Petőfi Népe, 1996. július (51. évfolyam, 152-178. szám)
1996-07-25 / 173. szám
4. oldal Olimpiai Hírek A bronzéremért. A női párbajtőrcsapatok versenyében Magyarország előbb még legyőzte 45-25-re az Egyesült Államokat, a döntőbe jutásért zajló találkozón azonban 45-32-re kikapott Olaszországtól, így a harmadik helyért mérkőzhetett. Négy között. A kardcsapatok vetélkedőjében Magyarország . Románia 45-40-es legyőzésével a négy közé jutott, ahol Lengyelországgal került szembe. Pekli helyezetten. A női csel- gáncsozók olimpiai küzdelmében szerdán az 56 kg-os súlycsoportban a bajai Pekli Mária ipponnal verte a hondurasi Rodriguest, a brazil Zangrandót pedig bírói döntéssel. A nyolc között 5 pontos intéssel vesztett a spanyol Fernandez ellen, aztán a reményágon folytatta, de ott is kikapott, s így helyezet- len. Atlanta’96 á Benedek gólja a kapuban. Olimpiai vízilabda-válogatottunk tartja remek formáját, hiszen kedden este 8-7-re legyőzte a spanyolokat, tegnap pedig 12-8-ra nyert a jugoszlávok ellen. Ezzel csoportelsőként jutott a legjobb nyolc közé, ahol az ukrán vagy a görög olimpiai válogatott lesz az ellenfele. A legjobb nyolc között egyenes kieséses rendszerben folytatódnak majd a küzdelmek. fotó: feb-reuter Üjabb magyar érmek az atlantai olimpia ötödik napján Európa-csúccsal bronzérmes Hajtós veresége. A férfi csel- gáncsozók olimpiai küzdelmében szerdán Hajtós Bertalan a 71 kg-ban egyenesági harmadik mérkőzését 2:12 perc alatt ipponnal elveszítette a német Schmidt ellen. Ezzel a reményágra szorult, ahol legyőzője is vesztett, így kiesett. Döntősök. A 200 m-es mellúszás selejtező futamaiban két magyar, Güttler Károly elsőként (2:13.89) és Rózsa Norbert másodikként (2:14.66) harcolta ki a fináléba jutást. Elszálltak. A 100 m-es férfi pillangóúszás selejtezőjében Horváth Péter a 4. lett, 53.96 másodperces idejével azonban nem jutott a döntőbe. Erre a sorsra jutott a4x 100 m-es női vegyes váltó is, eredménye: 4:10.92, új országos csúcs, de az olimpiai selejtezőben csak a 11. legjobb eredménynek bizonyult. Nem sikerült a bravúr. A férfi egyesek teniszversenyében No- szály Sándornak sem sikerült a „bravúr”. Temesvári Andrea után Noszály is vereséget szenvedett a nyitó fordulóban az üz- bég Oleg Ogorodovtól. Bemutatkoztak. Kedden az asztaliteniszezők is elkezdték ötkarikás vetélkedőjüket a World Congress Centerben. Az Európa-bajnok magyar duó, Bá- torfi Csilla és Tóth Krisztina 2:0- ra győzött az ausztrálok ellen. Helyi idő szerint kedden este 8 óra után végre igazán jókedvű magyarokkal lehetett találkozni a Georgia Tech Aquatic Centerben, ahol ezúttal is mintegy 15 ezren gyűltek össze, hogy megtekintsék a végtelenül kiélezett küzdelmeket, amelyekben rendre századmásodpercek döntenek a helyezések sorsáról. Ezúttal csak Kovács Ágnes verekedte be magát a legjobb nyolc közé a női 200 m mellen, de a szakemberek nyilatkozatai alapján már sejteni lehetett: ha A magyar súlyemelő-remények legfőbb letéteményese, a nyíregyházi Feri Attila is ott volt a 70 kilósok kedd esti A-döntő- jében. Azt viszont nem mondhatni, hogy derűre okot adó dolgok történtek fellépése előtt. Egyfelől pár napja egyik fogával gyűlt meg a baja, ki is kellett húzni a „tettest”, másfelől alaposan leszerepelt a kategória B-csoportos magyar szereplője, Molnár Gábor. A nyitó fogás Feri Attilának is gondot okozott, elsőre elrontotta a 152.5 kilót. Mentségére nem jön közbe semmi, akkor újabb szép sikerre van kilátás. A Bp. Spartacus 15 éves kiválósága, a tavalyi bécsi EB nagy felfedezettje az elvárást is fölülmúlta, mert 2:26.57-tel csapott célba, ami Heyns és Beard mögött nemcsak az olimpiai bronzérmet jelentette számára, hanem övé lett a felnőtt Eu- rópa-rekord is (ezt immár nyolc éve az 1988-as szöuli olimpiától 2:26.71-gyel tartotta az akkor még keletnémet színeket képviselő Silke Hömer). legyen mondva, ez éppen 2.5 kilóval volt