Petőfi Népe, 1999. augusztus (54. évfolyam, 178-202. szám)

1999-08-18 / 192. szám

1999. AUGUSZTUS 18., SZERDA MEGYEI KÖRKÉP 3. OLDAL Több mint hétmillió forint idegenforgalmi tervekre Tizenegy Bács-Kiskun megyei pályázati anyag szerepelt si­kerrel a Dél-alföldi Regionális Idegenforgalmi Bizottság által kiírt pályázaton. Erről a na­pokban értesült szerkesztősé­günk. A regionális idegenfor­galmi bizottság (RIB), amely­nek titkársága Gyulán műkö­dik, a 'nyár elején írta ki a Dél- Alföld turizmusának fejleszté­sét célzó pályázatot. A bírálóbizottság összesen 7 millió 150 ezer forintnyi tá­mogatást szavazott meg ki­lenc Bács-Kiskun megyei pá­lyázónak. Ezen felül még to­vábbi két megyebeli pályázat szerepelt sikerrel, amely régi­ós feladat megvalósítását vál­lalta. A teljes pályázati keret egyébként 23 millió forint volt. Békés megyéből tizen­egy pályázat kapott pénzt (5 millió 850 ezer forintot), Csongrádból pedig tizenkettő (6 millió 50 ezer forintot). És összesen négy, a régió egészét érintő pályázat volt, amelyek együttesen 3 millió 950 ezer forintot nyertek el. A támogatott pályázatok té­mabeli megoszlását tekintve marketingre tizenkét pályázó, rendezvény lebonyolítására tizenhét, termékmenedzselés­re hét pályázó kapott pénzt. Dr. Albel Andor, a RIB főtitká­ra a Petőfi Népe rendelkezésé­re bocsátott egy listát, ame­lyen a sikeres Bács-Kiskun megyei pályázatok szerepel­nek. Eszerint Kecskemét önkor­mányzata 800 ezer forintot ka­pott a Hírős Hét Fesztivál meg­rendezésére, a kecskeméti Ext­ra Piac Kft. 950 ezer forintot egy négynyelvű turisztikai in­formációs kiadvány elkészíté­sére. Kecel önkormányzata 200 ezer forintos támogatás­ban részesült a Flóra '99 Virág­fesztivál és Kötészeti Verseny megrendezéséhez. A kecske­méti Bugac Tours Kft. 1 millió, 100 ezer forinthoz jutott, ame­lyet a Karikás Csárdára költ­het. A Kiskunsági Nemzeti Park kecskeméti igazgatósága 200 ezer forintot kapott turis­takalauz kiadására. A lajos- mizsei Tanyacsárda Kft. 1,5 milliót nyert sikeres pályázatá­val, amit lovasrendezvény inf­rastruktúrájára kért. A bajai Sió Montázs Kft. ter­ve 1 millió forintos támogatás­ban részesült: ezt egy video­film készítésére költheti, a- mely a Dél-Alföld gyógy- és termálfürdőiről szól majd. A kiskunhalasi Magyar Csipke­központ Alapítvány a csipke­konferenciára kapott 1 milliót, a Bács-Kiskun megyei önkor­mányzat turisztikai kiadvány készítésére 420 ezret. A me­gyeháza emellett további 1 millió 280 ezret is nyert, amit a Teleki-kastélyra fordíthat. És végül Nemesnádudvar önkor­mányzata 650 ezer forintos tá­mogatásban részesült az Újbor Ünnepének megrendezéséhez. Kása György Szegecscsere a bajai hídon A bajai hídon rengeteg átalakítás történt eddig. Sokan azt mondják: a munkák árából egy új át­kelőt lehetett volna épí­teni. Jelenleg a bajai Duna-hídon a hossz- és kereszttartók vizs­gálata zajlik, valószínűleg egy hónap múlva lehet megkezde­ni az új pálya lefektetését - tá­jékoztatott Hazafi Márton, a bajai vasútállomás főnöke. Valamennyi csavart és szege­cset egyenként ellenőrzik, il­letve cserélik ki a szerkeze­ten. Közben az északi konzol­ra vezető út építésénél a vas­úti aluljáró kiszélesítésén dol­goznak. Átalakítják a dunántúli a- luljárót is, egyben ezek kö­zött teljes egészében kicseré­lik a vasúti pályát. Az elbon­tott régi pálya 1500 tonnányi volt, ám az újon már nem lesz aszfalt. Hazafi Márton el­mondta továbbá, hogy a hónap végétől az InterPici vonatokkal utazókat Baja és Sárbogárd kö­zött végig vonatpótló buszok­kal szállítják. A hídrekonstrukció októberi befejezése után pedig különvá­lik a közúti és a vasúti forgalom a bajai hídon, és lehetővé