Petőfi Népe, 1997. január (52. évfolyam, 1-26. szám)
1997-01-21 / 17. szám
4. oldal Hazai tükör - Világtükör 1997. január 21., kedd Bili Clinton letette a hivatali esküt. Az Amerikai Egyesült Államok 53. elnöke, aki az országot átvezeti la XXI. századba, a Legfelsőbb Bíróság elnöke előtt mondta el a 35 szavas eskü szövegét. A ceremóniára több száz ezer ember volt kíváncsi. fotó: feb/reuter Vendégünk a lengyel államin Magyarország és Lengyelország stratégiai partnerek a NATO és az Európai Unió felé vezető úton - jelentette ki Göncz Árpád köztársasági elnök az Aleksander Kwasniewski lengyel államfővel folytatott négyszemközti, majd plenáris megbeszélései után. Lengyelország elnöke hétfő délelőtt érkezett kétnapos munkalátogatásra Budapestre. Megérkezését követően Aleksander Kwasniewski Horn Gyulával tárgyalt a Parlamentben. Aleksander Kwasniewski este Paskai László bíborossal találkozott, ezután Göncz Árpáddal közösen megnyitotta a Műcsarnokban a „Lengyelország: Művészet 1945-96” című kiállítást. Elnöki kézfogás a tárgyalások előtt. FOTÓ: feb/diósi IMRE Hova tűnt a nemzeti vagyon fele? A rendszerváltás óta becslések szerint 4 ezer milliárd forint értékű nemzeti vagyon tűnt el, olvadt el. Ez pedig jóval több, mint a második világháborúban elszenvedett veszteségek egésze. Hogy miért történhetett ez így? Azért, mert a magánosítást levezénylő politikusok a privatizáció előtt nem akartak, vagy csak elfelejtettek precíz vagyonleltárt csinálni - mondotta dr. Gidai Erzsébet egyetemi tanár, közgazdász azon a hét végén rendezett politikai előadás-sorozaton, melyet a Lakiteleki Népfőiskolán tartottak. Ä magánosítás folyamata az idén felgyorsul, s jövőre csaknem bejeződik. Az előadó véleménye szerint a privatizáto- rok mindenekelőtt a nyugati tőkét részesítik előnyben. A magyar polgárosodás folyamata így még inkább lelassul. A gazdasági háttér megteremtése ugyanis így egyre nagyobb nehézségekbe ütközik. Megemlítette, hogy óriási nyomás alatt van a hazai költségvetés. Az idén ugyanis 1200 milliárd forintnyi adósságot kell törlesztenie a kormánynak. Ez a költségvetésnek csaknem a fele. Ennyivel kevesebb jut az egészségügyre, oktatásügyre, szociális beruházásokra1. "1 ■ • 1 Hogy miért nem omlott össze még a költségvetés? - tette fel a kérdést a professzor asszony, melyet mindjárt meg is válaszolt. Azért, mert egy fizetőképes Magyarország fenntartása a célja a nemzetközi pénzügyi köröknek. Megemlítette, hogy tavaly felelős pénzügyi szakemberek aláírtak egy titkos megállapodást a Valutaalappal. Ebben egyebek mellett arról is szó van, hogy 2017-ig az öszes hazai forrást a fizetőképesség fenntartására kell biztosítani. 2017-től némi javulást lehet majd tapasztalni, s az igazi felzárkózásra - amelyet már ina 'szeretnénk - majd csak 2050 után lehet számítani. Díjkiosztó Először vett részt magyar televíziós stáb Los Angelesben a hollywoodi Arany Glóbusz díjak átadásán. Az erről készült félórás film szombaton 21.40- kor látható a TVl-en. A műsorban nyilatkozik Andrew Vájná, aki a musical kategóriában győztes - Magyarországon forgatott - Evita című film producere is. Az eurohívó személyhívó szolgálat keres Kecskemét és Bács-Kiskun megye