Petőfi Népe, 2000. március (55. évfolyam, 51-76. szám)

2000-03-24 / 70. szám

ifid 2000. Március 24., péntek MEGYEI KÖRKÉP Petőfi Népe - 3. oldal Volt vezetők bíróság előtt Gyula - Kecskemét Strómanok közvetítésével, saját magáncégük hasznára adták el a búzát éveken át a békéscsabai Agrimill Rt. és a kecskeméti Viktória Rt. vezetői az általuk irányított részvénytársaságnak. S ez­zel a két sértettet a cégek szerint félmilliárd, a Békés Megyei Főügyészség által csütörtökön, a Békés Me­gyei Bíróságnak benyújtott vádirat szerint 220 millió forint kár érte - derült ki a gyulai főügyészségi sajtótá­jékoztatón. Fazekas Géza, a megyei fő­ügyészség büntetőjogi kollégi­umának vezetője a vádiratot is­mertetve elmondta: a három vád­lott közül B. V. vezérigazgatója, N. I. a közgazdasági, F. M. a ter­melési és kereskedelmi vezér­igazgató-helyettese volt a két (kö­zös angol és német tulajdon­ban lévő) részvénytársaságnak, míg azok 1997-ben rendkívüli fölmondással meg nem szaba­dultak tőlük. A két cég előbb munkaügyi perben igyekezett megtéríttetni kárát volt vezető alkalmazottaival, majd büntető­jogi följelentést téve megindította azt az eljárást, amelynek eredmé­nyeként most 14.000 oldalas nyo­mozati anyag kerül a bíróság elé. A három vezetőnek több olyan magáncége is volt, amelyek munkaadóik (a két részvénytár­saság) tevékenységi körével azo­nos vagy ahhoz hasonló terüle­ten (a gabonaforgalmazásban, az élelmiszer-nagykereskedelem­ben és a raktározásban) működ­tek. A négy saját tulajdonban lé­vő kft. nevében fölvásárolt gabo­nát a három részvénytársasági vezető a vád szerint úgy adta- vette, továbbította stróman-cé­gek közbeiktatásával, hogy végül a búza - a két társaság kárára, az ő jókora nyereségükkel - a saját munkaadójukhoz jutott. Eköz­ben a gabona csak „papíron moz­gott”, mert a saját tulajdonú vál­lalkozásaik nevében fölvásárolt gabona anélkül cserélt többször is gazdát, hogy közben ugyanab­ban a raktárban (alkalmanként a károsult részvénytársaságok tár­házaiban) maradt. A nyomozás és ügyészségi eljárás során csak az 1995-96-ban végrehajtott, bo­nyolult adásvételi ügyek egy ré­széről sikerült bizonyítani, hogy azokkal bűncselekményt követ­tek el. A vádirat szerint az Agri­mill Rt.-t 190 millió, a Viktória Rt.-t 30 millió forint kár érte. Miután a két részvénytársaság félmilliárdos követeléssel lépett föl a három elbocsátott vezetővel szemben, azok 70 millió forint károkozást elismertek, és ezt kifi­zették - hangzott el a sajtótájé­koztatón. A különösen nagy va­gyoni .hátrányt okozó hűtlen ke­zelés bűncselekményének vád­jával illetett három volt vállalati vezető vagyonát zár alá vették. Egyiküket (az elsőrendű vádlot­tat, B. V.-t) illetően az a ritka eset állt elő, hogy a zár alá vett va­gyon kellő biztosíték az esetleges kártérítéshez - hangzott el a csü­törtöki gyulai sajtótájékoztatón. MTI Bírságolt a versenyhivatal Budapest - Kecskemét A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenytanácsa a John McDermaed elnevezésű szeszes ital korábbi és jelenlegi gyártó­ját, a Sagál Rt.-t, valamint a Black-Bulls Kft.-t a fogyasztók megtévesztése miatt 200 ezer, il­letve 500 ezer forint bírság meg­fizetésére kötelezte - tájékoztat­ta az MTI-t Polgárdy Géza, a GVH sajtófőnöke csütörtökön. A versenytanács határozata szerint a nevezett kecskeméti cé­gek a jogsértést azzal követték el, hogy olyan benyomást keltettek a szeszes ital címkéjével, mintha egy minőségi import italt kínál­nának. Ezért a versenytanács - a bírság mellett - a jogsértő cselek­mény folytatását a határozat kéz­hezvételétől számított 30 nap el­teltével megtiltotta. A Sagál Rt. ál­tal 1995-től 1997 végéig gyártott ter­mék előcím- kéjén a „John Mc­Dermaed Whisky” fel­irat olvasha­tó, míg hát­címkéjén a „whisky jellegű, kommersz sze­szes ital” megjelölés szerepel. Az 1998. január 1-jétől kizáró­lag a Black-Bulls Kft. által gyár­tott termék hátcímkéjéről még a „whisky jellegű, kommersz sze­szes ital” megjelölés is lekerült, ami a jogsértés szándékosságát még nyilvánvalóbbá tette. Ezért 3Ö0 ezer forinttal magasabb ösz- szegű a bírság - áll a GVH köz­leményében. ____ MTI ________________Gazdasarok________________ V irágpalánták nevelése A tavasz megérkeztével egyre többet gondolunk a virágoskert­re. A hagymás nárcisz, a jácint, a tulipán elvirágzik. A kétnyári árvácska, a százszorszép, a ne­felejcs május végén kikerül a kertből. Helyüket az egynyári virágok foglalják majd el. Már márciusban helybe vet­hető a körömvirág, a szarkaláb, a fátyolvirág, a szagosbükköny, a dísznapraforgó. Április köze­pétől a bársonyvirágot, az őszi­rózsát, a cíniát, a violát, a kúp­virágot és társaikat vethetjük. Ezekből csak nyár közepére lesz virágzó növény. Korai palánta­neveléssel elérhetjük, hogy má­jus végére már fejlett növénye­ket - esetleg bimbósan vagy vi­rágosán - ültethetünk a kertbe, ablakládába. Palántát nevelhetünk cserép­ben, kis ládában az ablakban is. Fontos, hogy a virágcserepet tisztára mossuk. Aljára (vízel­vezetésre) ujjnyi homokot te­gyünk, arra általános virágföl­det, amelyet ujjainkkal lenyom­kodva simára egyengetünk. Erre vetjük rá a magokat egyenlete­sen, szórtan, de nem túl sűrűn. Az elvetett magokra vékony ré­tegben finom földet szórunk, majd egyenletesen lenyomkod­juk és beöntözzük. Többféle mag vetésénél jelöljük, hogy melyik cserépbe mit vetettünk. Fontos, hogy a magvetés ne száradjon ki, ezért kelésig papír­ral takarjuk, amit nyirkosán tar­tunk. Kelés után világos, egyen­letesen meleg helyen tartsuk. Ha sűrűn keltek a palánták, már akár szikleveles korban is rit­kábbra tűzdeljük nagyobb cse­répben, vagy ha elegendő he­lyünk van, egyesével-kettesével kis cserépbe, tejfölös pohárba ültethetjük. Ennek előnye, hogy majd földlabdával tudjuk hely­re ültetni, így biztosabb lesz az eredés. A lakásban nevelt palán­tákat kiültetés előtt edzeni kell. Nappalra szabadba- tesszük, csak éjjelre hozzuk vissza. Má­jus vége felé ültethetjük a kert­be a fejlett palántákat, amikor már a késői fagyok elmúltak. ____________________BÚZÁS LÁSZLÓ B űnjelek az országút mellett Kunszentmiklós Kétszázezer forint. Ennyi pénzt ajánlott fel Gergényi Péter dandártábornok, Bács-Kis- kun megyei rendőrfőkapitány annak, aki nyomukra vezet a kunszentmiklósi rablók­nak. Feltehetően ezzel a szerszámnyéllel ütötték agyba-főbe a miklósi családapát. fotó; megyei rendőr-főkapitányság A héten beszámoltunk lapunkban arról, hogy három - feltehetőleg román vagy roma nyelven beszélő - férfi szombat éjjel rátört egy békésen alvó kunszentmiklósi családra. A férjet, felesé­get és lányukat durván megkötözték, a családfőt egy husánggal bántalmazták. S egy forró vasalót is bevetettek annak érdekében, hogy megtudják: hol a lakásban a széf és annak kulcsa. A táma­dók 3,7 millió forintot, 2 mil­lió forintnyi valutát és arany ékszereket vittek el. Az asz- szony Mercedes Coupéjával menekültek, amelyet aztán a kiskunlacházi bányató mel­lett hagytak. Friss hír a nyomozásról, hogy bűnjelek kerültek elő. A Kunszentmiklós és Kiskun- lacháza közötti alsóbbrendű út mellett egy sísapkára bukkant egy traktoros. A klasszikus, rablók által viselt fej- és arcfedőről van szó: egy kötött sapkáról, amelyen elöl két nyílást vágtak ki a szemnek. A traktoros értesí­tette a rendőröket, akik a helyszínen aztán még két másik hasonló sísapkát találtak, valamint