Petőfi Népe, 1997. július (52. évfolyam, 151-177. szám)

1997-07-15 / 163. szám

4. oldal 1997. július 15., kedd Hazai tükör - Világtükör Lánctalpas számítógép. A francia nemzeti ünnep alkalmából rendezett díszszemle sztárja a haderő Ledere nevű tankja volt. A korszerű elektronikával ellátott harckocsit a szakértők „ágyúval és lánctalpakkal felszerelt számítógépnek” nevezik. fotó: feb/reuter Sínen van az integráció Komoly biztatást kapott a kormányfő Luxemburgban Az Európai Unióval kapcsolatos tervekről tárgyalt hétfőn Luxemburg kormányfőjével Horn Gyula. Útjának különös jelentőséget kölcsönöz, hogy Jean-Claude Juncker egyben az Európai Unió kormányfői tanácsának soros elnöke. A két politikus megbeszélésein rámutattak: a NATO-meghívás után hazánk EU-integrációja is sínen van. „Az Európai Unió­nak nincs vesztegetni való ideje a csatlakozási tárgyalások megkezdéséig” - jelentette ki a luxemburgi miniszterelnök Horn Gyulával folytatott talál­kozóján. Az EU soros elnök­sége arra törekszik, hogy a jövő év elején meginduljanak a be­lépési tárgyalások a tagjelöl­tekkel. Jean-Claude Juncker hangsúlyozta, hogy az EU-tag- jelölteket egymástól függetle­nül kívánják kezelni. A tagfel­vétel nem csoportban történik majd, hanem mindegyik or­szággal a saját érdemei szerint folynak majd a megbeszélé­sek. Magyarország az elsők között lesz, mert „kiválóak az ország ütőkártyái”. Szerdán tartják a bővítési kérdéskör első vitáját az Eu­rópai Parlament strasbourgi ülésén. Érdemi állásfoglalás egyelőre nem várható, mert a véglegesített országjelentések tanulmányozása még időt vesz igénybe. A Magyarországot értékelő európai parlamenti je­lentés előterjesztője Habsburg Ottó lesz. A tíz, tagságra jelentkezett kelet- és közép-európai or­szágról készült 1150 oldalas értékelés a hármas tagfelvételi alapkövetelményt helyezte előtérbe. Főként azt vizsgálja, hogy az adott tényezők meny­nyiben erősítik a működő és versenyképes piacgazdaságot, a jogállamiságot és a politikai intézményrendszerek stabili­tását, beleértve a demokrati­kus és emberi jogok tisztelet­ben tartását, valamint a jog­harmonizációt. Várhatóan öt kelet-európai társult államnak (Csehország, Észtország, Lengyelország, Magyarország és Szlovénia), illetve Ciprusnak ajánlják meg a tagfelvételi tárgyalások jövő évi megkezdését. A bővítési folyamatot a tagjelöltekkel egy időben kezdenék meg. Dandár nélküli dandártábornokok Kizárták a KDNP-t a Kereszténydemokrata Unióból Giczy megszegte ígéretét A jós előre jelezte a hírszerző túszul ejtését Parafenomén kémek Inog a popsztár trónja Mi lesz veled, Michael Jackson ? cionalista pártokkal. Az EUCD elnöke szerint a KDNP jelen­legi vezetése elvesztette hitelét a nemzetközi szervezetben, ezért az kénytelen a KDNP-vel a továbbiakban minden kapcso­latot megszüntetni. Giczy György és Füzessy Ti­bor tegnap rendkívüli sajtótájé­koztatón magyarázta a levél tar­talmát. Szerintük nem kizárás­ról, hanem a „legpuhább” fel­függesztésről van szó, amire az EUCD elnökségének maga Velzen úr tett javaslatot. A tájékoztatón jelen volt De­zső' László is, aki részt vett az EUCD luxemburgi tanácsülé­sén. Megerősítette, hogy a szervezet elnöke spontán mó­don terjesztette az elnökség elé javaslatát, melyet a Magyaror­szágon megjelent cikkekre ala­pozott. (takács) bizonyult csak használhatónak. Igaz, némelyek így is elképesz­tek voltak: így például 1981- ben előre jelezték egy amerikai tiszt túszul ejtését. Az esemény napra pontosan be is követke­zett, Olaszországban. Nem tudni, hogy az ameri­kaiak összekapcsolják-e még a hírszerzést az okkult tudomá­nyokkal, ám egy fiatal ham­burgi vállalkozónak ma is sike­rül pénzt keresnie vele. Thomas Tankiewicz tanfo­lyamokat szervez, amelyeken - szerinte - elsajátítható