területére kereskedelmi képviselőt. Feladata:- a személyhívók értékesítése- új üzleti partnerek felkeresése- a személyhívó szolgáltatás bevezetése Amit elvárunk:- minimum középfokú végzettség- 25-35 év közötti életkor- agilitás-jó kommunikációs képesség -főállású munkaviszony vállalkozói igazolvánnyal Amit adunk:- biztos megélhetés- egy világméretű cég támogatása- karrierlehetőség Előny: műszaki végzettség, kereskedelmi gyakorlat, saját telefon, gépkocsi, kecskeméti lakhely. A pályázatokat fényképpel ellátva kérjük beadni. Cfm: EUROHlVÓ Iroda 6722 Szeged, Gogol u. 3. (1423) Ébresztő, polgártársak! A vekkerekkel fölvonuló szófiai diákok csatlakozásra szólítják föl a bolgár főváros lakóit. A vágtató infláció, a helyi valuta összeomlása és a tömeges elszegényedés miatt tiltakozó fiatalok és idősek immár 14 napja tüntetnek Bulgáriában. Az ellenzék előre hozott parlamenti választásokat követel, a kormányzó szocialisták hajlanak ennek elfogadására. fotó: feb/reuter MINDEN SZERDÁN AKCIÓ a BEVÁSÁRLÓKÖZPONTBAN! Akciós árak 1997. január 22-én: Sertéscomb Sertéstarja Csirkecomb Csirkeszárny Csirke far-hát Párizsi Tej, 2,8%, 1 lit. Félbarna kenyér, 1 kg Kínai gomba, szeletelt, 425 g Ananász, darabolt, konzerv, 560 g Vegeta, 250 g Chappi kutyaeledel, 400 g KEK mosogatópor, 200 g Tomi Kristály, bioaktív, 5,4 kg Silan öblítőkoncentrátum, 0,5 lit. Fa desodorok, 200 ml + 33% ajándék Donett öblítőkoncentrátum, 1 lit. Amo tusfürdő, 400 ml Biopon, folyékony, 0,5 lit. 569 Ft/kg helyett 469 Ft/kg helyett 471 Ft/kg helyett 291 Ft/kg helyett 153 Ft/kg helyett 305 Ft/kg helyett 69 Ft/db helyett 89 Ft/db helyett 170 Ft/db helyett 144 Ft/db helyett 238 Ft/db helyett 104 Ft/db helyett 69 Ft/db helyett 1100 Ft/db helyett 179 Ft/db helyett 313 Ft/db helyett 286 Ft/db helyett 243 Ft/db helyett 232 Ft/db helyett 529 Ft/kg 436 Ft/kg 399 Ft/kg 259 Ft/kg 125 Ft/kg 279 Ft/kg 65 Ft/db 75 Ft/db 158 Ft/db 134 Ft/db 222 Ft/db 88 Ft/db 64 Ft/db 1020 Ft/db 167 Ft/db 291 Ft/db 264 Ft/db 226 Ft/db 216 Ft/db Akciós áraink érvényesek:- SZIL-COOP Bevásárlóközpont Kecskemét, Izsáki út 2.- SZIL-COOP Áruház Kecskemét, Kard u. 30. (Hunyadiváros)- SZIL-COOP Áruház Kerekegyháza, Fő u. 68.- SZIL-COOP Áruház Kiskunfélegyháza, Liget u. 1. Figyelje minden kedden és szombaton megjelenő akciós hirdetéseinket! (1474) Szocialista politikus lesz a főigazgató-helyettes Egészségbiztosítás: új elnök Halmy László, a BM Központi Kórházának orvosa lett az Egészségbiztosítási Önkormányzat új elnöke. A biztosító tegnapi közgyűlése döntött arról is, hogy Kiss József szocialista parlamenti képviselőt javasolja az Országos Egészség- biztosítási Pénztár egészségügyi-szolgáltatási főigazgatóhelyettesének. Zárt ajtók mögött kezdte meg hétfői közgyűlését az Egészségbiztosítási Önkormányzat. A testület - előzetes megegyezés alapján - az ön- kormányzat munkavállalói oldalának javaslatára választotta meg a lemondott Sándor László elnök utódjául Halmy Lászlót. A szavazáson a javaslatra 38-an igennel, négyen nemmel voksoltak, négyen pedig tartózkodtak. Lényegében hasonló eredményt hozott a voksolás a másik indítványról, hogy a kormány Kiss Józsefet, az MSZP parlamenti képviselőjét, a párt