Petőfi Népe, 1997. január (52. évfolyam, 1-26. szám)

1997-01-21 / 17. szám

kezdőknek profiknak Mielőtt piacra kerül az újbor A borászati laboratóriumok­ban télen is van forgalom, hi­szen a szőlőtermelők többsége ilyenkor hordót bont, azaz bontana. Ugyanis nem könnyű manapság több hektóra vevőt találni. Ám az igényesek ma­guk is szeretnék tudni, valójá­ban milyen lett az új nedű. Ennek a legbiztonságosabb megállapítása a laboratóriumi vizsgálat. Az analízislap aztán egyfajta igazolás is. így volt ezzel a napokban a keceli Stenczel Mátyás, aki még a piacra dobás előtt bevitte fe­hérborát a Benyeda-laborba. A bizonyítványt látva megbizo­nyosodott róla, jól döntött, hi­szen kell egy kis kénutántöl­tés, meg - mint mondta - a vevőnek mégiscsak többet „beszél” a papír, mint ha egy pohárkával megkínálja. Az sem közömbös persze, hogy ő is tudja, mit fog eladni. Most családjával azzal számol, nagy tételben 40-45 forintot kap az újborért. P. S. Az analízislap mindent elárul. Gyógyszerek, mellékhatással A kistermelők tb-járulékáról A társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. tv. 1997.januárl-jé- től hatályos módosítása miatt új jogszabályok vonatkoznak a mezőgazdasági kistermelést folytatókra. A változásokról Hi­deg József, a megyei egészség- biztosítási pénztár igazgatója adott tájékoztatást. A mezőgazdasági kisterme­lést folytató személy, bejelent­kezése alapján, 1996. december 31 -ig társadalombiztosítási járu­lék fizetésére volt kötelezett, de ejogviszonya 1997. január else­jével megszűnt. A továbbiakban mint mezőgazdasági kistermelő társadalombiztosítási ellátásra nem jogosult, szolgálati időt nem szerez. A módosított jogszabály ér­telmében az a személy, aki sze­mélyi igazolvánnyal rendelke­zik, vagy azzal jogszabály sze­rint rendelkeznie kellene, és e törvény alapján biztosítottnak, vagy a biztosított eltartott hozzá­tartozójának nem minősül, egészségbiztosítási járulék fi­zetésére kötelezett. . A járulékot havonta a munká­ból, tevékenységből származó adóköteles jövedelme után, de legalább a mindenkori minimál­bér 11,5%-ának megfelelő ösz- szegűjárulékot köteles fizetni. A minimálbér összege 1997. ja­nuár 1-jétől 17 000 Ft, eltartott hozzátartozónak a biztosított kiskorú gyermekét, valamint azt a háztartásában eltartott közeli hozzátartozót kell tekinteni, akinek havi jövedelme a naptári év első napján érvényes minimá­lis bér összegét nem haladja meg. Az egészségbiztosítási já­rulék minimumösszege 1997 évben: havi 1995 Ft. Amennyi­ben a tevékenységéből adóköte­les jövedelme keletkezik, arról adóbevallást kell készítenie, az itt kimutatott jövedelme után fi­zetendőjárulék összegébe a mi­nimálbér alapján már befizetett járulék összege betudásra kerül. A járulékfizetési kötezettsé- gének megszűnését az ezt kö­vető hónap 10-éig kell bejelen­teni. Aki személyi igazolvánnyal rendelkezik, vagy a jogszabály szerint rendelkezni kellene és aki után egészségügyi hozzájá­rulást nem fizetnek, 1997. január 1-jétől egészségügyi hozzájá­rulást köteles fizetni. Az egész­ségügyi hozzájárulás havi ösz- szege: 1800 Ft. Tört időszakra fizetendő összeg: napi 60 Ft. Az egészségügyi hozzájárulásra kö­telezett e kötelezettségéről nyomtatvány felhasználásával bejelentést köteles tenni a me­gyei egészségbiztosítási pénz­tárban. A fizetési kötelezettsége megszűnését is jelenteni köteles. A szolgálati idő megszerzésé­ről külön cikkben írunk. Francia részesedés Franciaország jóval többet ru­ház be Magyarországon, mint amekkora piacot ott megszer­zett: az előbbi rangsorban a har­madik helyen szerepel, miköz­ben a kereskedelmi kapcsolatok terén csak Magyarország ötödik legnagyobb külföldi partneré­nek számít, s mindössze 4 száza­lékos a részesedése - írta hétfőn a Les Echos című párizsi napi­lap, visszatérve Chirac államfő múlt heti budapesti látogatására. Az utóbbi hetek időjárásáról be­szélve nem túlzás farkasordító hideget emlegetni. Farkasok ná­lunk már rég nincsenek, de őzek, szarvasok, nyulak, fácánok igen. A hideget tűrik is, hisz vadálla­tok, de hogyan viselik az ónos eső hozta jeget, mi történik az esőben ázott tollú madarakkal? Kérdéseinkkel Stubner Józsefet, a kiskőrösi vadásztársaság elnö­két kerestük fel.