felette az általa tartott országos csúcsnak. Hogy mégsem volt kalandor vállalkozás ilyen magasan kezdeni, azt második kísérletével igazolta, mert kiszakította az új magyar rekordot érő súlyt. Á 155 már túl nehéznek bizonyult számára, ám így is a negyedik helyről várhatta a folytatást. A lökésben Feri ismét magasan, ám rossz gyakorlattal indított, a 187.5 kilón. A repeta azonban, korábbi fogásnemi világbajnokhoz méltóan, tökéle- Nagyon-nagyon boldog vagyok - kezdte értékelését Kiss László, aki egy személyben szövetségi kapitánya és klubedzője is az újdonsült bronzérmesnek. - Magam sem vártam ilyen szenzációs időeredményt, az Európa-rekord megjavítására meg végképp nem számítottam. S ami a legcsodálatosabb az egészben. Ági higgadtan kezdett és profi módon csak 140-nél kezdett hajrázni, amikor a mellette úszó Riley egyre jobban fáradt. tes volt, a 340 kg-os - saját országos csúcsával egyező - összergdménye pedig olimpiai bronzérmet ért! Nyert a rettenetesen erős kínai, aki 195-re tornászta fel Kim 193.5-ös világrekordját, és összetettben is elvette az észak-koreaitól a csúcsot 357.5 kilós produktummal.- Magyar színekben első olimpiámon érem, kell ennél több? Nagyon örülök neki, de mégsem állhatom meg, hogy ne mondjam: az ezüstérmet akartam megszerezni, de a rosszul- létem erősen befolyásolt. Feri foghúzás után robbantott i Atlanta’96 Atlanta 19% • AZ OLIMPIA MAI MŰSORA TV 1 11.00-12.00 Ismétlések, összefoglalók TV 2 16.00-19.30 Lovassport (military) - egyéni terepverseny (Anita Nemtin). Evezés - elődöntők. Asztalitenisz - női egyes (Bátorfi Csilla, Tóth Krisztina) selejtező és férfi egyes (Németh Károly) selejtező, férfi és női páros selejtező (Bátorfi, Tóth). Sportlövészet - férfi kisöbű sportpuska, fekvő, selejtező (Vári Zsolt), férfi futócél, selejtező (Burkus Tamás, Sike József), férfi gyorstüzelő pisztoly, selejtező (Pálinkás Lajos). Tenisz - női (Csurgó Virág) és férfi egyes, 2. forduló (8-8 mérk.) - női (Temesvári Andrea, Csurgó Virág) és férfi páros (Köves Gábor, Markovits László), 1. forduló (8- 8 m). Kerékpár - férfi egyéni üldözéses döntő, selejtezők. Úszás - selejtezők: 50 m férfi gyors (Kerékjártó Tamás), 200 m női hát (Egerszegi Krisztina), 200 m férfi vegyes (Czene Attila, Zubor Attila), 4x200 m női gyorsváltó, 1500 m férfi gyors. TV 120.01-20.10 TeleSport TV 2 20.55- 5.00 Ökölvívás - selejtezők, 2. fordulók: 54 kg (Kovács István), 67 kg, 91 kg. Cselgáncs - döntők: férfi 65 kg (Csák Ferenc), női 52 kg. Vívás - döntő: férfi tőr csapat (Megyarország), női tőr csapat (Magyarország). Vitorlázás - 3-4. futam: 470-es férfiak (Litkey B„ Nyári Zs.), nők (Bácsics, Németh) - 7-8. futam: Laser (Eszes), Európa nők, Finndingi férfiak (Litkey F.), Csillaghajó (Haranghy, Komm). Torna - női egyéni összetett (Krausz Nikolett, Nyeste Adrienn, Varga Adrienn). 1.25 Úszás - döntők: 800 m női gyors (Kovács Rita), 50 m férfi gyors, 200 m női hát, 200 m férfi vegyes, 4x200 m női gyorsváltó. Ökölvívás - selejtezők. Labdarúgás - selejtezők: 3.00 Japán-Magyarország. Berzicza mégis hatodik Összességében kellemes csattanóval búcsúzott az olimpiától a magyar kötöttfogású válogatott. A 74 kg-osok csatározásai során két helyosztón nem jelentek meg versenyzők, ezért büntették őket. Berzicza Tamás a bolgár Sztojanovval birkózott volna a hetedik helyért, ám ellenfele „eltűnt”. Az ötödik helyért lépett volna szőnyegre az ukrán Dzsigaszov, ám ő sem harcolt a pozícióért. Berzicza számára ez előnyösnek bizonyult, a haladványpontjai oly mértékben meggyarapodtak, hogy az ukrán és a bolgár bakija miatt pontszerző lett. Pontszerzőink az olimpián BRONZÉRMES Egerszegi Krisztina a 4x100 méteres női vegyes úszásban. Imre Géza a párbajtőr egyéniben. Szalay Gyöngyi a párbajtőr egyéniben. Kovács Ágnes a 200 méteres mellúszásban. Feri Attila súlyemelő a 70 kg- os súlycsoportban. IV. HELYEZETT Güttler Károly a 100 m-es mellúszásban. Kovács Iván a párbajtőr egyéniben. Navarrete József a kardvívás egyéni versenyében. V. HELYEZETT Kovács Antal cselgáncsozó a +95 kg-os súlycsoportban. Nagy Tímea a párbajtőr egyéniben. Pópa Adrián súlyemelő, a 64 kg-os súlycsoportban. VI. HELYEZETT Hormay Adrién a párbajtőr egyéniben. ^ férfi párbajtőrcsapat (Imre Géza, Kovács Iván, Kulcsár Krisztián, Fekete Attila). 