Petőfi Népe, 1999. június (54. évfolyam, 125-150. szám)
1999-06-07 / 130. szám
1999. JÚNIUS 7„ HÉTFŐ MEGYEI KORKÉP 3. OLDAL Gázrobbanás Szarkásban, ember a budaihegyi kútban Címeravatás és zászlószentelés a fél évszázados Kunadacson Az ötven éve fennálló Kunadacson szombaton felszentelték a község címerét és zászlaját. Pénteken este még tartott a vihar, amikor Szarkásba riasztották a kecskeméti tűzoltókat. A Vérdűlő 78.-as számú lakóházban gázrobbanás történt. A házból szabályosan kirobbantak a nyílászárók, a benn tartózkodó hatvanéves tulajdonos pedig másodfokú égési sérüléseket szenvedett. A vizsgálat eddigi megállapításai szerint PB-palackból szivárgó gázt robbantott be egy elektromos szikra. A kár több mint százezer forint. Szombaton este VáA kecskeméti zsidó temető mártírcsarnokában a második világháborúban elhurcolt és elpusztított 1222 emberre emlékeztek vasárnap. Gyászbeszédében Verő Tamás, a szegedi zsinagóga rabbija emlékeztetett: a holocaust során egy egész népet próbáltak megsemmisíteni, válogatás nélkül gyilkoltak felnőttet és Hogyan beszélném rá szomszédomat, hogy rákössön a szennyvízcsatorna-hálózatra? címmel hirdetett pályázatot a jászszentlászlói polgármester az általános iskola felső tagozatos diákjainak. Papp József a Petőfi Népének elmondta: a pályázat elsődleges célja, hogy a gyerekek munkáikkal példát mutassanak szüleiknek, ötleteikkel elősegítsék a rácsatlakozások megvalósulását, s a diákok elgondolkozzanak a környezet- szennyezés súlyos problémáA képviselő-testület támogatásával és Molnár Gáborné tanárnő segítségével a közelmúltban gyermek népi tánccsoportot alakítottak Izsákon. A mintegy hatvantagú együt1. A növényeket károsító betegségek, rovarkártevők, gyomok megjelenésében, elterjedésében döntő szerepet játszik a mindenkori időjárás alakulása. Az elmúlt két hónap (április, május) csapadékossága elsősorban a növényi kórokozóknak, a gyomoknak és néhány rovarfajnak kedvezett. Már több cikkünkben jeleztük a gyümölcsfák betegségeinek rendkívüli felszaporodását (meggy és kajszibarack moníliája, őszibarack tafrinás levélfodrosodása, csonthéjasok blumeriellás levélfoltossága, az almafalisztharmat és varasodás stb.) nagymértékű kártételét. Most az elmúlt napokban (május 30-31.) megjelent a szőlőperonoszpóra és a kajszi gnomónia első levéltünete is. Az almatermésűek tűzelhalás betegségének is (Erwinia amylovora) rendkívüli ez az időjárás. A hajtástünetek megjelenését minden területtulajdonosnak figyelni kell és csonkolással, illetve vegyszerezéssel védekezni kell. A felsorolt betegségek ellen folytatni kell a rendszeres védelmet, ha a termés betakarítása engedi. A szántóföldi rosföldre hívták a megyeszékhely lánglovagjait, mert a külterületi földeken lángra kaptak a kör szalmabálák. Kétezer ötszáz körbála lett a lángok martaléka. A kár értéke ezer forintra tehető bálánként. A tűz okait még vizsgálják. Ugyanaz- 'nap este a Budaihegybe is ki kellett kivonulniuk a kecskeméti tűzoltóknak, mert - feltehetőleg öngyilkossági szándékkal - egy férfi egy kútba ugrott. A lánglovagoknak sikerült épségben kiemelniük. kultúrákat sem kerülték, illetve kerülik el a különböző gombabetegségek támadása. A gabonafélék közül a még virágzó búzavetéseket - a jelenleg uralkodó esős, párás időjárás következtében - veszélyeztetik a különböző fuzári- umfajok. Ahol még egyáltalán nem védekeztek a búza gombabetegségei ellen (lisztharmat, szeptória, helminthos- pórium, rozsdák stb.), ott most van az utolsó lehetőség, hogy elvégezzék a vegyszeres kezeléseket. A felsorolt betegségek olyan nagy fertőzéseket okoztak már ez ideig, hogy az alsó 3-4 levélemelet sok táblán lepusztult. A még meglévő 2-3 íevélelemet meg kell menteni, ellenkező esetben a