Petőfi Népe, 1997. július (52. évfolyam, 151-177. szám)

1997-07-15 / 163. szám

1997. július 15., kedd Megyei Körkép 3. oldal Elfogyott az erre szánt pénz Lassú az útfelújítás Halason A kiskunhalasi Eötvös utca felújításának befejezését nem tudta vállalni a város ebben az évben. Bár most már két irányban haladhat a forgalom az utcában, ez még mindig nem a teljes megoldás. A költségvetésből nem tudtak pénzt elkülöníteni a város­atyák erre a célra. Eleinte úgy tűnt, hogy a Köztársaság utca felújítása gyakorlatilag fel­emészti ugyan az összes útre­konstrukcióra szánható városi pénzt, de készen lesz. Most viszont az látszik valószínűd nek, hogy további állami se­gítség nélkül ezt a munkát sem végezhetik el Halason. Az Eötvös utca lakói minden­esetre nehezményezik, hogy a beígérttel ellentétben ebben az évben nem készül el a díszburkolat és a világítás. A mozgáskorlátozottak egyesületének fejlődése Egyelőre csak sátorozásra al­kalmas üdülőtelekkel rendelke­zik a Mozgáskorlátozottak Er- sekcsanád és Környéke Egye­sület. Úgy adódott ugyanis, hogy a 110 tagú érdekvédelmi szervezet Ebtófokon, a csator­naparton egy 530 négyzetmé­teres üdülőtelekhez jutott má­jus elején. A helyi Búzakalász Szövetkezet talajmunkákkal segített. Jelenleg a füvesített telken kút, WC, tomázásra al­kalmas mászóka és halfőző áll­vány van. A villamosításhoz a DÉMÁSZ Rt. bajai üzemigaz­gatósága nyújtott segítséget. Új fészket rak a holló Kiskunmajsán, a Félegyházi úton. Egy korszerű postahivatal építése már régi igény volt a vá­rosban, ahol nyaranta sok külföldi turista is megfordul, és veszi igénybe a postai szolgáltatásokat. Jelenleg a tetőszer- kezet munkálatainál tartanak a keceli kivitelezők. Vérszívók a galambházban A nedves meleg időjárás ked­vez az élősködők elszaporo­dásának. A toliatkák a galam­bon élősködnek, a tollat káro­sítják, amitől az fénytelen és töredezett lesz. A tetűk jórésze is a tollon élősködik, de van olyan faj is, amelyik a bőrbe fúródik, az állat vérét szívja. A tolltetvek gyorsan szaporodnak, de leg­feljebb egy hétig élnek. A vért is szívók senyvessé, vérfo­gyottá teszik az állatot. A vérszívó, vörös madártetű atkák szabad szemmel alig lát­ható tojás alakúak, jóllakottan vörösek. Nyáron gyorsan sza­porodnak, ha ellepik a galam­bot, el is pusztíthatják. Az óvantagok a galambház falának repedéseiben s az alomban megbújva élnek, rendszerint éjjel látogatják meg a madarat. Lárváik is vérszívók, kis számban is ve­szélyesek az állományra. Az élősködőket általában vásárlás alkalmával az új ga­lambok hurcolják be. Nehéz kiirtani őket, ezért ügyelni kell arra, hogy a dúc falán ne legyenek repedések, a fész­kekben apró lyukak s takarít- hatatlan zugok. A galambhá­zat égetéssel, a fából készült dúcot permetezéssel fertőtle­nítsük. Bármilyen atkaölő szer alkalmas. Lengyel Zoltán A pilótákat elismerésre terjesztették fel a szolgálati elöljárókhoz Egy hajtóművel szállt le a MiG-29-es Az egyesület irodája jelenleg Jámbor Ferenc elnök lakásán található, de hamarosan megol­dódnak a helyiséggondok is. Ugyanis az amerikai USAID program Hálózat a Demokrá­ciáét segélyakciója keretében az egyesület 100 ezer forint tá­mogatást kapott. Ebből írógé­pet, telefont és telefax-készü­léket vásárolnak. A Népjóléti Minisztériumnál is pályáztak. Számítanak arra, hogy ameny- nyiben támogatásban részesül­nek, egy szolgáltatói irodát nyithatnak. Addig a székhely: Meggyfa utca 2. K. L. (Folytatás az 1. oldalról) A gép fedélzetén lévő pilóták azonnal légi