Petőfi Népe, 1996. július (51. évfolyam, 152-178. szám)
1996-07-25 / 173. szám
1996. július 25., csütörtök Megyei Körkép 3. oldal Lakat alatt a fenegyerekek (Folytatás az L oldalról) Tekes barátja, Tóth Ambrus társaságában, egyik alkalommal az állami gazdaság feketei telepére látogatott, hogy az ott dolgozó lengyel lányokkal ismerkedjenek. Előtte alaposan megöntözték torkukat szesszel a szomszédos vegyesboltban. Ott figyeltek fel a vásárolni érkező fiatal kislányra, a későbbi sértettre. Tekes szóba elegyedett vele, majd a két elvetemült férfi alkalmas pillanatban a közeli búzatáblába vonszolta a szerencsétlen, szellemi fogyatékos, félig béna gyereket és ott Tóth megerőszakolta. A tárgyalás harmad- és negyedrendű vádlottjai, Szendi Zoltán és Pörge János a helyi Cifra csárda feltöréséért is felelt. Tekes és cimborái a csemői Kandúr bárban is emlékezetes perceket töltöttek. Ott a pénztárossal akaszkodtak össze, aki a belépődíjat követelte tőlük. A falu rendőre ekkor igazoltatni akarta őket, a társaság azonban gyorsan kocsiba szállt és elhajtott. Galambos Zsolt búcsúzóul még szétrúgta a bár előtt parkírozó Renault több mint 16 ezer forintos fényszóróját. A Tekes és Szendi alkotta duó nevéhez fűződik az egyik gazTarlótüzek a Bácskában Az elmúlt napokban sem volt szerencsére komolyabb tűzeset a bajai tűzoltóparancsnokság működési területén, mindössze néhány kár nélküli tarlótűzhöz riasztották őket. Először múlt csütörtökön este fél tízkor kellett kivonulniuk a tűzoltóknak Bácsalmás külterületére, ahol körbeásott szántón égett a tarló, „köszönhetően egy jóakarónak”, aki felgyújtotta. Szombat délután háromnegyed háromkor ismételten azon a területen volt tűz. Aznap nem sokkal később, fél négy tájt Rém és Felsőszentiván között egy kombájn nekikoccant egy villanyoszlopnak. Az ütközéstől megfeszült, majd leszakadt az egyik elektromos vezeték és egy kipattanó szikrától lángra kapott egy hektár tarló. A tüzet gyorsan megfékezték a bajai lánglovagok, míg a vezetéket a Démász szakemberei vették kezelésbe. dagnak tartott helybeli terményboltos kirablása. Este a kapu tetején hatoltak be a portájára, de miután az üzletben nem találtak számukra értékeset, úgy döntöttek: éjjel, amikor a tulajdonos elalszik, a lakóépületet kutatják át. Fekete kombinát húztak a fejükre, és kifeszítették a szobaajtót. A ház lakója felébredt a zajra és kérdőre vonta ajövevényeket. Tekes közölte, a rendőrségtől jöttek és házkutatást tartanak. Felszólította a tulajdonost, adja át értékeit. A rekamiéból előkerült 140 ezer forintról szóló takarékbetétkönyv, valamint 8500 forint készpénz. Magukhoz vettek továbbá egy köves- és egy karikagyűrűt, összesen 171 ezer forint értékben. Ezután néhány liter Hypóval fellocsolták a lakást és távoztak. A bíróság Pörge Jánost a betörésért 10 hónap börtönre ítélte, ami első fokon jogerőre emelkedett. A másodfokú bíróság Tekes András esetében megerősítette a Nagykőrösön kiszabott 8 év fegyházbüntetést, valamint a Tóth Ambrusra mért 2 év 10 hónap börtönt. Galambos Zsolt 8 hónap börtönt kapott, 1 év próbaidőre felfüggesztve. M. J. Augusztustól megyei híradó A Bács-Kiskun Megyei Helyi Televíziók Egyesülete és a megyei önkormányzat között született megállapodás értelmében augusztustól rendszeresen jelentkezik majd a Megyei Híradó a helyi televíziók csatornáin, mely a régió legfontosabb történéseit ismerteti meg a lakossággal. A harmincperces híradóban tizenöt település egy-egy híranyaggal képviselteti magát. Mint megtudtuk, az egyesület tagjai a megfelelő anyagi háttér nélkül nem tudták volna megvalósítani régóta dédelgetett álmukat. Az októberi próbaszám is a megyei önkormányzat támogatásával készült el úgy. A napokban Kecskeméten összehívott egyesületi tanácskozáson a híradó tartalmi és szerkezeti felépítését beszélték meg az érintettek, valamint döntöttek az elkészítés helyéről is. Az augusztusi szám elkészítését a majsai TV kapta feladatul, melyet a hónap végén tekinthet meg a nagyközönség. Gazdasarok j -j Július a kiskertekben 2. A szőlőtőkék kötözésekor vigyázzunk arra, hogy a belsejük szellős maradjon, a fürtöket, leveleket ne kössük át, és az egész növényt egyformán jól érje a napfény. Ha lugasunk van, különös gonddal kötözzünk, mert