Petőfi Népe, 1999. december (54. évfolyam, 280-305. szám)

1999-12-14 / 291. szám

PN Aggódó dohánytermesztők Minőségközpontú felvásárlás Jövőre nem kell annyi dohány. A világpiaci árcsökkenés mel­lett az itthoni gyárak nem a ha­zai nyersanyagot részesítették élőnyben. A fennmaradt kész­leteket az ÜLT Magyarország Rt képtelen értékesíteni. A hír a közelmúltban elju­tott a Magyar Dohánytermesz­tők Szövetségének Bács-Kis- kun megyei tagjaihoz, kül­dötteihez is. A cég kétezerben térségünkben mindössze alig több mint félezer tonna do­hányt vesz át. Arra is csak az elkötelezett termelőkkel kíván szerződni. Az rt. összesen is csak kilencezer tonnát kíván termeltetni. Ez a korábbi év­hez képest 25 százalékkal ke­vesebb. A Duna-Tisza közére vo­natkozó adatai pedig több mint 55 százalékos csökkenést mutatnak. Ennek következmé­nyei lesújtóak lennének. A ré­gió dohánytermelőinek érde­kében valamilyen megoldás­ban reménykednek azok a MADOSZ-küldöttek, polgár- mesterek, akik a minap levél­ben kérték a megyei közgyű­lés elnökének közbenjárását. Bács-Kiskunból Máyer Katalin (Bácsalmás), Gál István (Kun- adacs), Sipos Balázs (Kuna- dacs polgármestere), a do­hánytermelők szövetségének küldöttei, valamint Pesti Jó- zsefné (Fülöpháza), Sipos Gyuláné (Kunpeszér), Czakó István (Kerekegyháza), dr. Bak István (Szabadszállás) és Tóth Ferenc (Kunbaracs) polgár- mester is aláírta azt a levelet, amiben bővebben kifejtik ag­godalmaikat. Eszerint több száz ember, illetve család esik el a termesztés lehetőségétől. Pedig közöttük szépszámmal vannak olyanok, akik a speciá­lis, nagy értékű eszközeiket, berendezéseiket maguk, hitel nélkül teremtették elő. Tették ezt arra a tagtoborzásra, ami pár esztendeje volt. Mondván, 15 ezer tonna magyar dohány kell a hazai cigarettagyárak­nak. „Még most lépjenek be a termelésbe, mert az EU-csat­lakozást követően már nem lesz rá lehetőségük és a kvóta meghatározásánál a csatlako­zás előtti három év átlaga szá­mít.” Ezzel csábították a do­hánytermesztőket. Ezek az ér­vek, a felvásárlási árak stabili­zálódása, a folyamatos techno­lógiai fejlődés azt eredményez­te, hogy hazánkban 1997-ben több mint kilencezer, az idén pedig tizenötezernyi'tonna do­hány termett. Ugyanakkor a speciális, másra nem használ­ható eszközökre (szárítók, bakháthúzók stb.) sokat köl­töttek a dohányban jövőt lá­tók. Ők pedig többségükben nagy családi gazdaságok, ked­vezőtlen adottságú térségben.- A kiváló munkájuktól füg­getlenül most eleshetnek a to­vábbi termesztés lehetőségétől - mondta elkeseredetten Sipos Balázs MADOSZ küldött, Kun- adacs polgármestere. Ő, s a fent említettek - akikhez Tá- piószentmártonból és Csong- rád-Bokrosról is csatlakoztak - sürgetően megfogalmazták: „állami beavatkozást kell kér­nünk...”. Pulai Sára Az alábbiakban felvázoljuk, hogy - információink szerint - régiónkban mit jelentett 1999-ben a dohánytermesztés és mi várható, ha az 2000-ben meghiúsul. 