kevesebb területről még kevesebb termés kerül betakarításra. Itt hívjuk fel a figyelmet a levéltetvek és a vetésfehérítő lárvák elleni védelemre is, mert az elmúlt egy-másfél hét alatt annyira felszaporodtak, hogy nem csupán a táblaszéleken találhatók a rovarok, hanem a táblák belsejében is. (Folytatjuk) Bács-Kiskun megyei NTÁ, Kecskemét Szombaton ünnepelte fennállásának ötvenedik évfordulóját Kunadacs. Ezt az alkalmat választották ki a község vezetői a település címerének és zászlajának felavatására, megszentelésére. Ezzel az idei falunap a szokásosnál is ünnepélyesebb külsőségek között zajlott. Szombaton reggel kilenckor már több száz fős tömeg gyűlt össze az adacsi községháza parkjában, várva az ünnepséget. A ceremónia a vendégek - köztük Bábel Balázs koadjutor (Folytatás az 1. oldalról) A hét elégedetlenkedő fiatalember erre tovább vitatkozott, fenyegetőzött. Sőt, a presszó előterébe üres sörösüvegeket dobáltak, hogy így provokáljanak ki verekedést. A presszóban szórakozók kiszorították a garázda fiatalokat az utcára, akik az egyik gépkocsiból különböző veszélyes tárgyakat halásztak elő. Baseball-ütőkkel, fém Sikkasztott Mintegy 400 ezer forinttal károsította meg Félegyházán egy Kossuth utcai ház lakóit a közös képviselő. A lakások fenntartására és a közüzemi díjakra befizetett közös költséget saját célra használta fel. Solti teendők A solti képviselő-testület tagjai előző ülésükön egybegyűjtöt- ték azon teendőket, amelyeket a legfontosabbnak tartanak a város érdekében megcselekedni a következő évek során. A képviselők úgy határoztak, hogy a Sándor utca villamosítása és a közvilágítás folyamatos fejlesztése mellett elengedhetetlen a szennyvíztisztító telep korszerűsítése. Az önkormányzati ciklus teendőinek felsorolásából nem maradt le a településrendezési koncepció elkészítése sem. A solti városatyák azt ígérik, hogy mindent elkövetnek Járáspuszta ivóvíz- ellátásának biztosításáért, az Aranykulcs tér, a Béke tér, a Kossuth Lajos utca köztéri rendezéséért. A képviselő-testület elsőrendű fontosságúnak sorolta be a Szőlőhegy tájegységi védelem alá helyezését. érsek és Gyimóthy Géza, a parlament alelnöke - megérkezése után a IV. Béla Általános Iskola énekkara által elénekelt Himnusszal kezdődött. Az ötvenéves Kunadacs fejlődését, eddigi történetét felemlítő beszédek során Gyimóthy Géza arról beszélt, hogy a község sorsa jól példázza a magyarság küzdeni tudását, hisz gyakorlatilag a semmiből jött létre az 1800 fős település. Bár az ezeréves magyar államiság életében ötven év nem nagy idő, mégis két emberöltő szorgos munkáját jelenti a község léte - hangzott a beszéd. Miután benzineskannákkal és egy taglóbárddal fegyverkeztek fel, s úgy folytatták a verekedést. R. Z. mindezt még azzal „tetézte”, hogy beült a Ladájába és belehajtott a dulakodó tömegbe. Két embert elütött, ám ők szerencsére megúszták nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülésekkel. R. Z. - mint aki jól végezte dolgát - ezek után elhajtott a helyszínNyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett az a kiskunfélegyházi taxis, akit a napokban vertek meg utasai. A taxis egy bárhoz ment hívásra, ahol három utas ült autójába. A férfiak arra kérték a sofőrt, hogy Sipos Balázs polgármester felavatta Kunadacs jelképeit, Bábel Balázs felszentelte a világ- háborús hősök emlékművét. A koadjutor érsek emlékeztetett arra, hogy az emlékmű leleplezése, azaz a falunap egybeesik a Trianon-emléknappal, fájón emlékeztetve az adacsiakat a harctereken elvesztett őseikre. A községháza előtti ünnepség után ünnepi misét tartott Bábel Balázs a huszonöt éve épült kunadacsi római katolikus templomban. Az egyházi ceremónia keretében a koadjutor érsek megáldotta a község címerét