Petőfi Népe, 1997. január (52. évfolyam, 1-26. szám)

1997-01-07 / 05. szám

A hűtőházakban igazi téli foglalatosság az almaválogatás.- A keceli Friss Gyümölcs Kft.- nél a napokban az exportszállítmányok kifogástalan elkészítése a feladat, fotó: pulai Sára A Los Angeles-i autóbemutatón nagy érdeklődés kísérte a képen látható, hátsókerék­meghajtású Shelby Series 1 -t. A motor egy módosított 8 hengeres Oldsmobile Aurora, a karosz- széria szénúvegszálas műanyag, az autó tömege körülbelül 1040 kg. fotó: feb-reuters Több pénzt a polgároknak Haász György kerékpár kis- és nagykereskedő, gépjavító Kis­kőrösön.- Az üzlettel nemrég költöz­tünk üj helyre - mondja. - Ezál­tal a költségeim is megemelked­tek. Hogy mindezt ki tudjam gazdálkodni, nem kívánok mást, csak a lakosságnak sok pénzt. A kerékpár- és alkatrész-kereske­delmen kívül foglalkozunk var­rógépek, robogók és kerékpárok javításával is. Ezzel a lecsúszó középosztályt szerettük volna megcélozni, de sokaknak a javít­tatásra sem futja. Jó lenne, ha a hitelkonstrukcióknál kisebb összegekben is gondolkodnának a pénzintézetek. Van, akinek csak pár százezerre lenne szük­sége és fedezete is csak ennyihez van. Ha az ember nem akar föl­venni több milliót, már egy fo­rinthoz sem juthat. Ha a tavalyi bevételemet az idén meg tudom tartani, akkor már elégedett le­szek. Endrődi Ferenc (Akker- Plusz Kft,, építőanyag-kereske­delem, Kiskőrös):-Nem vagyok optimista. A magyar társadalom gazdasági és egyéb mutatói kiszámíthatatla­nok az idén is, de még jövőre is. A piacgazdaságnak annyira az elején tartunk, hogy szinte sem­mit sem lehet előre tudni. Nem látni a kormány egységes gazda­sági koncepcióját. Nincsenek beruházások sem az állami, sem a magánszférában. A rengeteg kis- és középvállalkozásban nem látok olyan vásárlóerőt, ami fellendítené a gazdaságot. Épí­tőanyag-kereskedelemmel fog­lalkozom, de nincs állami lakás- építési koncepció; Az egész gazdaság stagnál. Én is csak na­gyon óvatos fejlesztéseket me­rek tervezni. Meglátásom sze­rint ebben az évben is az alkal­mazotti réteg fog a legrosszab­bul járni, csak abank és a biztosí­tási ágazat az, ami biztos nyerő. kezdőknek és profiknak Számvetés Jakabszálláson (Folytatás az L oldalról) Bár fizetett könyvelője volt a gazdakörnek, azaz most újabb van. A leköszönt számszaki ember jelenlétét is hiányolták. Ugyanis a gazdakörnek ko­moly pénzforgalma van, derült ki a beszámolóból. Mert az el­nök Búzakalászként intézi a tej-, az élőállat-felvásárlást is. Ezzel kiiktatnak egy kereske­delmi láncszemet, néhány fo­rintnyi haszon fejében.- Jószándékú laikusok önök, akik ebben a gazdakörben min­den hibát elkövettek, amit csak el lehetett - mondta a levezető elnök, Bagi Béla, a Bács-Kis- kun Megyei Gazdakörök Szö­vetségének elnöke, majd így folytatta: - Jól érzik, hogy a mezőgazdasági alaptevékeny­ségben lévő profit rendkívül kevés, s a hasznot a közvetítő, a kereskedő veszi le. Ezért szer­vezkedniük kell, hogy minél A Földművelésügyi Miniszté­riumban elkészült végleges formájában az idei agrártámo­gatás szabályozása. Az erről szóló rendeletet várhatóan még e hét végén Kihirdeti a tárca. t Néhány vitatott tétel kivéte­lével végleg eldőlő az idei ag- rártánrogatások nagyságrendje és feltételrendszere is. Erre a célra a költségvetésből 87,88 milliárd forint biztosított. Az összeget a privatizációs bevé­telekből 5,3 milliárd forint és a tavalyi maradvány révén mintegy 8 milliárd forint egé­szíti ki. így a teljes keret 101 milliárd forintra tehető. A pá­lyázat feltételeiről, az ellenőr­zés rendszeréről a múlt hét végén döntöttek az FM-ben, miniszteri értekezleten. Né­hány terület részletkérdéseit hétfőn tárgyalták meg az ille­tékesek. Erről Benedek Fülöp, az FM közigazgatási államtit­kára tájékoztatta a sajtót hét­főn. Közölte: az idén a piacra ju­tás támogatására 42,3 milliárd forint jut összesen. Ebből fo­lyósítják az agrártámogatáso­kat, az agrárpiaci zavart