Petőfi Népe, 1997. május (52. évfolyam, 101-125. szám)

1997-05-13 / 110. szám

4. oldal Világtükör 1997. május 13., kedd Horn Drezdában A társadalmi és gazdasági át­alakulás tapasztalatairól folyta­tott eszmecserét, és a gazdasági együttműködés fellendítéséről tárgyalt hétfőn Drezdában Horn Gyula magyar és Kurt Biedenkopf szász tartományi kormányfő. A két politikus tár­gyalt az euroatlanti integrációs szervezetek tervezett keleti bő­vítéséről. A magyár miniszter- elnök kelet-németországi útjá­nak első állomása Szászország, amellyel az utóbbi években si­került élénkíteni a kereske­delmi forgalmat. * Egyházfők találkozója. A moszkvai patriarchátus szerint még korai kész tényként ke­zelni, hogy II. János Pál pápa, katolikus egyházfő és II. Alek- szij, Moszkva és minden oro­szok pátriárkája június közepén Grazban a keresztény egyházak második európai ökumenikus gyűlésén találkozik. Harckészültségbe helyezték többször is az orosz atomraké­ták egy részét. A titkos CIA-je- lentésből idézve a The Wa­shington Times azt írja, hogy az önműködő harckészültség oka az elavult és rosszul karbantar­tott orosz hadászati irányító rendszer és katonai technika. Rengett a föld Japánban, az itá­liai Umbria tartományban és ismét Iránban. A szigetország északkeleti részén közepes - a Richter-skála szerint 5,7-es -, Olaszországban pedig 4,5-es erősségű rengést észleltek. Újabb, 4,8 erősségű földrengést észleltek hétfőn hajnalban Eszaknyugat-Iránban. Az áldo­zatok száma ezzel 4000 fölé emelkedett. Várják a magyar búzát Bul­gáriában. A bolgár mezőgazda- sági miniszter kijelentette: „In­kább veszünk búzát Magyaror­szágtól 190 dollárért tonnán­ként, mint az Egyesült Álla­moktól legkevesebb 210-ért.” A daytoni megállapodások végrehajtásának folytatására igyekezett rávenni a boszniai vezetőket Romano Prodi olasz miniszterelnök, aki egynapos látogatást tett Szarajevóban. Négy pokolgép robbant az al­gériai fővárosban, illetve körze­tében: a merényletsorozatban hat ember vesztette életét, het­venen megsebesültek. PedofII papot ítélt hét év sza­badságvesztésre a Belgium északi részén fekvő Dender- monde bírósága. Leo Ayels - akit egyszer már hasonló okok­ból megbüntettek - beismerte, hogy 1992 óta többször nemi kapcsolatot létesített 13 és 16 év közötti ministránsfiúkkal. Űj alapokra helyezték az orosz-csecsen kapcsolatokat Négyszáz év után végre béke? Két évig tartó tárgyalási folyamatra tett pontot az aláírás fotó: feb/reuter Békeszerződést írt alá hétfőn Borisz Jelcin orosz és Aszlan Maszhadov csecsen elnök. Jelcin szerint a megállapodás arra hivatott, hogy lezárja a mintegy 400 éves szembenállást. A jö­vőben Moszkva békés együttműködést folytat Groznijjal, mindenekelőtt gazdasági téren - szögezte le az orosz államfő. A kiszivárgott értesülések sze­rint mindamellett nincs szó Csecsenföld státusáról, ami ko­rábban Moszkva és Groznij el­lentéteinek fő forrása volt. Az öt pontból álló szerző­désben Jelcin és Maszhadov le­szögezte, hogy véget ért a sok­éves szembenállás. Jelcin a ta­lálkozón hangsúlyozta, hogy a jövőben Moszkva kizárólag békés együttműködést folytat Groznijjal, mindenekelőtt gaz­dasági téren. Megerősítették: egyszer s mindenkorra lemon­danak a katonai erő alkalmazá­sáról. Jelcin leszögezte, hogy a politikai megállapodással vé­get kell vetni a terrorcselek­ményeknek és a túszejtő ak­cióknak Csecsenföldön. Maszhadov megígérte, hogy a csecsen hatóságok ele­jét veszik a terrorcselekmé­nyeknek, és mindent megtesz­nek a túszok kiszabadításáért. A mostani megállapodást több mint kétéves tárgyalási folyamat előzte meg. A meg­beszélések 1995 februárjában kezdődtek. Az EBESZ közve­títésével folytatott tárgyalások nyomán tavaly május 27-én Moszkvában Jelcin elnök Ze­limhan Jandarbijev akkori csecsen elnökkel megállapo­dott ugyan a harci cselekmé­nyek befejezéséről és a rende­zést célzó intézkedésekről, de a háború csak azután ért véget, hogy a csecsen fegyveresek tavaly augusztusban vissza­foglalták Groznijt. * Borisz Jelcin hamarosan jóvá­hagy több rendeletet a kor­mányzati korrupció csökken­tésére, a Gazprom földgázipari óriás ellenőrzésének megszi­gorítására és az állami pénzek kivonására a kereskedelmi bankokból, valamint aláírja azt a rendeletet, amely az ál­lami tisztségviselőket és csa­ládtagjaikat jövedelem- és va- gyonbevallásra kötelezi. Evakuálás előtt. Brazzaville-ben, Kongó fővárosában az amerikai tengerészgyalogság helikopterei bevetésre várnak, hogy kimenekíthessék a külföldieket Kinshasából. A lázadó Kabila csapatai már a zairei főváros közelében tartózkodnak. fotó: feb/reuter Európa és a nemzetállamok A brit kormány „repülőrajtot” ígér Az új brit munkáspárti kor­mány meghirdette külpoliti­kai stratégiáját, amelynek egyik alapeleme az „egy­másra utalt nemzetállamok együttműködése”. Robin Cook külügyminiszter ki­jelentette: a Labour-kormány egyik stratégiai célja, hogy Nagy-Britanniát vezető szerep­hez juttassa az Európai Unió­ban. A brit külügyminiszter szerint „jelenleg az internacio­nalizmus korát éljük”. A hozzáfűzött magyarázat­ból azonban kitűnt, nem a kife­jezés Kelet-Európábán meg­szokott értelmezésére gondolt, hanem arra, hogy a gazdaság globalizálódása révén a nem­zetközi kereskedelem kétszer gyorsabban bővül az egyes nemzetgazdaságok belső növe­kedési üteménél. A munkáspárti brit kormány új külpolitikai stratégiájának következő kulcskifejezése az „egymásra utalt nemzetállamok együttműködése”. Ez egyér­telmű utalás arra, hogy a La- bour-kabinet hol húzza meg az uniós integráció határát: a párt már ellenzékben tudatta, hogy a szervezet építőköveinek a szu­verén nemzetállamot tekinti, amelynek nem szabad felol­vadnia valamely föderális eu­rópai szuperállamban. Januártól a britek töltik be az Európai Unió soros elnöki tisz­tét, a kormány „repülőstarttal kívánja útnak indítani” az újak felvételi tárgyalásait. Palesztin állam 1999-ben? A.-palesztinok 1999-ben egyol­dalúan kikiáltják önálló államu­kat - szögezte le hétfőn Ramal- lahban egy olasz küldöttség előtt Ahmed Koréi, a Palesztin Törvényhozó Tanács elnöke - jelentette az AFP. A politikus utalt arra, hogy az 1994 szep­temberében kötött autonómia­szerződés ötéves átmeneti idő­szakot ír elő. Ennek lejárta után a palesztinok létrehozzák saját államukat - szögezte le. A fran­cia hírügynökség jelentésében emlékeztetett arra, hogy Jasszer Arafat palesztin elnök március­ban Kairóban azzal fenyegető­zött, hogy a palesztinok még a szerződésben foglalt átmeneti időszak lejárta előtt egyolda­lúan kikiáltják államukat tilta­kozásul a jeruzsálemi zsidó la­kónegyedek építése ellen. Az izraeli kormány márciusban döntött arról, hogy Jeruzsálem keleti, arabok lakta részében megépítsék a tizenegyedik lakó­telepet is. Arafat fenyegetőzé­sére Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő azonnal óva intette a palesztinokat államuk egyol­dalú kikiáltásától. Millárdokat harácsolt Mobutu Sese Seko zairei elnök a 80-as években 4 milliárd dollá­ros vagyont harácsolt magának az országának nyújtott külföldi segélyekből - állította hétfői számában a Financial Times című londoni lap az amerikai pénzügyminisztériumtól és a Nemzetközi Valutaalaptól származó értesülések alapján. A pénz jelentős részéből saját re- zsimjét finanszírozta Mobutu, de azért jócskán maradt privát vagyona is - idézte a lapot az AFP. A tekintélyes brit lap 20 olyan jelentősebb vagyontár­gyat sorolt fel, amely közvetle­nül Mobutu vagy szűkebb kör­nyezete tulajdonában van, s amelyeknek együttes értéke el­éri a 36 millió dollárt. Mobutu- hoz közel álló személyek elárul­ták a Financial Times-nak, hogy a zairei államfő továbbra is pénzt vesz fel titkos számlákról. A Nemzetközi Valutaalap, ame­lyet akkor Jacques de Larosiere vezetett, 1982-ben részletes be­számolót kapott Mobutu kor- ruptságáról Erwin Blumenthal német bankártól, de a nyugati or­szágok nyomására ennek tuda­tában is kénytelen volt növelni segélyeit. Korzikai letartóztatások A korzikai nacionalista körök több tagját, összesen tizenöt embert vett őrizetbe hétfőn a francia rendőrség: azzal gya­núsítják őket, hogy közük volt a szigeten végrehajtott febru­ári, illetve márciusi merényle­tekhez. A tizenöt őrizetbe vett állító­lag közel áll a legradikálisabb korzikai illegális szervezetet, az FLNC „történelmi