és zászlaját. GYORSHÍREK Műszer Bajára és Kecskemétre Két Bács-Kiskun megyei kórház, illetve gyógyító osztály - a kecskeméti megyei kórház gyermekosztálya és a bajai kórház szülészeti-nőgyógyászati osztálya - részesül a Csecsemőkor Alapítványon keresztül adományban. Az alapítvány a Bács-Kiskun megyei támogatóktól (cégektől, magánszemélyektől) kapott összegből vásárolt nagy értékű műszereket ápoláshoz, gondozáshoz szükséges eszközöket. Az adományt június 15-én, 13 órakor adják át a kecskeméti megyei kórházban. Strullendorfi tanulmányút A közelmúltban tizennyolc izsáki felső tagozatos nebuló a város testvértelepülésén, Strullendorfban járt kísérőjével. A nyolcnapos program során megismerkedtek a német diákok mindennapjaival. A csoport egyébként családoknál lakott, így ez is kitűnő lehetőség volt a német nyelv gyakorlására. A magyar gyerekeknek ez az útjuk cserelátogatás volt, hiszen korábban ők látták vendégül a külhoni társaikat. Falunapok Kunszálláson Ötvenezer forint támogatást nyert a Bács-Kiskun megyei önkormányzattól Kunszállás az idei faluna' pok megrendelésére- Az eseménysor szeptember 11-én és 12-én lesz - tájékoztatta lapunkat Badacsonyi József. A polgármester azt is elmondta: legutóbbi ülésén döntött a képviselő- testület arról, hogy megalkotják a község címerét és zászlaját, valamint hivatalossá teszik a falu lapját, a Kunszállási Híreket. Irodalmi est Tiszakécskén Szabolcska Mihály költőre emlékeznek azon az irodalmi esten (irodalomórán), amelyet június 9-én, szerdán délután 5 órakor tartanak a tiszakécskei Arany János Művelődési Házban. Az órát Tamás Andrásné tanár tartja, a résztvevők a Móricz Zsig- mond Általános Iskola 6/D osztályának diákjai. A dulakodók közé hajtott Tömegverekedés volt vasárnap Helvécián Megverték a taxist Édesítse meg napjait Számjáték a TOTAL-kutakon Tankoljon 20 liter felett, húzza ki szerencseszámát, s hasonlítsa össze vásárlásának dátumával. Bármelyik számjegy megegyezése esetén egy édes TOTAL-szeletet kap ajándékba. Ráadásként a nem nyerők között 20 db, egyenként 50 000 Ft értékű TOTAL-üzemanyagkártyát sorsolunk ki. TOTAL ről, természetesen segítség- nyújtás nélkül. A garázda társaság egyik tagja a csetepatéban nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett: agyrázkódást kapott, és több helyen eltörött a bordája. A 24 esztendős, kecskeméti R. Z.-t őrizetbe vették a rendőrök, s közúti veszélyeztetés bűntettével gyanúsítják - mondta el a Petőfi Népének Zentai Ida őrnagy. Kása várjon, mert két utas még jönni fog. A taxis - mivel csak ötszemélyes volt az autója - nem akarta még a másik két személyt is elszállítani. Az utasok ekkor megfenyegették és megverték a vezetőt. A holocaust áldozataira emlékeztek Kecskeméten Tánccsoport Izsákon GAZDASAROK Növényvédelmi felhívás! gyermeket, férfit és nőt. A rabbi kiemelte: bár nem azonos a holocaust és a Balkánon folyó népirtás, mégis hasonló, mert ott is embereket gyilkolnak és űznek el csak azért, mert egy másik néphez tartoznak. A megemlékezésen részt vettek az evangélikus és a református egyház képviselői is. in. A legjobb alkotások készítői díjakban részesülnek. A községben ezer lakás van, ebből a szennyvízcsatorna-hálózatra kevesebb mint ötszázan kötöttek rá. Az ön- kormányzat a közelmúltban meghirdetett egy akciót, a- melynek lényege, hogy 10 ezer forint befizetése után már rá lehet csatlakozni a hálózatra. A fennmaradó 30 ezrét részletben kell törleszteni. A befizetett összeg 15 százalékát visszatéríti a jászszentlászlói önkormányzat. V. P. tes nyolc-tíz éves gyerekekből verbuválódott. E diákoknak minden héten elfoglaltságot jelent a tánctanulás. Tudásukat a legközelebbi Sárfehér Napokon már láthatja a közönség. A rákötésekért Szentlászlón