- Nagy gond a mostani időjá­rás, de az elmúlt tél tapasztalatai alapján már készültünk rá. A tár­saság saját területén szemes ta­karmányt termesztettünk, me­lyet most az etetőkbe szórunk. Még az ősszel bevásároltunk szálas heréből, van réti szénánk is. Jó néhány hektáron a kifejlő­A napokban nyilvánosságra ke­rült statisztikai adatok szerint megint nőtt a különbség a hazai és az EU-országokban kimuta­tott infláció mértéke között. Annak ellenére is, hogy nálunk tavaly hónapról hónapra csök­kent és az év végére 20 száza­lékra süllyedt a fogyasztói árak növekedésének üteme. Az EU- országokban már több mint két évtizede alacsonyabb az ár­emelkedések mértéke, mint ná­lunk, tehát eleve kedvezőbb a „starthelyzetük” a mienknél. A tényekből le kell vonni bi­zonyos következtetéseket a fo­rint árfolyamának megállapítá­sára és a hazai kamatlábak ala­kulására vonatkozóan. Ha tud­niillik a hazai valuta belföldi vásárlóereje jobban romlik, mint a velünk kereskedő orszá­gok nagy, meghatározó cso­portjáé, akkor folytatni kell pénzünk leértékelését. Ellen­kező esetben elakadna kivite­lünk és alaposan felszökne be­hozatalunk. Ha például valami­lyen magyar termék a tavalyi 100 forint helyett most 120 fo­rintért eladó, s az osztrák schil­ling árfolyama változatlanul mondjuk 12 az 1-hez, akkor az osztrák vevőnek a magyar áru­ért az előző évben 10, a jelenle­giben 12 schillinget kellene fi­Csehországgal már befejeződ­tek az Európai Unió állat­egészségügyi tárgyalásai, a tér­ségből legközelebb Magyaror­szággal, Lengyelországgal és Szlovákiával köt kölcsönös el­fogadási egyezményt az EU. dött takarmánynövényeket nem takarítottuk be, így az most lele­gelhető táplálék a vadaknak. Az etetésre fokozott gondot fordí­tunk. Nincs olyan, hogy az álla­tok éhen pusztulnának. A na­gyobb probléma inkább a sérülé­sekkel, elgémberedésekkel van. Az őzek, szarvasok, vagyis a na­gyobb súlyú patások alatt a havat borító jégpáncél beszakad és az éles jégdarabok felsértik az álla­tok alsó lábszárát. A sérült vad pedig már nehezen vagy egyálta­lán nem jut el az etetőhöz. Az alacsony hőmérséklet az ázott tollú madarakra nézve jelent ve­szélyt. A hideg miatt elgémbe­rednek, szárnyaik lefagynak. A mozgásukban korlátozott szár­nyasok pedig ki vannak szolgál­zetnie. Csakhogy az adott árut megveheti másutt olcsóbban - 10,2 schillingért. A leértékelés elmaradása esetén a magyar vevőnek szintén olcsóbb vala­mely árucikket külföldről be­szereznie, ahol az csak 2 száza­lékkal lett drágább. Ebből kö­vetkezik azután az export csök­kenése, az import növekedése, s vele a deficit és az adósság ugrásszerű emelkedése. Ám a leértékelés - a behoza­tal drágulása miatt - maga is inflációs tényező, amit csak a hatékonyabb termelés, a ráfor­dítások csökkentése ellensú­lyozhat. Ugyanakkor az inflá­ció fékezése olyan betéti ka­matlábakat kíván meg, amelyek- az inflációs ráta levonása után- 1,5-2 százalékos többletet biztosítanak a megtakarítónak. A magasabb betéti kamatláb vi­szont fölfelé kerekíti a hitelka­matlábakat, ez pedig csökkenti a vállalkozói hitelkeresletet, végső soron a kínálatot. A gazdaságban tehát minden szükséges és célszerű intézke­désnek, akár a gyógyszereknek, mellékhatásuk is van. De hát a gazdaságban is igaz az a tétel, hogy amelyik medicinának nincs mellékhatása, annak főha­tása sincs. Bácskai Tamás Ezt Franz Fischler mezőgazda- sági EU-biztos jelentette be az EU agrárminisztereinek brüs­szeli ülését követően. Az úgy­nevezett ekvivalencia-szerző­dések az állatexport gyorsabb bejutását segítik elő az EU-ba. tatva a jobban mozgó ragado­zóknak. Az egyenlőtlen verseny azonban megbillenti a biológiai egyensúlyt. Az időjárás kihatás­sal van a szaporulatra is. A nyu­lak párzási időszakának már meg kellett volna kezdődnie, de a jég borította természetben ez késik. Jövőre, azt hiszem, sze­gényebb lesz az apróvadállomá­nyunk. Több vadkárra kell számíta­nunk. A hóréteg vastagsága mi­att a nyulak