma, akik az ország jövőjét a múltban keresik. Tulajdonképpen körülbelül ez volt jellemző erre a konferenciára. Én magam az előadásban erről nem beszéltem, viszont utána, a megbeszéléseken jeleztem, hogy Trianon minden magyar számára trauma. A magyarok többsége nem a trianoni határok revideálásában látja a kiutat, hanem a határok átjárhatóságában. Vannak körök, amelyek azonban revízióra gondolnak és itt utaltam arra, hogy azért a trianoni békénél figyelembe kell venni azt is, hogy zárt egységű magyar területek kerültek át a szomszéd államokba. Coca - Cola Beverages ( Magyarország ) Kft. 2000-ben ismét nagy kihívások elé néz, ezért olyan munkatársakat keres, akik élvezik a kemény küzdelmet. Ez alkalommal ÉRTÉKESÍTÉSI KÉPVISELŐ állásra várunk jelentkezéseket a kecskeméti DEPÓ csapatába A feladat termékeink értékesítése, akcióink bolti bevezetése, partnereinkkel való rendszeres kapcsolattartás, értékesítést segítő eszközök kihelyezése, polcok, hűtők termékekkel való feltöltése és áruink esztétikus elrendezése lesz. Olyan érettségizett, lehetőleg kereskedelmi végzettségű, kereskedelemben és/vagy vendéglátóiparban szerzett 2-3 éves tapasztalattal és minimum 3 éves járművezetési gyakorlattal és számitógépfelhasználói ismeretekkel rendelkező fiatalok jelentkezését várjuk, akik kiváló kommunikációs és kapcsolatteremtő készséggel, lendületes és határozott személyiséggel rendelkeznek. Elsősorban Bács-Kiskun és Jász-Nagykun-Szó Ínok megyéből várjuk a jelentkezőket. Hasonló pozícióban szerzett gyakorlat a felvételnél előnyt jelent. Ha szeretne bekerülni egy sikeres világcég csapatába, ahol mozgalmas munka, versenyképes fizetés és folyamatos képzési program várja, akkor pályázatát (szakmai önéletrajz, bizonyítványmásolatok, fénykép) 5 napon belül küldje el címünkre: 6000 Kecskemét. Kandó Kálmán u. 28. 5 A borítékra kérjük írja rá: értékesítési képviselő r l'cnícli^ol vu^áriiapii; CS*®3®5?* L I ' 1 ’ 1 jN r hPVÁSÁN! 1-hnVPop fw] \rooyi Uv T (IjíII I* / 11V l ? ILI Vi, Süilf «M áruházakban! Egész csirke i 389 Ft/kg helyett 309 Ft/kg Csirkecomb 499 Ft/kg helyett 359 Ft/kg Sertéscomb 679 Ft/kg helyett 599 Ft/kg Sertéstarja 639 Ft/kg helyett 539 Ft/kg Sertéscsülök 419 Ft/kg helyett 339 Ft/kg Marhahús, csont nélküli 839 Ft/kg helyett 649 Ft/kg Marha, leveshús 489 Ft/kg helyett 429 Ft/kg Olasz felvágott (Délhús) 530 Ft/kg helyett 399 Ft/kg Zala felvágott (Délhús) 489 Ft/kg helyett 399 Ft/kg Hekktörzs, 1 kg 539 Ft/cs. helyett 389 Ft/cs. Hekkfilé, 1 kg 810 Ft/cs. helyett 589 Ft/cs. Medve lapka sajt, 100 g 131 Ft/db helyett 119 Ft/db Linco vajas margarin, 400 g 135 Ft/db helyett 89 Ft/db Sole tejföl, 175 g 59 Ft/db helyett 45 Ft/db Sole tejföl, 450 g 129 Ft/db helyett 119 Ft/db Réteslap, 8 db-os 99 Ft/db helyett 89 Ft/db Zsemle 11 Ft/db helyett 8 Ft/db Milli tej Tetra (1,5%), 1 lit. 139 Ft/db helyett 121 Ft/db Milli tej Tetra (2,8%), 1 lit. 139 Ft/db helyett 125 Ft/db Tej, 1 lit.92 Ft/db Szil-Coop kenyér, 750 g68 Ft/db Olympia őszibaracknektár, 2 lit. 149 Ft/db helyett 119 Ft/db Pedigree állateledel (konzerv), 400 g 145 Ft/dbhelyett 129 Ft/db Tomi Kristály (2-fajta), 8 kg 2139 Ft/db helyett 1849 Ft/db Clin ablaktisztító, 500 ml szórófejes 360 Ft/db helyett 309 Ft/db s Akciós áraink a készlet erejéig érvényesek!