nagyobb a felület, és ha a kötések lazák, akkor egy nagyobb zivatar, szél esetén terjedelmes, idős részek is letörhetnek. A csemegeszőlőt még érdemes öntözni, mert sokkal szebb és nagyobb fürtöket kapunk. Vizsgáljuk át a lugast, a szőlőtőkéket, mérjük fel, hogy milyen fajtát és mennyit kell esetlegesen pótolnunk. Folyamatosan irtsuk a gyomokat a szőlőben, de inkább kapával, mint vegyszerrel. Zivatart, jégesőt követően amint lehet, permeteznünk kell a szürkerothadás ellen. A kezelések végrehajtásakor ügyeljünk arra, hogy a növényvédő szer a fürtök minden részét beborítsa. Sokan palántáztak kertjükbe görögdinnyét, amit ilyenkor már szedni lehet. Csak azt a dinnyét szedjük le, amelyik nem hamvas, kopogtatásra tompa, mély hangot ad, a termést tartó kacs pedig sárgul, vagy már elszáradt. Öntözzük folyamatosan a paprikát, a paradicsomot, uborkát. Ha felszabadult egy kis hely a kertben, rövid tenyészidejű fejeskáposzta-pa- lántákat még ültethetünk. A nyári karalábét már szedhetjük, az ősziből még palántáz- hatunk. Rövid tenyészidejű zöldborsót még vethetünk, de ne ültessük az előző borsó helyére. Gyökérzöldségeket is vethetünk még, de csak rövid tenyészidejűeket. A csak a zöldjéért hajtatható petrezselyem vetésének is most jött el az ideje. A letermett zöldbab töveit szedjük ki. Kertünk szinte minden növényét, és a virágainkat is veszélyeztetik ilyenkor a levéltetvek, amelyek nemcsak a szívogatással okozhatnak kárt, hanem a vírusbetegségek terjesztésével is. (19840) A szélmalom mellett. F0RD-H0VANY Kecskemét, Szt. László krt. 20. Tel.: 76/487-333,487-300 Alig néhány napig volt igazán strandidő Baján, a Sugovicán. Azt a néhány napot, órát azonban alaposan kihasználták a helybéliek, és a vendégek. fotó: zalavári László Nyaralnak a bírák Augusztus 16-áig nem lesz a bajai bíróságon tárgyalás és panasznap. Addig tart ugyanis a július 8-án kezdődött törvénykezési szünet. Ebben az időszakban is van azonban ügyelet, ahol naponta 9-11 óra között átveszik a beadványokat, és ha szükséges, felvilágosítást is adnak. Századvégi Kiskunfélegyháza Méregdrága vegyes pálinka Kiskőrös környékén egy tanyában jövedéki ellenőrzést tartott a pénzügyőrség. A pincében egy pálinkafőző készülékre és 1501i- ter vegyes pálinkára bukkantak. A tanya bérlője beismerte, hogy a készülék és a pálinka is az ő tulajdona. Az ügy büntetőeljárási részében 57 ezer forint fogyasztási adó és 17 ezer forint áfa megfizetésének elmulasztása miatt indul eljárás. A jövedéki bírság pedig várhatóan 236 ezer forint lesz. Nem árt hát vigyázni a pálinka kifőzésével! Gyümölcscefrét minden további nélkül lehet csinálni, csak a házilagos kifőzése, illetve már a pálinkafőző készülék birtoklása is tiltott. Ha a cefrében 50 százaléknál több a répacukor, akkor pedig literenként 200 forint a bírság. A századvégi és a századelei Kiskunfélegyháza címmel kiállítást rendez a helyi Kiskun Múzeum augusztus 9-én. A kép-, képeslap-, helyrajzkiállítás üzenet a félegyháziak számára, szembesülés a századvég vívmányaival, ugyanakkor történelmi bepillantás a város életébe. Nevezetes épületek, utcák, képeslapok, emberek sokasága tárulkozik majd a látogatók elé. Fényárban a kécskei templomok A két tiszakécskei műemléktemplom, az újkécskei katolikus és az ókécskei református kated- rális kivilágításáról már elkészültek a tervek. A cél elsősorban a város esztétikumának és a templomok szépségségének kiemelése. Hölgy volt a vőfély? Hölgyismerősüket fogadta fel esküvőjük ceremóniamesteréül a napokban Nagykőrösön egybekelt jegyespár, Molnár Béla és Léderer Tünde Zsuzsanna. Szöl- lösi Lajosnét máskor is megbízták már lakodalmakban kisebb rendezői feladatokkal, de mint mondta, azt nem gondolta, hogy egyszer úgymond hivatalosan is felkérik a magas tisztségre. A hírek szerint az ifjú pár ebben is jól választott, Kőrös első női vőfélye a násznép megelégedésére látta el feladatát. FIESTA'/ á^ MOST szokatlan ÁRON MEGY TOVÁBB... CSAK NÁLUNK 170.000 Ft árkedvezmény Mégsem pályázat útján értékesítik a művészotthonokat? Zárt ülésen döntöttek a villákról Különös döntés született nemrégiben Kecskeméten, a kulturális bizottság zárt ülésén. A műemlék jellegű műkertvárosi művészvillák vagyont érő épületeiről döntöttek; arról, hogy