válik a folyamatos közlekedés. L. Cs. Minden egyes kötőelemet meg kell vizsgálniuk a munkásoknak. Előnyben a helyi vállalkozások Kevesebb vita lesz a vadkerti beruházások körül GYORSHÍREK Nevelőszülők találkozója Baja körzetében élő neve­lőszülők részére szervezett találkozót a megyei önkor­mányzat területi gyermek- védelmi szakszolgálata. A találkozó ma délelőtt 10 órakor kezdődik a polgár- mesteri hivatal Petőfi-szi- geti üdülőjében. A szerve­zők a rendezvényre meg­hívták a területen élő vala­mennyi nevelőszülőt ne­velt gyermekeikkel együtt. Egyúttal ünnepélyes kere­tek között adják át annak az öt házaspárnak a tanú­sítványát, akik elvégezték a nevelőszülői felkészítő tanfolyamot. Országos vesenap Országos vesenapot tarta­nak augusztus 22-én a tiszakécskei sportligetben. A reggel 9 órától délután 4 óráig tartó rendezvény dél­előtti felében az érdeklő­dők különböző egészség- ügyi és játékos vetélkedő­kön (kötélhúzás, futás) ve­hetnek részt, délután szí­nes műsorok szórakoztat­ják a ligetbe látogatókat. A szabadtéri színpadon lesz tánc, zene, bűvészbemuta­tó. Az egész napos rendez­vény egész ideje alatt orvo­si ügyelet és diétás tanács­adás működik. Ki tud róla? Bevonulás az ünnep után A honvéd vezérkar bevonulta- tási rendjének megfelelően or­szágszerte - így Bács-Kískun- ban is - bevonulás lesz au­gusztus 24-25-én. Megyénk te­rületéről összesen 424 fő vo­nul be - tudtuk meg Burányi László alezredestől, a Bács- Kiskun Megyei Hadkiegészítő Parancsnokság megbízott pa­rancsnokától. Ebből 70 fő gép­kocsivezető, kettő fő pedig ej­tőernyős. A Dunántúli Kikép­ző Központ laktanyáiba: Ta­polcára 19, Szombathelyre 67, az Alföldi Kiképző Központ bázisaira: Szabadszállásra 89, Kalocsára 235, Budapestre: tartalékos parancsnoki kikép­zésre 14 fő van tervezve. Kecskemét és környékéről 113, Kalocsa és környékéről 87, Kiskunfélegyháza és von­záskörzetéből 59, Bajáról és körzetéből 76, Kiskunhalas és környékéről 34, egyéb helyek­ről 57 fő vonul be. A behívó- parancsnokat már több hete megkapták a hadkötelesek. A behívóparancsok alapján a te­lepülések jegyzői megkezd­ték a bevonulási segélyek kifi­zetését. Kenyeres Dénes Soltvadkerten várhatóan kevesebb vita lesz az ön- kormányzati beruházások tervezőinek, kivitelezői­nek kiválasztásáról. Az ilyen ügyekben korábban lezajlott éles szóváltások elke­rülésére helyi rendeletet fogad­tak el a közbeszerzési törvény hatálya alá nem tartozó önkor­mányzati beruházásokról. A rendelet célja: a gazdaságos beruházás és a közpénzek el­lenőrzött, nyilvánosság előtt átlátható felhasználása. Az el­fogadott szabályozást alkal­mazni kell minden 100 E Ft-ot meghaladó tervezési és 500 E Ft-ot meghaladó építési beru­házásoknál. A képviselő-testü­let rendkívül indokolt esetben felmentést adhat a pályázati ki­írás alól. (Hirtelen jött nem várt beruházás, vészhelyzet, speciális beruházás stb.). Az önkormányzati beruhá­zást nyílt eljárás, meghívásos eljárás és tárgyalásos eljárás keretében lehet meghirdetni. Mindhárom formának igen részletes a szabályozása, és in­dokolni kell, hogy miért épp az az eljárási forma lesz alkal­mazva. Az ajánlatokat egy kép­viselőkből, köztisztviselőkből és szakértőkből álló munka- csoport bírálja el. A pályázatok bontásánál, miután a pályázók megismerték egymás ajánlatát, az ajánlattevőknek egyszeri al­kalommal lehetőségük van le­felé történő ármódosításra. Egyforpta ajánlatnál a helyi vállalkozó előnyt élvez, ha ren­dezte az önkormányzat felé a közterheit. Pályázaton egyéb­ként csak az igazolt anyagi hát­térrel rendelkezők vehetnek részt, akiknek nincs köztarto­zásuk az állam felé. A beruhá­zó köteles jelenteni, ha a kivi­telezési