1999 2000 Kiesés t érték (millió Ft) fő t érték (millió Ft) fő t érték (millió Ft) fő 1230 337,29 865 551 155,355 162 679 181,935 703 Megszűnt a sertés-túltermelé­si válság - jelentette ki Tamás Károly, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium közigazgatási államtitkára pénteken, Budapesten sajtó- tájékoztatón. Az államtitkár elmondta: a sertésvertikumnak sikerült talpon maradnia, míg más CEFTA-országokban össze­omlott. - A magyarországi sertésállomány 15 százalék­kal növekedett az idén - tette hozzá. Az államtitkár el­mondta: a magyar sertésága­zat képes kielégíteni a belföl­di igényeket, és nagy ütem­ben exportál is. Hetente 8.700 darab sertést vágnak le a bel­földi igények kielégítésére, és további 5-6 ezer darabot szál­lítanak külföldre, elsősorban Romániába. Tamás Károly a tegnapi naptól hirdette meg a nagy súlyú sertések intenzív felvá­sárlását. A Vágóállat- és Hús­terméktanács 80 millió forin­Ha megéri a januárt, minőségi sertésként kerülhet a vágóhídra. tot szán erre a célra, és több 10 ezer állat felvásárlására számít. Jelenleg 400 ezer ko­ca van Magyarországon, 30 százalékát, mintegy 120 ezret kiselejteznek - jelezte. Ha­vonta tehát mintegy 10 ezer darab nagy súlyú sertés kerül a felvásárlási körbe. Ezen a természetes folyamaton nem lehet változtatni. A hétfőn induló felvásárlás­sal az államtitkár szerint meg­oldódik minden zavar, ami a gazdákat az értékesítési folya­matban akadályozta, az év vé­géig a sertéságazatban várha­tóan nyugalom lesz.- A túlsúlyos sertésekre vo­natkozó szerződések decem­ber 31-én lejárnak, ekkor helyreáll a minőséghez kötött árrendszer - mondta Tamás Károly. Az államtitkár szólt arról, hogy a tárcaközi bizottság csütörtöki ülésén viták ala­kultak ki a sertésszektorban 2000-ben alkalmazott inter­venciós árakról. Erről a tár­gyalásokat az agrártárca a ter­méktanácsokkal már meg­kezdte, és várhatóan a közel­jövőben kialakul az egyetér­tés. Több forráshoz juthatnak a gazdák Körvonalazódnak a jövő évi agrártámogatások A Nissan bemutatta új modelljét, a Bassara elnevezésű egyterűt. Az extrava­gáns külső kényelmes belsőt rejt. Kizárólag benzines változatban hozzák forga­lomba az új kocsit. A tejről Szentbenedeken Szarvasmarhatartás, tejkeze­lés, értékesítés. Ez a címe an­nak a szakmai továbbképzés­nek, melyet ma tartanak Dunaszentbenedeken. A gaz­dákat a polgármesteri hivatal tanácstermébe várják délután 2 órára. Gráczia József a marhahús és a tej új minőségi követel­ményeiről, valamint a felvá­sárlást serkentő intézkedések­ről tájékoztat. Az agrárfóru­mot a megyei földművelés- ügyi és vidékfejlesztési hiva­tal, valamint a Kecskeméti Kertészeti Főiskola szervezi. A mezőgazdaság és az élelmiszeripar a GDP 15 százalé­kát adja, ezért az agrárium nélkül nem képzelhető el a nemzetgazdaság növekedése - hangsúlyozta tegnap egy szakmai tanácskozáson Tamás Károly, a Földművelés- ügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium közigazgatási ál­lamtitkára. Az agrártárca képviselője a to­vábbiakban elmondta: az ága­zat jövő évi stratégiája alapve­tően nem változik, a gazdasági körülmények módosulása mi­att azonban több helyen kiiga­zításra kerül. Ezek a módosítá­sok a mezőgazdaságból élők érdekeit szolgálják azzal a cél­lal, hogy a gazdák jövőre mi­nél több forráshoz jussanak. Erre nagy szükség van, mivel az elmúlt években mintegy 1000 milliárd forintot vontak ki az ágazatból. A jövő évi szabályozó rend­szerről szólva Tamás Károly elmondta: az agrártárca a ked­vezőtlen adottságú térségek­ben gazdálkodókat hektáron­ként 3000 forinttal kívánja tá­mogatni, a szőlő-, a gyümölcs­ös a kertészeti ágazatban gaz­dálkodók pedig normatív ala­pon hektáronként 15 ezer fo­rint