Petőfi Népe, 1999. szeptember (54. évfolyam, 203-228. szám)

1999-09-22 / 221. szám

4. OLDAL VILÁGTÜKÖR 1999. SZEPTEMBER 22., SZERDA Egyezség az UCK átalakításáról Folyamatos tüntetéseken követelik Milosevics távozását Csak tüntetésekkel tudjuk távozásra kényszeríteni Szlobodan Milosevics jugoszláv elnököt - hangsúlyozta kedden Zoran Djindjlcs szerb ellenzéki vezető az Amerika Hangja rádióállomásnak. A Demokrata Párt elnöke és a Szövetség a Változásokért (SZP) parlamenten kívüli el­lenzéki tömörülés egyik ve­zetője azzal kapcsolatban be­szélt erről, hogy az SZP ked­den Milosevics elnök hata­lomból való távozásáig tartó tüntetéssorozatot kezdemé­nyezett Belgrádban és 19 más szerbiai településen. Az érin­tett 19 város közül hét a Vaj­daságban van: Újvidék, Sza­badka, Zombor, Nagybecs- kerek, Verbász, Nagykikinda és Szentdemeter. Pancsován szerdára tervezik a nyitó tün­tetést. A nyári tüntetések be­tetőzéseként a szerb ellenzék augusztus 19-én Belgrádban már tartott egy száz-ezresre becsült nagygyűlést, ám az elmúlt egy hónapban a tünte­tések „leültek” Szerbiában. A Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) a hétfő este aláírt megállapodás értelmé­ben polgári szervezetté, a Ko­szovói Védelmi Hadtestté ala­kul majd át. Ezt ideiglenesen az UCK eddigi törzsfőnöke, Ágim Ceku vezeti, akinek az ENSZ koszovói különmegbí- zottja, Bemard Kouchner át is adta megbízólevelét. Az új tes­tület (amelynek ötezer tagja lesz, s ebből kétezer tartalé­kos) a koszovói nemzetközi békefenntartó erők (KFOR) pa­rancsnokának felügyelete alatt működik. A KFOR és az UCK vezetői közötti megállapodás ugyanakkor számos ponton elég homályosan fogalmaz vagy pedig kompromisszu­mokat tükröz: így például a KFOR-közlemény nem tartal­mazza, hogy mi is lesz az új szervezet feladata. A NATO tisztségviselői ugyan koráb­ban jelezték, hogy az ötezer fős egységet helyreállítási és segítségnyújtási feladatokra akarják igénybe venni, de az UCK vezetői sokkal inkább katonai szervezetet akartak. Az ő követelésükre került be a szervezet nevébe a „védel­mi” szó is, jelezve, hogy többről van szó, mint egyfajta humanitárius ügynökségről. Bemard Kouchner figyeli Hashim Thaqi aláírását. FOTO:FEB/REUTERS Dúl a kaukázusi háború A híresztelések ellenére Jelcin nem mond le Moszkvában változatlanul tartják magukat azok a híresz­telések, hogy Borisz Jelcin orosz elnök még mandátuma lejárta előtt lemond, s idő előt­ti elnökválasztást írnak ki Oroszországban. Az orosz lapok szeptember eleje óta cikkeznek erről a le­hetőségről, először szeptem­ber 19-20-ra jósolták Jelcin lemondását, továbbá, hogy Alekszandr Lebegy jelenlegi krasznojarszki kormányzó kapna miniszterelnöki kineve­zést, s venné át ideiglenesen az elnöki jogköröket. Az előre­jelzések azonban nem igazo­lódtak be, s immár október 19- ig bezárólag számtalan „le­mondási dátum” jelent meg a moszkvai sajtóban; közben a Kreml többször is határozot­tan leszögezte, hogy az elnök mandátumának végéig a hiva­talában marad. A csecsen légteret „teljes el­lenőrzése” alá vonta az orosz légvédelem, s csecsen repülő­gépek nem emelkedhetnek a levegőbe - jelentette ki kedden Anatolij Kornukov, az orosz lé­gierő főparancsnoka. Az orosz vezérezredes az intézkedés lé­nyegét ismertetve közölte: minden, magát nem azonosító repülő eszköz megjelenését az orosz légvédelem úgy minő­síti, hogy az megsértette 0- roszország légterét, s amen­nyiben nem engedelmeskedik az utasításoknak, intézkedése­ket tesznek a légtérsértés meg­akadályozására. Ez a gyakor­latban akár a repülőgép meg­semmisítését is jelentheti. A csecsen-dagesztáni határ körzetében az orosz erők csa­pat-átcsoportosítást hajtottak végre, hogy elejét vegyék egy esetleges újabb fegyveres tá­madásnak. Karamahi vahabita falu közelében egy aknarobba­nás kedden megölt egy tisztet, egy katonát pedig megsebesí­tett. Dagesztánban az elmúlt napokban egyébként a vaha- bitákkal fenntartott kapcsolat gyanúja miatt két tucat külföl­dit utasítottak ki. Az orosz tit­kosszolgálat szóvivője szerint a Csecsenföldre visszahúzó­dott fegyvereseket az Egyesült Államokban is feketelistán lé­vő bin Laden, volt szaúdi mil­liárdos pénzeli. Vonaton járják be Európát 2000 nyarán több mint negyven ország mintegy száz írója utaz­za be Európát az Irodalom Exp­ressz Európa 2000 elnevezésű vonaton - jelentette be kedden Thomas Wohlfarth, a terv szel­lemi atyja. Az írók vonata a Lisszabon- Moszkva között közlekedő le­gendás Észak-Dél Expressz út­vonalán fog haladni tizenegy európai országon keresztül ­mondta a terv hivatalos berlini bemutatóján Wohlfarth. A vonaton utazó írók mind­egyike egy