Petőfi Népe, 1998. április (53. évfolyam, 77-101. szám)

1998-04-16 / 89. szám

1998. április 16., csütörtök Egészségről Mindenkinek 11. oldal Tégy jót a szíveddel! A testmozgás óv a cukorbetegség ellen is. Csaknem közhelyszámba megy már, hogy napi félórás tempós séta jót tesz a szívnek, és meg- hossszabbítja az életet, ameri­kai kutatók azonban legújabban azt is megállapították, hogy ennyi mozgás már hozzájárul a cukorbetegség elkerüléséhez is. Az erről szóló kutatási eredmé­nyeket az amerikai orvoska­mara szaklapja, a Journal of American Medical Association legfrissebb számában tették közzé. Azt már korábban bebizonyí­tották, hogy a kemény testedzés következtében az emberi test jobban tudja hasznosítani az izomsejtek energiaellátását biz­tosító vércukor lekötéséhez szükséges hormont, az inzulint. Arra azonban csak most talál­tak egyértelmű bizonyítékot, hogy a kevésbé erőteljes moz­gás, egy gyorsított ütemű séta szintén hozzásegít a diabétesz kockázatának csökkentéséhez. A szervezet inzulinlekötő ké­pessége és a könnyű mozgás közötti kapcsolat vizsgálata so­rán több mint 1400 negyven és hatvankilenc év közötti sze­mély életmódját és leleteit ele­mezték. Megállapították, hogy a rendszeresen könnyű test­mozgást végzők jóval kevésbé hajlamosak az inzulinmegkötő képesség károsodásával járó kórképek kialakulására, mint az egyáltalán nem mozgók. Véradások három településen A kecskeméti megyei vér­transzfúziós intézet szervezé­sében az elkövetkező napok­ban az alábbi helyeken rendez­nek önkéntes véradást. Április 16-án, tehát ma reg­gel 9-től délután 13 óráig Kecskeméten, a megyei rend­őr-főkapitányságon. Április 17-én, pénteken déli 12 órától 15 óráig a kiskunfélegyházi Kunplast Kft.-nél. Április 19- én, reggel.9-től 12 óráig a har- tai általános iskolában. Április 20-án, reggel 8.30-tól 12 óráig a kinkunfélegyházi József At­tila Általános Iskolában. Ápri­lis 21-én, délután 13 órától 17 óráig a kecskeméti Kandó Kálmán Szakközépiskolában. Kecskeméti háziorvosok továbbképzése Április 21-én és április 22-én, mindkét napon délután 13 órá­tól rendeznek továbbképzést a kecskeméti háziorvosok és házi gyermekorvosok részére az egészségügyi alapellátási in­tézmények igazgatósága épüle­tében (Széchenyi körút 12.). A témák: a hypertonia korszerű kezelése, a fertőző betegségek bejelentése és a halottak körüli háziorvosi teendők. Aktuális kérdésekről az alapellátás főor­vosa ad tájékoztatást. Indul a CINDI Az Egészségügyi Világ- szervezet (WHO) idén is el­indítja nemzetközi dohány­zásellenes akcióját, az úgy­nevezett CINDI-programot. A Hagyd abba, és nyersz! elnevezésű programban az vehet részt, aki már legalább egy éve rendszeresen do­hányzik, de két tanú előtt vállalja, hogy 1998. május 2-ától május 29-éig nem gyújt rá. Ä 18 éven felüli résztvevők elnyerhető fődíja 500 ezer, a 14-18 év közötti résztvevőké 100 ezer forint. Jelentkezési lapok Bács- Kiskun megye hat városi tisztiorvosi szolgálatánál kérhetők. A beküldési határ­idő május 2-a. Reménysugár Idestova három éve létezik a Reménysugár Alapítvány, melynek elsődleges célja az, hogy a dél-magyarországi régió hematológiai és onko­lógiai gyermekbetegeit, az ő gyógyulásukat, rehabilitáci­ójukat segítse. Az alapítók szülők és orvosok, akik ma­guk is érintettek a leukémiás és daganatos gyermekbete­gek problémáiban. A szegedi központú ala­pítvány Kecskeméten is hal­lat magáról: a közvélemény figyelmét felkeltendő és támogatások reményében szerveznek jótékonysági koncertet. Május 4-én 19 órakor Cseh Tamás lép fel a Katona József Színházban. A véradás csökkenti a szívroham kockázatát is A szélhűdés elkerülhető? A véradás - nem dohányzó férfiak esetében - csökkent- heti a szívroham és a szélhű­dés veszélyét - állapították meg amerikai kutatók. A Kansasi Orvostudományi Egyetemen majdnem 4000 ember állapotát tanulmányoz­ták az utóbbi tíz évben. Dr. David Meyers kutatás- vezető a Heart című szaklap­ban közzétett beszámolója szerint az, aki soha életében nem adott vért, kétszer na­gyobb valószínűséggel kapott szívrohamot, mint az, aki az előző három évben vért adott. A kutatók azt is megállapítot­ták, hogy bizonyos típusú szív- és érrendszeri betegsé­gek háromszor gyakoribbak a nem véradók körében. „A véradáskor bekövet­kező vaskiürülés csökkentheti a nem dohányzó férfiak ese­tében a szívkoszorúér-megbe­tegedés veszélyét” - idézi a Reuter dr. David Meyers-t, aki szerint ez a „vashipotézis” arra utal, hogy a nők azért vé­dettebbek a szívbetegségek­től, mert menstruáció idején vasat veszít a szervezetük. A kísérleti megfigyelések során azt is megállapították, hogy egy hároméves időszak­ban elegendő egyszer vagy kétszer vért adni. Egyszeri véradással körülbelül 250 milligrammal csökken a szer­vezet vastartalma. Ez azért fontos, mert a vas katalizálja azoknak az oxi- dánsoknak a termelését, ame­lyek hatással vannak a lipi- dekre, a koleszterinhez ha­sonló zsírszerű anyagokra, amelyek beszűkítik az artéri­ákat és hozzájárulnak olyan vérrögök kialakulásához, a- melyek végzetesnek bizo­nyulhatnak. A véradó férfiak szervezetében a felére csök­kent a ferritin, amely szerepet játszik a vas elraktározódásá- ban. Kalcium a változó korban Amerikai kutatók szerint azok­nak a nőknek, akik a változó kor tüneteit enyhítő hormon­pótló kezelés mellett kalcium pótlást is kapnak, jobban meg­erősödik a csontozata, mint azoknak, akik csupán vagy az egyik, vagy a másik terápiában részesülnek. A New York-i Co­lumbia egyetem orvosai szerint a kétféle kezelés jelentősen erősíti egymás hatását. A csontritkulás a menopauza után a nők többségénél jelent­kezik, azzal párhuzamosan, hogy a női szervezet az addigi­nál jóval kevesebb ösztrogént termel. Az orvosok manapság szinte rutinszerűen írják fel a nőknek a hormonpótló kezelést, a kalciumban gazdag étrendet vagy a kalciumpótlást. A Co­lumbia egyetem munkatársai arra az egyértelmű megállapí­tásra jutottak, hogy amíg a hormon- illetve a kalciumpótlás külön-külön alkalmazva segít megakadályozni a további csontvesztést, a két terápia együttes alkalmazása révén az érintett nők csonttömege ismét A napi 20 perces háterősítő torna sem felesleges. növekedésnek indul. A kutatók szerint napi 1200-1500 mg kal­cium bevitelének már látható a jótékony hatása. A másoló, amivel Ön a '98-as labdarúgó VB-re is eljuthat. Ön is azok közé tartozik, akiknek régóta szükségük lenne egy személyi fénymásolóra, de még nem szánták rá magukat a vásár­lásra? Úgy érzi, hiányzik még egy apró indok, amivel meggyőzhetné magát, hogy érdemes megvenni a rég áhított fénymásolót? Mi segítünk Önnek ebben a döntésben, a ’98-as futball VB hivatalos fénymásolóival, az FC200-zal és az FC220-szal. Ezek azok a fénymásolók, amelyeket most egészen biztosan érdemes megvenni. Nem csak azért, mert egyedülálló, összetett cartridge-rendszerük egyszerűbbé teszi karban­tartásukat. Nem is pusztán azért, mert meglepően kom­pakt méretük és kedvező áruk mellett tökéletes minőségű másolatokat készítenek. Ezeknek a gépeknek olyan előnyös tulajdonságuk van, amivel más fénymásolók nem dicseked­hetnek: Ön most két jegyet nyerhet ______ v elük a ’98-as foci VB elődöntőjére. ^ [^_r I Érdeklődjön márkakereskedőinknél az eddigi legcsábítóbb Canon-ajánlatról! KECSKEMÉT: Medi-Print Tel.: (76) 493-949 • Műszertechnika Tel.: (76) 321-925 • Rema Tel.: (76) 329-473 Öröm vele dolgozni CANON HUNGÁRIA Kft. 1134 Budapest XIII., Váci út 37. Tel.:465 - 8020 Fax:270 - 4080

Next

/
Oldalképek
Tartalom