Petőfi Népe, 1997. január (52. évfolyam, 1-26. szám)

1997-01-28 / 23. szám

1997. január 28., kedd 5. oldal Hazai Tükör Gyarapodott a szívsebészet. A honi szív- és érsebészet világbanki kölcsönből az idén összesen mintegy 8 millió márka értékű műszerparkkal gazdagodik. Tegnap Budapesten a SOTE Városmajor utcai klinikáján világszínvonalú katéterterápiás berendezést avatott fel Kökény Mihály népjóléti miniszter. fotó: feb/diósi imre A hét végén leszerel 11 ezer fiatal Munkanélküliekből verbuválódik az újoncok fele A hatályos törvény szerint a HM köteles katonai szolgálatra behívni azokat a sorköteles korban levőket, akik - állásta- lanságukra hivatkozva - ilyen kérelemmel jelentkeznek. Részben ez az oka, hogy a napokban leszerelő 11 300 fiatalt fölváltó, még 12 hónapra bevonuló mintegy 11 ezer újonc több mint fele munkanélküli. Erdélyi Lajos, a Honvédelmi Minisztérium szóvivője érdek­lődésünkre elmondta, hogy a hadsereg vezetése nem kap visszajelzést arról, hányán ta­lálnak munkát a fegyveres tes­tülettől búcsúzó ifjak közül. A leszerelőknek alighanem ko­moly elhelyezkedési gondok­kal kell szembenézniük. Amennyivel tehát a behívások nyomán csökken a munkanél­küliek tábora, annyival emel­kedik ismét a február első fe­lében esedékes leszerelések következtében. A 12 hónappal ezelőtt behí­vónak közül kétezer katonát időközben egészségügyi, szo­ciális, illetve tanulmányi okokból le kellett szerelni. Azok a férfiak is végleg el­hagyhatják a laktanyát, akik szervi betegség, valamilyen pszichés ok miatt alkalmatla­noknak bizonyulnak a szolgá­latra, vagy megszületik a har­madik gyermekük. Az idén folytatódik a hadse­reg létszámának csökkentése. Amíg korábban a laktanyákkal zsúfolt dunántúli megyékbe vonult be a többség, az idén nagyjából egyenletesen oszla­nak meg a különböző régiók között az újoncok. A haderőreform eredmé­nyeként ezer bevonuló helyét két vagy több évre szerződött hivatásosokkal töltik be. A rövidített szolgálatra - a parlament döntésétől függően - leghamarabb év végén áll­hatnak át. A tárca többféle korszerűsítési javaslaton is dolgozik. Szeretnék a szolgá­lati időt előbb 11, majd to, végül 9 hónapra csökkenteni.-ács _ A Független Kisgazdapárt nem kíván részt venni azon az ellenzéki csúcstalálkozón, amelyet Giczy György, a KDNP elnöke kezdeménye­zett a múlt héten. A párt országos elnöksége teg­napi rendkívüli ülésén úgy dön­tött, hogy a kisgazdák csak azokkal a pártokkal és társa­dalmi szervezetekkel kívánnak együttműködni és tárgyalni, amelyek elfogadják az FKGP által megfogalmazott 12 pontos programdokumentumot. Ebben szerepel egyebek közt a „nor­mális nyugdíjkorhatár” - azaz nőknél 55, férfiaknál 60 év - visszaállítása, az országgyűlési képviselők visszahívhatósága, az eddigi „titkos, népnyomorító A kormány azt garantálta, hogy a tb költségvetésében biztosítja a béremelés fedezetét. Ez a pénz rendelkezésre áll - mondta Kameniczky István, az egészségbiztosító főigazgató­helyettese hétfőn a SOTE-n egészségpolitikai fórumon. Hangsúlyozta: ez még koránt­sem garantálja, hogy minden intézmény annyi pénzhez jut, amelyből minden dolgozónak jut a 18 százalékos bérfejlesz­tésre. Hivatalosan is megérkezett a hívatlan vendég Gyerekeket támad az influenzavírus Sajnos, hozzánk is megérkezett a környező országokban már tízezreket ágynak döntő influ­enza. A közegészségügy illeté­kesei tegnap lapunkat úgy tájé­koztatták, hogy immár kétség­telen tény: helyi betegséggócok több felé kialakultak, az A-ví- rust a fővárosban és vidéken egyaránt izolálták. Dr. Straub Ilona, az Országos Közegész­ségügyi Intézet főigazgató-he­lyettese hozzáteszi: a kór gyors terjedése miatt naponta változ­hat a helyzet. Ezért ha valaki fekvőbeteget vagy bentlakásos szociális intézményben levő rokont, ismerőst akar megláto­gatni, indulás előtt telefonon tá­jékozódjék. A betegség elleni védekezés jegyében ugyanis - a helyzet alakulásától függően - egyik napról a másikra is látoga­tási tilalmat rendelhetnek el. A vizitszünetről az adott intéz­mény vezetője dönt - az influ­enzahelyzet alakulásától füg­gően. A főorvos asszony szerint egyébként az lenne a legüdvö- sebb, ha a magunk és környeze­tünk védelmében ezekben a he­A-vírus ólálkodik a kertek alatt. tekben mellőznénk a kórházi, szociális otthoni látogatásokat. Az elmúlt napokban a 6-14 évesek köréből kiváltképp so­kan fordultak influenzás tüne­tekkel orvoshoz, ami azt jelzi: FOTÓ: FEB/DIÓSI IMRE az A-vírus első rohama legin­kább a legfiatalabb korosztá­lyok ellen irányul. cs. b. j. Merre gurultak Tocsik sikerdíjának milliói? Még nem korlátozzák a német marhahús importját A Központi Bűnüldözési Igaz­gatóság - KBI - szerint május­ban zárható le teljesen a To- csik-ügy kivizsgálása. Az ügy annyira bonyolult, hogy a szá­lak felfejtése még hosszú hóna­pokat vesz igénybe. Egy biztos: Kiss Ernő, a KBI vezetője el­mondása szerint 624 millió fo­rintot foglalt le a rendőrség ed­dig a 804 milliós ún. sikerdíj­ból. Eddig kétféle gyanú fogal­mazódott meg az ügyet figye­lemmel kísérők körében: az első szerint túl magas volt a megbízási díj, s lehet, hogy a megbízás csak egy kitervelt színjáték volt. A másik elképze­lés szerint nem kizárt annak a lehetősége, hogy a koalíciós pártokhoz kötődő vállalkozá­sok, illetve személyek számlá­jára esetleg politikai célból jut­tattak a 804 milliós sikerdíjból. Mint azt korábban megírtuk, Tocsik Márta az önkormányzati ingatlanok ügyeit érintő feladat elvégzéséért az ÁPV Rt.-tői kapott összegből az MSZP-hez közelálló Arány Rt.-nek 230 millió 613 ezer 961, míg az SZDSZ-hez közelálló Utilitas Rt.-hez 112 millió 276 ezer 700 forintot utalt. E két cég, miután elkezdődött a rendőrségi vizs­gálat - az Arány teljesen, míg az Utilitas részben - vissza­utalta a pénzt. Tocsik Márta azóta vissza­vont vallomása alapján a vizs­gálatot folytató szakemberek érdekes dolgokra következtet­nek. A jogásznőnek valószínű­leg azért kellett a százmilliókat a két rt. számlájára átutalnia, mivel az MSZP pénztárnoka, Boldvai László országgyűlési képviselő, illetve Budai György - akiről a hölgy úgy tudta, hogy az SZDSZ pénztámoka - kö­zölték vele: csak akkor tarthatja meg az ÁPV RT.-tői kapott megbízást, ha komoly összege­ket utal át a cégekhez. A szálak felgöngyölítése so­rán kiderült, hogy az Arány Rt. illetve a Tocsiknak a megbízást kiadó ÁPV Rt. között személyi összefüggések is felfedezhetők. Az Arány Rt. tulajdonosa, akit Vitos Zoltánnak hívnak, egy másik vállalkozásban együtt szerepel Spanyol Józseffel, il­letve egy Lajtner Tamással. Ez utóbbiakat az MSZP delegálta korábban ÁPV Rt. - állami va­gyonkezelő szervezet - igazga­tóságába. Az SZDSZ kapcsolataként emlegetett Utilitas Rt. esetében Bernhardt Barnabás neve merül fel. Ő az SZDSZ Országos Ta­nácsának a tagja volt. Pető Iván pártelnök 1994-es kampányá­nak az irányítója, s egyben az Utilitas Rt. igazgatósági tagja 1995-től. Mint ismeretes, ami­kor ez az összefüggés kiderült, Pető pártelnök rögtön felaján­lotta lemondását, de a párt ügy­vivői nem fogadták el. Az Utili­tas Rt.-től négy irányban gurul­tak a sikerdíjból juttatott mil­liók. A legtöbbet egy Társa­dalmi Párbeszéd Alapítvány kapta. Összesen 64 milliót. Az alapítvány alapítója Virág At­tila volt, az a személy, akit az SZDSZ delegált az ÁPV Rt. el­nökhelyettesi székébe. A szer­vezet kuratóriumának az elnöke pedig tavaly októberig az a Böhm András volt, aki a Fővá­rosi Közgyűlés SZDSZ-frak- ciójának volt a vezetője. De kapott 20 millió forintot az a Kárpát Holding Kft. is, mely egyébként a fentebb emlí­tett Utilitas Rt.-nek a fő tulaj­donosa. Jutott 10 millió forint egy Pa­int Invest nevezetű kft.-nek is. Ez esetben a dolog érdekes­sége, hogy a kft. ügyvezetője ugyanaz a Bernhardt Barnabás, aki az Utilitas Rt. igazgatósági tagja is. Egy Tonic Rt. nevű cégnek is jutott 5 millió forint. Ennek a vezetőjét Láng Lászlónak hív­ják. Állítólag Budai Györggyel, Virág Attilával hármasban ér­dekeltek egy olyan reklámügy­nökségben, mely az SZDSZ 1994-es kapányában vett részt. Nos, mint ahogy fentebb ír­tuk, a 804 milliós sikerdíjból a rendőrség felügyelete alatt van már 624 millió. A maradékról eddig még senki sem tett tanú- vallomást. Amit tudunk: a sikerdíjbot- rány felgöngyölítése több szá­lon fut. A kormány feljelentést tett ismeretlen tettesek ellen a vagyonkezelőnél elkövetett hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt. Az ÁPV Rt. több volt ve­zetőjét már gyanúsítottként ki­hallgatták. A rendőrség összesen 85 ön- kormányzatnál szintén hűtlen kezelés miatt folytat vizsgála­tot. Ebben az esetben az Állami Számvevőszék volt a feljelentő. Mint azt korábban leírtuk, sok önkormányzat azért bízott meg egy Vektor Rt. nevezetű céget, hogy az ÁPV Rt.-nél eljárjon azért, hogy a belterületi ingat­lanaik után járó összegeket ha megkurtítva is, de végre kifi­zessék. Eljárás folyik a Vektor Rt. el­len is a számviteli fegyelem megsértése miatt. Nyomozás folyik Boldvai László országgyűlési képviselő ellen - aki az MSZP pénztár­noka - befolyással üzérkedés gyanúja miatt. Polgári per folyik a vagyon­kezelő ellen - ÁPV Rt. - illetve Tocsik Márta ellen is. Ezt a Legfőbb Ügyészség indította, mert véleménye szerint kettő­jük szerződése semmis, érvény­telen, tehát a 804 milliós siker- díj visszajár. Magyarország még nem korlá­tozta a német marhahús import­ját. Az intézkedésekről csak az­után döntenek, ha a német fél kimerítő válaszokat ad a marha­kórral kapcsolatban feltett, ajár- ványtani feltérképezést szolgáló kérdésekre. Ez egy-két napon belül várható - nyilatkozta Né­meth Antal, a Földművelésügyi Minisztérium osztályvezetője hétfőn. Mint ismeretes, Német­országban az elmúlt héten több mint ötezer, Nagy-Britanniából és Svájcból importált szarvas- marha kivágását rendelték el. őlb BANK ÜJ OfVlZATÖRMÍ^ Az új devizatörvény lehetőséget teremt arra, hogy Ön korlátlanul vásároljon külföldi fizetőeszközt. Bankunk 1997. január 2-ától március 28-áig kedvezményes lehetőséget nyújt a 300 USD-érték alatti, 1996-ban nem forgalmazó devizaszámlák, alszámlák forintosítására és összevonására:- Jutalék felszámítása nélkül átutalhatja pénzét a lakossági folyószámlára.- Rendkívül kedvező, devizavételi árfolyamon válthatja forintra pénzét bankunk pénztárában.- Költségmentes átváltási (konvertálási) lehetőséget is igénybe vehet. Az akció ideje alatt - ha Önnek még nincs - ingyen juthat egy forintalapú (konvertibilis) OTP bankkártyához. (3235) Biztosítják a béremelést? hitelek” felülvizsgálata, to­vábbá az is, hogy a „kormány és a köztársasági elnök költöz­zön ki a parlament épületéből”. G. Nagyné Maczó Ágnes al- elnök hangoztatta: a 12 pont alap lehet arra, hogy a külön­böző politikai erők nyilatkoz­hassanak arról, hogy miként vé­lekednek a kisgazdák álláspont­járól. Ezután kezdődhetnek meg a szakértői tárgyalások. A csúcstalálkozót tehát nem kell erőltetni, arra a szakértők meg­beszélései után érdemes sort keríteni. A sajtótájékoztatón Bernát Varga Balázs főtitkár közölte: a párt elnöksége meg­erősítette, hogy nem támogat­ják a Magyar Demokrata Fó­rum által kezdeményezett bi­zalmatlansági indítványt. Kisgazda nem az ellenzéki csúcstalálkozóra Parlamenti kilakoltatás?

Next

/
Oldalképek
Tartalom