ke­zelő támogatásokat, az inter­venciós támogatásokat és az exporttámogatásokat is. A termelés támogatására pontosan 21 milliárd 180 mil­lió forint fordítható ebben az évben. Ennek része a kamat- támogatás, a földhasználat, az állattenyésztés, a biológiai több pénz maradjon az önök zsebében. De összekeverik e társadalmi szervezetet a tagjai által létrehozandó beszerző és értékesítő szövetkezet funkció­ival. Ebből ered az összes prob­léma. Egy társadalmi elnökön ilyen gazdasági tevékenységet számonkémi nem lehet - fo­galmazta meg Bagi Béla. Kiderült az is, hogy a Búza­kalász alapszabálya jó, csak éppen senki sem olvasta, s nem jól alkalmazzák. Az eredetileg havonta tervezett gazdaköri ülés soha nem volt megtartva, mondván, helyük sincs az ösz- szejövetelre. Vggül arra szava­zott a többség, hogy az elnöki beszámolót nem fogadják el, hanem 30 napon belül újabb tisztújító közgyűlést tartanak. Ezen azonban legyen ott az egykori és a jelenlegi könyvelő­jük, s hívják meg a polgármes­tert is. Pulai Sára alapok, a szaktanácsadás, a mezőgazdasági biztosítás, a bérgazdálkodásra való áttérés, a szövetkezés, az erdőkár-el­hárítás támogatása és a nagy- magvú, fehérje-alapanyagot termő hüvelyesek támogatása. A beruházási támogatásokra 20,5 milliárd forintot szán a tárca. A beruházási támogatá­sok között nagyobb tételként szerepel: a mezőgazdasági épí­tés és ültetvénytelepítés, va­lamint a gépbeszerzés és a szövetkezeti üzletrész vásárlá­sához nyújtott segítség. A me­liorációra és az öntözésfejlesz­tésre 2 milliárdot, az erdészet támogatására pedig 1 milliárd 650 millió forintot fordítanak. Az egyéb támogatásokra 250 millió forint áll rendelkezésre. Ezenkívül arról az 5,3 mil­liárd forintról, amelyet a par­lament juttatott pluszként az agrártárcának, külön egyezte­tés folyt. Ennek részben tech­nikai, részben gyakorlati okai voltak. A képviselők által jó­váhagyott többletet a privati­zációs bevételekből fedezik. Ennek egy részét, mintegy 3 mil­liárd 180 milliót a termelés, 2 milliárdot a beruházások támo­gatására, 120 millió forintot pe­dig az agrárkamara által alkal­mazott gazdajegyzői hálózat fi­nanszírozására szánnak a tárcá­nál. Az említett összegek konk­rét felhasználását a hamarosan kiadandó miniszteri rendelet szabályozza. Ennek szövegét hétfőn véglegesítették. Előadások gazdálkodóknak I A Bács-Kiskun Megyei A^ | rárkamara közhasznú társa- I sága szervezésében előad.i- ! sorozat kezdődik január 9 ui | 14 órakor Kiskőrösön a mű\ e 1 lődési házban. Témák: aszőlo- | , gyümölcs- és erdőtelephez I tudnivalói, az őstermelők idei j adózása, az őstermelői igazol j ványjelentősége, az integrál ló ! lehetőségei stb. Január 13-án Kecskeméten a Kocsis Pál M g | Szakközépiskolában hangza- | nak el előadások 14 órától | ugyanebben a témakörben. A legnagyobb autógyártó j A General Motors 1996-ban | 4,8 millió gépjárművet adott i I j az Egyesült Államokban, 2 f százalékkal kevesebbet, mint | egy évvel korábban. Ezen be lül a személyautó-eladás 6 szá­zalékkal 2,8 millió egységű- | esett vissza, a haszonjárművek | (terepjárók, nagyrakterű limu­zinok) értékesítése viszont 4 j százalékkal, 2 millióra emel­kedett - közölte a világ legna- I | gyobbautógyártója. AGenei.d Motorsnak az év vége felé ne hézséget okozott több sztráj k i beszállító üzemekben és ni hány modell vontatott piaci | bevezetése. Decemberben | :: emiatt 13,9 százalékkal esett :| vissza a forgalom az előző de­li cemberhez képest és csupán | 346 ezer volt az eladott autók száma. Kínában mentik a termőföldet Több mint 110 millió kínai pa- | rasztot mozgósítottak a nyári áradásokban tönkrement öntő- | zőművek helyreállítására-je­lentette hétfőn a kínai sajtó. A | tavaly nyári árvizek 220 milli- árd jüan (26,5 milliárd dollár) , kárt okoztak-emlékeztetett az AFP. A helyreállítás közben | 7,5 milliárd köbméter földet 1 mozgattak meg, de már volt 1 I „bizonyos gépesítés” is. Föld- ! gyaluk és