Petőfi Népe, 1997. január (52. évfolyam, 1-26. szám)
1997-01-02 / 01. szám
1997. január 2., csütörtök Megyei Körkép 3. oldal Új év, a jubileumra való felkészülés jegyében Beszélgetés dr. Dankó László kalocsa-kecskeméti metropolitával A keresztények 2000-re, az EGYHÁZ születésének kétezredik évfordulójára készülnek. A nagy jubileumot már csak harminchat hónap előzi meg. II. János Pál pápa éppen ezért a hátralévő időt a várakozás, a felkészülés, az önmagunkkal s a Krisztussal való találkozás, a vigília, a virrasztás idejének rendelte. Most minden rangosabb ünnepnek különleges jelentősége van. Milyen üzenettel készült az idei hálaadásra, évzárásra dr. Dankó László, a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye érseke?- Krisztussal az élet jön közénk, imádkoztuk az elmúlt napokban - mondja a metropo- lita. - Jézus azért érkezett hozzánk, hogy valódi rangra emelje az emberi életet. Most, a polgári új esztendő kezdetén is rá kell éreznünk életünk igazi voltára, figyelve az örök élet dimenzióira. Keresni kell az utat a megtéréshez, a megújuláshoz. Üzenetem lényege: az anyaszentegyház segít a keresőknek, utat mutat és szerete- tet közvetít az egyházi közösségek, a liturgia és a szentségek által a Szentlélek működésének köszönhetően.- Konkrétan milyen segítségre gondol?- A római katolikus egyházban már advent kezdetén megindult a lelki előkészület Megváltónk, Jézus Krisztus születése 2000. évfordulójára. Ez a misszió mindenekelőtt Jézus személyére hívja föl a figyelmet, és őt állítja elmélkedésünk középpontjába. Tudnunk kell, ki ő és mit tett itt, a Földön a mi üdvösségünkért. Csak így lehetünk mi is igaz és méltó hírnökei testamentumának, a szeretetnek. így lehetünk csak valóban élő közösség, amelyben aktívan munkálkodik a teremtő Lélek. Most, a hálaadás idején, a polgári új év kezdetén nagy föladatunk és kötelességünk, hogy lehetőségünk szerint segítsünk a rászorulókon, a szenvedőkön, az idős, beteg, magányos embereken, a nagycsaládosokon. Erre tanít, buzdít mindenkit a Magyar Katolikus Püspöki kar „Igazságosabb és testvériesebb világot” címen a magyar társadalom állapotáról kibocsájtott körlevele is.- A kalocsai székhelyű történelmi egyházmegyében, ahol évezred óta felelősséget éreznek az egyházi vezetők az Dr. Dankó László Evangélium terjesztése mellett az országért és a nemzetért is, hogy fogadták az említett állásfoglalást?- Mindenekelőtt a tanulmányméretű pásztorlevél széles körű megismertetését tűztük ki célul. Plébánosok, kisközösségi vezetők, tanfolyami tanárok segítették a feldolgozást, a körlevél mélyebb megismerését. Úgy érzem, valódi dialógus indult meg. Valóban úgy érezték a hívek, hogy most olyan problémákról tanít az egyház, amely mellett nem lehet elmenni hideg közönnyel. Országunk oly nehéz, válságos állapotban van, hogy mindenkinek, aki itt él, s felelősséget érez a magyar társadalomért, véleményt kell mondani, szolidaritást kell vállalni. A magyarországi katolikusok felelősségére hívja fel a figyelmet az igazságosabb és testvériesebb világot óhajtó felhívás, hiszen hat-hét millió ember a megkeresztelkedés folytán hit- sorsosunk. Fontos, hogy érdekükben is szót emeljen a püspöki kar. Felhívja a világi hatalmasságok figyelmét: a keresztény erkölcsre épülő általános emberi kultúra jelenthet kiutat a gazdasági életben is; a kultúrába persze a család, a munkahely, a közélet és a személy erkölcsisége is beletartozik. Jó lenne, ha a társadalom formálására alkalmas mozgalmak, erők merítenének ebből a gazdag üzenetből.- Az egyházmegye külön tervet is készít a felkészülésre?- A konkrét feladatokat az egyházmegye életében az 1995-ben megindult szinódus fogalmazza meg, melyet a Szentatya magyarországi apostoli látogatásának ajánlásait követve hirdettünk meg. Ezen a fórumon készül el a következő évekre szóló felkészülési terv. Addig minden egyes évben külön nagy téma kerül áttekintésre, földolgozásra. 