alapjáratra csök­kentették a bal hajtómű for­dulatszámát, és a kecskeméti repülőtér felé fordultak, hogy leszálljanak. A fordulatszám csökkentésével sem szűnt meg a hibajelenség, ezért a hajtó­művet leállították, majd a jobb oldali hajtóművel sikeresen végrehajtották a landolást. A leszállást követően a szakértőkből álló bizottság megkezdte a hiba okának feltá­rását, s megállapították, hogy a repülőgép hajtóműrészén egy darab üzemanyagcső-vezeték - valószínűleg anyagfáradás mi­att - megrepedt, így a nagy nyomás hatására az üzemanyag kiömlött. A hajtómű üzem­anyagrendszerében a nyomás lecsökkent, s ezt azonnal jelez­ték a műszerek a gép kabinjá­ban. A kecskeméti pilóták - fel­ismerve a vészhelyzetet -, az előírásoknak megfelelően, he­lyesen cselekedtek, így helytál­lásukkal elkerülték, hogy a na­gyértékű harci gépben komo­lyabb kár keletkezzék. Hogy döntésük helyes volt, azt a A közvilágításra sem jut elég Halason Utcai fények: legkorábban jövőre Halasi olvasóink közül többen jelezték lapunknak, hogy a Bibó gimnázium környékén ta­lálható utcák egy részében nem megfelelő a közvilágítás. In­formációink szerint a halasi Dózsa György utcáról nyíló Fű­rész utca és Erzsébet királyné utca közvilágítási problémái a legsürgetőbbek. A közvilágí­tással kapcsolatos gondokat egyelőre nem tudja orvosolni sem a Démász, sem az önkor­mányzat. A Démász addig nem építheti ki az utcai világítást, amíg az önkormányzat meg nem rendeli azt. A halasi ön- kormányzat ebben az évben pedig biztosan nem fordul az áramszolgáltatóhoz, hiszen a Ki kellett költöztetni a Duna-parti üdülőket Már pénteken ki kellett költöz­tetni a Duna-parti víkendháza- kat, mert aki késlekedett, az már csak csónakból menthette értékeit. Sok kárt nem okozott a hirtelen jött áradás. Viszont ha visszahúzódik a folyó, lesz mit tenni az üdülőkörzetekben, mert a hordalék eltakarítása nem kis feladatot okoz majd. Veránka szigetét jó 60 száza­lékban öntötte el a víz, ezért az ottani üdülőt is be kellett zárni, s csak jó két hét múlva kezdőd­het el újra az üdültetés. A Ge- menci Erdőgazdaság főmér­nöke, Rádi József szerint az ár elől sikerült behordani a fát, vagy lekötözték a rönköket, hogy ne vigye el a víz. Az ára­dás jót tesz majd az erdők fej­lődésének, viszont még nem le­het tudni, hogy a vadállomány­ban mekkora a veszteség. A szakemberek abban remény­kednek, hogy gyorsan vissza­húzódik a víz. Kiss Edit Elbocsátották a kábítószerező rendőrt Mint arról már tegnap beszá­moltunk, egy bajai rendőrnyo­mozót kábítószer fogyasztásán kaptak rajta a székesfehérvári rendőrök. Gyurosovics József bajai kapitány kérdésünkre el­mondta, hogy O. Zoltán már nem rendőr, ugyanis azonnali hatállyal elbocsátották. A vizs­gálat megindult, a székesfe­hérvári rendőrség nyomoz az ügyben. Szombaton, a hajnali órákban a székesfehérvári rendőrök diszkós ellenőrzést tartottak. Ekkor igazoltatták azt a személyautót is, amiben O. Zoltán és ismerősei utaztak. A kocsiban kábítószergyanús anyagokat találtak, és előállítot­ták a bajai törzsőrmestert, ő a kihallgatáson elmondta, hogy az egyik helyi diszkóban vette az anyagot, amelyből fogyasz­tott is. A kapitány tájékoztatása szerint O. Zoltán tavaly, szep­tember l-jével került a bajai rendőrség vizsgálati alosztá­lyára Kecskemétről. Munkáját jól végezte, nem vetődtek fel problémák vele kapcsolatban. A rendőrtiszti főikola hallga­tója volt, így a sok tanulmányi szabadság miatt viszonylag ke­vés időt töltött munkahelyén. Gyurosovics József őrnagy