Petőfi Népe, 1998. február (53. évfolyam, 27-50. szám)

1998-02-26 / 48. szám

4. oldal Hazai tükör - Világtükör 1998. február 26., csütörtök Arccal a vasút felé. A kor­mány vasútbarát - jelentette ki Horn Gyula a hidasnémeti vas­útállomáson, ahol Lotz Károly közlekedési miniszter, valamint a MÁV vezetőinek társaságában felavatott egy frissen villamosí­tott vasútvonalat. Új zsinat. A Magyarországi Evangélikus Egyház új összeté­telű zsinata szombaton tartja első ülését Budapesten - jelen­tették be tegnap. Az alakuló ülé­sen a zsinat feladata a tisztségvi­selők megválasztása lesz. Segít az FBI. Rendőrségi kö­rökből származó értesülés sze­rint az FBI nyomozói is bekap­csolódnak a budapesti bolti so­rozatgyilkosság felderítésébe. Az amerikai Szövetségi Nyo­mozó Irodától olyan szakembe­rek érkeznek Magyarországra, akik már tapasztalatokat szerez­tek a különböző sorozatgyilkos­ságok nyomozása során. Washington mindvégig követte Kofi Annan közvetítői munkáját Amerikai aggodalmak A főtitkár bizakodik. fotó: feb/reuters Kofi Annan meggyőződését fejezte ki, hogy a bag­dadi megállapodás működni fog. Közölte, hogy'a Biztonsági Tanács részéről készséget érez az egyezmény jóváhagyására. Az ENSZ főtitkára az­után nyilatkozott így, hogy tájékoztatta a testület tagjait bagdadi küldetéséről. Annan jelezte, hogy a konzultációk folytatódnak, és egyeztetik a még tisztázásra szoruló pontokat. Sze­rinte nem lesznek gondok a részletekkel, és a Bizton­sági Tanács teljes mértékben támogatni fogja a megál­lapodást. Feltételes támogatásának kinyilvánítása ellenére az amerikai kormányzat részéről továbbra is megfogal­mazódnak kételyek és kérdések a bagdadi megállapo­dás bizonyos pontjait illetően. A bizonytalansággal vegyes washingtoni fenntartások leginkább az iraki elnöki helyszínek ellenőrzésére felállítandó új külön­leges csoport összetételével, működésével és hatáskö­rével kapcsolatosak. Sajtóértesülésekből mindazonál­tal kitűnik, hogy az Egyesült Államok sokkal lénye­gesebb és meghatározóbb szerepet játszott Kofi Annan ENSZ-főtitkár bagdadi küldetésében, mint korábban sejthető volt. Az amerikai kételyek eloszlatása végett a világszervezet vezetője kedd este telefonon érintke­zésbe lépett Bili Clinton elnökkel, és igyekezett meg­nyugtatni őt, hogy a különleges csoport tevékenysége meg fog felelni az amerikai igényeknek. Tárik Aziz iraki miniszterelnök-helyettes kedd esti tévényilatkozata szerint országa „csodálatos politikai sikert ért el”. A megállapodás gyakorlati haszna az, hogy végrehajtása után fel kell oldani az Irak-ellenes büntetőintézkedéseket - mondta. Az Európai Unió soros elnöki tisztét betöltő Nagy- Britannia magatartása az Irakkal kapcsolatos válság kezelésében sokkal inkább az atlanti szolidaritáson, semmint az európai érdekek védelmén alapult, s ezzel inkább csak gyengítette Európát - jelentette ki szer­dán Francois Hollandé, a kormányzó Szocialista Párt országos titkára. A francia politikai élet egyik fontos szereplője London Irakkal kapcsolatos politikáját „Washington árnyékának” minősítette. Politikai vitanap a Dunáról Az Országgyűlés tegnap politikai vitanapot tartott a bős-nagymarosi vízlépcsőrendszerről és a kormánynak a szlovák féllel folytatott tárgyalásairól. Kovács László kül­ügyminiszter kijelentette, hogy a kormány nem hajlandó alá­írni semmiféle papírt, ami ellentétes