nemcsak a fák tör­zsét, hanem az alacsonyabban lévő rügyes ágakat is elérik és azokat is megrágják. Ha a magas etetési költségekhez még a kár­térítést is hozzáadjuk, ezen a té­len sok lesz a kiadásunk. Török Zsuzsa Sok vadkárra kell számítani Állat-egészségügyi tárgyalások Spanyol telefon­privatizáció A spanyol történelem eddigi legjelentősebb privatizációja vette kezdetét azzal, hogy hét­főtől jegyezni lehet a Telefo­nica telefontársaság részvé­nyeinek még állami tulajdon- i ban lévő 20,9 százalékát - je­lentette az AFP. A nyilvános részvénykibocsátás a múlt hó­napban kapott zöld fényt Jósé Maria Aznar konzervatív kor­mányától. A Telefonica még állami tulajdonban lévő há­nyadának eladása 600 milliárd pezeta (4,6 millliárd dollár) bevételt hozhat az államnak. Nőtt az orosz autógyártás Tavaly 4 százalékkal bővült Oroszországban a személy­gépkocsi-gyártás, miután ösz- szesen 868 ezer jármű gördült ki a gyárkapun - közölte hétfőn az AP. A moszkvai statisztikai hivatal adatait idéző hírügy­nökség szerint teherautóból ugyanakkor csak 136 ezer da­rabot állítottak elő, 9 százalék­kal kevesebbet, mint az előző évben, autóbuszból pedig 4 százalékkal kevesebb, 38,2 ezer darab készült. Horvátország minősítése A várakozásoknak megfele­lően hétfőn a Moody’s ameri­kai hitelminősítő is kedvező osztályzatot adott Horvátor­szágnak, a Baa3 kategóriába sorolva az ország hosszú lejá­ratú devizakötvényeinek koc­kázatát. Az osztályzat megfe­lel annak a besorolásnak, ame­lyet a szintén amerikai Stan­dard and Poor, valamint a brit 1BCA adott pénteken Zágráb­nak. Ezzel mind a három ve­zető hitelminősítő elismerte Horvátország politikai és gaz­dasági stabilitását. 8,6 milliárd dollár bérhátralék Oroszországban az állami szektor bérhátralékának ösz- szege 47,151 billió rubel (8,6 milliárd dollár) volt 1996 de­cemberében -jelentette az In­terfax. Az állami vállalatok 37,871 billió rubelt (6,9 milli­árd dollár) nem fizettek ki dol­gozóiknak, ami a hátralékok 80 százalékát teszi ki - állapí­totta meg az Oroszországi Sta­tisztikai Bizottság. Újra működik a reaktorblokk Hétfőn ismét rákapcsolták a hálózatra a kozloduji atom­erőmű egyes reaktorblokkját - jelentette a szófiai rádió. A re- aktorblokkot az Európai Újjá­építési és Fejlesztési Bank (EBRD) segítségével építették át és korszerűsítették. Szerkeszti: A. Tóth Sándor Konyhabútor és Bőr-ülőgarnitúra Márkabolt A Tisza Bútoripari Rt. konyhabútorai színben, méretben, árban úriási választékban kaphatók! Bútorvásár tavalyi áron, 10-30%-os árengedménnyel, amíg a készlet tart! Beépíthető tűzhelyek, főzőlapok, páraelszívók, Pelgrin, Zanussi, AEG és Siemens készülékek gazdag kínálatban! Egyes bútorok azonnal szállíthatók, amíg a készlet tart. Az Encsi Bútoripari Rt. ülő és ágyazható természetes bőr-, szövetgarnitúrái, szekrénysorok, komódok, bárszekrények, egyéb kiegészítők. Étkezőgarnitúrák és gyermekbútorok nagy választékban kaphatók. Szolgáltatásaink: díjtalan tervezés, tanácsadás Cím: Kecskemét, Géza fejedelem krt. 51. sz. (a 44-es főút mentén, a Szőlőfürt vendéglőtől balra, 200 méterre) Tel./fax: 76/486-990 oo Nyitva tartás: hétfőtől péntekig: 9-18 óráig; szombaton: 9-13 óráig S Pályázati felhívás Kelet-Magyarország egyik legjelentősebb lízingtársasága KIEMELKEDŐ KERESETI LEHETŐSÉGGEL keres olyan, fiatal férfi munkatársat, aki rendelkezik:- felsőfokú végzettséggel,- számítógépes ismerettel és- pénzügyi vagy banki gyakorlattal. Szakmai önéletrajzokat az AXON Rt. 6001 Kecskemét, Pf. 531-re kérjük küldeni, 1997. január 31-éigl További információ: 76/480-710 vagy 76/416-900-as telefonon. (1497> Szerencsekártya-játék nyereményszelvény Előfizet(t)em 1997. január és február hónapra ; , ** * * 1 a PETŐFI NEPEi ezért jó eséllyel pályázom a 200 nyeremény egyikére. ; Név: Cím: A nyereményszelvények korlátlan számban leadhatók a Petőfi Népe kézbesítőjének, a terjesztési ügynökségen, a szerkesztőségben vagy az olvasószolgálatnál (Kecskemét, Szabadság tér 1/A), 1997. január 29-éig. Információ, előfizetés: 76/480-756-os telefonon. <227)

Next

/
Oldalképek
Tartalom