fel­hívta a figyelmet, hogy Baja már nem tranzitútvonal. Fel kell készülni arra, hogy poten­ciális fogyasztókká váltak a he­lyi polgárok is. Megengedhetet­len, hogy a rendőr visszaéljen hatalmával, esetleg kábítószer­hez nyúljon. Aki mégis megte­szi, annak nincs helye a testü­letben. (páncsics) DIAVIA vasara az OPEL'©- TORMÁSI MÁRKAKERESKEDÉSBEN! A raktárkészlet erejéig az alábbi klímaberendezéseket kínáljuk kedvezményes áron: Modell: Astra 1.6 16V (szervokormányos) Astra 1.4 16V (nem szervós) Vectra B 1.6 16V Vectra B 1.8-2.0 Ar: 250.000 Ft + áfa 250.000 Ft + áfa 254.000 Ft + áfa £54.000 Ft + áfa A fenti árak a légkondicionálók beépítési díját tartalmazzák! Cím: 6000 Kecskemét, Jász u. 24. Tel.: 76/482-208 Fax: 76/482-201 (28093) Molnár Zoltán őrnagy egy korábbi felvételen, épp a 27-es oldalszámú MiG-29-es előtt. fotó: szüllő gábok meghibásodást vizsgáló szakér- terjesztette fel a két repülőgép­tők is megállapították. Az ez- vezetőt a szolgálati elöljáróhoz, redparancsnokság elismerésre Kenyeres Dénes város ezévi fejlesztési terveiben nem szerepel a Bibó gimná­zium környékének közvilágí­tási fejlesztése. Pajor Kálmán alpolgármester egy korábbi ígé­rete szerint a jövő évi költség- vetés tervezésében figyelembe veszik a környéken felmerült fényigényeket. Ökrös Csaba Nagykőrösi olvasótábor A nagykőrösi Szabó Károly Könyvtár Gyermekkönyvtárá­nak olvasói hagyományosan idén is környezetvédelmi tá­borban töltik a nyár egy részét. A július 26-ig tartó programso­rozat keretében meglátogatják a szarvasi arborétumot és a dé- vaványai túzokrezervátumot. Ezenkívül több kerékpártúrát is , indítanak, melyek során felke­resik a helyi és a Kecskemét környéki természeti nevezetes­ségeket. Emléknap Tiszakécskén A II. világháború áldozataira emlékező ünnepséget szervez az FKgP tiszakécskei szerve­zete július 20-án, negyed 1-kor a helyi II. világháborús emlék­műnél. A koszorúzás előtt - 12 óra 5 perckor - az országszerte megszólaló harangok a háború­ban elesettekre emlékeztetnek. Ez alkalomból javasolja a szer­vezet, hogy ezután minden év­ben július 20-án 12 óra 5 perc­kor öt percre szólaljanak meg a tiszakécskei harangok, és július húszadika legyen a háború ál­dozataira emlékezés napja. Kocséri aranydiplomás A jeles kocséri pedagógus, helytörténész, Antal Domo- kosné fél évszázada szerez­te meg oklevelét a kecskemé­ti Angolkisasszonyok Tanító­képző Intézetében. Az évfor­duló alkalmából nemrégen a Kecskeméti Tanítóképző Főis­kola aranydiplomával ismerte el hosszú és eredményes neve­lői pályafutását. Biciklitolvajok a Duna utcában Péntekről szombatra virradóra három Mountein Bike típusú kerékpárt loptak el Baján, a Duna utcából. Két biciklit a Duna utca 10-es ház tárolójá­ból, egyet pedig a 14-esből tu­lajdonítottak el, összesen 70 ezer forint kárt okozva a tulaj­donosoknak. A lépcsőházi táro­lókba való behatolás nem okoz gondot az erre szakosodott tol­vajoknak, hiszen a hagyomá­nyos zárak kinyitásához mind­össze 12 kulcsra van szüksége az elkövetőnek. A rendőrség szerint a nagyobb biztonság ér­dekében feltétlenül ajánlatos lenne a zárak kicserélése. CB BRÓKER Értékpapír Forgalmazd és Befektetést Kft. 1997. július 7-étől új helyen! Kecskemét, Korona u. 2. (a műv. ház mögött) Tel.: 76/505-700, 505-701,505-702 Várja ügyfeleit az alábbi szolgáltatásokkal: • Tőzsdei megbízás • Határidős kereskedés • Tőzsdemonitor • Állampapír-forgalmazás • Tőzsdén kívüli részvények adásvétele • Törzsügyfeleknek kedvezmény

Next

/
Oldalképek
Tartalom