Magyarország érdekei­vel, ám tudomásul kell venni, hogy nincs lehetőség igényeink egyoldalú érvényesítésére. A külügyminiszter elismerte, hogy a hágai ítélet nem köte­lezi Magyarországot duzzasz­tógát építésére, de ehhez Szlo­vákia ragaszkodik a Dunakiliti víztározó feltöltése fejében. Az SZDSZ úgy vélte, nincs szükség semmiféle szerződés elsietett aláírására. Figyelmez­tetett: nem szabad előbb dön­teni, utána számolni. A Fidesz szerint a hágai íté­let azt mondta ki, hogy nem kell gátat építenünk, nem kell kártérítést fizetnünk, a vízme­gosztásra pedig mindkét felet kielégítő megoldást kell ta­lálni. Ne féljünk visszamenni Hágába! - mondták, és felszó­lították az SZDSZ-t, hogy gyakorolja vétójogát, akadá­lyozza meg az MSZP politikai ámokfutását. A Magyar Demokrata Nép­párt megismételte azt a javas­latát, hogy a duzzasztást 10-15 évig hagyományos eszközök­kel valósítsák meg, s csak ak­kor szülessen végleges döntés, ha már segíthet bennünket az Európai Unió is, amelynek addigra tagja lehetünk. Az MDF fogalmazott a leg­élesebben: a kormány tájékoz­tatáspolitikája tudatosan félre­vezető, az 1995—96-tól kezdő­dően folytatott titkos tárgyalá­sokon egy szűk elit érdekében megállapodtak a szlovákokkal Nagymaros felépítéséről, és ezt most úgy próbálják eladni a közvéleménynek, mintha Hága kényszerítené őket erre. Nemcsók János (MSZP) szenvedélyes hangon utasí­totta vissza a tárgyaló delegá­ciót ért vádakat. (simonffy) A rendezők a regionális együttműködésre helyezik a hangsúlyt- ötödik Ötödik esztendeje tartják meg országszerte az Európa Na­pokat. A rendezvények szándéka az, hogy megismertessék a magyar lakossággal az Európai Unió eredményeit és céljait. eve-Az idei ünnepi események merőben eltérnek a korábbiak­tól - hangsúlyozta Pataki Ist­ván helyettes külügyi államtit­kár az Európa Napok hét hely­színének önkormányzati veze­tőivel tartott közös tájékozta­tóján. Március végén ugyanis megkezdődnek a csatlakozási tárgyalások, s így lehetőség nyílik arra, hogy a rendezvé­nyek résztvevői értesüljenek a fejleményekről. A hét megye, illetve város egyenként 30-30 ezer ECU (mintegy 6,6 millió forint) tá­mogatást kap az Európa Na­pokra, amelyeken kiemelten kezelik az integrációval kap­csolatos gyakorlati kérdése­ket: a mezőgazdaság, a kör­nyezetvédelem, a vállalkozás­­fejlesztés problémáit. Bács-Kiskun megyében már 1991 óta tartják meg a partnertelepülések találkozó­ját. Az Együtt Európáért nevű mozgalom keretében eddig öt­ezer gyerek vett részt a ren­dezvényen 35 országból. Dr. Balogh László, a megyei köz­gyűlés elnöke a keretszerző­dés aláírásakor rámutatott: az Európa Napok részét képezi a Duna-Maros-Tisza regionális együttműködés is - vajdasági és romániai vendégekkel. Könözsy László, Esztergom polgármestere újságírók előtt elmondta: az idei rendezvény­­sorozat egyszersmind főpró­bája a két év múlva esedékes 1000. évi államalapítási ünne­peknek, amelyekre az európai államfők is hivatalosak a Duna menti városba.