teherautók jelentek | meg sokfelé, ahol korábban a | parasztok puszta kézzel men- I tették földjüket. Gyengült a lengyel infláció I A lengyel infláció tavaly 18,4- 18,6 százalék között alakult, miután 1995-ben még 21,6 százalékos volt - mondta hét- í főn a lengyel pénzügyminisz­ter. Grzegorz Kolodko sajtóér­tekezleten közölte, hogy a len- ! gyei kormány 17 százalékra § szerette volna lefékezni a drá­gulást decemberre. Az idei utolsó hónapra a cél 13 száza- lékra lassítani az előző 12 havi inflációt, ami sok közgazda-/ 1 szerint igencsak ambícióm- törekvés - írta a Reuter. Szerkeszti: A. Tóth Sándor Végleges agrártámogatások Mit várnak a gazdálkodók, vállalkozók az új évtől? Sok a bizonytalansági tényező Bizakodónak kellene lenniük a bácskai gazdáknak, mert a szakemberek szerint régen mutatott olyan rendezett képet a határ, mint az ősszel. A talajmunkákat, a vetést időben elvégez­ték, pedig a kedvezőtlen időjárás hátráltatta a kukorica és a cukorrépa betakarítását. Az árbevételek kedvezően alakultak. A gazdálkodók mégsem derűlátóak. Megkérdeztünk kettőt, milyen új évben reménykednek? Mike István gazdajegyző, me­zőgazdasági vállalkozó:- Amíg nem tisztázódik, hogy milyen költségek terhelik a nö­vénytermesztő vállalkozókat, csak a sötétben tapogatózha­tunk. Emellé még hozzá kell számolni, hogy a tőzsdei árak nem túl biztatóak. Persze a leg­nagyobb bizonytalansági té­nyező az időjárásban van.- Figyelmükbe ajánlom a gazdáknak, hogy jól nézzenek utána a szabályzóknak, mert kü­lönben olyan kiadások érik őket, amire nem számítanak, és elke­rülhetetlen lesz a csőd. Rendez­zék minél előbb a köztartozásai­kat, mert pályázati pénzekhez csak azok jutnak, akiknél ezek a dolgok rendben vannak. Horváth Béla, növényter­mesztési’ ágazatvezető, Nemes­nádudvar:- A növénytermesztés éppen az állattenyésztés mélypontja miatt kerül válságba. Ezt old­hatná az export, de az továbbra is korlátozott marad. Mind a ser­téstenyésztés, mind a tejterme­lés veszteséges, így nehéz egy gazdaságot egyensúlyban tar­tani. A tőzsdei árak jelenlegi szintje nem fedezi a növényter­mesztés költségét. Az üzem- anyagárak emelkedése csak az egyik tényező. A forintleértéke­lés miatt 35 százalékkal drágul­nak a külföldi növényvédő sze­rek, műtrágyák, s a gépek sem lesznek olcsóbbak. P. Z. Halasi cégek exportkihívása A Halaspack Rt. az 1996-ra tervezett növekedést túlteljesí­tette. A csomagolástechnikai cég vezérigazgatója, Bodrogi József szerint csak exportter­veik nem váltak valóra. A Ha­laspack az 1995-ös 1,3 milliárd után 1,55 milliárdos forgalmat produkált. Ez elsősorban azért érdemel figyelmet, mert a papír világpiaci ára csökkent az idén. A 180 embert foglalkoztató vál­lalkozásban a dolgozók reálbé­rét 30 százalékkal emelték a múlt évben. Komoly kiadást je­lentett a Halaspacknak az a 65 milliós beruházás, amellyel el­sősorban raktározási gondjai­kon enyhítettek. Bodrogi Jó­zseftől megtudtuk, hogy a nye­reséget évek óta visszaforgatják a termelésbe, osztalék tehát nem kerül a kapukon kívülre. Az új esztendő nagy kihívása a jelenlegi 40 milliós export meg­többszörözése. A vezérigazgató elsősorban a környező orszá­gok piacain szeretné látni a cég termékeit. A szintén kiskunhalasi szék­helyű Ganz-Set Rt. áramfej­lesztők, szivattyúk és blokkfű- tőművek gyártásával foglako­zik. Tavalyi exportjuk 100 mil­lióval nőtt. Elsősorban Német­országot célozták meg termé­keikkel. Kitűzött céljaikról dr. Perényi Rezső azt közölte la­punkkal, hogy sikerült 500 millió forint fölé vinni a tava­lyi forgalmat. A 220 alkalma­zottal üzemelő vállalkozás for­galmának kb. 40 százalékát az export teszi ki. Megnehezíti a cég életét, hogy mintegy 70 milliós kintlévőségük van az országon belül. Ezek jó része behajthatatlan. Dr. Perényi Re­zső szerint a Ganz-Set növeke­désének jelenleg az szab ha­tárt, hogy Halason nem talál­nak megfelelő számú képzett munkaerőre. Ö. Cs.-Kalauz

Next

/
Oldalképek
Tartalom