szárnyát” képviselő politikai párthoz, az „A Cuncolta Naziunalista”- hoz, sőt: a nyomozók szerint közülük öten vagy hatan a „történelmi szárny” aktivistái­nak számítanak. Fenyegető méreteket ölt a tartós éhínség, 20 millióan az éhhalál küszöbén Észak-koreai kannibálok Elviselhetetlen a helyzet Kelet-Ázsia kommunista erődítmé­nyében. Eszak-Korea lakosságának szenvedése a drámai élel­miszerhiány miatt napról napra fokozódik, és már azt sem bánnák az elkeseredett emberek, ha kitörne a háború. A phenjani rezsim nem tűri meg a külföldi újságírókat az országban, így az értesülések zöme a Kínában élő koreaiaktól származik, akik rokoni látoga­tás címén átléphetik a szigo­rúan őrzött határt. Hírek szerint most már min­dennapos, hogy kiéhezett em­berek holtan rogynak össze az utcán, és akiben maradt még némi erő, lehántja a fák kérgét, füvet gyűjt, hogy főzhessen va­lamit. Mind több gyereket lehet látni az alultápláltságra utaló felfúvódott hassal. Növekvő számban fordul elő a kannibalizmus: szülők eszik meg gyerekeiket, a jó barátok egymást. Szakértők szerint mintegy 20 millió embert érint az éhínség. Az eddig elkényeztetett ka­tonaság ellátása is mindinkább akadozik. Emiatt napirenden vannak a fosztogatások, a had­sereg tagjai fegyverrel kénysze­rítik a lakosságot a tartalékok átadására. Előszeretettel törnek be esténként oda, ahol ég a vil­lany, arra következtetve, hogy ott tehetősebb emberek élnek, akiknek esetleg rokonaik élnek Kínában. Egyes egységek arra kaptak parancsot, hogy a ki­pusztított erdők helyén maguk létesítsenek ültetvényeket a ki nem adott fejadagok pótlására. Ole Gronningnak, a Nem­zetközi Vöröskereszt képvise­lőjének vezetésével tizenöt körzetben végeztek helyszíni szemlét a segélyszervezet akti­vistái, akik a külföldi újságok értesüléseihez hasonló tapaszta­latokat gyűjtöttek. Nem számít ritkaságnak, hogy a hatóság fű­részport kever a rizs és más élelmiszeradagok közé, hogy a készletek tovább tartsanak. A lakosság elgyengülése miatt akadozik a termelés is. Számtalan üzem beszüntette a munkát, mert a leromlott fizi­kumú embereknek jóformán jártányi erejük sincs. FEB Sztrájkoló egészségügyiek Szerbiában Szerbia nagyvárosainak több­ségében az egészségügyi in­tézmények alkalmazottjai ele­get tettek a szakszervezetek sztrájkfelhívásának, s hétfő reggel óta a kórházak és ren­delők jelentős részében csak az ügyeletek működnek. A Beta belgrádi hírügynökség jelentése szerint Nisben, Po- zarevacban és Kragujevacban valamennyi egészségügyi in­tézményben sztrájkba léptek az elmaradt bérek kifizetését követelő orvosok és egyéb al­kalmazottak, s Újvidéken is a munkabeszüntetés mellett döntöttek a legnagyobb in­tézmények. Belgrádban is visszhangra talált a sztrájkfelhívás: az or­szágos klinikai központ, va­lamint több kerület kórház, rendelő és szakrendelő csatla­kozott a munkabeszüntetési akcióhoz. A sztrájkolok az elmaradt bérek kifizetése mel­lett azt is követelik, hogy az illetékesek ígérjék meg: szep­tembertől normális ütemben történnek majd a kifizetések. A munkabeszüntetés az után kezdődött meg, hogy az egészségügyi minisztérium a korábbi ígéretek ellenére sem fizette ki május 9-ig a márci­usra járó bérek második felét. A sztrájk szervezői a tervek szerint kedd délben, egy belg­rádi sajtókonferencián szá­molnak majd be arról, hogy országszerte hány intézmény csatlakozott a munkabeszün­tetéshez. Az oktatási dolgo­zók is elégedetlenek, s a Vaj­daságban hétfőn mintegy két­száz általános- és középisko­lában tartottak figyelmeztető sztrájkot az ugyancsak az el­maradt járandóságaikat köve­telő tanárok. Belgrádban több iskolában már napok óta tart a sztrájk, s újvidéki vélemé­nyek szerint félő, hogy amennyiben nem sikerül egyezségre jutni a szakszer­vezetek és a kormány képvi­selőinek, akkor nem fejeződ­het be a tanév. A szerbiai ta­nárok az év elején már több mint egy hónapig sztrájkol­tak, s miután a belgrádi veze­tés csak részlegesen tett ele­get követeléseiknek, a szak- szervezeti vezetők bejelentet­ték: amennyiben a kormány nem tartja meg szavát, a taná­rok felújítják a munkabeszün­tetési akciót.

Next

/
Oldalképek
Tartalom