egy szerszámnyelet is (képünkön). Ennek köze­pén egy repedés fut végig, s ezért az egyik végé­nél feltehetőleg egy szigetelőszalaggal látták el, hogy ne hasadjon ketté. A nyomozók szerint minden kétséget kizáróan a kunszentmiklósi rablóké a három sísapka, és az előkerült szer­számnyéllel ütötték-verték a családfőt múlt szombaton éjszaka. A zsaruk egyébként találtak még egy piros nyelű csavarhúzót is a helyszí­nen, amelyet valószínűleg szintén a tettesek dobtak el. KOSA Sürgető a szerkezetváltás Kecskemét Mindenféle talajon mindent termelni - ez nem járható út. Torgyán József földmű­velésügyi és vidékfejlesztési miniszter hangsúlyozta ezt tegnap, amikor a magyar mezőgazdaság helyzetéről beszélt Kecskeméten. El kell dönteni, melyik talajon mit érdemes termeszteni - hangsúlyozta az Aranyho­mok Expo megnyitóján. A miniszter kilátásba helyezte, hogy az ország mintegy 8 millió hektár megművelhető területé­ből 1 milliót ki kell majd vonni a jelenlegi művelési ágából. Pél­dául erdőket kell telepíteni oda, ahol a szántóföldi növényter­mesztés csak alacsony hatékony­sággal végezhető. Az akácerdők remek lehetőséget kínálnak mé­hészetek létesítésére. Persze, ha hordós áruként exportáljuk a mé­zet, akkor rosszul járunk. Kisze­relve gazdaságos az értékesítés. Torgyán József elmondta, hogy a Malév olyan importmézet ad az utasainak, amely eredetileg hordós magyar áru volt, a néme­tek csinálnak belőle kiszerelt ter­méket. S nyilván övék a haszon. Nagyon fontos feladat a mezőgaz­Megnyílt az Aranyhomok Expo. fotó! b. r. dasági termékek feldolgozottsági arányának növelése a jelenlegi 70-ről 90 százalékra. Növelni kell a termék értékének azt a részét, amely a nyersanyag feldolgozá­sakor keletkezik a szakértelem hozzáadása révén. Torgyán József beszélt agrár- diplomáciai tevékenységéről is. Elmondta: Thaiföldön borral és tejjel jelenhetnénk meg. A milli­árdos lélekszámú Indiába renge­teg zöldborsót lehetne exportálni- de nincs. Kellemetlen tapaszta­latai közül elmesélte: Kanadában a villányi vörösbort az alsó pol­con látta egy üzletben. Az ára 6 dollár 95 cent volt. Fölötte egy ugyanolyan spanyol vörösbort egy palackkal 800 dollárért kínál­tak. Svédországban egy szem szilva egy korona. Japánban egy alma 800 forint, egy vacak kis dinnye 10 ezer forint. A példák­kal azt akarta mondani, hogy meg kell tanulnunk a kiváló ma­gyar agrártermékeket, élelmisze­reket a valódi értékükön eladni a világpiacon. Az agrártermelés biztonságának, jövedelmezősé­gének megteremtéséhez valódi marketingre is szükség van. A miniszter hangsúlyozta: az EU-ba való belépés előtt nagyobb egy­ségre lenne szükség az agrárium- ban. A demonstrálni akaró MOSZ- az ő szavaival élve - állampárti, bolsevik vezetői azt vették rossz néven, hogy ő a családi gazdasá­gokat támogatja. Tudomásul kell venni: csak a családi gazdaság az EU-konform, a kolhoz típusú szövetkezetek nem azok. Az Aranyhomok Expót egyéb­ként mindenkinek figyelmébe ajánlom. A.T. S. Balesetek, bűnügyek Szabad préda volt Őrizetlenül hagyta táskáját a munkahelyén egy hölgy Nyárlőrincen. Sajnos csúnyán ráfizetett a könnyelműségére, ugyanis valaki elemelte belőle az értékeket. Mire visszatért, hi­ányzott a táskából a mobiltele­fonja és 40 ezer forintja. Az őt ért kár így összesen mintegy 100 ezer forintra rúg. DROG. A Galaxy diszkó parko­lójában tartottak ellenőrzést a kalocsai rendőrök még vasár­nap. Az akciócsoport előállított négy bátaszékit, mert kábító­szergyanús anyagra bukkantak náluk. A kapitányságon a forró- nyomos csoport vette át az ügyet. A rendőrök - az elvég­zett gyorsteszt alapján - lefog­lalták a szárított növényt, ami feltehetően vadkender. A négy