1996-ban például a hitoktatás, ifjúság-, hivatásgondozás és családpasztoráció volt az elemzés tárgya. A közös munka máris mozgásba hozta az egyházmegyét. Abban reménykedem, hogy a szinódus alkalmas lelkipásztori tervet dolgoz ki majd az egész egyházmegye számára. Elsősorban a II. Vatikáni Zsinat szellemének közvetítésére van szükség egyházunkban. A lelki, kegyelmi élet elmélyítése igazi megújulásunk nélkülözhetetlen alapja. így megújult egyházmegyénknek alkalmassá kell válnia arra, hogy az ezredfordulón Krisztus hiteles tanúja legyen a változó világban - a szolgálat, a közösségépítés szellemében. Ezzel a reménynyel zártam az előző évet s kezdtem az újat. És ezekkel a gondolatokkal kívánok a Petőfi Népe minden olvasójának és munkatársának áldott, boldog, békés új esztendőt. Farkas P. József Kiégett garázs Kedden délután fél hétkor hívták ki a tűzoltókat Kalocsán, a Nefelejcs utcába, mert egy mellék- épület kigyulladt. A garázs kiégett. Csorba László tűzoltó százados elmondta, hogy a tűz keletkezésének körülményeit még vizsgálják, a kár közel másfél millió forint. Szilveszter éjszakáján egy műszaki mentéshez is a kalocsai tűzoltók segítségét kérték. Kalocsa és Miske között egy Renault típusú személyautó csúszott az út menti árokba. Személyi sérülés nem történt. Betörte a szélvédőt Egy ladánybenei tanyába törtek be néhány napja. A tolvaj 103 ezer forint értékben lakásfelszerelési tárgyakat vitt magával. La- josmizsén egy, a Szent László utcában parkoló autó szélvédőjét törte be ismeretlen. A tolvaj a kocsiból 280 ezer forint készpénzt vitt el. Lebukott a külföldi autósokat fosztogató albán banda Külföldi autósok kifosztására specializálódott, albán állampolgárokból összeállt bandát ártalmatlanítottak a kecskeméti rendőrök. Az albán bűnözőkből verbuválódott, három-négy gépkocsival közlekedő, rádiótelefonnal felszerelt csapat tagjai az E75-ÖS főúton és Kecskemét belterületén vadásztak áldozataikra. A módszer az volt, hogy a kiszemelt autót hosszú időn keresztül követték, majd amikor megállt, kiszúrták az autó kerekét. Erre a célra a cipőjükbe külön „célszerszámot” szereltek. Természetesen továbbra is követték a már lyukas gumival haladó autót, amikor pedig az kerékcsere miatt megállásra kényszerült, mögé hajtottak és felajánlották a segítségüket. A kerékcsere közben aztán az utastérből mindent elloptak, amit csak lehetett. Egy-egy gyanútlan nyugati turistánál néha milliós zsákmányra tettek szert. A hasonló bűncselekmények a nyár közepe óta szaporodtak el az E75-ÖS főúton - tudtuk meg dr. Kubicsek András alezredestől, a kecskeméti rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetőjétől. A bűnözők kizárólag a helyismerettel nem rendelkező, az idegen országban tulajdonképpen kiszolgáltatott külföldi autósokat keresték. Szigorú munkamegosztással „dolgoztak”. Voltak, akik felderítették az áldozatot, mások csak követték és kiszúrták a kereket, megint mások aztán kirámolták a kocsit.- g Sok dolguk van a hómunkásoknak Kiskunhalason is. Mire valahol befejezik a lapátolást, kezdhetik elölről. A természet folyamatosan gondoskodik az utánpótlásról. Felvételünkön közmunkások igyekeznek járhatóvá tenni egy halasi utcát. fotó: pozsgai ÁKOS Havas autócsapda Nagykőrösön Nagykőrösön a Tótharaszti utcát a Pesti úttal összekötő 3,5 méter magas vasúti aluljáróba télidőben rendszeresen beszorulnak a teherautók, mivel a havat senki sem takarítja el onnan. Tegnap egy helyi cég nyergesvontatója szorult a betonfalak közé amiatt, hogy a letaposott hóréteg 25 cm- rel megemelte az aluljáróban az úttest felszínét. A fogságba esett járművet a helyi és a ceglédi tűzoltók szabadították ki. Ketten megfagytak A két ünnep között két ember veszítette életét kihűlés miatt Nyíregyháza külterületén. Ilonata- nyán, egy fasorban találtak megfagyva egy középkorú asszonyt. Antalbokorból még kihívták a mentőket egy eszméletlen férfihoz, akinek a hitetlen lakásban annyira lehűlt a testhőmérséklete, hogy a kórházban már nem tudtak rajta segíteni. Gazdasarok Oltványt csakis megbízható nemesítőtői rendeljünk 1. A szőlő telepítésekor a talaj mélyforgatásán kívül még talajvizsgálatot is kellene végezni, hogy ki tudjuk választani az erre a talajra optimálisan alkalmas szőlőfajtákat. A talaj mintavétele körülményes és a felülvizsgálása költséges eljárás, ezért a környéken telepített és ott bevált, meghonosodott szőlőfajtákat is figyelembe lehet venni, de szem előtt kell tartani a nemesítés által kitermelt új, jobb fajtákat. Telepítéskor a szőlőfajták kiválasztásánál elkezdődtek a