időpontot várhatóan túllépi. Eltűnt férfit keres a szege­di rendőrkapitányság. A 32 éves Szeri István algyői la­kos - állandó lakhelye Baja r július 15-én távozott el munkahelyéről és azóta ismeretlen helyen tartóz­kodik. Szeri István 170 centiméter magas, 70 kilo­gramm súlyú, haja szőkés­barna, bajuszt visel, bőre kreolos, szeme barna. Ké­rik, hogy aki információval rendelkezik Szeri István je­lenlegi tartózkodási helyé­ről, telefonon a 62-es kör­zet 477-577-es számának 15-24-es mellékén jelezze a rendőröknek. GAZDASAROK Betegség ellen paradicsom Gyermekkorom falujában az idős emberek mesélték, hogy korábban a paradi­csomból csak levet főztek az asszonyok, de nyersen nem fogyasztották. Áz első vi­lágháború hadifoglyai taní­tották meg honfitársainkat arra, hogy a vöröshagyma és a paprika mellett a paradi­csom is kiválóan alkalmas kiegészítő a kenyér és a sza­lonna mellé. Azt azonban kevesen tud­ják, hogy a paradicsom nem­csak tetszetős gyümölcs, de nagyon egészséges étel is. Sok A-, C- és E-vitamint, va­lamint olyan vegyületeket tartalmaz, amelyek gátolják a rákos megbetegedést, a szívinfarktust és a fertőzések kialakulását. A paradicsom gyümölcsé­ben lévő, tyramin nevű ami- nosav emeli a vércukorszin- tet és a B-vitaminnal együtt kedvezően hat az ember hangulatára, csökkenti a fá­radtságérzetet, a nyugtalan­ságot, a depressziót, az ál­matlanságot és az idegessé­get. És mindezt csupán 16 kcal energiatartalom mellett. Közeledik a szüret ideje, nem szabad tehát késlekedni a pince előkészítésével. E1ől szőr minden romlandó anya­got ki kell hordani a pincé­ből, ne maradjon ott burgo­nya, betárolt zöldségféle, ; gyümölcs, ételmaradék. Ez­után a falakat és a mennye­zetet kell lesöpörni és beper­metezni mésztejjel. (Tegyen a mésztejbe egy kevés réz- gálickristályt, ettől még fe­hérebbnek látszanak majd a j| falak.) A padlót - a hordók alatt is! - ki kell takarítani. Az §§ egészséges fahordókat tiszta || vízzel át kell mosni, kicsö- pögtetni és 100 liter űrtarta- lomra számítva egy kénlap || elégetésével fertőtleníteni. A penészes hordókat tri- sós vízzel kell megtölteni, néhány órán át állni hagyni, majd többször kimosni tisz- ta vízzel. Az ecetszagú, cse­pegő, hibás hordókat kádár javítja meg. Most van a szabadgyöke­rű örökzöld fák és cserjék ültetésének ideje. A cseme­ték számára jókora gödröt ásson és a talajt javítsa fel tőzeggel, komposzttal, érett istállótrágyával. A növények olyan mélyen kerüljenek a talajba, ahogyan a faiskolá­ban álltak. Bálint György Szépülő falu Szépítik a központi megálló környezetét Császártöltésen. A polgármesteri hivatal munka­társai hétfőn kezdték meg a ker­ti munkálatokat. Szegélyköve­ket helyeztek el a park szélén. A héten sor kerül még a térburko­lat kialakítására és a padok ki­helyezésére is. A területre új növényzetet telepítenek, a park díszeként középre pedig egy közkutat állítanak fel. Halspecialitásainkkal várjuk kedves vendégeinket. f/PtMpowca Kecskemét, Izsáki út 68. Tel.: 76/494-038, 76/495-973 Paradicsomlé-vásár! A Zöldségtermesztési Kutató Intézet Rt. megkezdi a paradicsomlé értékesítését hozott edénybe, 60 Ft/liter áron. Értékesítés az időjárástól függően (pl. esőzés), hétköznap: 7-17 óráig, szombaton: 7-14 óráig. Cím: Kecskemét, Mészöly Gyula út 6. (44-es út, repülőtér mellett.) Telefon: 76/483-133 (3608O) FELVESSZÜK A RITMUSÁT & CIB BANK 6000 Kecskemét, Széchenyi tér 14. Telefon: (76) 415-960 Érvényes: 1999. augusztus 13-tól BETÉTEK VÁLLALKOZÁSOK RÉSZÉRE Lekötési idő Éves kamat, 1M Ft (elett (%) (EBKM) 1 hét 8,000 (8,11) 2-3 hét 10,500 (10,65) 1-2 hó 12,500 (12,67) 3 hó 12,500 (12,67) 6 hó 12,000 (13,17) Folyószámla 3,00 (3,04) MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE 50 E Ft-5 MFt 5-10 MFt 10 M Ft felett Betétek éves kamat (%) EBKM éves kamat (N) EBKM éves kamat (%) EBKM 1-2 hó 13,000 (13,18) 13,125 (13,31) 13,250 (13,43) 3 hó 13,000 (13,18) 13,125 (13,31) 13,250 (13,43) 6 hó 12,500 (12,67) 12,625 (12,80) 12,750 (12,93) CIB Classic Magánszámla látraszóló kamata: éves kamat (%) EBKM 0-100 E Ft-ig 3,500 3,55 100 E Ft—500 E Ft 6,000 6,08 500 E Ft felett 10,500 10,65 A KINCSEM betét kamata magánszemélyek részére (min. 50 E Ft) éves kamat (%) EBKM 3 hónap 13,50(1 13,69 6 hónap 13,000 13,18 12 hónap 12,500 12,67 Lejárat előtti visszaváltás esetén: 30 napon belül: 0% 30 napon túl: fix 5% A KINCSEM 2000 kötvény (min. 100 E Ft) éves kamat (%) EHM' 1 hó 13,000 13,00 3 hó 13,500 13,50 6 hó 13,000 13,00 12 hó . 12,500 12,50 • Az EHM Kamatai az éves kamattal megegyezőek. HITELEK Érvényes: 1999. augusztus 13-tól Éves kamat (%) HUF prime rate 16,250 Lombardhitel magánszemélyek részére 300 E-5 M Ft-ig 19,250 5 MFt felett 18,750 CIB^\o640 242242 A BANCA COMMERCIALS IT ALI ANA-CSOPORT TAGJA Lépjen velünk a XXI. századba! 10. rész: Milyen ISDN szolgáltatásokat vehet igénybe Ön és cége? Az ISDN vonalak egyaránt használhatók telefonálásra, azaz hangátvitelre, de a sávszélesség lehetővé teszi a nagy mennyiségű adatátvitelt, sőt képanyagok továbbítását, akár videotelefonálást is. Az ISDN megrendelője - többek között - az alábbi szolgáltatásokat veheti igénybe: Végberendezés-hordozhatóság (TP - Terminal Portability): Ön mint használó a hívás(ok) aktív állapotában az adott végződésen belül (S-busz) végberendezését az egyik csatlakozóból a másikba helyezheti át. A szolgáltatás a hívás felépítés, illetve bontás fázisában nem alkalmazható. A folyamat lebonyolításához a használónak minden adott végberendezésen "aktív hívásra felfüggesztés" üzenetet kell küldenie a központ felé egy-, max. két­karakteres hívásazonosító(k) kíséretében. Ezután a készülék(ek) fizikailag is le­csatlakoztatható^) a buszról. Ezután a megfelelő helyen újra csatlakoztatjuk a ké­szüléket az S-buszhoz, a hívás(ok) visszaállítható(k) a hívásazonosító kód(ok) alapján. A felfüggesztés és a visszaállítás között 3 perc áll rendelkezésre. Ha ennél több idő telik el, a központ bontja az összeköttetést. A szolgáltatás csak alaphozzáférésen (pont-többpont) vehető igénybe. Díjazási információk közlése (AOC - Advice of Charge): Lehetővé teszi az Ön számára, hogy aktuális hívásának forintban kifejezett díjáról információt kapjon. Továbbá a kapcsolat megszűnése után a teljes felmerülő összeg is megtekinthető. A szolgáltatás alap- és primer hozzáférésen is megrendelhető. Díjazási információk közlése hívás közben (AOC-D): A szolgáltatás megren­delése esetén a kért díjazási információk a hívás addigi idejéig felszámított, halmozott tarifát (az összes tarifatételt együttesen) tartalmazzák. Ez kérhető hívás közben vagy a hívás végén is (ekkor a hívásért felszámított teljes díjösszeg jelenik meg). Díjazási információk közlése hívásbontáskor (AOC-E): Abban különbözik AOC-D-től, hogy a díjazási információ csak a hívás befejezése után kérhető. Az ISDN szolgáltatásról szóló tájékoztató utolsó soraihoz érkeztünk. Reméljük, hogy hasznos információkhoz jutott írásainkkal, amelyek a jövőben hozzá­segítik Önt egy hatékony, gazdaságos és rugalmas telekommunikációs rendszer kialakításához a vállalkozásában. Köszönjük, hogy velünk tartott és figyelemmel kísérte cikkeinket. A szolgáltatásról további információval a 62/402-735, ill. a 62/402-777 telefonszámon állunk rendelkezésére. # em?tel Távközlési Rt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom