Petőfi Népe, 1997. január (52. évfolyam, 1-26. szám)
1997-01-28 / 23. szám
6. oldal Petőfi Népe 1997. január 28., kedd A dunafalvi vadászok jogorvoslatot kémek a bíróságon A Duna-parti sáv tilos zóna? Egyedül a vadaknak édesmindegy, hogy ki lő rájuk. Nincs új-jó a régi Egyelőre hiányoznak azok a nyomtatványok, amelyeken az egyéni és társas vállalkozások tevékenységük megszűnését bejelenthetik, illetve a tört évre szóló adóbevallást benyújthatják. Konkrétan az ez évi adatmódosító lapról és az évközben megszűnő vállalkozások bevallási nyomtatványáról van szó. A rendelkezésre álló és a boltokban kapható formanyomtatványok értelemszerűen az elmúlt évi szabályoknak megfelelő kitöltési utasítást tartalmazzák, miközben a jogszabályi környezet 1997. január 1-jétől megváltozott. Ez azt jelenti, hogy azoknak az egyéni és társas vállalkozásoknak, amelyek január elseje után szüntetik be a tevékenységüket, a régi módon kitöltött papírokkal kell elszámolniuk. Az APEH szakembereitől megtudtuk azt is, hogy a adóhivatal nem büntetheti azokat, akik az új forma- nyomtatvány hiánya miatt a régit töltik ki, hiszen más nem áll rendelkezésükre. Akinek kitöltési gondja van, segítséget kérhet az illetékes adóhivatal ügyfél- szolgálatánál. Ukrán napok Ukrán napok kezdődtek tegnap Budapesten a vegyipari dolgozók szakszervezetének székházában. Az ukrán kereskedők képviselője elmondta, hogy a közös vállalkozások körét mező- gazdasági feldolgozó vállalatokkal szeretnék bővíteni. Kálváriát járnak a dunafalvi vadászok. Amint mondják, erre felkészültek, betéve tudják az új vadászati törvényt, de jogászokat is felfogadtak. A helyi vadásztársaság megalakulásakor a dunafalvi gazdákkal egyezséget kötöttek a vadászterület bérlésére, ami akkor 4749 hektárt jelentett. Ám a gemenci részvénytársaság a terület egy részére, éppen a Duna-parttal határos sávra igényt tart, mert ezt ők a nemzeti park részeként tartják számon, és ajánlatos, hogy a vadászat is egy kézben legyen. Azzal is érvelnek, hogy a szarvasbikák a Papkerti erdőben húzódnak meg télire, és az sem lenne jó, ha a dunai kőzátonyokról gyérítenék a vadászok a vadlibákat. Egyébként a Gemenc 35 ezer hektárt engedett át területéből az újjáalakult társaságoknak. Azt szeretnék elérni, hogy a dunafalviaknak csak háromezer hektár vadász- területük maradjon. Mivel közeleg a végleges vadászati határok kijelölése (február 1.), a dunafalvi bérkilövő vadásztársaság vezetése elutasítja a gemenci eljárást, kifogásaival bírósághoz fordult. Erről csak akkor mondanak le - tájékoztat Állaga Antal elnök -, ha a megyei földművelésügyi hivatal javukra dönt. A duna- falviak kifogása az, hogy a ge- menciek által tilosnak titulált rész magánterület. A szövetkezet az ártéri erdőket részaránytulajdonban osztotta fel. A Papkerti erdő is magángazdánál jelzett tulajdon és ezekre a vadászegyesület már megegyezett a bérletre. Nem értik a helybéli földtulajdonosok, hogy miért akarják azt, hogy ne a saját földjeiken vadászhassanak, és milyen jogon formált a Gemenc igényt ezekre a területekre, amikor az egész vadászterületen nincs érdekeltsége, csupáncsak 87 hektáron. Ez nem éri el a törvényben megfogalmazott egyharmadnyi részt. A dunafalviak valamennyi illetékes hatósághoz is elküldték kifogásaikat, azt szeretnék, ha ezek figyelembevételével dőlnének el a vadászterület ügyei. P. Z. MINDEN SZERDÁN AKCIÓ A BEVÁSÁRLÓKÖZPONTBAN I Akciós árak 1997. január 29-én: Serlno rostos őszibarack, 2 lit. Sertésoldalas Sertéstarja Sertéslapocka Marha szegy-oldalas Csirkecomb Csirkeszárny Csirke far-hát Virsli Trappista sajt Félbarna kenyér, 1 kg Tejföl, 12%-os, 500 g Completa. 400 g Darling kutyaeledel, 1200 g Persil Color Power, 3,6 kg Vademecum fogkrém. Mineral és Bac desodor, 150 ml Camay tusfürdő, 2 in 1, 200 ml Blopon Automata Color, 600 g Clorox hypo, citromos, 1 lit. Tomi Sztár, utántöltő, 3,6 kg 115 Ft/db helyett 99 Ft/db 435 Ft/kg helyett 405 Ft/kg 485 Ft/kg helyett 451 Ft/kg 570 Ft/kg helyett 530 Ft/kg 340 Ft/kg helyett 316 Ft/kg 471 Ft/kg helyett 409 Ft/kg 291 Ft/kg helyett 249 Ft/kg 159 Ft/kg helyett 139 Ft/kg 375 Ft/kg helyett 339 Ft/kg 780 Ft/kg helyett 699 Ft/kg 79 Ft/db helyett 75 Ft/db 136 Ft/db helyett 96 Ft/db 531 Ft/db helyett 494 Ft/db 210 Ft/db helyett 168 Ft/db 1240 Ft/db helyett 1150 Ft/db Natúréi, 75 ml 191 Ft/db helyett 160 Ft/db 231 Ft/db helyett 215 Ft/db 281 Ft/db helyett 262 Ft/db 215 Ft/db helyett 200 Ft/db 152 Ft/db helyett 142 Ft/db 930 Ft/db helyett 865 Ft/db Akciós áraink érvényesek:- SZIL-COOP Bevásárlóközpont Kecskemét, Izsáki út 2.- SZIL-COOP Áruház Kecskemét, Kard u. 30. (Hunyadiváros)- SZIL-COOP Ámház Kerekegyháza, Fő u. 68.- SZIL-COOP Áruház Kiskunfélegyháza, Liget u. 1. Figyelje minden kedden és szombaton megjelenő akciós hirdetéseinket! (1474) r woM.Dwioe express* A DHL Magyarország Kft.- nemzetközi légi expressz futárszolgálat - fiatal, lendületes csapatába, zalaegerszegi irodájába területi képviselet keres. A munkakör ellátásához az alábbi feltételek szükségesek: + felsőfokú végzettség + jó angolnyelv-tudás + felhasználói szintű számítógépes ismeretek + hasonló területen szerzett gyakorlat + jó kommunikációs és tárgyalási készségek Amennyiben hirdetésünk felkeltette érdeklődését, f fényképes önéletrajzát „Sales” megjelöléssel ^ az alábbi címre küldje el: DHL Magyarország Kft., 8900 Zalaegerszeg, ^ Kisfaludy u. 15-17. Varga Henrietta, (92)-325-384. y Beszállítói konferencia a KNORR-BREMSE kecskeméti gyárában Most megfelelni a jövő évezred minőségi követelményeinek Múlt pénteken megbeszélésre hívta beszállítóit a KNORR-BREMSE Fékrendszerek Kft. kecskeméti gyára. A cég vezetó'i ismertették az elmúlt év eredményeit és vázolták az ez évi és a jövő' évi terveket. Minden előadó mondanivalójának legfőbb üzenete az egyre jobb és jobb minőségre való törekvés volt. Lepsényi István vezérigazgató általános ismertetőjében elmondta, hogy a ’95-ben 1,5 milliárd márkát forgalmazó KNORR konszern világszerte hétezer főt foglalkoztat gyáraiban. Tizenkilenc országban harminchét vállalkozása van a cégnek. A termékek közül a fő profil a közűtifékszerel- vény-gyártás. Európa országai közül Angliában, Németországban, Franciaországban, Olaszországban, Csehországban, Törökországban és Magyarországon, Kecskeméten van üzeme a KNORR-nak. A legnagyobb európai autógyártóknak szállítanak fékszerelvényeket. A vezérigazgató a kecskeméti gyárról elmondta, hogy tavaly 3,4 milliárd forint értékben adtak el itt előállított termékeket. A ’95-ös 2,7 milliárd forinthoz képest ez igen jelentős fejlődés. A termékek 80 százalékát tavaly a nyugat-európai piacra adták el, csak 4 százalék került a keleteurópai térségbe. Célul tűzték ki a keleti piacból való nagyobb részesedés megszerzését. A dolgozói létszám növekedése arányaiban elmaradt a termelésnövekedéshez képest; ez a javuló hatékonyságot mutatja. A KNÓRR-nak Budapesten és Kecskeméten is van kutatóbázisa. Kutatásfejlesztésre az idén mintegy háromszáz- millió forintot fordítanak majd a tervek szerint. Balázs István minőségbiztosítási igazgató elmondta, hogy lejárt márannakaz ideje, amikor valaki azt mondhatta: ha nem tetszik az árum, rendelj mástól. A vásárlók folyamatosan növekvő igényei miA beszállítók megismerhették a KNORR vezetésének terveit. A tavalyi év legjobb belföldi beszállítója Pozsár Kálmán (jobbról) lett. att rendkívül fontos, hogy a beszállítói lánc jól működjön, A „megtűrt selejt” fogalmát el kell felejteni. Csak a folyamatosan kifogástalan terméket előállítók maradhatnak a jövőben a beszállítói piacon, így a KNORR-BREMSE partnerei között. A beszállító partnerektől - többek között - elvárják a terméktételek megfelelőségének vizsgálati eredmények alapján való tanúsítását, termékfelelősség-biztosítással rendelkezést, rendszeres kommunikációt, minőségbiztosítási rendszer kiépítését. A KNORR segít mérő- és vizsgálóeszközök kölcsönadásával, első minták bevizsgálásával, speciális oktatással, képzéssel. Laurinyecz Csaba, aki szintén a beszállítói minőségbiztosításért felelős, előadásában az elmúlt évet értékelve elmondta, hogy csökkent az átvett alkatrészek hibaaránya. Egy KNORR szerelvény 70 százalékát teszik ki a beszállítóktól kapott alkatrészek. A partnerek közül többen elérték az ISO 9002-es minőségbiztosítási tanúsítványt. Baranyi József beszerzési igazgató szólt arról, hogy a tavalyi alkatrészbeszerzések 47 százaléka származott hazai gyártóktól. Az idén ezt az arányt növelni szeretnék. A pénteki konferencián adták át a legjobb belföldi beszállítónak járó elismerést. 1996-ban a KNORR partnerei közül a legjobb hazai beszállító Pozsár Kálmán lett, aki öntödét üzemeltet, és cégétől folyamatosan kiváló minőségű termékek kerültek a KNORR-BREMSE kecskeméti gyárába. Pozsár Kálmán elmondta, hogy ’95- höz képest ’96-ban megháromszorozódott az öntöde termelése. (x)