bonyodalmak. Az oltványforgalmazó felkínált négy fajtát, amelyek érési ideje egyáltalán nem esett egybe, sőt mi több, a négy fajta helyett kilencet adott, amit termőre fordulásakor ismertem fel. A120 tőkét le kellett cserélnem, mert a cukorfokuk minimális volt, a betegségekre pedig nagyon érzékenyek voltak. Szeretném szőlészbarátaimat figyelmeztetni: a fajta kiválasztásánál legyenek nagyon elővigyázatosak és csak megbízható nemesítőktől rendeljék meg az oltványokat! ősszel vegyék meg az oltványokat és mindjárt telepítsék is őket. Az őszi telepítéskor a föld a fiatal gyökérzetet jól körülveszi és tavasz- szal, a rügyfakadáskor, a talaj már teljesen rátapad. Telepítésnél a kupacolást nem végzem. Veszteségem a 120 tőkéből csak kettő volt. Felismertem, hogy nagy esőzések esetén a kupacolt ültetvényekről az eső lemossa a csúcsát. Az új hajtás sárgásfehér, amit nem találok rendjén egy szép zöld hajtással szemben. Mert az első zöld rész a gyökérzetnek tápanyagot szállít, viszont a sárga rész a vesszőben felhalmozott táperőt használja fel. A kis hajtásokat gyengén, de többször permetezem. (Folytatjuk) Lakbéremelésről döntöttek a képviselők Kinek jut majd a lakáskeretből Kiskőrösön? (Folytatás az 1. oldalról) A támogatáshoz szükséges éves keret összegét a testület a költségvetési rendeletben fogja pontosan meghatározni. Az előzetes tervek szerint körülbelül hétnyolc családnak tudnának segítséget nyújtani az éves keretből. Néhány képviselő felvetette, hogy az ingatlaneladásból befolyt pénzt jó lenne önkormányzati lakások építésére fordítani, segítve ezzel az értelmiségi fiatalok letelepedését a városban. Kisebb garzonlakások néhány éven keresztül otthont adhatnának a nehéz helyzetben lévő fiataloknak. Barkóczi Ferenc polgármester szerint azonban a garzonokkal sem járnának másként, mint a városközpontban korábban épített pedagóguslakásokkal. A tervek szerint ezeket is átmeneti lakáslehetőségnek szánták, ehhez képest a lakók cserélődése nem túl gyakori. A képviselők nem tudtak megegyezni a támogatás részleteit illetően, ezért annak kidolgozását elhalasztották. A továbbra is önkormányzati tulajdonban lévő bérlakások lakbérét március 1-jétől emelik. Az eddigi lakbér ugyanis csak az üzemeltetési költségek fedezé- séreelég, akorszerűsítési, felújítási munkákra nem futja. így tavasztól összkomfortos lakásnál kilencvenkettő, komfortosnál hatvanhárom, félkomfortos lakásnál huszonegy, komfort nélkülinél pedig tizenhárom forintot fizetnek majd a lakók négyzetméterenként. Mit várnak a bácskai emberek 1997-től? Cserjés Péter vállalkozó: - A vállalkozókat érintő újabb intézkedések az eddigieknél is jobban megkötik ennek a rétegnek a kezét. Véleményem szerint ez csak a fekete- gazdaság tovább-burjánzását vetíti előre. Szeretném, ha a pénzintézetek mindegyike olyan mértékben fejlődne, hogy ne kelljen várni az átutalásokra. Sajnálom, hogy bármennyit is dolgozunk, száz forintból mindössze tizenkét forint adózatlan nyereséget vagyunk képesek elérni. Baján pedig nem szeretném, ha az adóprést szorosabbra húznák a képviselők, ez nem segít a város gondjain. Ácsai János a Bajai LSE elnöke: - Remélem, hogy az ideinél nyugodtabb és sikeresebb lesz a jövő esztendő. Nemcsak a sportban, hanem a gazdaságban is. És természetesen nagyon remélem, hogy a gazdasági stabilizáció a sport- támogatásban is érezteti majd jótékony hatását. Sztrikinácz József mező- gazdasági vállalkozó: - Úgy látom, az új miniszter sem segít rajtunk, sokkal inkább a szövetkezetek vihetik a prímet, mert a mai földtulajdonok nagyon elaprózódtak. Évenként nehezítik a parasztok dolgát, most éppen azzal, hogy maradnak az értékesítésnél a rendkívül nyomott árak. Csak az marad életben közülünk, aki el tudja hitetni: jövedelme nem növekedett, és tagadni tudja a bevételek növekedését. Nem hiszem, hogy ez bárkinek jövőkép lehet. Romsics Sándorné Marika (a Petőfi Népe csávolyi terjesztője): - Mint kisvállalkozó tartok az új szabályzóktól, de felül kell emelkedni a kihívásokon. Inkább azért izgulok, hogy leszerelő katonafiam találjon megbízható munkahelyet, elfogadható keresettel. Azért is szorongok, hogy gimnazista lányom tartsa tanulmányi eredményét. Sok előfizetőt szeretnék szolgálni a Petőfi Népével.