egészségügyi munkacsoportjának vezetőjét nevezze ki az Országos Egészségbiztosítási Pénztár egészségügyi-szolgáltatási főigazgató-helyettesének. Kiss József, aki korábban alelnökként vett részt az egészségbiztosító gazdálkodását vizsgáló parlamenti bizottság munkájában (és akinek most 30 napon belül le kell mondania parlamenti mandátumáról) 32 támogató szavazatot kapott. Öten ellene voksoltak és ugyanennyien tartózkodtak a szavazásnál. Kinek osztott Tocsik Márta a sikerdíjból? (Folytatás az 1. oldalról) A rádió tegnap - egy napilapra hivatkozva - többször is bemondta, hogy létezik egy - Györgyi Kálmán a magyar főügyész által fogalmazott - levél, melyben a jogász kéri az Országgyűlés elnökétől Bold- vai - a párt pénztárnokának - mentelmi jogának a felmentését. A főügyész a politikust folytatólagosan elkövetett befolyással való üzérkedéssel gyanúsítja. A főügyész levele szerint Boldvai László 1996. február 2-án - az MSZP-ben betöltött tisztségére történő utalással - telefonon tényként közölte dr. Tocsik Mártával, hogy az Arány Rt. lesz az alvállalkozója annak a tevékenységnek, melyet Tocsik Márta az ÁPV Rt. megbízásából teljesít. Jelezte, hogy az Arány Rt. ténylegesen munkát nem végez, mégis kikötötte, hogy dr. Tocsik Márta a neki kifizetendő összeg egyharmadát az Arány Rt. részére utalja át. Tavaly márciusban dr. Tocsik és és az Arány Rt. 1995. december 6-ra visszadátumozva írták alá a megállapodást - áll a főügyész levelében. Györgyi Kálmán dokumentuma szerint a jogásznő február 12-én kötött szerződést az ÁPV Rt.-vei, majd május 8-án a vagyonkezelő állami cég 355 011 759 forintot utalt át a hölgynek, majd ő két napra rá 118 millió 337 ezer 261 forintot küldött az Arány Rt számlájára. Később a - levél szerint - május 23-án Budai Györggyel és Boldvai Lászlóval találkozott dr. Tocsik Márta. A hölgy az előbbiről úgy tudta, hogy ő az SZDSZ pénztámoka. Azt közölték a hölggyel, hogy csak akkor tarthatja meg a megbízást, ha ők támogatják ebben. Cserébe a megbízási díj 25-25 százalékát a Boldvai illetve a Budai által megnevezett számlára kell átutalnia. Ezután dr. Tocsik szerződést kötött az Arány Rt.-vei, illetve az Utili- tas Rt.-vei. Györgyi Kálmán levele szerint a vagyonkezelő és a jogásznő között július 24-én egy újabb szerződés jön létre. Majd augusztus 9-én 449 millió 106 ezer 800 forintot utalnak ki Tocsiknak. Augusztus 12-én Tocsik ebből a pénzből az Uti- litas Rt.-nek, illetve 13-án az Arány Rt.-nek egyaránt 112 millió 276 ezer 700 forintot utal át. A legfőbb ügyész a levelében megemlíti, hogy a cégek tevékenységet nem végeztek. Amikor a botrány kirobban, akkor mindkét cég visszautalja a pénzt. Az Utilitas Rt. a Fővárosi Bíróság számlájára, míg az MSZP-hez közelálló cég pedig a Tocsik számlájára. Az ügy érdekessége, hogy a fentebb ismertetett levél részben dr. Tocsik Márta vallomására épül. Mint ismeretes, Tocsik a múlt héten - három hó- rtapi várakozás után - visszavonta a vallomását. Ha kedd, akkor Kiskegyed! • Eldobtam női büszkeségemet • A gyerekszínész felnő, és színész sem marad • Bóvlik a csíkos egyenszatyorból • Felingerelt nagypapák Kiskegyed- a legolvasottabb női magazin! A W,t*CA Vi\T Cr<>7<Vt K Mn»t