bátaszéki gyanúsított ellen megindult az eljárás kábítószer­rel való visszaélés miatt. TULAJOK JELENTKEZZE­NEK! Két fiatalkorú kecskeméti ellen folytatnak eljárást a rend­őrök autófeltörések ügyében. Egy sor balhét sikerült már rá­juk bizonyítani, ám néhány esetben nem tettek feljelentést a károsultak. így a rendőrök szeretnék, ha jelentkezne an­nak a piros Peugeot 205-ösnek a gazdája, amelyet a Petőfi Sán­dor utcán törtek fel. Erre kérik továbbá annak a piros Suzuki Swiftnek, piros Lada Szamará­nak és kék Fordnak a tulajdo­nosait is, amelyeket az ÉZI előtt nyitottak ki a tettesek. Vala­mennyi autót decemberben-ja- nuárban törték fel. A hívásokat Barna Endre főhadnagy várja a 76/484-684-es szám 3544-es mellékén. Közlekedés Vadhajtásirtás lesz az 5-ös út 90-110., az 51-es 180-187., az 52-es 10-14. és az 54-es út 81-85. km-ei közt. Kátyúznak Solton az 51-es út 85-87., vala­mint az 52-es út 51-55. km-ei között. TRAFFIPAX. Ma Kiskőrösön, Bátmonostoron, Csátalján, Ke­rekegyházán, Hetényegyházán és Lajosmizsén számíthatnak a járművezetők radarellenőr­zésre. ■ Megújul a játszótér Petőfiszállás Hamarosan felújítják a pető- fiszállási játszóteret. A rekonst­rukcióra harmincezer forintot nyert az önkormányzat egy pá­lyázaton. Ezt a Mobilizációs Ifjú­sági Szolgálat írta ki a játszóte­rek alapfelszerelésének fejleszté­sére és kezelésére. A nyert összeghez az önkor­mányzat 50 ezer forintnyi ön­erőt tett - tudtuk meg Seres Lajosnétól, a település polgár- mesterétől. A pénzből új játéko­kat vásárolnak a játszótérre. A tér rendbetételét, az eszközök felújítását és lefestését pedig a helybéliek vállalták. AZ UNIVER Szövetkezet ELADJA —► Kerekegyháza, Fő u. 58. szám alatti 1190 m2 ingatlanját a rajta lévő 375 m2 alapterületű épülettel (volt papiak). Az értékesítés történhet egyben vagy tulajdonmegosztással, három önálló üzletként is. A megosztás szerint kialakítható üzletek alapterülete 20 m-es; 60 m2-es; 295 m2-es.-► Kerekegyháza Fő u. 48. szám alatti 1830 m2 nagyságú ingatlanját a rajta lévő 414 m2 alapterületű épülettel (volt Sütőüzem).-+■ Kerekegyháza, Fő u. 60. szám alatti ingatlanját - a különálló épület nélkül amelynek értékesítése történhet egyben vagy megosztva is. Az értékesítésre kerülő épület az új ABC-vel egy épületet képez. A részben történő értékesítés akkor valósul meg, ha az eladásra kínált ingatlan mindegyik üzletrésze egy időpontban kel el. Érdeklődni munkanapokon, 8-16 óráig, a 76/515-710 talefonszámon lehet. IRODA és OBJEKTUM BÚTOROZÁSBAN piacvezető, országos bemutatóterem-hálózattal rendelkező cég kecskeméti bemutatóterme vezetésére mérnök-képviseletvezetőt keres í Feladata: ^ f Sikeres a pályázata, ha: ■a meglévő ill. az új ügyfelekkel -felsőfokú végzettségű való kapcsolattartás -ajánlatok, berendezési tervek számítógépes elkészítése, elkészítettetése -a cégvezetéssel közösen az üzleti stratégia kialakítása -a megrendelt áru beszerelésének \ megszervezése-fiatalos lendületű -biztos, megnyerő fellépésű -tapasztalatot szerzett marketing területen-B típusú jogosítvánnyal rendelkezik-CAD ismeretekkel bír-angol vagy olasz nyelvismerettel J y rendelkezik J Amit kínálunk:-lelkiismeretes munkáért vonzó jövedelem -biztos egzisztencia -külön juttatási csomag -kiváló mimkahelyi légkör A megjelenéstől számított 2 bétái belül várjuk ez alábbi címre el 6001 Kecskemét, Pf.: 42 Hosszú hétvége 10% kedvezménnyel aSzabó Kandalló Stúdióban (Kecskemét, Izsáki út 33. Tel./fax: 76/495-545. 20/9260-814) Március 24-25-én (pénteken és szombaton), 9-17 óráig tartunk nyitva. Komplett kandallók, öntöttvas tűztérbetétek kandallótartozékok, tűzikészletek 10% kedvezménnyel.

Next

/
Oldalképek
Tartalom