ki is költözzön be a felújítást követően? A villák ma még igen lerobbant állapotban vannak. A KIK-FOR Kft. azonban évente felújít egyet-egyet; ezek közül az elsőről kellett döntenie a bizottságnak. A zárt ülésén elvetették, hogy országos pályázatot írjanak ki a művészvillákra, bár egy korábbi közgyűlési döntés határozottan ezt írta elő. Az elképzelés korábban még az volt, hogy egy-egy arra érdemes alkotó öt évre költözhetne be a lakásokba, ezalatt jó körülmények között, kedvező anyagi feltételek mellett dolgozhatna, a város hírnevét is öregbítve persze. Mindehhez tudni kell, hogy a műtermes villák bérleti díja több mint kedvezményes: 24 forint négyzetméterenként'- havonta. Vagyis egy 80 négyzetméteres villáért a művészeknek 1920 forintot kell fizetni. A város a maga részéről ily módon tudja támogatni az alkotókat. Az országos pályázatból azonban nem lett semmi. Már az első villa ügyében más elképzelések kerültek ugyanis a bizottság asztalára. Az egyik művész ugyanis - aki jelenleg is egy művészvillában lakik- igényt nyújtott be az első, 160 négyzetméteres villára, ami tavaszra készül majd el. ő lakáscsere címén kéri magának a nagyobb lakást, hivatkozva arra, hogy az előző ciklus kulturális bizottsága megígérte neki, hogy amint lehet, nagyobb lakást kap majd. A művész kvalitásait senki nem kérdőjelezi meg, a döntés mikéntjét viszont igen. A bizottság legutóbbi ülésén már csak dr. Szentkirályi László, a bizottság elnöke ragaszkodott az országos pályázat kiírásához. A másik négy tag leszavazta, így a 160 négyzetméteres műtermes lakást a nemzetközileg is ismert, és elismert Pócs Péter plakáttervező művész kapta. A bizottság ezen döntését annak tudtában hozta meg, hogy a művész 1989 óta szinte az utóbbi hónapokig érvényes bérleti szerződés nélkül lakott a jelenlegi művészvillában, hosszú évekig még az merült az is, hogy ha korrigálni kell, akkor sem országos pályázatot kívánnak kiírni, hanem meghívásosat, az igényt bejelentő művészek részvételével. . Bán János igencsak méltányos 1920 forintos bérleti díjat sem fizetve. A döntést az sem befolyásolta, hogy a tavasszal elkészülő 160 négy ze tméteres v i 11 ában eredeti - leg két lakást rendeztek volna be: a hirtelen előkerülő eredeti építési tervre hivatkozva a plakáttervező igénye mellett lobbizók bebizonyították, hogy a 160 négyzetméteren csak egyetlen lakás alakítható ki. A zárt ülésen tehát döntöttek: a plakáttervező tavasszal költözhet. Az indoklás szerint hiába létezik egy 1994-es közgyűlési határozat, mely előírja a villák kötelező pályáztatását, ez - mint kiderült - azokra, akik már jelenleg is művészvillákban laknak, nem vonatkozik. Az ő esetükben a bizottság pályázat nélkül, saját hatáskörben dönthet - mint lakáscseréről. A bizottsági határozat a polgármester, illetve a jegyző elé kerül, ahol majd eldől, törvényes volt-e vagy sem? Az ülésen felÓriási anyagi áldozattal újítja fel a város a művészvillákat - mondta dr. Szentkirályi László, a kulturális bizottság elnöke. - Évről évre egyet, mert erre van most ereje. Az volna ezzel a cél, hogy pezsgő művészi élet költözzön megint e falak közé. Miért ne bíznánk abban, hogy sikerül neves művészeket idecsábítani? Mivel markáns iskolák, irányzatok már nincsenek, olyan művészeket kellene idehívni, akik a nagy alapterületű lakásokban, azok műtermi részében akár tanítványokat, fiatalokat is nevelnének. Nyílt, tanári szemléletű alkotókra gondolok; s nem is kell feltétlenül messzire menni, hogy ilyeneket találjunk. Attól tartok - folytatta a bizottság elnöke -, hogy a mostani döntés a lehető legtávolabb áll e céltól. Arról nem is beszélve, hogy én egyedül a pályázatos eljárást tartom célravezetőnek, hogy a művésztársadalom legalább tudjon arról, hogy ilyen és ilyen lehetőség van. A helyzet már csak azért is groteszk, mert a művészek különféle írásos ígérvényeket hoznak, miszerint az előző ciklus kulturális bizottsága már elkötelezte magát a lakáscserék ügyében. Erről csak annyit, hogy rövid időn belül tisztázni kell a művészvillák bérletének feltételeit. Nem ártana egyértelműen kikötni, hogy öt évről van szó, ami akár meghosszabbítható is. Most meghatározatlan időre szólnak a szerződések, ami véleményem szerint elfogadhatatlan.