a mód­szer. Különleges technikáról van szó: az agy gondolkodó ré­szét „kikapcsoljuk”, és csak az ösztönösen érzékelő jobb le­benyt használjuk. Ferenczy Europress Magyar árvízi segítség. A parlamenti pártok frakciói egy­hangúlag támogatták, hogy az Országgyűlés felhívással for­duljon a magyar társadalomhoz a csehországi, lengyelországi és szlovákiai árvízkárosultak megsegítése érdekében. Erről a házbizottsági ülést követően a javaslat előterjesztője, Gál Zol­tán házelnök tájékoztatott. Adótervek. Várhatóan július végéig elkészül a Pénzügymi­nisztérium tervezete a jövő évi adótörvényekkel kapcsolatban, s így az szeptemberben az Or­szággyűlés elé kerülhet - kö­zölte újságírókkal hétfőn Cso- bánczy Péter, a pénzügyi tárca helyettes államtitkára. A mi­nisztérium állítólag nem tervez mélyreható változásokat sem az adórendszer egészében, sem az egyes adónemeknél. Kétmilliárd pluszjuttatás. Az Országgyűlés alkotmány- ügyi bizottságának székház-al­bizottsága, amely az MDF és a Fidesz ingatlanjuttatását vizs­gálta, hétfői ülésén elfogadta az ügyről készült jelentés terveze­tét. A jelentés megállapítja, hogy a két párt mintegy kétmil­liárd forintnyi jogosulatlan plusztámogatáshoz jutott. Korlátlan menedékjog. Az Országgyűlés alkotmány- és igazságügyi bizottsága hétfőn egyhangúlag általános vitára bocsátotta a menedékjogról szóló törvényjavaslatot. Mint Világosi Gábor, a Belügymi­nisztérium politikai államtit­kára elmondta: az első magyar menedékjogi törvény elfogadá­sával egy időben hazánk fel­oldja azt a területi korlátozást, miszerint csak Európából ér­kező menekülteket, illetve me­nedékeseket fogadunk be. Kényszerleszállás. Kény­szerleszállást hajtott végre va­sárnap este a Baranya megyei Pogány község határában a nemzeti vitorlázórepülő baj­nokság egyik egymotoros kise­gítő gépe; műszaki hiba miatt kényszerült egy gabonatáblán landolni. Kékesi Sándor pilóta bravúros ügyességgel oldotta meg a nehéz feladatot. Nyilvános tévépályázatok. Az Országos Rádió és Televí­zió Testület várhatóan keddi ülésén dönt arról, hogy miként biztosíthatja a törvényességi és adatvédelmi követelmények teljesítését az országos keres­kedelmi televíziós pályázatra beérkezett tenderek nyilvános­ságra hozatalakor. A balett-táncos halála. El­hunyt Fülöp Viktor, a Magyar Állami Operaház egykori szó­lótáncosa. A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas kiváló művészt hatvannyolc éves korában, jú­lius 13-án érte a halál. A közelmúltban a tábornoki kar új ranggal, a dandártábornoki­val bővült. Akkor, amikor napi­renden van a hadsereg létszá­mának csökkentése, miért volt szükség egy újabb tábornoki rendfokozat bevezetésére? So­kan azt is nehezményezik, hogy jóval több a dandártábornok, mint a dandár! E kérdésekre kér­tünk választ dr. Fodor Istvántól, a Honvédelmi Minisztérium po­litikai államtitkárától.- Századosunk is több van, mint századunk, mert a százados is, a dandártábornok is csak egy-egy rangfokozat neve, ami nincs összefüggésben viselőjének be­osztásával. Azért vezettük be az új rangot, mert a NATO vala­mennyi hadseregében van ilyen, s többnyire úgy nevezik, hogy egycsillagos tábornok.- Hány tábornoka van a ma­gyar hadseregnek?-Az állomány táblán 112 tá­bornoki hely van, de csak 33-at töltöttünk be. A hadsereg főpa­rancsnoka és helyettese vezér- ezredes lehetne, de altáborna- gyok. Ezenkívül 23-an teljesí­tenek szolgálatot tábornoki rangban a hadseregtől független beosztásokban is, például tábori lelkészként. Van tábornok a ka­tonai attasék, az egyetemi tan­székvezetők között is.- Végül is összesen hány tá­bornoki rangú katona teljesít szolgálatot?-Ma 33 dandártábornok, 19 vezérőrnagy és 4 altábornagy teljesít szolgálatot. Egy vezér- ezredesünk sincs.