állami hozzájárulásra szá­míthatnak. A kedvezőtlen he­lyi adottságú térségekben mintegy 3-400 ezer hektár le­gelőt szeretnének államilag tá­mogatni. A fiatal agrárszakem­berek jövőre is számíthatnak az agrárkormányzat segítségé­re, és nem változik az új típu­sú szövetkezetek támogatása sem. A szövetkezők továbbra is igényt tarthatnak a forgóesz- köz-feltöltésre szánt 30 száza­lékos, vissza nem térítendő ál­lami támogatásra, illetve hitel- felvétel esetén 40 százalékos kamattámogatásra. Az eddigi tapasztalatok azonban azt jel­zik - mutatott rá az államtitkár hogy szigorítani kell az álla­mi pénzek kiadását, illetve fel- használásuk ellenőrzését. A tárca képviselője bejelentette: a 25 százalékos gépvásárlási hozzájárulás, hitel esetén pe­dig a 40 százalékos kamattá­mogatás jövőre is megmarad, változni fog viszont az állami hozzájárulás mértéke. A szak­minisztérium ugyanis jövőre elsősorban a kisebb és olcsóbb gépbeszerzéseket kívánja ösz­tönözni. - ug ­Svéd tanácsokat kaptak a magyar gazdálkodók A Magyarországi Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Orszá­gos Szövetsége és a svéd Far­merszövetség közös rendez­vényt szervezett a közelmúlt­ban a gazdakörök képviselői­nek Magyarország majdani uniós csatlakozása kapcsán. Az összejövetelt a két szö­vetség közötti együttműkö­dés jegyében szervezték meg Kecskeméten. Ez egy rendez­vénysorozat első állomása volt, a dél-alföldi régió megyéi tíz-tíz gazdakörének vezetői vettek részt ezen az összejöve­telen. A kecskeméti találkozón több előadást is tartott Stefan Bergstrand, a svéd Farmerszö­vetség vezető munkatársa. Bergstrand személyesen is részt vett Svédország európai uniós csatlakozási tárgyalása­in. így óriási tapasztalatokat szerzett ezen a területen. A svéd szakember előadásában több praktikus tanácsot is adott a jelen lévő gazdakörök vezetőinek. Előadásán gyakor­lati ismereteket is megosztott hallgatóival. Érdekes volt az, hogy taktikai tanácsokat is tu­dott adni, élénk érdeklődés kí­sérte mondandóját. Bagi Béla, a Bács-Kiskun Megyei Gazdakörök Szövetsé­gének elnöke kiemelte, hogy a régió gazdakörei fölvállalják a régiós szemléletet és a tovább­képzéseket próbálják ebbe az irányba terelni. Kenyeres D. Visszaesés Ukrajnában Régiért új, csereakció a Suzukinél! Ugye, várta már? Régi, szeretett Suzukijét most szívfájdalom nélkül új, hazai gyártású modellre cserélheti. Az elválást bizonyára megkönnyíti, hogy amennyiben november 20. és december 31. között vásárol új Swiftet, régi autóját az akció keretében 100 000 Ft felárral számítjuk be.* Egy új autó azért mégiscsak más. Főleg akkor, ha a lényeg változatlan, és az új családtag is ízig-vérig Suzuki. www.suzuki.hu Idén 9 százalékkal csökken Uk­rajnában az állat- és baromfiál­lomány. Az Interfax-Ukrajna hírügynökségnek jelentése sze­rint a szarvasmarha-állomány előzetes becslések szerint 1999 végéig 11 százalékkal 6,98 mil­lióra, a juhállomány 16 száza­lékkal 553,6 ezerre, a baromfi­ak száma pedig 9 százalékkal 2,7 millióra esik vissza. A ser­tésállomány ezzel szemben várhatóan 3 százalékkal 4,33 millió darabra nő. * Az akció feltételeiről érdeklődjön márkakereskedőinknél. A Magyar Suzuki Rt. ajánlata más kedvezményekkel össze nem vonható, és a limitált modellekre nem vonatkozik. SUZUKI. Jól jár vele.

Next

/
Oldalképek
Tartalom