Petőfi Népe, 1997. február (52. évfolyam, 27-50. szám)
1997-02-25 / 47. szám
1997. február 25., kedd Figyelmeztető üzenet a földekről 5. oldal A nyárlőrinci mezőgazdászok szintén a 44-es főúton gyülekeztek. Kőrös Lajos gazdajegyző elmondta, a nyárlőrincieket halmozottan érték a problémák. Egyfelől tavaly a tűzelhalás hatalmas pusztításokat okozott a helyi gyümölcsösökben. Aztán miután nagy nehezen kézhez kapták a kiharcolt kártérítést, kiderült, adót kell fizetniük utána. A gazdajegyző szerint a mezőgazdaságban dolgozó kistermelők képtelenek megoldani az őstermelői igazolvány és a könyveléssel járó adminisztrációs útvesztőt. Tíz helyen a bácskai gazdák A bácskai gazdák összesen 10 helyen zárták el fél útpályán a forgalom szempontjából lényeges főutakat. Baján például az 51 -es út felső és alsó szakaszán akadályozta a demonstráció a gépkocsiforgalmat. Ez viszont a városban jelentett némi torlódást, ugyanis az autókonvojok csak nehezen jutottak át egy- egy lámpával ellátott csomóponton. Bajaszentistván határában főleg az érsekcsanádi gazdák voltak jelen traktoraikkal és kifogásolták, hogy a faluból nem mindenki tartott velük, mert itt az ideje a tél által meggyötört őszi vetések műtrágyázásának. Igaz, hogy a Csanádiaknál a hitbeli hovatartozás is meghatározta a részvétel arányát. Vélemények szerint a kormány hiába adta ki magát szakértőnek, most derékba töri a kezdő kisvállalkozásokat, és állami haráccsal akadályozza meg a kibontakozó fejlesztéseket, így legfeljebb túlélésre rendezkedhetnek be a gazdálkodók. Eddig hiába spóroltak új gépekre, hiába tanulták meg elméletben a legújabb termelési technológiákat, nem jutnak ötről a hatra. Vétek lenne a jó földeket, ültetvényeket parlagon hagyni, csak azért, mert átgondolatlan törvényekkel hergelik fel a vidéken élőket. Ár- és béremelésekről meg sikerdíjakról szólnak a napi hírek, míg a parasztságnak ebben nincsen része, sőt terményeit már jó előre lefitymálják, hogy a kivételezettek fölözzék le a hasznot. Ennek vége. Ha kell, még sokáig állnak az út mentén a traktorok. Új adótörvényt legalább öt évre A bajai táblától Bátmonostor felé vezető 51-es főúton 9 órakor már mintegy 20 traktor, kisteherautó zárta el a déli határ felé vezető utat. Vaskúti, sze- remlei és bajai gazdák közösen vettek részt a demonstráción. Tácsi István, a vaskúti gazdakör vezetője elmondta: - Már régóta nem a bortermelők tiltakozásáról van szó. Követeljük, akadályozza meg a kormány termőföldjeink áron aluli külföldi kézre juttatását. Az adótörvényt Úgy készítsék elő, hogy legalább 5 évig ne kelljen módosítani. A földből élők véleményét is ki kell kérni. Ugyanezt mondták el a gazdák dr. Kristóf István ország- gyűlési képviselőnek is, aki fél tíz körül 5 perces látogatást tett a bátmonostori úti demonstráció színhelyén. Neki is elpanaszolták, ha most betartanák a törvényt és a legújabb kormányrendeleteket, fejenként havi 10 ezer forintjukba kerülne az adóelőleg, a nyugdíjalap és a tb-já- rulék. Ehhez jön még a kamarai tagság, az őstermelői igazolvány ára, és mindezzel megkockáztatják, hogy olyan nyilvántartásba kerülnek a gazdák, amely alapján gyártmánylapot követelnek majd rajtuk. Sokak szerint arra megy a játék, hogy a parasztságot betereljék a szövetkezetekbe, termékeiket pedig a viszonteladók kezére játsszák át.- Üzenem a kormánynak, hogy az egynapos figyelmeztető demonstráció csak a kezdet. Elszántak vagyunk és folytatjuk, amíg a kormány nem hajlandó velünk megegyezni - mondta Grisnik János, a bajai gazdakör elnöke dr. Kristóf István képviselő úrnak. Nem vagyunk borhamisítók A család szájából ne vegyék ki a falatot A jakabszállásiak a korábbi demonstráción nem vettek részt, most viszont majd száz mező- gazdasági járművel zárták el félpályásán az 54-es út egyik szakaszát. Mint Pál Imre kistermelő, a főszervező elmondta, döntésüket azon a fórumon hozták, amelyet február 19-én tartottak. Akkor már teljesen világos volt előttük, hogy nekik is tettleg kell csatlakozniuk a kiskőrösiekhez. A közteherviseléssel egyetértenek, de a család A majsai gazdák is sokan kivonultak az utakra. szájából ne vegyék ki a falatot. A traktorok mellett állók egyike így fejezte ki nemtetszését: még a sánta macska után is adózni kell. Régen, amikor az aranykorona-érték után kellett fizetni, mindig tudtuk, hogy mi a kötelességünk. Nem volt nálunk végrehajtó egy sem. Volt, aki azzal állt elő, hogy még az APEH-ot is megszüntetné, mert a község vezetői régen is el tudták intézni az adóügyeket. Filus János csak azt mondogatta: még majd igaza lesz a Torgyán Józsi bácsinak, nemzetgyilkos kormány ez. Öreg zetor gördült le az or- goványi mellékútról egy idős a papír. Mi lesz velünk?” Solt vadkerttől Bocsa irányába több mint száznyolcvan jármű - csettegő, traktor, zetor, disznók nyomait őrző rácsos kaloda, tárcsa, eke - állta el majd három kilométer hosszan a főút egyik sávját. Reggel nehezen indult a forgalom. A haladásra várók közül elsőként éppen egy „hölgy” mutatkozott be trágár beszédével. A közlekedési káosz délutánra már csúcsosodott. A rendőrség végül megkülönböztetett jelzést használó felvezető járművet állított be. A szervezők is mindent megtettek azért, hogy rendbontás ne legyen. A kitartó gazdáknak még Dudás Sándor azt sérelmezte, hogy a borhamisítókkal egy kalap alá veszik őket, becsületes kistermelőket. Hangoztatták, hogy volt Horthy-, nyilas rendszer, de ilyen bizonytalan világ még nem. Valamikor Széchenyi belefektette a vagyonát az államba, ezek meg kiviszik, amit tudnak. Jól tudják, nemsoká csomagolhatnak. Hát nem mennek el üres kézzel. Régen az akasztófán kellene lógniuk - mondták elkeseredetten, s ösz- szegezték egész napos kintlétüket: Ha dolgozunk, ha nem, akkor is ráfizetünk. A Keceltől néhány» kilométerre lévő Imre- hegy határában úgy huszonöt jármű állta el az út egyik sávját. Mint Molnár Ferenc helyi hegybíró elmondta, a hegyközség felvállalta a szervezést, amit maguk a termelők kértek. A választmány pedig egyetértett. A jó néhány gazda békésen beszélgetett, s rendre hallgatták a rádió híreit. Kinyilvánították: bíznak a kiskőrösiek, és velük együtt önmaguk győzelmében. Kiskőrösön a szőlősgazda fia i s demonstrál. Több teherrel nem leltet a magyar gazdákat sújtani. házaspárral. Olyan szerényen és csöndben mondták el panaszukat, hogy alig lehetett hallani. „Nem vagyok megelégedve azzal, hogy 41 évet lehúztam a MÁV-nál s van 6304 forint nyugdíjam. Az asszonyé sem több. Tizenkétezer-né- hányszázból tengődünk. A kárpótlás