Petőfi Népe, 1997. február (52. évfolyam, 27-50. szám)
1997-02-25 / 47. szám
6. oldal 1997. február 25., kedd Hazai tűkör - Világtükör Kilépett az MSZP-böl a kiskőrösi képviselő Aszódi Ilona Katalin, az MSZP kiskőrösi képviselője, aki 1994-ben a Bács- Kiskun megyei 6-os számú választókerületben szerzett mandátumot, hétfőn levélben tudatta a szocialista képviselőcsoporttal, hogy átül a függetlenek közé és kilép a pártból is. Lapunknak eljuttatta alábbi nyilatkozatát: A mai napon bejelentettem az MSZP-ből való kilépésemet és a frakcióból való kiválásomat. A következőkben mint független képviselő kívánom a feladataimat végezni. Döntésem alapvető okai nem a kormányzás közben természetesen vétett szakmai hibákból, hanem működésünk morális megítéléséből erednek. A társadalmi igazságosság felé teendő azon lépéseket, melyeket egy 54%-os közakarat elvárt tőlünk, elmulasztottuk megtenni. Nem tudok megválaszolni olyan, a választópolgárok által feltett kérdéseket, mint például azt, hogy hová tűnt az állami vagyon ránk eső része, vagy hogy miként adhatók továbbra is közismert mértékű tiszteletdíjak egyeseknek az össztársadalmi tulajdonból. Mindezekért a gazdasági stabilizációt magyarázva érveim elfogadás nélkül maradnak. A magyar gazdasági élet egy része a közvagyon Jogszerű, de etikátlan” megszerzésével szerveződik. Nem tudok és nem akarok a továbbiakban felelősséget vállalni olyan, számomra morálisan elfogadhatatlan folyamatért, melyre kormánypártiságom ellenére semmilyen ráhatásom nincs. A morális hanyatlás folyamatát megfékezni nem tudom, folytatódásához pedig nem kívánok asszisztálni. Az MSZP-frakcióban és a pártban az aktív és hiteles baloldali értelmiség, mely a rendszerváltás előremutató folyamatosságát biztosítaná, fokozatosan háttérbe szorul. A fontosság egy olyan átsza- kíthatatlan és anakronisztikus köre alakult ki, melybe betömi csak betörve lehet. A friss, az új gondolat az őszinte, hiteles stílus marginalizálódik. Úgy látom, hogy már nem jelentünk húzóerőt a társadalom számára, hanem lassan megelőz bennünket a társadalmi közgondolkodás. Ezek a folyamatok nem felelnek meg politikai ízlésvilágomnak. Dr. Aszódi Ilona Katalin országgyűlési képviselő Agrárfórum Solton A területfejlesztésekről tárgyal az Országgyűlés Támogatások és elosztások A magyarországi települések egyharmada sorolható a hátrányos helyzetű kategóriába, s ez magában hordozza azt a veszélyt, hogy szétaprózódnak a támogatásukra fordítható pénzek. A területfejlesztési támogatások hatékonyabb felhasználását szorgalmazó határozat- tervezet tárgyalását tegnap kezdte meg az Országgyűlés.-A tavaly elfogadott területfejlesztési törvény alapján dönteni kell a rendelkezésre álló pénz felosztásának elveiről és arról, hogy milyen szempontok alapján nyilvánítható egy-egy térség kedvezményezettnek. Baja Ferenc környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter kijelentette, nyitott a javaslatokra, de a területek besorolását mindenképpen normatív, vagyis a személyes indíttatásokat, kijárásokat kizáró feltételrendszerrel kell elvégezni. A pénzügyi támogatások ésszerű felhasználása végett azt javasolják a tervezet ösz- szeállítói, hogy a területi gazdaságfejlesztési és munkahely-teremtési célokat elsődlegesen a kormány területfejlesztési kereteiből célszerű megvalósítani. A kommunális jellegű, a lakosság életét kényelmesebbé tevő fejlesztéseiket pedig az önkormányzati szabályozás keretében felhasználható keretből finanszírozzák a települések. A területfejlesztési támogatásoknál fokozatosan át kell térni az áttekinthető, megvalósítható programok támogatására - hangsúlyozták a képviselők. Arra is törekedni kell, hogy a pénzügyi szabályozás is ösztönözze a hosszú távú, regionális fejlesztési elképzelések valóra váltását. S. Á. Teng a ravatalon. Pekingben tegnap elhamvasztották a szerdán elhunyt kínai vezető, Teng Hsziao-ping holttestét. Hamvait a család kívánságára a tengerbe szórják. A mai temetési szertartáson nem vesznek részt külföldi vendégek, de - Csiang Cö-min államfő döntése szerint - nem lehet ott Csao Ce-jang volt pártelnök sem. FOTÓ: feb/reuter A bővítés néhány ellenfele tüntetett a moszkvai magyar nagykövetség előtt Keleti életteret akar a NATO? A NATO-bővítés ellen tüntetett hétfőn az ultranacionalista Vlagyimir Zsirinovszkij tucatnyi párthíve a moszkvai magyar nagykövetség előtt. Hírek szerint a szakértők már megkezdték a NATO-orosz szerződés megszövegezését. A jogos agrárdemonstráció nem járhat olyan következménnyel, hogy a magyar agrárgazdaság hátrányos helyzetbe kerüljön - jelentette ki Orosz Sándor hétfőn Solton. A Duna-Tisza közi településen rendezett országos mezőgazdasági fórum rámutatott arra, hogy a gazdák képviselőivel a kormánynak kell tárgyalni, neki tárgyalási mandátuma nincs, ám a parlament mezőgazdasági bizottságának elnökeként a Ház elé benyújtott törvénymódosításokat górcső alá veszik - ígérte. Sok mindent kell még itt rendbe tenni - mondta -, például azt is, hogy a mezőgazdasági termelőknek legyen lehetősége reálisabb áralkura, az állam segítse a termelők piacra jutását, s általában nagyobb piaci biztonság legyen. Orosz Sándor megítélése szerint a mostani agrárdemonstrációnak három fő oka van. Az egyik az őstermelői igazolvány bevezetése, amire nem készítették fel kellően a termelőket. A mezőgazdasági bizottságban abban egyetértés volt annak idején, amikor e törvényt megszavazták, hogy az információk megalapozása, s éppen a termelők értékesítési biztonságának érdekében szükség van erre a rendszerre. Az más kérdés, hogy valóban elhagyható a nyilatkozatokból a vagyonra vonatkozó rész, de tudomása szerint magával az őstermelői igazolvány bevezetését most már a demonstrálók sem ellenzik. A másik ok - vélekedet -, hogy a személyi jövedelemadóval kapcsolatos változások lényegében egy-két termelői csoport pozícióját rontják, például a „borosokét”, mert ők kiestek az őstermelői kedvezményi körből. Valójában azonban adóoldalról nincs igazi többletterhe a változások kapcsán a termelőknek. Az igazi gond azonban - mutatott rá Orosz Sándor - a társadalombiztosítási kötelezettség mértéke. Elismerte, hogy egyes termelőknek súlyos gondot fog jelenteni a tb-járu- lékok fizetése. Máris a demonstráció pozitív hatásaként értékelhető, hogy a kormány oldaláról, érdekképviseletek oldaláról is elmaradt érdek- egyeztetés pótlólag megtörténik. Hangsúlyozta: nem szenvedhet csorbát az arányos teherviselés. Zsirinovszkij emberei két mikrobusszal érkeztek a magyar külképviselet elé. Transzparenseiken a „Nem a NATO bővítésére!” és „A NATO keleti kiszélesítése Oroszország pusztulásának terve!” volt olvasható. A hivatalos moszkvai ellenkezés ennél súlyosabbnak látszik. A vasárnap esti Solana-Prima- kov-találkozó után is jelentős nézetkülönbségek maradtak a felek között a szövetség keleti bővítésének kérdésében - közölte a NATO egyik illetékese. A „legérzékenyebb” témák: a kiszélesítés katonai következményei, valamint a leendő kétoldalú megállapodás státusa. Az AFP francia hírügynökség ugyanakkor úgy értesült, hogy a NATO és Oroszország szakértői megkezdték annak a szerződésnek a kidolgozását, amely rendezné a viszonyt a katonai szervezet és Oroszország között. Julij Kvicinszkij neves orosz diplomata szerint Kelet-Euró- pát Moszkva semmilyen formában nem fenyegeti. A NATO-ba igyekvő országoknak - Lengyelország kivételével - nincs is közös határuk Oroszországgal, az orosz fegyveres erők pedig belátható időn belül nem képesek támadó tevékenységre. A NATO régen várt reformja egyáltalán nem a várt és ígért irányba halad - nyilatkozta az orosz diplomata a Novosztyi hírügynökségnek. Moszkva véleményének figyelembevétele nélkül azokat az államokat veszik fel, amelyek a realitások ellenére azt állítják, hogy Oroszország veszélyezteti őket és azt hangoztatják, hogy „meg kell őket védeni az orosz medvétől”. Keleti élettérre van szükség a NATO cégére alatt? - teszi fel a kérdést Julij Kvicinszkij. Kurátor a tévéveszélyről. Rományi Béla, a Magyar Televízió Közalapítvány kuratórium elnökségének keresztény- demokrata tagja hétfőn úgy nyilatkozott, hogy veszélyben van a rádiózásról és a televíziózásról szóló törvény megvalósulása, s ezért a kormányzat a felelős. A KDNP parlamenti frakciója a jövő héten napirend előtt foglalkozik a témával. Az SZDSZ egyeztetne. A napirend előtti felszólalásokat szabályozó etikai kódex megalkotását javasolja a Szabad Demokraták Szövetségének parlamenti frakciója. Pető Iván azt indítványozza, hogy a hét párt képviselői egyeztessenek ebben a kérdésben. Távozik a felügyelő. Puskás Sándor, az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. felügyelőbizottságának elnöke távozni kíván posztjáról. Szándékát már Csiha Judit privatizációs miniszternek is bejelentette. Az elnök cáfolta, hogy távozása kapcsolatban lenne a Tocsik- üggyel. Lezsák kevesebbet kér. Az MDF a költségvetés azonnali felülvizsgálatát, és ugyanakkor az országgyűlési képviselők 30 százalékos tiszteletdíj-emelé- sének visszavonását javasolja - jelentette be hétfőn Lezsák Sándor pártelnök. Magyar képekről szólva. Hétfőn ismét ülésezett a Magyar-orosz Restitúciós Vegyes Bizottság, ezúttal Budapesten. Az Oroszországba került magyar műkincsek hazatérését előkészítő bizottság tagjait, közöttük a moszkvai magyar és a budapesti orosz nagykövetet fogadta Magyar Bálint művelődési miniszter is. Fegyveres felkelésre szólította föl a Szerbiához tartozó, többségében albánok lakta Koszovó polgárait a Nemzeti Mozgalom Koszovó Felszabadítására nevű szervezet. Nem sikerülhet Kelet-Szlavónia, a baranyai háromszög és Nyugat-Szerémség békés újraegyesítése Horvátországgal, ha a szerbek nem élveznek teljes biztonságot Horvátország egész területén t- jelentette ki vasárnap Peter Galbraith zágrábi amerikai nagykövet. Szokatlanul élesen bírálta a kormányt Borisz Jelcin. Az orosz elnök a szociális problémák megoldatlanságát tette szóvá hétfőn Viktor Csemo- mirgyinnek. Kilencvenöt emberrel a fedélzetén elsüllyedt egy túlterhelt hajó az afrikai Eritrea partjainál. Az utasok többsége feltehetően odaveszett. ÚJDONSÁG hónap veg' eleji reklámáras akciók Háztartási szaküzletünkben (Kmét, Széchenyi krt. 7/B) Minden mosópor, tisztítószer akciós áron! Pl. OMO mosópor, 2,4 kg 970 Ft OMO foly. mosószer 954 Ft BIOPON Aut. mosópor 833 Ft BIOPON foly. mosószer 689 Ft PERLUX mosópor, 2,4 kg 536 Ft Jöjjön, spóroljon velünk! Minden szombaton 2000 Ft vásárlás felett 10% engedményt adunk! (7340) Használtruha-kereskedők, figyelem! Holland originál gyűjtőzsákos ruhát vásároljon közvetlenül az importőrtől! Tel.: 06-30/338-639, 06-60/340-565 Az eredeti az igazi) (S199> 1997. tavaszi beköltözéssel korlátozott mennyiségben lakások, igényes garázsok és üzlet Kecskemét, Füzes u. - Lehel u. sarkon. Érdeklődni: Hírös-Ép. Kft. Kecskemét, Bajnok u. 3. sz. alatt. Lakásépítési kedvezmény (szoc. pót.) igénybe vehető, meglévő lakását is beszámítjuk. (7312) hirös-ép BAJNOK V . 9. H 'ft 000 KICIKiMlT Tftl.t (141 74/411 >411 Tel.: 76/481-629; 76/412-610 ELADÓ Ha kedd, akkor Kiskegyed! • Csecsemőt bármi áron • Piások, pénztelenek pácban • Segítség, nőt szeret a feleségem! • Le a reverendával? Kiskegyed- a legolvasottabb női magazin!