Európával kapcsola­tos szöveget fog megfogalmazni az utazás alatt, amelyet azután 2001-ben az Interneten és egy közös kiadványban is meg fog­nak jelentetni. A „vonatozó írók” terve az európai irodalmi művek lefordításának hatalmas programjába illeszkedik. A korszerűsítésre szánt pénz­összegek növelését nevezte a legfontosabbnak, akár a min­dennapi működtetésre fordított költségek kárára is, William Cohen amerikai védelmi mi­niszter a NATO torontói minisz­teri értekezletén. A tanácskozá­son részt vesz Szabó János ma­gyar honvédelmi miniszter, va­lamint Fodor Lajos vezérezre­des, a Magyar Honvédség pa­rancsnoka, vezérkari főnök is. Elnöki kiilöngéppel szállítot­ták haza a németországi Müns- terben elhunyt Raisza Gorba- csovát, akit csütörtökön temet­nek el az orosz főváros Novo- gyevicsje kolostorának temető­jében. Felszállás előtt a volt szovjet elnök köszönetét mon­dott mindazoknak, akik részvé­tüket fejezték ki gyászában. Magas kitüntetést nyújtott át Prágában Václav Havel köztár­sasági elnöknek a cseh főváros­ban tartózkodó litván államfő, Valdas Adamkus. A két politi­kus elsősorban az euro-atlanti integráció helyzetéről és orszá­gaik gazdasági kapcsolatairól tanácskozott. Kiemelkedően jónak értékelte hazája és Németország kapcso­latait Ehud Barak izraeli minisz­terelnök, aki az első magas ran­gú vendég Berlinben, Németor­szág fővárosában azóta, hogy a kormány és a parlament Bonn­ból átköltözött. Barak Izrael jó követének nevezte Németorszá­got, amely képviseli a közel-ke­leti ország érdekeit Európában. Életfogytiglani börtönbünte­tésre ítélt a havannai bíróság egy miami lakos emigráns ku­bai embercsempészt, akit július 3-án fogtak el. A 27 éves Joel Dorta Garda 14 menekültet szállított, amikor hajója zátony­ra futott. Szerepünk a balkáni stabilitásban Clinton az ENSZ felelősségéről beszélt a közgyűlésen Strobe Talbott amerikai külügyminiszter-helyettes sze­rint Jugoszlávia Európába történő visszafogadása „a balkáni stabilitás záloga és kiindulópontja”, ám erre a nemzetközi közösség csak a szigorúan meghatározott politikai feltételek teljesülése, Jugoszlávia maradékta­lan demokratizálása esetén mutathat készséget. Talbott helyi idő szerint hétfő este folytatott megbeszélést Martonyi János magyar kül­ügyminiszterrel New Yorkban, s egyetértett a magyar diplomá­cia irányítójának azon vélemé­nyével, miszerint Jugoszlávia demokratizálódásának együtt kell járnia a decentralizáció megvalósulásával is. Megfogal­mazása szerint a felek közös nézete az, hogy „a demokrati­zálás és a decentralizáció együttesen alkotja azt a kere­tet, amelyen belül a vajdasági magyarság autonómiakoncep­ciójában foglalt elképzelések megvalósulhatnak”. A balkáni stabilitási egyez­mény most meginduló végre­hajtási folyamatában a nemzet­közi közösség Magyarországra a demokratikus és emberi jogi kerekasztal elnökeként számít. E feladatkörének Magyaror­szág eredményesen kíván ele­get tenni - hangoztatta a talál­kozón Martonyi János. Rámu­tatott - és ezzel Talbott is messzemenően egyetértett -, hogy a nemzetközi közösség­nek most a korábban tanúsított határozottsággal és egységgel kell fellépnie a belgrádi veze­téssel szemben. Nem engedhe­tő meg, hogy Belgrad - miként azt már oly sokszor tette - a je­lenlegi helyzetet is a maga ja­vára fordítsa. Ez kiemelten ér­vényes a Duna hajózhatóvá té­telére. Az ENSZ közgyűlésének el­ső napján szólalt fel a hagyo­mányoknak megfelelően Bili Clinton. Az amerikai elnök el­ítélt minden polgárháborút és népirtást, párhuzamot vonva a koszovói albánok ellen elköve­tett bűncselekmények, és a kelet-timori helyzet között. Clinton a béketeremtésben, az emberi jogok érvényesülésé­ben minden eddiginél hangsú­lyosabban szólt a nemzetközi közösség felelősségéről. Itt a Nagy Változás! Európa növekszik! Új fogyasztók, más szokások, kulturális különbségek. Az új kihívások új veszélyeket rejtenek... Ezeket és a nemzetközi reklámélet számos problémáját vitatják meg a világ minden tkjáról érkező marketing- és kommunikációs szakemberek, 1999. szeptem­ber 27-28-án Budapesten. DER Utazási Iroda / Kongresszusi csoport: 1051 Budapest, Bajcsy-Zsiíinszky út 12. tel.: 266-6977, fax: 266-61.32, e-mail: dercongTess@mail.datanet.hu !. IAA EURÓPA KONFERENCIA 1999 SZEPTEMBER 27-28. Információ és reklámhordozó Ingyenesen célba juttatva Egész éven át szem előtt Minden cégnél és telefonfülkében Minden háztartásban és hivatalban Nagy példányszámban Magyar Telefonkönyvkiadó Társaság 2040 Budaörs, Baross u. 89. Tel.: 06-23-504-888 Fax: 06-23-504-989 E-mail: marketing@mtt.hu Internet: www.mtt.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom