Petőfi Népe, 1998. április (53. évfolyam, 77-101. szám)
1998-04-16 / 89. szám
10. oldal Gazdasági Tükör 1998. április 16., csütörtök Az OECD soron következő miniszteri értekezletén előreláthatólag elfogadják a tagországok közötti káros adóverseny elkerülését célzó határozatot - mondta Balás Péter helyettes államtitkár. Az április 27-28-án esedékes miniszteri értekezlet állást foglal a világkereskedelem további liberalizálása mellett. Amerikai repülőgépgyártók - így pl. a Boeing - élénken érdeklődnek az Alba- comp Rt. szemüvegkeretre szerelhető személyi monitora iránt. Az OMFB segítségével ezt a terméket is bemutatják a hannoveri ipari vásáron - közölte Gál József, a gyártó cég vezérigazgatója. A külkereskedelmi forgalomban február végéig 364 millió dolláros hiány keletkezett - derül ki a KSH szerdán közzétett gyorsjelentéséből. Tavaly ugyanebben az időszakban 195 millió dollár volt a deficit. Dollárban számolva a behozatal 24,2, a kivitel pedig 19,7 százalékkal emelkedett az év elején. Export orosz piacra. A magyar-orosz árucsere-forgalom tavaly több mint 3 milliárd dollárt tett ki, szemben az előző évi 2,8 milli- árddal, és ez az abszolút érték Magyarország méreteit figyelembe véve komoly eredmény - mondta Vitalij Jefimov, az Oroszországi Föderáció budapesti kereskedelmi kirendeltségének vezetője szerdán sajtótájékoztatón. A magyar cégek tavaly mintegy 900 millió dollár értékben exportáltak Oroszországba. Főszerepben a minőség Eddig ezerkétszáz vállalkozás szerezte meg az ISO-tanúsítványt Az idén harmadik alkalommal jelent meg a Nemzeti Minőségi Díjról szóló pályázati felhívás. Az ipari miniszter által 1996- ban alapított díj a legmagasabb minőségi követelmények meghonosítását és érvényesítését célozza. Mit ért el ezen a téren a magyar gazdaság, s változnak-e az idei pályázat feltételei? - kérdeztük az Ipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Minisztérium tanácsosától, Kálmán Alberttól.- A vállalkozások üzletpolitikájában egyre nagyobb szerepet és hangsúlyt kapnak a minőségi követelmények - hangzott a válasz. - Egyebek közt ennek köszönhetően jött létre a Nemzeti Minőségi Klub is, amelyben már maga a tagság is komoly rangot jelent. Lendületesen nőtt tavaly az ISO 9001-9002 minőségtanúsítványt szerzett vállalkozások és intézmények száma, amely mára elérte az 1200-at. Érdekesség, hogy közöttük szép számmal vannak már kórházak és rendelőintézetek is. De ami ennél talán fontosabb: a kelet-közép-európai régióban Magyarország abszolút első a minőségtanúsítványok tekintetében. A felmérések szerint egyébként az idén elsősorban az ipari és kereskedelmi szolgáltatók figyelme fordul az ISO-tanúsítványok felé. Az ipari tárca tavaly 1,2 milliárd forintot fordított az ISO- pályázatok támogatására, ez évben azonban ennek az ösz- szegnek csak az egyharmada áll rendelkezésre. Feltételezzük viszont, hogy a többi érintett tárca növelni fogja a támogatásra fordítható összeget - mondta a tanácsos. Az idei Nemzeti Minőségi Díj pályázata kiegészült néhány új elemmel. Egyrészt a pályázóknak április 30-ig előre jelezniük kell részvételi szándékukat, s ennek megfelelően az Ipari és Kereskedelmi Minőségfejlesztési Központ egynapos, kedvezményes, költségtérítéses felkészítést tart számukra igény szerint (időpontjai: április 23., május 7., 14.). A pályázat önértékelésen alapul, majd a szakértők helyszíni szemlét tartanak, és elmondják a pályázóknak, hogy szerintük melyek az adott cég erős oldalai, és melyek a fejlesztésre szoruló területei. Az értékelés szempontjai között figyelembe veszik a vállalatnak a vevővel kapcsolatos magatartását, a fejlesztés folyamatosságát, illetve azt, mennyire vonják be a dolgozókat a fejlesztésekbe. Gyakorlatilag megvizsgálják a minőség garanciájának teljes rendszerét. A pályázatokat június 5-ig kell benyújtani, az eljárási költség 100-200 ezer forint (plusz áfa). Csernyánszki Judit Egyszerűsítést kér a kamara Bonyolult a gázolaj jövedéki adójának visszafizetése A mezőgazdaságban felhasznált gázolaj utáni jövedéki adó visszaigénylése jelenleg nagyon bonyolult, ezért egy sokkal egyszerűbb, kevesebb áttétellel működő rendszer bevezetését szorgalmazza a Magyar Agrárkamara. Mészáros Gyula, a kamara főtitkára tegnap elmondta, hogy a visszaigénylést szabályozó kormányrendelet módosítása értelmében 1998. január l-jétől a gázolaj utáni adó-visszatérí- tési igényeket az APEH helyett az illetékes vámhivatalhoz kell benyújtani. Tavaly az agrárkamarák 153 ezer adó-visszatérítési ügyet bonyolítottak le. Mivel az igénylést a gazdajegyzők a földművelésügyi hivatalokkal párhuzamosan végezték, az előbbiek sok esetben csak a postás szerepét töltötték be. Ugyanakkor az FM hivatali eljárása általában meghosszabbította az ügyintézés idejét. A Magyar Agrárkamara indítványa szerint a jövőben az eljárásból kimaradnának a jelenleg - szerintük - formális feladatokat ellátó megyei földművelésügyi hivatalok. A továbbiakban a termelőktől a gazdajegyzők gyűjtenék össze a felhasznált gázolaj utáni jövedékiadó-visszatérítési igényeket, és ők szereznék be a szükséges nyomtatványokat is. A gazdajegyzők által összegyűjtött és megyénként összesített kérelmeket a helyi agrárkamarák nyújtanák be közvetlenül a vámhatóságnak. U. G. Táptalaj a tőkeexportnak Befektetési lehetőségek Oroszországban A magyar-orosz árucsereforgalom tavaly több mint 3 milliárd dollárt tett ki, szemben az előző évi 2,8 milliárd dolláros forgalommal. Ez a növekedés Magyar- ország méreteit figyelembe véve komoly eredménynek tekinthető - jelentette ki tegnap az Oroszországi Föderáció budapesti kereskedelmi kirendeltségének vezetője. Vitalij Jefimov elmondta: a magyar cégek tavaly mintegy 900 millió dollár értékben exportáltak Oroszországba, szemben az 1996-os több mint 700 millió dolláros kivitellel. A Magyarországra irányuló orosz export tavaly 2,2 milliárd dollárt tett ki, az előző évben mintegy 2 milliárd dollár volt ennek a kivitelnek az értéke. Ami viszont a tőkemozgásokat illeti, Vitalij Jefimov ismeretei szerint a magyar cégek évente 1,5-2 millió dollár értékben ruháznak be Oroszországban. Az orosz cégek pedig eddig összesen nem kevesebb mint 200 millió dollárt fektettek be Magyarországon, s a jövőben újabb beruházásokra készülnek. A kölcsönösség e téren még hagy némi kívánnivalót maga után. A kirendeltség egyik feladata éppen az, hogy a működőtőke-export számára megfelelő „táptalaj” megtalálásában segítséget nyújtson a magyar cégeknek. A Budapesti Árutőzsde hírei 0 A keddi tőzsdenapon a kukorica árai tartottak, az étkezési búza új határidői estek, az EURO-búza új határidői szintén esnek. A napraforgó őszi határidői vegyesen zártak. Az EURO vágó I. és vágó II. minden közeli határideje 4 forintos napi limitet kimerítő mértékben esett, a távoli határidők nem mozdultak. 0 Bővebben az Interneten: http://wwvv.szikszi.hu/=ballai Áru/Hó Elszámolóár Kukorica (Ft/t) Május 17000 Október 17 810 Étkezési búza (Ft/t) Május 23 800 Augusztus 22 300 Euro-búza (Ft/t) Augusztus 20 000 Takarmányárpa (Ft/t) Július 15 610 Napraforgó (Ft/t) Október 57 200 Vételi Eladási ajánlati ársáv 16 100-17 000 17 000-17 800 23 100-23 800 22 000-22 300 19 600-20 000 15 500-15 600 56 600-57 200 16 990-17 500 18 000-18 500 23 800-26 450 22 200-23 000 20 000-21 070 15 700-20 000 57 000-58 010 Üzletkötés 16 990-17 000 23 800 22 200-22 400 20 000 57 000-57 200 EUROP-vágósertés I. (Ft/kg) '"Május 254.00 - 254.00-258,00 EUROP-vágósertés II. (Ft/kg) Május 250,00 - 250,00-254,00 Ballai Pál BÁT-tó'zsdetag WHUPS PHILIPS ALORIS a szenzációs vezeték nélküli telefon most mindössze bruttó 24 900 Ft (nettó 19920 Ft).* S ha most vásárolja meg, ez év végéig ingyen használhatja a MATÁVÉSMM két legnépszerűbb szolgáltatását: a hívásvárakoztatást és a hívásátirányítást.* Keresse a MATÁV ügyfélszolgálati irodáiban vagy Telefónia üzletében, az Europarkban. A Digifon-szolgáltatás elérhetősége területenként változhat. Ingyenes információs Zöld szám MATAV Internet-cím: www.matav.hu