-Somogy is a regionális kapcsolatokra helyezi a hang­súlyt - mondta dr. Kolber Ist­ván. A megyei közgyűlés el­nöke a holland és az osztrák kapcsolatokat emelte ki. FEB ! FINANSZÍROZÁS A SZENVEDÉLY VEZET MINKET ELLENÁLLHATATLAN Az egyik legnépszerűbb Fiat modell, az Unó a Fiat For­tissimo '98 ajánlatában ajándékot kínál. Az ideális családi autó most valóban nagyszerű választás Önnek és családjának egyaránt: a kiváló ár, a páratlanul kedvező kama­tozású hitelkonstrukeiá (kamat már 9,99%-tól) és a 0% kezelési költség mellett az Ön által kiválasztott Unót most ajándék metáHénnye! veheti át bármelyik Fiat márkakereskedésben. A Fiat Unó A Fiat Fortissimo '98 ajánlatában az 5 ajtós, ÍOOO cm3-es Fiat Unót a következő felszereltséggel kínáljuk: • színezett üvegek • fűtőszálas hátsó szélvédő • hátsó ablaktörlő • Fiat Code indításgátló • első és hátsó automata biztonsági öv • zárható üzemanyagtartály • belülről állítható fényszórók Az 5 ajtós Fiat UNO most fantasztikus, 1 460 000 forintos áron tehát most is ellenállhatatlan! kapható! Dalos és Gyulai Autóház Kft., 6000 Kecskemét, Szent László krt. 27., tel.: (76) 486 569, fax: (76) 415 465 K. B. Autoteam Kft., 6400 Kiskunhalas, Keceli u. 17-23., tel.: (77) 422 596, fax: (77) 422 796 Baja Autoteam Kft., 6500 Baja, Bajcsy-Zs. u. 6., tel./fax: (79) 425 131 MINDEN NAP EGY fi AJÁNDÉK NÉMETORSZÁGI építészeti munkára kivitelezői gyakorlattal és NÉMETNYELV-VIZSGÁVAL rendelkező, középfokú végzettségű munkatársat keresünk. Jelentkezni: IT TECHNIK Kft. Kiskunhalas, Malom sor^ Tel.: 77/421-596 f $ Suzuki SUZUKI BARNA AJÁNLATA Hivatalos mártafceresMés és stem AKAR ÖN 98 Ft/I árú benzinnel autózni 1998-ban? Ha igen, most rendelje meg Suiukiját! Ezenkívül nyugati és keleti autók javítása, karosszériamunkák végzése, műszaki vizsga, zöldkártya, biztosítási ügyintézés. ALKATRESZ-ERTEKESITES! 6090 Kunszentmiklős, Vásártér 9. Tel./tax: 76/351-080 Tel.: 30/552-258 A Kiskunsági Erdészeti és Faipari Részvénytársaság pályázatot hirdet a Kerekegyházi Erdészet erdészetvezetoi munkakörének betöltésére. A munkakör a vezérigazgató közvetlen irányítása alá tartozik. A munkakör betöltésének feltételei:- erdőmérnöki végzettség-10 év, erdészeti szakterületen szerzett gyakorlat- érvényes erkölcsi bizonyítvány Előnyt élvez az elbírálásnál a szakirányú másoddiplomával és idegen nyelv ismeretével rendelkező pályázó. A munkakört betöltő személy részére a megegyezés szerinti alapbért, valamint a Kollektív Szerződés szerinti egyéb jutta­tásokat (természetbeni juttatás, étkezési hozzájárulás, pré­mium) biztosítjuk. A pályázathoz mellékelni kell:- részletes önéletrajzot- az alkalmazás feltételeit igazoló okmányok másolatait A munkakör a pályázat elbírálását követően azonnal betölthető. A pályázatot 1998. március 10-éig a társaság vezérigazgató­jához kell benyújtani (Kecskemét, József Attila u. 2.). A pályázat elbírálásának határideje: 1998. március 20. A pályázat eredményéről valamennyi pályázó írásban kap értesítést. A pályázattal kapcsolatos további információt a 76/483-183 telefonon, Kiss Béla termelési vezérigazgató-helyettes nyújt. 7523 A Juhász Gyula Tanárképző Főiskola kétéves egészségfejlesztő­­mentálhigiénikus posztgraduális szakirányú továbbképzése ismét indul Kecskeméten. Jelentkezési határidő: 1998. május 15. Érdeklődni és jelentkezési lapot az alábbi címen és telefonszámon lehet kérni: Juhász Gyula Tanárképző Főiskola Alkalmazott Egészségtudományi Tanszék 6725 Szeged, Boldogasszony sgt. 6. Tel.: 62/454-000/62-32. (7851) KERTÉPÍTŐ vállalkozás- tervezés- építés- ápolás- sírgondozás- fakivágás Ön megálmodja, mi megépítjük! Kertgondozás tavasztól őszig! Tel: 76/442-017 76/419-739 sr Fax: 76/442-017 §

Next

/
Oldalképek
Tartalom