ügyében is bíróságon tábori konyhát is felállítottak. A kormányt figyelmeztető és a demonstráció okát felsoroló táblákból, feliratokból pedig akár erdőt lehetett volna alkotni. Sőt itt a kiegyenesített igazi kasza sem hiányzott. Kecel és Császártöltés között a félpályás útzárban részt vevő majd háromszáz jármű sorát minikiállítással kezdték, mondván, ez a kormány, vagyis egy fataliga kereke, a reggeli trágyahordásból kivont talicska, s egy muzeális értékű vastragacs. E jelképegyüttes megmagyarázása után azért összegezték: higgyék el. nem azért vettük a traktorjainkat, hogy most itt álljunk. Mindenütt békésen, a megállapodások szerint A háromnaposra tervezett demonstráció első napja különösebb gond nélkül zajlott le szerte a megyében. Ferenczi László, a rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, hogy a gazdák mindenütt a megállapodások szerint, azt betartva demonstráltak. A forgalomban néhol hosszabb fennakadások is voltak. A szervezők, a rendőrök segítségével igyekeztek ezeket minimálisra szorítani. A szóvivő elmondta azt is, hogy a hétfői volt a legzsúfoltabb nap, mivel a demonstrációk egy részét csak erre az egy napra hirdették meg. A rendőrség két szabálysértési eljárást indított, mindkettőt külföldi ellen. Egy német autós például Városföldnél nem akart a többiekkel a sorba beállni, inkább előz- getni kezdte a sort, természetesen szabálytalanul. A másik eset Kiskőrös és Akasztó között történt, ahol az egyirányú forgalom megtorpant egy időre. Egy macedón kamionos e várakozást megunva otthagyta kamionját, s negyven percre eltűnt a környékről. Ezalatt a sor teljesen megállt: a maradék forgalom is megbénult. bán A bajai gazdák tábláján ez áll: Aki nem velünk, az ellenünk! A gazdakörök választ várnak Tegnap 60 gazdakör tagjai vonultak ki az utakra a megyében. A demonstrálok közt ott volt Jakab István, a Magyar Gazdakörök Országos Szövetségének társelnöke és Bagi Béla, a megyei szövetség elnöke. Katonatelepen - ahol a kecskeméti gazdakör tagjai tüntettek - találkoztak Kosa Gyulával, a kiskőrösiek egyik vezetőjével, aki már péntekre toborozta az embereket az új érdekképviselet megalakítására. Jakab István ezt úgy kommentálta: mindenkinek joga van érdekképviseletet szervezni. A társelnök felhívta a figyelmet: a kormány szeretné a kiskőrösiek tb- és adóügyévé zsugorítani a problémát, de ennél sokkal többről van szó. Egy mélyülőagrárválság robbantotta ki az országos elégedetlenséget. Sokkolták a gazdákat a terhek növelésével. Nincs jövedelem az ágazatban. Adóképesnek minősítették a parasztot, de nem tették hitelképessé. A bankok szórják vissza a hitelpályázataikat. A két vezető elmondta: a MAGOSZ február 12-ei levelére még mindig nem kapott választ a kormánytól. Mostani akciójukat figyelmeztetésnek szánták. Követelésük szerint március 5-éig a kormánynak a parlament elé kell vinnie a velük egyeztetendő törvénymódosítási javaslatokat. A MAGOSZ szakértői készen áll nak a tárgyalásra. Ha ez nem következik be, március 10-én az ország valamennyi megyéjében kivonulnak a gazdakörök. A szervezés folyik. Az agrárdemonstrációról tudósítottak: Barta Zsolt, Király László, Papp Zoltán, Pulai Sára, Szász András, Tapodi Kálmán, Török Zsuzsa, VV. Király Ernő, Walter Péter.