-Más országok hadseregé­ben is ennyi főtiszt van ?- Általában mindenütt a tá­bornoki kar képezi a teljes állo­mány 2-3 ezrelékét.- A mi hadseregünknek hány tábornoka lesz?- Nem kívánjuk túllépni az egy ezreléket. Ä most készülő állománytábla a 60 ezres lét­számú hadseregben 50-60 tá­bornoki helyet képzel el. Koós Tamás Az Európai Keresztényde­mokrata Unió (EUCD) Lu­xemburgban megtartott ta­nácsülésén ellenszavazat nél­kül, két tartózkodással tudo­másul vette, hogy a magyar Kereszténydemokrata Nép­párt önmagát kizárta a szer­vezetből, mivel Giczy György pártelnök az előző tanácsülé­sen tett ígéreteit megszegte. Az EUCD elnöke, Wim van Velzen Giczyhez írt levelében emlékezteti a KDNP elnökét, hogy ez év áprilisában, Po­zsonyban azt ígérte, pártja min­den szinten, minden kapcsola­tot megszakít a MIÉP-pel. Ez­zel szemben Báthory Gábor, a KDNP alelnöke nentcsak be­szédet mondott a MIÉP tünteté­sén, hanem deklarálta, hogy a KDNP kész együttműködni na­Aki azt hinné, hogy a parafe- noménok. csak a bulvárlapok számára kamatoztatják vita­tott ismereteiket, téved. Az amerikai kémszervezet, a CIA, együttműködve a védelmi minisztériummal, negyedszá­zaddal ezelőtt maga is igénybe vette a különleges képességek­kel rendelkező emberek szolgá­latait. A Stargate (Csillagkapu) nevű programra, amelyet egy fizikus irányított, mintegy 20 millió dollárt költöttek, abban a reményben, hogy le tudnak lep­lezni szovjet kémeket, vagy fel tudják deríteni a nagy ellenfél atom-tengeralattjáróit. Az eredmények azonban el­maradtak a várakozástól: a mé­diumok adatainak 20 százaléka A popkirályt néhány év lelke­sedés után várhatóan saját rajongói taszítják le a trónról. Michael Jackson népszerűbb külföldön, mint saját hazájá­ban. A világ egykor legrajon- gottabb énekesére ma már a ko­rábbinál jóval kevesebben kí­váncsiak az Egyesült Államok­ban. Lemezei a raktárak mélyén porosodnak. A Thrillerből valaha 24 mil­liót forgalmaztak, a legutoljára megjelentetett Blood on the Dance Floor az első három héten mindössze 79 ezer pél­dányban talált gazdára. Csak összehasonlításképp: egy szinte ismeretlen New York-i rapéne- kes, Wu-tang Clan lemezéből egyetlen hét alatt több mint 600 ezer példány fogyott el. Jacko új lemeze az első héten a 24. helyet érte el a slágerlistán, a harmadik héten már csak a 65. volt. Szomorú ez egy olyan ze­nésznek, akinek eddig minden lemeze a csúcson volt, sőt az ő nevéhez fűződik minden idők legnagyobb példányszámban eladott albuma is. Zenei szakértők két dolog­ban látják a sikertelenség okát: túl sok a botrány és túl kevés az eredeti zenei ötlet. „A Thriller- rajongók generációja felnőtt, de Jacko nem nőtt velük együtt” - így az egyik vélemény. Áz éne­kes szóvivője szerint az a baj, hogy a tévécsatornák ritkán forgatják le az új klipet. A Wesselényi Miklós Nemzeti Ifjúsági és Szabadidősport az Egészséges Életmódért Közalapítvány NISZKA pályázatot hirdet az ifjúsági és szabadidősport-célok támogatására. Pályázati anyag 300 Ft/csoinag áron kapható a Bái -Kiskun Megyei Szabadidősport Szöv. 6440 Jánoshalma, Béke tér 13. Tel.: 77/401-746 Bács-Kiskun Megyei Természetbarát Biz. 6000 Kecskemét, Deák F. tér 3. Tel.: 76/487-387 irodáiban. Kérjük, hogy a pályázati anyag megvásárlása előtt - az esetleges későbbi félreértések és csalódások elkerülése érdekében - figyelmesen tanulmányozzák át a felhívás szövegét. További információk a fenti telefonszámokon kaphatók. Szabó Imre a kuratórium elnöke Ha kedd, akkor Kiskegyed! • Elmaradt a körmenet - Evribadi az etyeki diszkóban • Csal, ver, megaláz - de legalább szeret • Naomi meg akart halni • Ha a betegség belekarol a hiszékenységbe • Indulnak a Kiskegyed koncerthajói Kiskegyed — a legolvasottabb női magazin! 1 teáimon * ssMÁYf

Next

/
Oldalképek
Tartalom