1996. július 25., csütörtök Nyeregben maradhattak a magyar lovasok Baljós hírek érkeztek eddig a magyar military válogatott atlantai szerepléséről. Ä hírügynökségek azt adták közre, hogy a magyar csapatot kizárták a további küzdelmekből. Nos, az egyik legilletékesebbtől, a csapat tagjától, Tuska Páltól kedden este örömmel értesülhettünk arról, hogy a lovastusa csapat továbbra is versenyben maradt. Az valóban igaz, hogy Schal- ler Gábor Albatrosz nevű lova nem tudta folytatni a versenyt. Herczegfalvi Tibor is kétszer bukott Lumppal, de végül nem zárták ki. Ä két kiskunhalasi lovas közül Tuska Pál Zátonynyal hibátlanul teljesítette a terepversenyt, csak lassan haladt és beérte őt az utána indított lovas. Ugyancsak körbeért a terepen Sós Attila is Zsizsik nyergében, de ő egyszer bukott és egyszer akadályt tévesztett. A két szám után a magyarok közül Tuska teljesítménye volt a legjobb. Két szám után: 14. Magyarország (Tuska Pál - Zátony nevű lován, Sós Attila - Zsizsik, Schaller Gábor - Albatrosz, Herczegfalvi Tibor - Lump) 1415.60 ponttal. Az utolsó versenyszámot, a díjugratást tegnap tartották, de erről lapzártáig nem érkezett végeredmény. -TapodiA pénzt visszakérik? Ismert, fennakadások vannak az olimpia rendezése körül. Már többen kifogásolták a szervezetlenséget. Most pedig a European Broadcast Ünion (EBU) panaszkodik a közvetítésben fennálló technikai gondok miatt. Tudott, a távközlő szervezet tagjai európai rádió- és televízióállomások, akik panaszkodnak az NBCre - ez a társaság birtokolja a kizárólagos közvetítési jogokat - mondván, sok a hiba a közvetítésekben. A felháborodás érthető, hiszen az EBU- tagok súlyos pénzeket fizettek a közvetítésekért és a különféle számítógépes információszolgáltatásokért. Többen már a befizetett összeg visszatérítését szorgalmazzák. Mizsei is továbbjutott Kedd este a kiskunfélegyházi Mizsei György személyében újabb magyar ökölvívó vette sikerrel az első fordulót. A 71 kg olimpiai bronzérmese 10-2- re verte az ausztrál Richard Rowles-t, akire a mérkőzés során két alkalommal is rá kellett számolni. A következő fordulóban igen nehéz ellenfél vár Mizseire. Ugyanis a Markus Beyer (német)-Vastag Ferenc (román) találkozó győztesével öklözhet a továbbjutásért. Szurkolók különmeccse a rendezőkkel Paróka és tehénkolomp Az atlantai olimpiai játékok versenyei bizonyosan nem szenvednek hiányt lelkes és mindenre elszánt szurkolókban. A lelátókon a különböző csapatok elkötelezett hívei egymást túlkiabálva buzdítják kedvenceiket. Egyesek azonban nem elégszenek meg a tetszésnyilvánítás ilyen formájával. A brazil szurkolókórus tagjai például narancsszínű parókát és sárga pólót viselnek a viadalokon, hogy ezzel látható jelét adják hovatartozásuknak. Attól sem riadtak vissza, hogy - amikor a nézőteret felügyelő személyzet egy tagja megfosztotta őket trombitájuktól - egyszerűen elkobozzák a kínaiak dobját, s ezzel folytassák kétségkívül odaadó lelkesítő munkájukat. A norvégok tehénkolomppal adtak hangot érzéseiknek, míg a francia fiatalok tarkójukon a hajukba nyírták országuk nevének kezdőbetűjét. A lengyelek tábora egyszerűen magával vitt egy lovassági kürtöt. Egy érdekes jelenet a Brazüia-Puerto Rico férfi kosárlabda-mérkőzésről. A kiélezett küzdelemre jellemző, hogy a második helytől az ötödikig holtverseny alakult ki. A selejtezőcsoportban a jugoszlávok vezetnek 4 ponttal, 2. Puerto Rico 3, 3. Brazília 3, 4. Ausztrália 3, 5. Görögország 3, 6. Koreai Köztársaság 2 ponttal. fotó: feb-reuter